Hogyan eddzük immunrendszerünket?

Milyen legyen tehát a hatékony immuntréning?

Mindazok után, amiket eddig elmondtunk, nyilvánvaló, hogy ez a tréning nem egypár, felkelés és reggeli között elvégezhető gyakorlatból áll. Sokkal inkább arról van szó, hogy egész életveze­tésünkben fontos változtatásokat kell végrehajtanunk, melyek mind azt készítik élő, hogy immunrendszerünk minden helyzet­ben a megfelelő választ adja. Meg kell tanulnia, hogy se kapkodva, se vonakodva, se túlhajtottan, se túl gyengén ne reagáljon, hanem mindig, minden helyzetben a megfelelő módon és mértékkel. Nekünk pedig arról kell gondoskodnunk, hogy azt, amit megta­nult, ne hamisítsák meg téves vagy félrevezető információk. Mindenekelőtt a szüntelen túlterheléstől kell megvédenünk, ugyanakkor annyira edzésben kell tartanunk, hogy ha komolyra fordul a dolog, készen álljon a bevetésre. Arra is gondosan ügyelnünk kell, hogy lelkünktől helyes jelzéseket kapjon.

Ez sokkal bonyolultabban hangzik, mint amilyen valójában. Ha hozzászoktunk, hogy alapvető életfilozófiánkban és minden cse­lekvésünkben immunrendszerünkre is gondoljunk, ésszerűen edzzük, ám egyidejűleg kíméljük is, a tréning hamarosan vérünkké válik. Ettől kezdve egész életünk könnyebb és kellemesebb lesz: mindenekelőtt azonban panasz- és fájdalommentes. Ennél kívána­tosabb célt ki sem tűzhetünk magunknak. És még egyszer hangsú­lyozom: senkitől sem követel senki mártíromságot, súlyos lemon­dást vagy olyan életmódot, amely az élet minden örömét és mulatságát elrontaná. Ellenkezőleg, a cél, hogy vidámak és derű­sek legyünk.

IMMUNRENDSZERÜNK SORSA A GYERMEKKORBAN DŐL EL

Az immuntréning alapjában véve azonnal a születés után kezdetét veszi. Azok az idők szerencsére elmúltak, amikor a fiatal anyák azt gondolták, hogy a kiegyensúlyozott bébitápszer-ellátás felesle­gessé teszi a szoptatást, ami amúgy is „tönkreteszi a mellet". Az anyatej nemcsak összetételénél fogva a lehető legjobb táplálék a csecsemő számára. Tartalmaz értékes gátlósejteket: antitesteket is. Az anyatej a csecsemőt szabályszerűen felvértezi minden lehetséges kórokozó ellen. Tehát a gyermek nem kaphat súlyos, lázzal és gyulladással járó fertőzést, mert a speciális védelmi csapatok elfoglalták őrhelyüket. A következő lépés már nehézke­sebb. Manapság gyermekeink nagyon korán megkapják az úgyne­vezett gyermekbetegségek elleni védőoltást. Ez rendszerint rend­jén is van. Sok évtizedes gyakorlati tapasztalataim alapján kialakult személyes véleményem szerint azonban csak a legfontosabb oltásokat kellene beadni — vagyis azokat, amelyek a valóban életveszélyes betegségek ellen védenek. Egy gyermek immun­rendszere rendes körülmények között nem holmi gyenge képződ­mény, mely csak az idő múltával erősödhet meg. Kezdettől fogva különösen erős. Már csak a megfelelő tréning hiányzik neki: ezért fontos, hogy a gyermek legalább egyik vagy másik kevéssé veszélyes gyermekbetegségen átessen. Antibiotikumok nélkül. Erőszakos lázcsökkentő módszerek nélkül. Az immunrendszer gyermekkorban fejlődik ki. Később is úgy reagál, ahogyan gyer­mekkorában megtanulta.

Ehhez az is hozzátartozik, hogy az ember nem próbálja meg a gyermekét erőnek erejével elzárni a fertőzésveszélytől. Immuni­tása annál átfogóbbá válik, minél több kórokozóval találkozik. Szerencsére elmúltak már azok az idők, amikor a jó polgári családok gyermekei nem mehettek ki az utcára, és nem játszhattak más gyerekekkel. A környezettel történő minden találkozás egy-egy oltással ér fel. Az immuntréningnek ezt a lehetőségét egyetlen gyermektől sem tagadhatjuk meg.

