Elemzők úgy vélik, a gazdasági válság miatt az éhínség felszámolására csak akkor tudnak több pénzt fordítani a deficittel és magas munkanélküliséggel küszködő "gazdag országok", ha átideologizálják a szegénység leküzdését célzó segélyezést, és a biztonsági kiadások közé csoportosítják. Nézzünk körül a világban, hol a legszörnyűbb az élelmiszerhelyzet? Hol vannak az éhínség veszélyzónái, ahol könnyen táptalajra talál a demagógia és a terrorizmus? Az International Food Policy Research Institute Globális Éhségindexe e szempontból rangsorolja a világ országait.

A nemzet biztonsága, az élelmiszerellátás biztonsága (food security) mindjárt életbevágóbb költségvetési tételnek tűnik, mint valami távol ország éhezőinek altruisztikus megsegítése. Mert a széles néprétegeken eluralkodó éhínség tömeges elvándorláshoz és háborúkhoz is vezethet, vagyis nemzetközi, regionális konfliktusok kirobbantója lehet. És a francia forradalom óta tudjuk, az éhezés azonnali mozgósító erő. Hamar felpaprikázza a tömegeket. A szegénység továbbá melegágya a demagógiának, és a terrorizmus felé fordítja a kétségbeesettek elméket. Az iskolai élelmiszerprogramok (fejenként napi 25 dollárcentért) többet érnek a terrorizmus ellenes küzdelemben, mint a robbanófejes rakéták, hangoztatják egyes szakértők.

Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO) szerint 37 ország van kritikus állapotban, és szorul állandó jelleggel nagy mennyiségű élelmiszersegélyre. Az International Food Policy Research Institute Globális Éhségindexén ennél több ország szerepel az éhínség 5 kategóriájában. Magyarország nem került fel a listára.
"Szélsőséges mértékű éhínség": Kongói Demokratikus Köztársaság, Csád, Eritrea.
"Veszélyes szintű éhínség": India, Nepál, Vietnám, Jemen, Etiópia, Szudán, Niger, Madagaszkár, Mozambique, Zimbabwe, Zambia, Tanzánia, Angola, Burkina Faso, Togo, Libéria, Sierra Leone, Guinea-Bissau.
"Súlyos éhínség": Guatemala, Bolivia, Mongólia, Pakisztán, Myanmar/Burma, Indonézia, Fülöp-szigetek, Namíbia, Botswana, Lesotho, Sváziföld, Malawi, Kongó, Cameroon, Nigéria, Benin, Ghána, Elefántcsont-part, Guinea, Szenegál, Mali, Mauritánia.
"Mérsékelt szintű éhínség": Honduras, Nicaragua, Panama, Venezuela, Guyana, Suriname, Columbia, Ecuador, Peru, Paraquay, Marokkó, Gabon, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kína, Szíria, Thaiföld, Dél-Afrikai Köztársaság
"Alacsony szintű éhínség": Mexikó, Brazil, Kuba, Costa Rica, Chile, Argentina, Uruguay, Szlovákia, Románia, Horvátország, Bosznia, Macedónia, Bulgária, Törökország, Irán, Oroszország, Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna, Moldova, Egyiptom, Tunézia, Líbia, Algéria, Kirgizisztán, Malajzia.

    * 950 millió embernek nincs mit ennie. A legújabb számítások szerint a létminimumon (napi 2 dolláron) vagy az alatt élők száma már elérte a 1,3 milliárdot is.
    * Naponta 24 000 ember hal éhen a világban. Évente 25 millióval nő az ínséget szenvedők száma.
    * Világszerte 300 millió gyerek nem kap a szervezete fejlődéséhez szükséges táplálékot. Évente 11 millió kisgyerek hal meg éhség vagy alultápláltság következtében.
    * A hagyományosan polgárháború sújtotta övezetekben, mint például Szudán, a gyerekek 60 százaléka marad élelem nélkül.
    * Az 5 éves korig bekövetkező halálesetek egyharmadát elégtelen táplálkozás okozza.
    * Az alultápláltság több embert öl meg, mint az AIDS, a TBC és a malária együttvéve.
    * 150 millió ember éhezett a 2005-2008 közötti magas olaj- és élelmiszerárak emelkedése miatt (2007-ben 52 százalékkal, 2008-ban 100 százalékkal nőttek az élelmiszerárak).

