2.Az Ouija tábla mint ugródeszka

  Az Ouija tábla mint ugródeszka Seth szavait közvetítem - Kísérletek Hogyan teszteljük eredményeinket. Hangos kommunikáció - Automatikus írás

  El tudja ön képzelni magát, amint órákig intelligensen és habozás nélkül beszél olyan témákról, mint például a fizikai anyag természete, a tudatalatti, az Isten-kép, az antianyag vagy az idő?

  El tudja képzelni magát, ahogy logikus, sőt ékesszóló válaszokat ad olyan kérdésekre, amiket éppen abban a pillanatban tettek fel? El tud képzelni egy ilyen helyzetet úgy is, hogy ilyenkor nem a saját szavait mondja, s nem tudatos afelől, hogy milyen szó fogja követni a korábbit? El tudja képzelni ezt a telje­sítményt egy normális munkanap végén, heti rendszerességgel?

  Mielőtt hozzákezdtem kísérleteimhez, ezt aligha tartottam volna valószí­nűnek. Mégis, alig több mint egy év alatt a transz állapotában lediktáltam Seth kétezer oldalnyi anyagát, tisztán és tömören, ellentmondások, és az élő­beszéd minden normális bizonytalankodása nélkül. Előfordulhat, hogy rövi­desen ön is ilyen helyzetben találja magát. Ha az előző fejezetben megadott Ouija táblás kísérleteket komolyan kipróbálta, esetleg már fel is fedezte, hogy az ugródeszkaként szolgálhat valami más dolog felé. Mostanra már meg is növekedhetett tudatosságának látótere.

  A növekvő tudatosság a szó szoros értelmében kitágítja az önvaló hatá­rait. Vegye csak figyelembe: vajon mik az önvaló reális korlátjai? Például önt mint önvalót korlátozza valami? Milyen határok választják el azoktól a dol­goktól, amelyek nem részei önvalójának? Úgy tűnik, hogy fizikai énünk és más, fizikailag létező tárgyak között a bőrünk jelenti a határvonalat. A bőr azonban nemcsak elválaszt minket a világegyetem többi részétől, hanem egyút­tal össze is köt bennünket azzal.

  Sok olyan dolog áramlik keresztül bőrünkön, ami nélkül létezni sem tudnánk. A világegyetemben minden, amiről tudomásunk van, nagyjából ugyanazokból az összetevőkből áll. A molekulák szerveződési különbségei­től eltekintve ugyanabból a fizikai anyagból állunk, mint egy asztal, egy szék, egy barack vagy egy rák. Az anyag, ami a bőrünkön belül van, csupán sűrű­ségben és hőmérsékletben különbözik a szinte üresnek tűnő világűrtől.

  Magán az élő bőrön keresztül olyan tápanyagokat kapunk a levegőből és a napfényből, amelyek nélkülözhetetlenek az életben maradás szempontjá­ból. Hal, hús és növények formájában az univerzum darabkáit esszük, s ma­gunkba építjük azokat. Testünk használja őket egy darabig, majd visszajuttatja a földbe, hogy újra felhasználhatók legyenek. Az én tehát fizikailag nem áll másból, mint ezekből az idegen, önvalónktól mentes elemekből. Más szavakkal, a bőr alapvetően nem korlátozza a fizikai ént. Akár azt is mondhat­nánk a tápanyagok beszerzése okán, hogy énünk túlnyúlik a bőr határain.

  Ezek után azt gondolhatnánk, hogy az önvaló, ha fizikailag nem is, pszi­chológiailag azért korlátozott. Elvileg gondolhatnánk arra, hogy az önvaló valamilyen szempontból biztosan korlátozott, még akkor is, ha határait tu­lajdonképpen nem tudjuk megnevezni. De gondolkozzon csak el saját énjén. Az ön ötletei, gondolatai, tervei és érzelmei részét képezik énjének. Ez biz­tos. Pedig ezek a dolgok nem egyfajta szellemi űrben léteznek. Környeze­tünk és szellemi örökségeink által formálódnak. A velünk kapcsolatba lépő emberek átalakítják azt. Ugyanakkor ön is átalakítja mások gondolatait és érzelmeit.

  Mi, emberek, puszta kényelemből általában úgy cselekszünk, mintha fizi­kai énünk a bőrünknél végződne. Úgy teszünk, mintha tudatunk be lenne zárva a fejünkbe, mintha a koponyánk egy az egyéniségünket magába fogla­ló csontos kerítés lenne. Ez persze nem így van. Nyilvánvalóan létezik olyan dolog, amit egyéniségnek nevezhetünk, de még senki sem fedezte fel, hogy mi is az. Egyéniségünk valódi kulcsaira azonban még vissza fogunk térni a könyv későbbi részében.