Ez azonban semmiképp sem felhívás hanyagságra, ha az egész­ségről van szó! Ha a gyermek megbetegedett, testének biztosítani kell azokat az ideális körülményeket, melyek közt betegségéből teljesen kigyógyulhat. Ha agyongyógyszerezzük, nem teszünk vele jót. Ehelyett a régi, jól bevált gyógymódokhoz kellene folyamodnunk: torokgyulladásra hagymás borogatás, hőemelkedés csökkentésére málnaszörp, esetleg lábszárborogatás, nehogy a' láz túl magasra emelkedjék. És fekvés. Mégpedig mindaddig, amíg a test hőmérséklete két napig normálértéken állapodott meg. Az a gyermek, akit így edzenek, kétszeresen, háromszorosan teherbí­róbb. Ne olyan gyógyszereket követeljen az orvostól, melyek gyorsan talpra állítják a kis beteget, és az mehet az iskolába, hanem azt kérdezze meg, hogyan válhat természetes úton teljesen egészségessé.

A pubertást megelőző időszak a gyermek egészségnevelése szempontjából nagyon fontos. Már a 10—11. évben elkezdődik, mivel azokra az évekre készíti elő a szervezetet, amikor a hormonális átállás hatására az immunrendszer elnyomott lesz. Ebben az időben az egészséges életmód szabályainak a gyermek vérévé kell válnia.

Meg kell tanulnia, hogy a reggeli hideg-meleg vizes váltózu­hanyt nem elsősorban a tisztaság érdekében kell alkalmazni — ezért nem is fontos a szappan használata. A váltózuhany arra való, hogy a szervezet „felébredjen", a vérkeringés és a hőszabályozás beinduljon. A gyermeket nem kell különösen óvni az időjárás viszontagságaitól, hidegtől, esőtől — testének meg kell tanulnia elviselni ezeket. A gyermek sportoljon, lehetőleg ússzon, és minden időben tartózkodjék friss levegőn.

Otthon pedig arra legyen gondunk - különösen a nyirkos őszi és téli hónapokban -, hogy a fűtött szobák levegője se túl száraz, se túl meleg ne legyen. A túl száraz nyálkahártyák ugyanis csökkentik a légutak gátlósejtjeinek mozgékonyságát.

Azért, kell itt keményen fogalmaznom, mert gyermekeink egészségének elhanyagoltságában napjaink egyik legnagyobb egészségügyi gondját látom. Gyermekeink és fiataljaink semmi­ben nem szenvednek hiányt, kivéve egyet: egészségük gondos védelmét és ésszerű felkészítésüket az egészséges életmódra.

Nem utolsósorban ezért harcolok évek óta azért, hogy az egészségvédelmet felvegyék iskoláink rendes tantervébe. Ha mi, ' orvosok, alig találkozunk már olyan ötven évnél idősebb ember­rel, aki legalább idült hörghurutban ne szenvedne; ha tudomásul kell vennünk, hogy az alvászavarokkal küszködő idősebb emberek gondjai legalább háromnegyed részben légzési problémákból fakadnak — s hogy ezek a súlyos egészségzavarok nem idős korban keletkeznek, hanem a korai ifjúság durva hibáira vezethetők vissza. Csoda, hogy a gyógyító erők ilyen sokáig képesek voltak arra, hogy a keletkezett károsodásokat jól-rosszul „helyrepofoz­zák".

Felfoghatatlan például, milyen gondatlanul bánnak a könnyelmű szülők náthás gyermekükkel. Még mindig általánosan elterjedt az a felfogás, hogy az eleven gyereknek a friss, rózsás pofikák mellett „természetes tartozéka" a taknyos orr. Ez pedig alapvetően helytelen. A szülők itt nagy mulasztásokat követnek el. Legkésőbb 3 hét alatt a legmakacsabb náthának is el kell múlnia. Ha nem így történik, nem szabad egyszerűen azt hinnünk, hogy a gyerek újból megfázott és várni, míg a „csepegő orr" lassan­ként magától elapad. Három hét múltán erélyesen be kell avat­kozni.