    * Észak-Koreában az energiahiány miatt gyakran leáll a gépesített mezőgazdaság, krónikus élelmiszerhiányt okozva. Ez ékes példája annak, hogy a társadalom élelmezése szorosan összefügg az olaj- és áramellátással.
    * 64 millió ember süllyedt vissza ismét a szegénységbe a 2008-as gazdasági válság miatt, a segélyezést ugyanis az elsők között csökkentik, ha recesszió és deficit van a fejlett világban.
    * A kínai kormány az 5 évnél fiatalabb gyerekek körében 7 százalékra csökkentette az alultápláltság arányát.
    * Indiában él a világ 230 millió éhezője, ez a legnagyobb egy országra jutó szám. A helyi hagyományok szerint a nők gyakran utolsókként jutnak a tányér közelébe a családi étkezéseknél, még akkor is ha terhesek.
    * India korrupt és hatástalan hivatalai nem gondoskodtak a védtelen kiskorúakról: a világon legnagyobbnak számító, 1,3 milliárd dolláros gyermekélelmezési program dacára a gyerekek 42,5 százaléka alultáplált. Ez a legszegényebb afrikai országok szintjére utalja a gazdaságilag egyébként dinamikusan fejlődő Indiát.

1999-ben a világ vezető gazdasági nagyhatalmai az ENSZ bíztatására elhatározták, hogy eltörlik a Föld színéről a szegénységet, és ennek érdekében kitűzték a Millenniumi Fejlesztési Célokat (MDG). A program a következő konkrét célkitűzéseket tartalmazta:

    * Felére csökkenteni a létminimumon és az alatt élők számát
    * Kétharmaddal (66 százalékkal) csökkenteni a gyermekhalandóságot
    * Háromnegyeddel (75 százalékkal) csökkenteni a terhes anyák halandóságát
    * 2015-re 22 millióval csökkenteni az éhezők számát.
    * Milyen pozitív fejlemények történtek az elmúlt években az élelmezés terén?
    * 1999 és 2005 között évente 1 százalékkal sikerült csökkenteni a szegénységet.
    * Ázsiában a gyerekek körében 1990-ben mért 44 százalékos éhínségi rátát mára 30 százalékra tudták lenyomni, Afrikában 38 százalékról 34 százalékra.

    * Az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (AID) "Élelem a békéért" programja 2,2 milliárd dolláros büdzsé felett diszponál.
    * Banglades, Indonézia, Brazília és Mongólia jól halad, hogy feljöjjenek arra a szintre, amit a Millenniumi Fejlesztési Célok jelöltek ki.
    * Banglades leelőzte Indiát a gyermekhalandóság csökkentésében, Vietnam pedig Kínát. Kínában évente 730 000 gyermek hal meg.
    * A Világbank azt javasolta, hogy évente 6 milliárd dollárt költsenek az éhezők élelmezésére a jelenlegi 300 millió dollár helyett.

A FAO 2002-ben úgy ítélte meg, 2030-ig a népesség évente 1,1 százalékkal nő, vagyis lassabban mint a 2002-t megelőző 30 évben, amikor 1,7 százalékos rátát mutatott. Azonban annak ténye, hogy 1999 óta újabb egymilliárddal bővült az emberiség, ami úgyszólván a leggyorsabb egymilliárdja volt fajunknak, aligha beszélhetünk lassuló népességgyarapodásról. Ennek fényében kétséges az is, hogy a FAO által prognosztizált jövőben, vagyis 2030-ig valóban végbemegy-e a nyomorgók számának csökkentése egymilliárdról 440 millióra? Merthogy ez a (remélt) 2030-as szint sem érné el az 1996-os Világ Élelmezési Csúcstalálkozó által deklarált célt, hogy az 1990-92-ben mért 815 millió főről 2015-re felére csökkenjen az éhezők száma.

A világ legnagyobb összefüggő éhségövezete Afrika déli része (Zimbabwe, Malawi, Zambia, Mozambik, Lesotho, Szváziföld). A FAO nincs egyedül azzal a meglátással, hogy itt, az úgynevezett "szubszaharai" térségben nem fog jelentősen csökkenni az éhezők száma, inkább a világ más tájain lévő fejlődő országokban várható  számottevő javulás. A szervezetnek "csak" 100 millió ember ellátáshoz 5,2 milliárd dollárra lenne szüksége.

Hangadó testületek továbbra is hirdetik, hogy a 2050-re jósolt 9 milliárd fős népesség esetén is van elegendő élelem a Földön, hogy mindenkit ellássanak - feltéve, ha okosan osztják szét az erőforrásokat és nyersanyagokat. De sok a kétkedő hang is.