  Lassan kezdünk ráébredni a telepátia létezésére. Viszont ha rá tudunk érezni mások gondolataira és mi is el tudjuk küldeni gondolatainkat másoknak, akkor mi a helyzet az énünk korlátjairól alkotott régi jó elképzelésekkel? Az ESP-kísérletek bizonyítékainak köszönhetően lényegesen át kell formálnunk véleményünket. Pszichológiai énünk sok­kal távolabbra nyúlik, mint ahogy azt valaha is gondoltuk volna.

  Sőt nagyon valószínű, hogy az általunk jelenleg ismert tudatalatti az egész önvalónak csupán egy aprócska töredéke. Énünk ennél sokkal távolabb fek­vő, feltérképezetlen régiókhoz is hozzáfér, amelyek valóságait mindeddig fi­gyelmen kívül hagytuk.

  A belső valóság azonban nem az énre tartozik. Az én a hétköznapi prob­lémákkal foglalkozik. Ráadásul eléggé rugalmatlanul. Bár folyamatosan vál­tozik, nem szereti a változást. Az ember korai evolúciójának idején erre volt szükség. Ha a barlanglakó ember életben akart maradni, állandóan a fizikai környezetére kellett koncentrálnia. Egy kis álmodozás, a tudatalattiba való pillanatnyi utazás az életébe kerülhetett volna. Kifejlődött tehát a haszná­lattól páncéllá keményedett héj, az én, amely néha már szinte maga alá te­meti az önvalót, holott eredetileg annak védelmére jött létre.

  Az Ouija táblás kísérletek segítenek a szűkre szabott én kitágításában. Teret engednek a belső énnek, hogy az lélegezni tudjon. Lassan, akárcsak egy téli álomból ébredő kis állatka, belső énünk elkezd magához térni. Első­ként a személyes tudatalatti kap némi szabadságot. Egyrészt azért, mert bel­ső énünknek ezzel a részével vagyunk valamelyest ismeretségben. Másrészt azért, mert a személyes tudatalatti pontosan az én alatt helyezkedik el -képletesen szólva. Énünk számára persze az olyan irányoknak mint a fent és a lent tulajdonképpen nincs értelme.

  Az Ouija táblával szerzett tapasztalatok segítenek ellazítani a tudatalattit, s ez a lazítás más miatt is hasznos lehet. Azok a megérzések és benyomások, amelyekre a múltban nem hallgattunk, így már tudatossá válhatnak. Úgy érez­zük, mintha megújultunk és megnőttünk volna. S ez így is van. Lépésről lépés­re észrevesszük azokat a valóságokat, amelyekkel korábban nem törődtünk. Már csak gyakorlati okokból is kiterjednek énünk határai, hiszen korábbról nem ismert tapasztalatok adódnak hozzá.

  Ráébredünk, hogy a tudatalatti nem ér véget az eltemetett személyes em­lékek szintjénél. Nem érünk a fenékre, s nem kerülünk zsákutcába: nem ér­jük el énünk végső korlátjait.

  Mint ahogy a régiek véleményével ellentétben az égboltnak sincs teteje, úgy a személyiségnek és a tu­datosságnak sincsenek határai, vagy alja és teteje. Ra­kétáink felfedezik a világűrt. De a belső térbe is el­utazhatunk. Más nem is tudja megtenni helyettünk. S erre vállalkozni több, mint érdemes.

  Az elsőként elért terület, a személyes tudat­alatti is szolgálhat meglepetésekkel. Nem az el­fojtandó, veszélyes késztetések börtöne ez, de nem is valamilyen természetes jóság utópiája. Sokkal inkább azoknak a benyomásoknak és le­hetőségeknek a raktára, amelyeket az én vala­mikor félretett. Ez az úgynevezett tudatos én és az önvaló meglehetősen ismeretlen, hatalmas belső területeinek határa.

  Józan észre, intelligens őszinteségre, önfegye­lemre és természetes ráérzési képességekre egy­aránt szükség van a belső valóság felfedezéséhez. Minden ilyen képességünkre szükség van belső tapasztalataink helyes értékeléséhez.

 
  Most először is azt mesélem el, hogyan zajlott le ebbe a belső valóságba történő beavatásom, majd leírok néhány gondolatot az Ouija táblás kísérletek eredményeként megjelenő különféle tapasztalatok értékelésére. Mindenkép­pen kísérletezzenek rendszeresen a táblával. Bár sok későbbi kísérletünkhöz egyáltalán nem szükséges, de a használata során elérhető relaxáció révén is sokat lehet előrehaladni.

  Az én esetemben is a tábla használata vezetett el ahhoz a jelenséghez, amit én hangos kommunikációnak hívok. A dolog minden előzetes terv vagy várakozás nélkül következett be. Ilyesmit nem is soroltam kezdeti kísérleteim közé. Most is csak annyit tudok, hogyan lehet észrevenni a hangos kommuni­káció lehetőségét, hogyan kell használni azt, és hogyan tudjuk letesztelni az eredmények valódiságát.