Persze nem úgy, hogy orvossággal tömjük tele a gyereket. Ez csak elkendőzi az igazi okot, és hamis biztonságba ringatna. Ellenben, gyógyfüvekkel, belégzéssel támogathatjuk a test gyó­gyító erőit. És végre el kell kezdenünk a célirányos immuntré­ninget.

Ha pedig mindez nem segít, feltétlenül a végére kell járni, valóban fertőzésről van-e szó, nem pedig allergiáról. Tüneteiben a két betegség a megtévesztésig azonos, úgyhogy nem is lehet egymástól könnyedén megkülönböztetni. Itt csak az alapos megfi­gyelés segíthet: ha egy nátha egyszerűen nem akar megszűnni, de mindenekelőtt, ha csak bizonyos helyeken vagy helyzetekben jön elő, az inkább az allergia gyanúját támasztja alá. Ez azonban még nem ok a megkönnyebbülésre. Mindent el kell követnünk — még szénanáthánál is —, hogy az immunrendszer e hibáját kiküszöböl­jük. Gondoljanak csak arra, hogy az allergiák sokszor nem csupán bőrkiütésben vagy náthában nyilvánulnak meg, hanem nem is ritkán idegességben, agresszivitásban, depresszív lehangoltságban, vagy akár iskolai kudarcokban. Minden allergia különleges megterhelés az immunrendszer számára. És minden allergia hajlamos abba az irányba fejlődni, hogy az egyik elviselhetetlen anyagról a másikra terjed. Az allergiák alapját is gyakran a korai gyermekkorban vetik meg. Figyeljenek ezért arra, hogy gyerme­kük szervezete lehetőleg keveset érintkezzen mesterséges élelmi­szerfestékkel, tartósítószerekkel és egyéb vegyi adalékokkal.

DOHÁNYZÁS - AZ IMMUNRENDSZER KETTŐS KOCKÁZATA

A légutak immunrendszere számára kétségkívül a dohányzás a legnagyobb megterhelés. És mivel mindig csak szőrmentén emle­getik, szeretnék most kissé sarkosabban fogalmazni. Különösen a légző rendszer számára alkotott a természet zseniális elhárító rendszert. A belélegzett levegő az orron és a szájon át beáramlik a légcsőbe, onnan a hörgőkbe és hörgőcskékbe, melyek mindin­kább elágazva finomabbá és karcsúbbá válnak, egészen a tüdőhólyagocskákig, melyek harmatcseppként zárják le a legfinomabb elágazásokat. A tüdőhólyagocskákban zajlik a vér oxigénfelvétele. A levegő finom hártyákba ütközik, melyek mögött a vörösvértestecskék úgy taszigálják egymást előre, mint egy végtelen tehervo­nat vagonjai. Egy enzimek segítségével zajló, bonyolult folyamat során az oxigént kioldják a levegőből, átpréselik a leheletvékony falakon és felrakják a vagonokra.

A fantasztikus mindebben az, hogy a levegő úgy kerül az orrból a tüdőbe, hogy semmi, de egyáltalán semmi szennyeződés nem juthat be a tüdőhólyagocskákba. A levegő legdurvább részecskéit már az orr kiszűri, miközben a belélegzett levegő az orr belsejének szőrzetén halad át. Az apróbb részecskék pedig úgy ragadnak az orr tapadós nyálkahártyájára, mint a légy a légypapírra - innen aztán sem baktérium, sem vírus nem menekülhet. A nyálkával együtt kívülre rekesztődnek.

A nyálka egyfolytában mozgásban van az orr irányába. A legfinomabb csillószőröcskék milliárdjai gondoskodnak erről, melyek felmerednek és újra lesimulnak, hogy a nyálka folyamato­san előrehaladjon, és végül kitaszíthatóvá váljék. Ebben a nyálká­ban — és ez is az immunrendszer része — segítőkész baktériumok és gátlósejtek találhatók, melyek a közéjük került kórokozókat azonnal megtámadják és megsemmisítik.

Arra az esetre, ha egyszer-egyszer az a tökéletes tisztítórendszer mégsem működne kifogástalanul, pótlólag ott van még a köhögési reflex: a hörgők önkéntelen összehúzódások során kivetik maguk­ból a nyálkát vagy a beléjük került idegen testet.

