Magunk és családunk érdeke, hogy a rendelkezé­sünkre álló zöldség- és főzelékfélékből, gyümöl­csökből, fűszernövényekből télre is tartalékoljunk, azaz tartósítsunk.

A gyári konzervek vagy mélyhűtött termékek jók, használatuk kényelmes, de a házi tartósítás mégis kifizetődő, hiszen a legtöbb családnak van valami­lyen kedvező lehetősége a nyersanyag beszerzésére: sok minden kerül ki a saját kertekből, sokan kapnak ajándékot a rokonok, barátok, szomszédok kertjéből vagy újabban a nálunk is terjedő „szedd magad" mozgalom révén olcsón jutnakfriss, kifogástalan mi­nőségű zöldség- és gyümölcsfélékhez.

A házi tartósítással olyan ízeket varázsolhatunk, olyan különlegességeket is készíthetünk, amilye­nekre a nagyüzem nem képes. Az újabbak mellett anyáink és nagyanyáink receptjeit is érdemes kipró­bálnunk, mielőtt feledésbe merülnének. Így - ha a ráfordított munkát nem számítjuk - olcsón változa­tossá tehetjük családunk étrendjét.

Hogy mit, mennyit és hogyan tartósítsunk, azt körülményeink, tárolási lehetőségeink és ízlésünk dönti el.

A következőkben hagyományos és különleges, egyszerű és munkaigényesebb eltartási módszere­ket ismertetünk - reméljük mindenki megtalálja köz­tük a kedvére valót!

NE VESSZEN KÁRBA SEMMI, AMI MEGTERMETT!

A kiskertekben sokszor terem olyasmi is, amivel nem büszkélkedhet a „gazda" - vékony szálú zöldség, apró hagyma -, de van hullott gyümölcs, be nem érett paradicsom stb. is. Sok helyen az ilyen termény a szemétbe kerül vagy beássák. Pedig ezeket is hasznosíthatjuk. Télen, amikor minden szál zöldség, savanyúság vagy gyümölcs érték, jól jön a szárított zöldség, a savanyúságként - vagy cukorba - eltett zöldparadicsom, sütemények töltésére a reszelt al­ma... De ecetre sem kell pénzt kiadni, ha a hullott gyümölcsből ezt készítünk.

Nemcsak a kerti terményeket érdemes télire elten­ni, hasznosítani, az erdők-mezők is rengeteg olyas­mit kínálnak, amit kár lenne nem leszedni... Kössük össze a kellemeset - és egészségeset - a hasznossal, a kirándulásra vigyünk magunkkal néhány nejlon­zacskót, műanyag dobozt. A vadon termő fák, bok­rok virágát, termését szedve ne feledkezzünk el arról, hogy szedni szabad, de letarolni, tönkretenni a nö­vényt nem. Ne tördeljük le az ágakat, ne csonkítsuk meg a fát, bokrot - így a következő évben is eljöhe­tünk terméséért.

Májusban virágzik a bodza, amelynek virágjából üdítő italt, szörpöt készíthetünk, megszárítva gyógyhatású tea alapanyaga. Vigyázzunk, csak a bokorbodza virága jó, a később nyíló alacsony, ún. gyalogbodza virága büdös!

Az erdei szamóca az egyik legfinomabb vadon termő gyümölcsünk, sajnos már elég kevés helyen található. Ha sikerül szednünk belőle, azt ne zacskó­ba, hanem dobozba tegyük, mert összenyomódik ugyanígy dobozba szedjük a fekete szedret és az érett fekete bodzabogyókat is.

Késő ősszel szedhetjük a somot, a berkenyét és az igen értékes, sokféleképpen hasznosítható csipke­bogyót.

Hogy ezekből a vadon termő - de értékes, jóízű - termésekből mit készítsünk, a receptek között megtalálható.

NÉHÁNY SZÓ A TÁROLÁSRÓL

Hogy mit és mennyit tartósítsunk, az attól is függ, hogy milyen és mennyi hely áll rendelkezésünkre a tároláshoz.

Lakótelepi vagy garzonlakásban - ahol az élés­kamrát rendszerint egy faliszekrény helyettesíti -nincs lehetőség nagyobb mennyiségű befőtt, sava­nyúság elhelyezésére. Ezek a „szekrénykamrák" rendszerint túl melegek, nem szellőznek megfelelő­en, bennük inkább csak cukrozott gyümölcsöt, só­ban eltett ízesítőkeveréket, esetleg néhányszárítmányt tarthatunk - de ezeket is gyakran tegyük ki szellőzni, és a szekrény ajtaját éjszakára hagyjuk nyitva.

A kis lakásokba érdemes egy nagyobb hűtőszek­rényt, mélyhűtőt venni, és a legszükségesebbeket fagyasztással tartósítani.

Ha kevés a tárolóhelyünk, előre mérjük fel, hogy hány és milyen méretű üveget tudunk elhelyezni, és ne a szokványos befőtteket, lekvárokat stb. készítsük - ezeket konzervként az üzletben is megvehetjük -, hanem a különlegeseket, például hámozott ringló-citrom dzsemet, meggyet vagy szilvát vörös borban, szederbefőttet, mustban főtt tököt stb.

Ha a lakásnak van erkélye, oda tehetünk egy ülő­padnak kiképzett ládát, ezt habszivacs- vagy hun­garocell lapokkal kibéleljük, és a tetejére - a fedő­deszka alá - is teszünk egy ilyen lapot. Az ilyen ládában tartott befőtteknek, lekvároknak még a gyengébb fagyok sem ártanak.

Ahol rendes éléskamra van, azt ne lomtárnak használjuk, hanem valóban élelmiszert tartsunk benne! Természetesen itt tarthatjuk - ha megfelelő hely van rá - a ritkábban használt edényeket is, de semmi esetre se őrizzük benne a régi újságpapírokat vagy a gyerekek megunt játékait...

Az éléskamrát legalább kétévenként - de inkább évenként - meszeljük ki. A polcdeszkákat minden évben, lehetőleg nyáron, súroljuk le forró, mosósze­res vízzel és hagyjuk jól megszáradni. Ha a polcokon vagy a kövezeten zöldesfekete foltok mutatkoznak, azt penészgomba okozza (nedves, meleg helyiség­ben szokott előfordulni), és ilyen helyen a leggon­dosabban eltett, tartósított élelmiszerek is megromlanak!

A penészgomba ellen úgy védekezhetünk, hogy a kamra polcait, padlóját - esetleg csempézett részét - forró, ecetes vízzel lesúroljuk (egy liter vízre 1 dl ecet), és ha minden jól megszáradt, a helyiségben egy kénrudat égetünk el. Természetesen ezalatt az ajtót, ablakot vagy szellőzőnyílást zárjuk be, s hagy­juk így 24 óráig, majd jól szellőztessük ki a kamrát.