  Talán lesz, akinek az Ouija táblás kísérletek a hangos kommunikáció helyett az automatikus írásban szerzett szakértelmet hozza el. Ebben a fe-jezetben az automatikus írásra is ki fogunk térni, bár úgy tűnik számom­ra, hogy az én képességeim valamilyen ok miatt nem ebbe az irányba fej­lődtek.

  Ahogy a táblával kísérletezünk, előfordulhat, hogy kezdjük előre meg­érezni a válaszokat, és aztán meg is kapjuk ezeket. Ez bármelyik találkozón megtörténhet, akár az elsőn, de a huszadikon is. A fejlődést az ön személyi­sége és képességei határozzák meg. Lehet, hogy soha nem következik be. Ha viszont igen, akkor ez az első jele az ESP leggyümölcsözőbb területére való belépésnek.

  Harmadik Ouija táblás kísérletünk során elkezdtem a válaszokból elő­ször szavakat, majd szókapcsolatokat és mondatokat előre megérezni. Rész­ben vagy teljesen tudtam, hogy a tábla mit fog válaszolni nekünk Róbert kérdéseire. Valamelyest kelletlenül vártam, míg a mutató lassan kibetűzte a mondatokat, pedig nem bíztam a belülről kapott válaszokban. Akkoriban arra gyanakodtam, hogy személyes tudatalattim a tudatosságom rovására űzi játékait.

  Ahogy a találkozók folytatódtak, egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Egész bekezdéseket sejtettem már meg, miközben a mutató épp csak be­fejezett egy mondatot. Közben egyre jobban bosszantott a lassú, táblás procedúra. Róbertnek minduntalan meg kellett állnia, hogy lejegyezze az éppen felteendő kérdést, majd visszatért kezével a mutatóhoz, hogy kibe­tűzzük a választ, aminek a feljegyzéséhez aztán újra meg kellett állni. Erre ment el rengeteg időnk.

  Bár a tábla pontosan ugyanazt az üzenetet betűzte ki, mint amit szellemi úton kaptam, még mindig nem bíztam ezekben a belső válaszokban. Ugyan­akkor viszont késztetést is éreztem, hogy hangosan kimondjam azokat. Voltaképpen semmilyen hangot nem hallottam. Egész mondatok tűntek fel egyszerűen az elmémben, látszólag a semmiből, pedig ezek nem az én szavaim voltak. Vonakodásom nyilvánvaló volt. Végül Róbert meg is kér­dezte a táblát: „Mit gondolsz, Seth, miért olyan visszafogott Jane a veled való kapcsolattartásban? Úgy érzem, hogy néha nem túl lelkes."

  Seth ezt válaszolta:„Azért nyugtalankodik, mert már azelőtt fog­ja üzeneteimet, mielőtt azokat kibetűzné a táb­la. Ez óvatossá tehet téged is."

  Egy másik alkalommal ezt jegyezte meg Seth:

„Túl sokat tartasz a tudatalattidról, Jane. Add az érdemet annak, akinek jár."

  Úgy éreztem, mintha Seth a válaszok hangos kimondására ösztönzött vol­na. Ahelyett azonban, hogy beleugrottam volna az ismeretlen mélységbe, be­lekapaszkodtam az Ouija táblába, mint vonagló úszó a parti sziklába.

  Egyrészt a kudarctól féltem. Seth már akkor is olyan témákról be­szélt, amelyekről én vajmi keveset tudtam. Nem akartam bolondot csi­nálni magamból úgy, hogy elkezdve egy komoly üzenetet, egyszerre csak megakadjak, és aztán hebegjek-habogjak. Vagy mi van, ha az üzenetek a semmibe vezetnek? Egyelőre csak Seth szavaiból tudtam, hogy ő nem a személyes tudatalattim része. Tartottam tőle, hogy olyan pszichológiai erők sodornak el, amelyekről nem sokat tudtam. Énem és én megmaka­csoltuk magunkat. Bár továbbra is megkaptam a belső üzeneteket, vissza­utasítottam az Ouija tábla használatát. Seth nem is erőltette a dolgot, de a belső érzékelés továbbra is folytatódott. A dolgok még a nyolcadik találkozón is így álltak. Öt találkozón át tartott tehát ez a holtpontra jutott vita.