A légszennyezésnek gyakorlatilag csak egyetlen fajtája tudja legyőzni ezt a tisztítómechanizmust: a cigarettafüstben olyan aprócska részek vannak, melyek nem akadnak fel sem az orr szőrszálain, sem a hörgők nyalkáján. Egészen a léghólyagocskákig eljutnak. Aztán ottmaradnak a membránokra tapadva, és összema­szatolják őket. Ezzel nemcsak az oxigénfelvételt akadályozzák meg, hanem arra kényszerítik az immunrendszert, hogy ezt a lepedéket elhordja, „megeméssze" és a véren keresztülhurcolja. A dohányzók immunrendszerét tehát nagyon pazarló többletmunka terheli. Ha már nem tudja elvégezni, bekövetkezik a rettegett tüdőrák, mely a legrosszindulatúbb rákbetegségek közé tartozik, és halálozási mutatója is a legrosszabb.

A dohányzásnak van még egy rossz hatása a hörgők védő-, tisztítófolyamatában: a nikotin megbénítja a csillószőrök mozgá­sát. Ezek a dohányosoknál már nem képesek arra, hogy a nyálkát az orr felé továbbítsák. Ezáltal a kórokozók hosszabb időt tölthetnek a szervezetben, elszaporodhatnak és gyulladást válthatnak ki.

A heveny hörghurut esetében, mely ilyen fertőzés következmé­nye — a nyálkahártya megduzzad, és próbál úgy segíteni magán, hogy több nyálkát választ ki. Sok, recept nélkül is kapható gyógyszer gyulladásgátló hatású. A nyálkahártya tehát megnyug­szik, és újra rendesen tudunk lélegezni. Ez azonban nem igazi gyógyítás, hanem durva ámítás: a kórokozókat nem győztük le, épp ellenkezőleg, lehetővé tettük számukra a kibontakozást, hiszen lefojtottuk a test védekezését. Ha ilyen eszközzel gyakran vagy túl soká élünk, előbb-utóbb megvastagszik a nyálkahártyánk, és végül már vissza sem tud állni eredeti állapotára.

A gyulladásnak viszont talán még rosszabbak a következményei: a nyálkahártyán hegek keletkeznek. Amerre ezek húzódnak, többé nem nőnek csillószőrök. Az eredetileg buja „mező" sivataggá változik, melyen semmi sem mozdul. A nyálka megül, egyre szívó­sabbá válik, végül nagy megerőltetés árán lehet csak felköhögni.

„FAST FOOD": BETEG NEMZEDÉK CSEPEREDIK!

A gyermekek és fiatalok második nagy egészségügyi problémája a „fast food" étkezés. Az Egyesült Államokban már évekkel ezelőtt megállapították, hogy a fiatalkorúak vitaminellátottsága még sok­kal szegényesebb, mint az aggok házának lakóié. Időközben már valószínűleg nálunk is így van. A hideg szaladgálhat a hátunkon, ha végignézzük, hogyan étkezik ez az ifjú nemzedék. Kutyafuttában, semmi nyugalmat sem ismerve nyeldesik a zsíros sült krumplit, ketchuppal vastagon megöntözve, vagy befalnak egy hamburgert. Némelyik pedig mintha kizárólag édességen élne. Egyértelműen szeretnék fogalmazni: ha gyermekeink nem tanulják meg, hogy egészségesen táplálkozzanak, betartsák a fő étkezések idejét és a megfelelő étkezési stílust — akkor betegségre ítélt generáció nő fel. Az ő életükben nem 40, hanem 35, sőt talán már 30 éves korban érkezik majd el az immunszünet ideje. Nem mindegy, hogy éhségünket csillapítjuk — vagy étkezünk. Gyermekeinknek meg kell tanulniuk, hogy legalább napjában egyszer asztalnál ülve, nyugodtan étkezzenek. Nem úgy, hogy közben ide-oda csúszkál­nak a széken. Nem az órát lesve, nem dübörgő háttérzenével, nem olvasva, nem tévét nézve közben. Nem csupán a testnek van arra szüksége, hogy felkészüljön az evésre, hanem a léleknek is. Az asztal melletti családi találkozás azonban csak akkor nem kín­szenvedés a gyerekeknek, ha gondoskodunk a derűs, oldott, békés hangulatról. Az étkezéseket nem szabad arra használni, hogy végre jól kiveszekedjük magunkat, lehordjuk a gyerekeket, szemrehányásokat tegyünk a partnerünknek. Inkább másutt beszéljük meg a problémákat is, semmiképpen se a terített asztal­nál, különben a gyerekek elmenekülnek e találkozás elől — mert fenyegetőnek érzik.