A FAO augusztusban kiadott előrejelzései szerint a mezőgazdasági termelés 2020-ig átlagban 12 százalékkal nő (a 2000-es szinthez képest), míg Latin-Amerikában 75 százalékkal, Ázsiában 53 százalékkal, a volt szovjet tagállamokban pedig 58 százalékkal. A szervezet vezetői úgy vélik, 83 milliárd dollárra kellene növelni a fejlődő országok mezőgazdaságának juttatott támogatást. Globális szinten 70 százalékos termelés-növekedés lenne elérhető 40 év alatt, hogy a 2050-re jósolt 9 milliárd lélekszámú emberiség minden tagja tisztességes ellátásban részesüljön.

Ban Ki-moon ENSZ főtitkár szerint az élelmiszertermelésnek  50 százalékkal kell nőnie 2030-ra, hogy képes legyen ellátni a bővebb létszámú emberiséget. Ehhez azonban évente(!) 15-20 milliárd dollár befektetés lenne szükséges a szegény országok agráriumába és farmgazdálkodásába, hogy azok ígéretessé váljanak a külföldi befektetés számára.

Az ENSZ javaslata az, hogy a fejlett országok minden egyes 100 dollárnyi bevétele után 70 centet fizessenek ki a harmadik világ támogatására (vagyis a GPD 0,7 százalékát). A Bush-adminisztráció 16 centes rátát teljesített (vagyis az amerikai GDP 0,16 százalékát adta), ezt is úgy, hogy már jelentős megemelte a Clinton-kormány által folyósított segélyeket, ami ennél lényegesen kevesebb volt.

Megfogalmazódott egy olyan koncepció -amit Robert B. Zoellick, a Világbank elnöke propagál-, hogy egy Vulnerability Fund (Sérülékenységi Alap) jöjjön létre a gazdag donor-országok adományaiból, mely a leginkább rászoruló országoknak folyósít fejlesztési segélyeket: diákélelmezésre éppúgy, mint foglalkoztatási programokra, útépítésre vagy természeti katasztrófa-elhárításra. Itt is a 0,7 százalékos arány hangzott el, ám nem a GDP-ből, hanem a bruttó összterméknél jóval kisebb, 2009-es bankmentő, gazdaságélénkítő csomagokból nyesték volna le ezt a szeletet. Az Alap 2008-ban létre is jött, Japán  beszállt, Oroszország és Ausztrália is kinyitotta pénztárcáját. Kanada növelte támogatását, Szaúd-Arábia 500 millió dolláros gyorssegélyt folyósított a Világélelmezési Programnak. Az EU a közelmúltban egymilliárd eurós élelmiszertöbbletét juttatta a szegény országoknak.

Jelenleg évi 100 milliárd dollár folyik a gazdag országokból a szegény államokba, az USA Obama elnök irányítása alatt már GDP-je 0,2 százalékát adja e célra. Afrika ezekből a segélyekből idén 45 milliárdot kapott. 2008 őszén, a gazdasági válság kirobbanásakor Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár úgy fogalmazott, a fejlett világnak "morális kötelessége" támogatnia Afrikát, és arra kérte a gazdasági nagyhatalmak vezetőit, ne használják a válságot alibiként arra, hogy kibújjanak a korábban deklarált segély-vállalások alól.

A 2002-ben még évi 50 milliárdos nemzetközi segélyösszeg az EU javaslatára történő megduplázását a Bush-kormány annak idején megvétózta. Ennek hátterében az az általánosan elfogadott nézet áll, hogy a segélyezés nem a segítségnyújtás leghatékonyabb módja, mert nem segíti talpra állítani és önellátóvá tenni a szegény országokat. „Ne halat adj neki, hanem tanítsd meg halászni", ahogy a régi mondás tartja. Fontos lenne a helyi kisvállalkozások mikro-hitelezéssel való elindítása (amiben Muhammad Yunus Grameen Bankja jár élen), és a harmadik világbeli korrupt kormányok soraiban a transzparencia meghonosítása (hogy a segélyek ne vesszenek el kézen-közön). A javarészt mezőgazdaságukból élő elmaradott országok agrár-áruinak befogadása is hathatós eszköz lenne, de az Unióban és Amerikában továbbra is érvényben vannak a védővámok, vagyis a fejlett világ -bár szabadkereskedelmet prédikál- nem engedi be az afrikai és ázsiai termést.

Forrás:piacesprofit.hu
          2010.nov.19.