  Ez az ellenállás egészséges énre utal. Próbálkozásaink során nem akar­tuk figyelmen kívül hagyni az ént. Rugalmasabbá akartuk tenni, és több szabadságot akartunk adni a belső énnek. Az én fontos része személyisé­günknek, hiszen általa állunk kapcsolatban a fizikai világgal. A kísérletek során kiderül azonban, hogy semmit sem veszthetünk, de nagyon sokat nyer­hetünk, ha szabadon engedjük. Ennek felismerése az ego és általánosságban véve az önvaló kiterjedését hozza magával.

  Ezért aztán a könyvben foglalt kísérleteket egészséges, kifelé - más em­berek és kapcsolatok felé - irányuló hozzáállással is ki kell egészíteni. Ha ön már most is visszahúzódott, befelé forduló típus, tennie kell valamit a má­sokkal való kapcsolatteremtés érdekében. Ez biztosítani fogja lehetőségeinek kiegyensúlyozott fejlődését és a belső képességek tudatos elme általi elfogadását. Az én bizonyos mértékig persze vissza fogja tartani a belső felfedezésekben, de ne próbálja meg lehurrogni az énjét szükségletei mi­att. A belső képességeknek énünk minden részével egyensúlyban kell fej­lődnie.

  Nyolcadik találkozónk idejére meggyőződtem - azaz énem meggyőző­dött - arról, hogy nagyobb szabadságot is megengedhetek neki. A találkozó közepe táján egyszer csak félretoltam az Ouija táblát, felálltam és elkezdtem diktálni. Akkor még teljesen normális volt a hangom, bár azóta már határo­zott változások jelentkeztek. A szavak viszont szemmel láthatóan nem az enyémek voltak.

  A kilencediktől a tizenharmadik találkozóig még használtuk a táblát az első üzenetek kibetűzésére, mert a találkozók elején azok még nem szelle­mi úton jöttek. Az új módszer sokkal gyorsabb kommunikációt tett lehető­vé, de a találkozók elején mindig éreztem egy kis bizonytalanságot, hogy vajon megengedhetem-e ezt. Most már egyáltalán nem törődöm effajta ér­zésekkel.

  Majdnem azonnal észrevettük, hogy egyfajta könnyű transzba kerülök a diktálások során. Az üzenetvevés módját nevezhetjük automatikus be­szédnek vagy hangos kommunikációnak. Tudatos gondolataim visszahúzód­tak, s a környezetemmel sem voltam tisztában. Mégsem ragadtam bele ebbe az állapotba. Bármikor vissza tudtam térni normális tudatomhoz. Nem volt tehát semmiféle erőszakos betolakodás ebben a folyamatban.

  A tizennegyedik találkozótól kezdve már az első üzenetek fogadásához sem vettük igénybe a táblát. Ahogy azt Seth javasolta, a találkozókat adott napok estéin, hetente kétszer tartottuk. Az első évben diktálás közben nyi­tott szemmel járkáltam fel-alá a szobában, bár nem voltam igazán tudatában fizikai környezetemnek. Most csukott szemmel ülve beszélek, s egyáltalán nem vagyok tudatos a külvilágról. Róbert eközben szóról szóra lejegyez mindent, majd később le is gépeli az anyagot. Mindig normális megvilágí­tás van a szobában, és félóránként tartunk egy-egy rövid szünetet.

  Eléggé intelligens embernek tartom magam, jó beszélőképességgel. Sem­milyen elképzelés szerint sem tudnék azonban órákig megszakítás nélkül, folyamatosan beszélni olyan témákról, mint amilyenekről a Seth-találkozókon szó van. Az anyag folyamatosan bontakozik ki. Egyik rész a másikra épül. Példának okáért, a százötvenedik találkozón Seth visszautalt néhány dologra, amit a huszadik alkalom során mondott, majd részletesebben kifej­tette őket. Jó néhány találkozón a sajátomtól eltérő, mély férfihangon be­széltem, meglepően nagy hangskálán. Több találkozón tanúk is jelen voltak. Az általánosságokon túl az egyéni életeinkre vonatkozó személyes informá­ciókat és a hétköznapi életben használható pszichológiai tudást is nyújtottak a találkozók.

  A múltban persze nem is sejtettem, hogy ilyen képességeim lennének. S talán önöknek is van valamilyen hasonló adottságuk. Az Ouija táblás kísér­letek megfelelő felkészülést nyújtanak majd azok kifejlesztéséhez. Lehet azon­ban, hogy a hangos kommunikáció helyett tehetségük inkább az automatikus írás irányába viszi el önöket. Más szavakkal kifejezve, ahogy én automatiku­san elmondom az üzenetet, önök talán képesek lesznek automatikusan le is írni azt. Ennek megvan az az előnye, hogy a jegyzetek azonnal elkészülnek. Róbertnek ellenben heti több óráját veszi igénybe a Seth-dokumentáció legépelése.