EGÉSZSÉGES ALVÁS - AZ ÉLET GYÓGYÍTÓ SZAKASZA

Régebben szokás volt a gyerekeket 8-kor ágyba küldeni. Szüleink még tudták, hogy az első, korai alvás a legfontosabb. Az alváskuta­tók ma már minden kétséget kizáróan kimutatták; a test az alvás első óráiban üdül fel. Alvás közben nem minden testi funkció kapcsolódik ki vagy működik „takaréklángon" — némelyik, mint például az immunrendszeré, most „kapcsol csak rá igazán" ahogy a szemünk becsukódott. Amit napközben elmulasztott, azt alvás idején bepótolhatja. Amikor testünk megnyugszik, a gátlósejtek magas fordulatszámon dolgoznak. Az alvás nemcsak pihenés, hanem a tulajdonképpeni gyógyulás szakasza. Már említettem, hogy sok „meghűlés" azért jöhet létre, mert hiányzik az egészséges alvás. És ez az egészségnevelésben következő pont, mely fontos feladata: ne engedjék, hogy a növésben lévő fiatalok órákat töltsenek esténként a tévé előtt. Jobb, ha oda se ülnek, különben többé nem tudjuk idejében ágyba küldeni, őket. Az egészségügyi terhelés ilyenkor háromszoros: először is kiesik a pihenésre és gyógyulásra szolgáló időszak.

Ugyanekkor az izgalmas történetek rendkívüli belső feszültsé­get idéznek elő — egyébként nemcsak a gyerekeknél. Az adrenalin ­kiáramlás sok anyagcsere-folyamatot indít be és gyorsít fel, de az olyan fontos kísérőjelenségek, mint például sporttevékenységnél a gyors és mély légzés, elmaradnak. A test mintegy rémületbe dermed. És mint a stresszben, cukrok és zsírok halmozódnak fel a vérben. A gyermek az élmény hatására annyira izgatottá válik, hogy nem tud egészséges álomba merülni. A „rendfenntartó erőknek" sok fáradságába kerül, míg a normális állapotot helyreál­lítják. Ez azonban csak az egyik oldala a dolognak. Ne feledjék: mindazt, amit a gyermek napközben átélt, álmában fel kell dolgoznia. Álma ennek megfelelően nyugtalan, álomképek zavar­ják. A gyermek ezért fokozott idegességgel és koncentrációképes­ségének gyengülésével fizet majd.

Itt van továbbá a harmadik téves vezérlést kiváltó tényező: a mozdulatlan, merev ülés már önmagában is — a tévéműsor okoz­ta izgalmak nélkül — „feltöltődéshez" vezet. Valamennyien ismer­jük ezt a jelenséget. Ha este levetünk egy műszálas pulóvert, láthatjuk a szikrákat, hallhatjuk a pattogást. Ha hosszú ideig ültünk egy helyben, ezek a szikrák különösen fényesek. Egy tudós megmérte a közben beállt változásokat: a pulzus és a légzés automatikusan felgyorsul és felszínesebb lesz. A bőr nedvességtar­talma kerek 10 százalékkal emelkedik. Mindenekelőtt azonban feltöltődünk statikus elektromossággal. Ez pedig megváltoztatja és megzavarja a szervi irányító parancsokat. Testünkben nem csupán agyi áramok folynak, hanem a testsejtek teljes anyagcseréje a külső bőr és a sejtek belseje közti elektromos feszültségtől függ. Ez azt jelenti: ültünkben — főleg, ha műanyag alapú ülőke van alattunk — nem nyugodtak vagyunk, hanem épphogy ok nélkül is idegesek. A test egyik oldala felmelegszik, bár erre semmi szüksége sincs, másfelől viszont hűtésre kényszerül. Egyiknek sincs sok értelme. Takarítsa meg - főleg gyermekeknél - ezt a felesleges stresszt, még ha ez azzal is jár, hogy néha Önnek is le kell mondania valami érdekes műsorról. Gondoljon arra: nem csupán az idegi túlin-gerlésről és testi túlfáradásról van itt szó, hanem nagyon is köz­vetlenül az Önök károsodásnak kitett immunrendszere forog kockán.