  Az Ouija táblás találkozók alkalmával ezért mindig legyen kéznél egy jó nagy papírlap vagy jegyzettömb és egy puha sötét ceruza. Amikor valame­lyikük megérzi a tábla üzeneteit, azt is tudni fogja, hogy szükség van-e ezek­re. Semmi más nem kell, csak ez a belső információ. Én úgy éreztem, hogy ki kell mondanom a szavakat. Önök talán azt fogják érezni, hogy ujjaik le akar­ják írni az üzenetet.

  Ha ez lenne a helyzet, akkor tegyék a papírt a táblára, vagy üljenek a tábla mellé és jegyzetfüzetüket tegyék az üres helyre vagy egy külön asztalra. Vegyék a ceruzát a kezükbe, és helyezzék a lap tetejére. írják le a nevüket és várjanak. A ceruza rövidesen elkezd majd mozogni. Magát a cselekvést a tudatalattijuk által vezérelt izommozgások okozzák. A betűk talán csúnyák lesznek, de ez ne zavarja önöket. Ilyenkor is lehet gyorsírást alkalmazni, mint ahogy a közönséges táblaüzeneteknél. Egyszerű helyett írhatunk például 1szerűt. Az effajta tudat alatti gyorsírásról a könyv későbbi részében még lesz szó.

  Írás közben akár valami mással is foglalkozhatunk, például nézhetjük a tv-t, vagy beszélgethetünk társunkkal. Ne nézzük a papírt folyamatosan, hogy lássuk, mi van oda írva, mivel ez akadályozhatja a folyamatot. Az automati­kus írás nem olyan szokatlan jelenség, mint a hangos kommunikáció, s önök közül talán sokan el is sajátítják, minden különösebb nehézség nélkül.

  Meg lehet próbálkozni az automatikus írással az Ouija tábla nélkül is. Egyszerűen csak sugalljuk azt magunknak, hogy tudatalattink most jobb kezünket fogja használni azon dolgok leírására, amiket közölni szeretne. Ekkor egy kis bizsergést érezhetünk az ujjainkban. Lazítsunk. Tereljük el tudatos elménk figyelmét valamivel. Hallgassunk például zenét. Két-három húszperces próbálkozásnak elégnek kell lennie ahhoz, hogy eldöntsük, vajon az automatikus írás könnyen megy-e vagy sem.

  Persze nem mutatkoznak mindenkinél effajta képességek. Bizonyára lesz­nek, akik nem szánnak elég időt a szükséges belső rugalmasság kifejlesztésé­re. Mások számára viszont meglepő lehet, hogy milyen könnyen jelentkeztek ezek a képességek. Mindenki megtalálja azonban magának azt a kísérletet, amelyben sikereket érhet el.

  Az Ouija tábla üzeneteit legtöbbünk minden gond nélkül tudja fogni. De hogyan tudjuk megítélni azok valódiságát? Hogyan tudjuk eldönteni, hogy azok személyes tudatalattinkból pattantak ki, avagy az érzékelésnek egy má­sik - mélyebb valósághoz tartozó - rétegéből?

  Minden ilyen anyagot - akár a tábla, akár automatikus írás vagy hangos kommunikáció révén kaptuk is azt - alaposan meg kell vizsgálni. Nagy vona­lakban igaz például az, hogy ha üzeneteink valamilyen híres ember szellemé­től látszanak származni, akkor kihúzhatjuk őket a használható információk közül. Ezek nagy valószínűséggel csupán személyes tudatalattink kreativitá­sának képződményei.

  Ha például az anyagból az derül ki, hogy ön egy régebbi élete során vala­milyen történelmi alak, például George Washington vagy Jeanne d'Arc volt, az valószínűleg a személyes tudatalatti vágyainak megfogalmazódása. Ez per­sze nem azt jelenti, hogy abba kellene hagyni a kísérleteket, vagy az anyagot értéktelennek kellene tekinteni. Ezek az üzenetek a felszabadult fantázia termékei lehetnek. Előfordulhat, hogy felnőtt életünkben most először hasz­náljuk képzelőerőnknek ezt az irányultságát. Az efféle anyag nagyon sokat elárulhat tudat alatti énünkről. Képzelőerőnk bizonyítékaiként kell tehát kezelnünk ezeket az üzeneteket, s nem mint valós tényeket. Azt pedig semmi­képpen ne várjuk el, hogy rokonaink vagy barátaink felnézzenek ránk, mert az Ouija tábla üzenetei például azt állították, hogy valamikor egy királyi csa­lád tagjaként éltük életünket.

  Talán túlzottnak tűnnek a fenti figyelmeztetések, de ha korábban nem nagyon figyeltünk tudatalattinkra, csak tudatos énünket ismertük, az önvaló első tapasztalatai szinte mágikusnak tűnhetnek. Egyesek kísértésbe eshet­nek, hogy tényként kezeljék a legegzotikusabb tudat alatti meséket is, érde­mes tehát anyagunkat tüzetesen átvizsgálni. A személyes tudatalattival tör­ténő kapcsolattartás nagyon gyümölcsöző lehet. Énünknek ez a többek kö­zött biológiai funkciókat is vezérlő területe közvetlen információval bír fizi­kai egészségünkről, illetve rejtett tudásunkról és képességeinkről. Könyvem azonban nagyrészt belső énünk még ennél is mélyebben fekvő rétegeivel fog­lalkozik.

  Üzeneteink ellenőrzése során tegyük fel magunknak az alábbi kérdése­ket, és válaszoljunk rájuk becsületesen: Kielégíti-e az anyag valamilyen el­fojtott vágyamat? Kivetítettem-e valamilyen máskor elfojtott előítéletemet az anyagon keresztül? Felsőbbrendűnek érzem-e magamat az üzenetek köz­vetítőjeként? Túlfűtött-e a kapott anyag, elsősorban vallási vagy szexuális szempontból? Jelentkezik-e benne valamiféle gyűlölet?

  Ha e kérdések bármelyikére igen lenne a válasz, akkor az üzenet minden bizonnyal a személyes tudatalattiból származik. Ha valamilyen előítéletről tanúskodik az anyag, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy megszo­kott tudatossági szintünk mögött ez az előítélet a mi elménkben bújik meg. Ha az üzenetek valamilyen szempontból túlságosan érzelmesek, ez a hétköznapok során elfojtott érzések jele lehet. Ilyenkor lehetőségeink és hajlamaink körülhatárolásában segíthet az anyag. Ha az üzenetek pél­dául szórakoztatóak, kreatívak, képzeletgazdagok, az a korábban nem használt kreatív képzelőerőre utalhat. Ez a képességeinkről szerzett tu­dás lehetővé teszi, hogy a későbbiekben használni tudjuk tehetségün­ket.

  Ha azonban komoly pszichológiai éleslátásról, sajátunkon túlnyúló értel­mi képességekről, a tisztánlátás, a telepátia vagy más ESP-jelenség határo­zott jeleiről tanúskodik az anyag, akkor mindenképpen különös gonddal tanulmányozzák át. Az erős szellemi jelenlét jelei lehetnek ezek. Talán olyan valóságok küszöbére jutottak el, amelyekről még csak igen keveset tudunk.

  SZÜNET: Ne értékeljük túl, de ne is becsüljük alá üzeneteinket, akár az Ouija tábla, akár automatikus írás vagy hangos kommunikáció útján kaptuk azokat. Ha az üzenetek valódiak, az idővel meg fog mutatkozni a minőségen.

  Robert és én szigorúan és objektíven áttanulmányoztuk a Seth-dokumentációt, s az alapos vizsgálat egyértelműen hasznosnak bizonyult. Több dolog miatt is meggyőződtünk így arról, hogy a dokumentáció nem az én tudatalattimból származik, legalábbis nem olyan értelemben, ahogy ezt a kifejezést általában használni szoktuk. Nem a személyes tudatalattimból pattant ki. Egyrészt semmi olyan megelégedettséget, semmi olyan vágy ki­elégülését nem okozták a találkozók, ami a hétköznapokban nem teljesül­hetett volna be. Másrészt úgy tűnik, hogy még a tudatalatti is kifárad, ha hetente kétszer, megadott időpontokban, két-három órás találkozókon igénybe vesszük. Tudatalattink nincs hozzászokva az ilyen rendszeres, szi­gorú munkához, még akkor sem, ha figyelembe vesszük folyamatos edződését.

  Meggyőző érv lehetne a Seth-dokumentáció tudatalattiból való származ­tatására, ha nem tapasztaltunk volna bizonyos hatásokat a találkozók alatt. Néhány alkalom során azonban megjelentek a telepátia és a tisztánlátás bi­zonyítékai. Szokatlan fizikai hatások is mutatkoztak, amelyekről a későbbi fejezetekben még szó lesz.

  Az olyan személyiségeket, mint Seth, a pszichológusok gyakran másodla­gos személyiségnek nevezik. A szakavatott médiumok irányítóknak hívják őket. Ezek az elnevezések nem változtatják meg magukat a személyiségeket, s nem is segítenek a megértésükben. Seth szerint a szó általános értel­mében ő nem irányító. S azt is tagadja, hogy ő másodlagos személyiség len­ne. Kapcsolatunkban nincs nyoma erőszakos behatolásnak. Nem érzem, hogy valaki más irányítana. Mindig szükséges az én beleegyezésem is a transzba eséshez. Inkább azt érzem néha, mintha az énem valahogy kitágult volna.