PUBERTÁS: SEMMIT A SAJÁT „DROGOK" HELYETT!

A pubertás idején mindenekelőtt azt kell figyelembe vennünk, hogy természetes módon legyengült immunrendszerrel van dol­gunk. Ez pedig elsősorban azt jelenti: az imműnerőket sem túlságosan megterhelni, sem elnyomni nem szabad. Ha célratörő egészségneveléssel biztos egészségtudatot alakítottunk ki erre az időre a fiatal emberekben, akkor lelkileg nagyon zaklatott időszak­ban nem kell már ételreceptek után kutatniuk, problémáikkal maguk is meg tudnak birkózni.

Az a legfontosabb, hogy a fiatal ne érezze annak szükségét, hogy lelki igényeit élvezeti szerekkel elégítse ki, legyen szó akár alkoholról, akár dohányzásról, akár gyógyszerekről vagy kivált kábítószerekről. Minden, ami a testet kényszeres reakciókra készteti - márpedig a szenvedélyek álszükségletektől való függő­séget jelentenek —, korlátoz és veszélyezteti, rombolja az egészsé­get. Ebben az esetben a pubertás idején a nemi hormonok hatására amúgy is leromlott immunrendszernek még méreg- és károsító anyagokkal is meg kell küzdenie.

Ahhoz pedig, hogy ezeket semlegesíteni tudja, ellenmérgeket kell termelnie, így állhat csak helyre az egyensúly. Mármost, ha ezt a termelést megszokta a szervezet, az is az egészség problémájává válhat, ha nem érkeznek meg a vart méreganyagok. Ez váltja ki az elvonási tüneteket. Itt csak jelezni szeretném, hogy a szenvedély­betegségek sokkal elterjedtebbek, mint azt általában hiszik. Miután a testnek mindenre reagálnia kell, amit adagolnak neki, illetve elvárnak tőle, mihelyt rendszeresen ugyanazokat a válaszo­kat követelik meg tőle, automatikusan bizonyos „szokásokat" vesz fel. A legegészségesebb tápanyagok is egészségtelenné válhatnak,  ha egyoldalúan adagolják őket. Azonban sokak számára a nehéz, túl zsíros, túl édes ételek is — mint például a tejszínhabos-krémes torták — egyfajta droggá válnak: az édességnek kell helyettesíteni azt, amit a test saját drogjai közül már nem vagyunk képesek lehívni.

Kell-e a pubertáskorú fiataloknak valamit tenniük azért, hogy erősödjék a védelmi rendszerük — kell-e például immunerősítő terápiát végezniük?

Hacsak nincs valami különleges okuk, lebeszélem őket erről. Az egészséges fiatal embereknek az immunrendszere is egészséges, nincs hibás magatartásra programozva. Háttérbe szorulása ebben az időszakban természetes. Ebbe a természetes folyamatba nem szabad sem a pubertás, sem a terhesség idején komolyabban belenyúlni. Mindössze annyi a teendő, hogy a szervezetet a szokásosnál is fokozottabban felelősségtudattal látjuk el szükséges vitaminokkal, nyomelemekkel, ásványi anyagokkal és enzimekkel.
Még egyszer összefoglalva: egyetlen más korszakban sem annyira fontosak az „élő" ételek, az egészséges táplálkozás (nyers zöldségfélék, friss gyümölcs), mint a pubertásban. Az pedig, hogy a fiatal sportoljon, nyáron ússzon, télen lehetőség szerint szaunáz­zon, vagy a Kneipp-féle módszert alkalmazza — magától értetődik. Ugye?

A SPORTOLÁS NEM ERŐSÍTI AUTOMATIKUSAN AZ IMMUNRENDSZERT!