  Tisztában vagyok vele, hogy az ilyen kéziratok a gondos áttanulmányozás után értéktelennek bizonyulhatnak, s nem csupán a pszichológusok vagy parapszichológusok, hanem az egész világ szemszögéből is. Az értelem fog­lalkozik az ötletekkel, de abban egyáltalán nem vagyunk biztosak, hogy az ötletek az értelemből erednek. Több mint valószínű, hogy ötleteink a megérzési folyamatok révén bukkannak elő. Sok értékes ötlet és találmány „csak úgy a semmiből" pattant elő, s csak később került gyakorlati használatba. Az efféle kéziratok is gyakran tartalmaznak egymáshoz hasonló információkat - olyan információkat, amelyek ismeretlenek a fizikai problémákkal foglal­kozó gondolkodó agy számára.

  Bár nem onnan származnak, ezek az üzenetek a személyes tudatalatti rétegein keresztül jönnek át, ezért a személyiségre jellemző torzulásokat tartalmazhatnak. Az is igaz, hogy az értelem eközben elköveti a rá jellem­ző hibákat, de ez nem csökkenti az anyag értékét. Biztosak lehetünk abban is, hogy az elme sincs mindig a legjobb formában, s ezt automatikusan fi­gyelembe kell venni. A belső megérzések esetén tekintettel kell erre is len­ni.

  Ha tehát elkezdjük megérezni az Ouija tábla üzeneteit, ne siessünk. Csak akkor tegyük félre a táblát, ha már anélkül is biztosan megy az üze­netek vétele. Előfordulhat, hogy egy ideig felváltva kell használnunk a táb­lát és az automatikus írást, vagy a hangos kommunikációt. Eleinte nehéz lehet csak úgy elkezdeni ezeket a gyorsabb módszereket, mint ahogy ne­kem is nehézkes volt a kezdés. Ebben az esetben használjuk a találkozók elején a táblát, s csak azután térjünk át az automatikus írásra vagy a han­gos kommunikációra.

  Minden találkozón folytassuk a gondos feljegyzések készítését. Sokkal jobb egy-két előre betáblázott ülést tartani hetente, mint három-négy lelkes találkozót az egyik héten, és egyet sem a következőn. Ha úgy alakul, hogy felváltva használjuk a táblát és az automatikus írást vagy a hangos kommuni­kációt, akkor ezt feltétlenül érdemes jelezni a jegyzőkönyvben. A jegyzetek­ből tisztán és világosan ki kell derülnie annak, hogy az anyag melyik részét kaptuk a tábla révén és melyiket más módon.

  Lazítsunk. Bízzunk a képességeinkben hiszékenység nélkül. Ha ellent­mondásos vagy rossz minőségű anyagot veszünk, ne bátortalanodjunk el, csak folytassuk. Tároljuk ezeket az üzeneteket, de ne tulajdonítsunk nekik jelen­tőséget és próbáljuk újra.

  Ha viszont a magasabb rendű minőség vagy tartalom jeleit mutatja a kap­csolat, akkor gondosan vizsgáljuk meg. Ha jóslatokat ad, ellenőrizzük azo­kat, amint lehet. Seth minden jóslata igazinak bizonyult, de ezt soha nem tudtuk volna eldönteni, ha nem vezettünk volna pontos feljegyzéseket a ké­sőbb ellenőrizendő dolgokról is.

  Ha automatikus írást használunk, nem kell meglepődni azon, hogy az írás esetleg nem hasonlít megszokott kézírásunkra, vagy ha a szavak furcsán sorakoznak a papíron. Előfordulhat, hogy visszafelé írunk vagy balról jobbra haladva. Az írás maga is csúnya lehet. Nem várhatjuk el a tudatalattitól, hogy ugyanúgy fejezze ki magát, mint a tudatos elme. Még azoknak az anya­goknak is, amelyek a személyes tudatalattin túli területekről származnak, keresztül kell haladniuk a személyes rétegen.

  Ha a hangos kommunikációt használjuk, ne lepődjünk meg hangunk bár­miféle elváltozásán, s bár lehet, hogy nem tapasztalunk változást, minden­képpen jegyezzük fel füzetünkbe a hang minőségét. írjuk fel a hang megvál­tozásának időtartamát is. Alkalomadtán én is használtam mély és hangos, inkább férfias, mint nőies hangot. Bár első alkalommal ez elég riasztó volt, eltéveszthetetlen elevenséget adott Seth személyiségének. Hangszálaim ter­mészetesen nem szenvedtek károsodást.