E kérdés kapcsán fel kell hívnom a figyelmet olyan felismerésekre, melyek a pubertáskori mértéktelen sporttevékenységtől óvnak. Már régen tudják, hogy az élsportolók különösen hajlamosak a fertőződésre — mégpedig éppen abban a pillanatban, amikor versenyezniük kellene. "

Majd minden héten olvashatjuk, hogy egész futballcsapatot vert le lábáról az influenza, és csak injekciókkal lehetett újra formába hozni a játékosokat. Természetesen mondhatnánk, hogy a sportolók biztosan megfertőzték egymást. Voltaképpen azonban abból kellene kiindulnunk, hogy az élsportolók annyira edzettek; hogy különlegesen stabil egészségi állapotuk miatt nem fertőződ­nek meg olyan könnyen. Ez azonban nyilvánvalóan nem így van. Hány olimpián induló versenyző készült éveken át a megmérette­tés nagy pillanatára. Aztán amikor elérkezett a nagy nap, komoly megfázás vett erőt rajta. Ha orvosságot vett be ellene, doppinggya­núba keveredhetett. Megint csak közbevethetnénk: a nagy lelki stressz a verseny előtt, a szokatlan klíma, az utazás vezetett a megbetegedéshez. Ezek biztosan hozzá is járultak. De ezek egyedül még nem adnak magyarázatot az élsportolók gyakori megbetegedésére. Az utóbbi időben ezért foglalkozik a sportor­voslás a sport és az immunrendszer kapcsolatával.

1990 januárjában Paderbornban nemzetközi szimpoziont ren­deztek erről a témáról. Az orvosok feltették a kérdést, vajon igaz-e, hogy ép testben ép az immunrendszer? Majd érdekes kutatások eredményeit tárták a hallgatóság elé — ezeket minden sportolónak, még a városát átkocogó, tömegsportot űző fiatalnak is ismernie kellene. Már a versenyek között, tehát a szünetekben — a mérések pontosan kimutatták — jelentősen csökkent a sportolók vérében a gammaglobulinok szintje. Egy-egy megerőltető tréning hatására ezek értékei 70 százalékkal is a normál szint alá süllyedhetnek. 24 óra alatt felfrissültek ugyan, de az eredeti, alacsonyabb szinten maradnak. Ezeket az eredményeket állatkísérletek is alátámaszt­ják: egy rágcsálóban lévő daganat sokkal lassabban növekszik, ha korábban az állatot mérsékelt, megfelelő edzésnek vetették alá. Ha az edzést a már rákbeteg állaton kezdték, az kevesebb gyógyeredményt hozott. Ha ellenben az edzés során túlerőltették az álla­tokat, a tumor még sebesebben növekedett.

Ez csak azt támasztja alá, amit a tapasztalt orvosok mindig is tudtak: a sport csak akkor erősíti az immunrendszert, ha mérték­kel, és az egyéni teljesítőképességhez igazodva alkalmazzák, valamint ha óvatos edzések során, fokozatosan emelik a terhelést.

A sportbéli túlerőltetés — különösen a pubertásban—gyengíti az immunrendszert. Ezért nagyon kell arra vigyázni, nehogy a fiatal ember hiú dicsvágytól hajszolva már ebben az életkorban tönkre­tegye immunrendszerét. Minden edzés rendszerességet és alkal­mazkodást igényel. A kifáradás és kimerülés határait tiszteletben kell tartani. Veszélyes—nem csupán az izmokra—csak időről időre próbára tenni magunkat a lesikló- vagy a sífutópályán. Ennek tréninghatása egyáltalán nincsen, a megerőltetés veszélye viszont túlságosan is nagy.

A német vívók vezető edzője — a tauberbischofsheimi —, Emil Beck, aki győzelemről győzelemre viszi csapatát, a legelsők között ismerte fel, hogy a sportban nem elég a tehetségek felfedezése és gondozása. Még a pótlólagos kondicionáló tréninggel sem tettünk meg mindent. Ahhoz, hogy a technikát, a gyors reflexeket és a koncentrációs készséget optimálisan alkalmazhassák a verseny során, a versenyzőknek alapként mindenekelőtt stabil egészségre van szükségük. A tőröző párbajtőröző, kardozó fiatal embernek nem szabad a verseny előtti napon megnáthásodnia, a vívónőt nem gyötörheti két órával a küzdelem előtt valami allergiás bőrkiütés vagy korábban megjött menstruációja. A rendszeresen ismétlődő hormonátállások miatt a fiatal sportolónők stabil im­munrendszerének problémája még sokkal differenciáltabb, mint a fiatal férfiaké. Ezért keresett nálunk tanácsot Emil Beck — s ez a lépése helyesnek bizonyult. Az a véleményem, hogy az edzőknek még sokkal szorosabban együtt kellene működniük az immunoló­gusokkal. Valóban nem mindegy, hogy reggel vagy délután folynak-e az edzések. Éppen a sportedzéseket kellene sokkal pontosabban az immunrendszer ritmusára alapozni.