  A fejezet befejezéseképpen a tizenkettedik találkozónk rövid kivona­tát írom le. Ezt már hangos kommunikáció útján kaptuk, és jó példája az ily módon vett korai anyagoknak. Miközben Seth szavait közvetítettem, folyamatosan járkáltam a szobában. A szemem ugyan nyitva volt, de csak korlátozottan voltam tudatos a környezetemről. A szoba megvilágítása a megszokott. A rendes élőbeszédre jellemző semmiféle szaggatottságot nem lehetett érezni. Ez az egyébként teljesen hétköznapi találkozó időben este kilenctől negyed tizenkettőig tartott. Az egyértelműség kedvéért a továb­biakban minden ilyen Sethtől kapott anyagot a következő íráshoz hason­lóan nyomtatunk.

  Ami az ötödik dimenziót illeti, már említettem, hogy az térdimenzió. A könnyebb érthetőség kedvéért meg kell próbálnom felépíteni egy szerkezeti elképzelést, de aztán ki kell dob­nom a szerkezetet, mert az tulajdonképpen nem létezik. Vegyük tehát a huzalok háló­zatát, a végtelenségbe nyúló, egymást ke­resztező huzalok rendszerét, amelyen ha ke­resztülnézünk, nem látjuk sem azok kezdetét, sem a végét.

  Létsíkotok olyan, mint négy nagyon feszes és vékony huzal által határolt kicsiny hely, az én síkom pedig a szomszédos szálak által bezárt kicsiny síkdarabhoz hasonlítható. Tehát nem csupán ugyanazon szálak különböző oldalain vagyunk, hanem - nézőponttól függően - egyúttal akár egymás alatt vagy fölött is.

  Ha figyelembe vesszük, hogy a szálak kockákat for­máznak - ez neked szól, Joseph, te szereted az ilyen elképzeléseket -, akkor látjuk, hogy egyik kocka beil­leszkedik a másikba, anélkül hogy jottányit is zavar­nák a többi kocka lakóit, s maguk ezek a kockák is más kockákban helyezkednek el. Az űrnek egyelőre csak arról a kis darabjáról beszélek, amelyben a ti síkotok és az én síkom is benne van.

  Gondoljatok továbbra is a ti kis feszes szálakkal ha­tárolt síkotokra, s a másik oldalt az én síkomra. S bár ezek térbelisége és mélysége határtalan, normális körülmények között egyik a másik számára átlátszó. Nem tudunk ugyan átnézni rajtuk, de a síkok folya­matosan áthaladnak egymáson. Remélem, értitek, amit magyarázok. Azért vezettem be a mozgás fogal­mát, mert az igazi átlátszóság nem a valamin való át­nézés képességéből fakad, hanem az átmenésén. Ez az, amit én az ötödik dimenzió alatt értek.

  Most vegyük el a huzalokból és kockákból álló szer­kezetet. A dolgok ugyanúgy mennek tovább, mintha a huzalok és a kockák jelen lennének, mert ezek a szerkezetek csak arra szolgálnak, hogy a tehetsége­sek fel tudják fogni a dolgokat. Folyton olyan képe­ket szerkesztünk, amelyeket meg tudunk feleltetni az érzékeink előtt felbukkanó dolgoknak. Állandóan kép­zeletbeli kapaszkodókat gyártunk, s ezek mellett ha­ladunk.

  Szobátok falai tehát annyira ugyan valóságosak, hogy nélkülük megfagynátok télen, de valójában még sincs szoba és nincsenek falak. Ugyanúgy, mint ahogy az általunk kreált huzalok nekünk ugyan valóságosak, de valójában szó sincs szálakról. Minden egy, mint ahogy ti is egyek vagytok szobátok látszólagos fala­ival. Most újra feljött az átlátszóság. A falak számomra valóban átlátszóak, bár nem hiszem, kedves Joseph és Ruburt, hogy erről bemutatót kellene tartanom.

  A falak tehát átlátszóak számomra, akárcsak a szá­lak, amelyeket az ötödik dimenzió szerkezetének szemléltetése végett hoztunk létre. Gyakorlati szem­pontok miatt úgy viselkedünk, mintha a szálak ott volnának. Nézzük csak ismét a szálak tömegét. Arra foglak majd kérni titeket, hogy rakjátok tele ezeket -az én és a ti síkotokat - mindennel, amit mondok, mint két kis madárfészket egy hatalmas fán... Ebben a té­mában, majd egy kicsit később mélyebben elmerü­lünk.

  Képzeljétek el egyelőre, hogy ezek a szálak mozog­nak, folyton-folyvást rezegnek, s nemcsak egysze­rűen tartják a világegyetem anyagát, hanem maguk is ennek az anyagnak a megnyilvánulásai. Rögtön megértjük, hogy miért is olyan nehéz ezt elmagyaráz­ni. Nem is hibáztatlak benneteket, amiért fáradtok, mivel elég furcsa szerkezet elképzelésére kértelek ben­neteket. Tépjétek hát szét most, hogy ne legyen job­ban látható vagy tapintható, mint milliónyi láthatat­lan méh kirajzása.