FELNŐTTKOR: HARMADÁVAL KEVESEBB KALÓRIÁT!

A 25. életévvel lezárult a növekedés, elmúlt a pubertás. Ez a kor nagyon fontos, eddig figyelemre alig méltatott küszöb: a szerve­zetnek most már lényegesen kevesebb táplálékra van szüksége. Nem növekszik tovább. Az eddigi szükségletekhez képest a kalóriaigény teljes egyharmad résszel csökken! De ki tud erről, és főleg: kit érdekel? Aki ebben a korban nem csökkenti jelentősen az elfogyasztott étel mennyiségét, hamarosan tetemes túlsúlyra tesz szert. Ez persze majd csak a későbbi évek során mutatkozik meg. Alapjait azonban már a 25. év körül lerakjuk. Ha egy fiatal ember ebben az időszakban nem csökkenti a kalória bevételét, és naponta akár csak 100 kalóriával többet fogyaszt a valódi igényénél - ez alig több, mint egy szelet kenyér, úgy ez 10 év alatt akár 40 kiló túlsúlyhoz vezethet.

Furcsa időket élünk: a fiatalok minden lehetőséget megragad­nak, hogy képezzék magukat, esti tanfolyamokra, menedzserkép­zőkön, hétvégi konferenciákon, speciális továbbképzéseken vesz­nek részt. Mindent a legapróbb részletességig megtanulnak, a legmodernebb számítógépek kezelésétől kezdve a piacorientált szemlélet kialakításáig, személyiségük fejlesztésétől és. a megfe­lelő fellépéstől kezdve a ruházatig, a viselkedésig. Talán egy futó megjegyzést arról is hallanak, milyen fontos lehet a rendszeresen elkészíttetett EKG. De arról senki sem szól, hogyan kellene élniük, hogy lelkük épsége a folyamatos stresszhatások alatt, az állandó fertőzésveszély kivédése közben hogyan tartható meg. E fiatal emberek közül, akiknek kezébe a jövő gazdasága és politikája van letéve, szinte egy sem értesül az egészséges táplálkozás jelentősé­géről, vagy a pszicho-neuro-immunológia összefüggéseiről. Nem utolsósorban ezért figyelhetjük meg sok, majdnem kétségbeesett fiatal ember próbálkozását, akik saját diétát akarnak kialakítani, de közben fogalmuk sincs arról, milyen jelentősége van az egyes ételeknek. Nemritkán szélsőségekbe, egyoldalúságba tévednek, ami nagyon veszélyes lehet. Nem volna-e legfőbb ideje, hogy a menedzserképzőkben is alaptárggyá váljék az egészségnevelés, pontosabban az immunológia? Egy vállalat éppannyira egészséges, mint a vezetője. Ő pedig nem engedheti meg magának, hogy csak technikai, gazdasági, szervezeti és szerkezeti kérdésekből készül­jön fel az 1993-as év nagy, közös Európájára. Mi haszna az egész „know-how"-ból, ha ötleteit és elképzeléseit tulajdon teljesítőké­pessége hiányában vagy munkatársai betegeskedése miatt nem tudja megvalósítani? Hosszú távon Csak az egészségesek győzhet­nek! A jövő azé a vállalkozóé, aki felelősen gondozza egészségét, elsősorban az immunrendszerét.

Senkinek sem kell megtanulnia, mi az a kiválasztási IgA-érték. Elég, ha ezt az orvos tudja. De hogy milyen áldásos, egészséget erősítő lehet az öröm, milyen jót tesz a szívből jövő kacagás, azt minden­kinek meg kell tanulnia, akinek csak emberekkel van dolga.

IMMUNOPAUZA: AZ IMMUNERŐK „UTÓKÉPZÉSÉNEK" IDŐSZAKA

Beszéltem már a 40. év körül — de nemritkán már korábban — jelentkező immunszünetről, az egészség e legsúlyosabb válság­helyzetéről. Ha mindazt, amit eddig elmondtam, legalább részben megfogadnák, az immunopauzát érzékelhetően ki tudnánk tolni időben, sőt talán annyira lehetne csökkenteni hatását, hogy elvesztené félelmetes, fenyegető szerepét. Mivel azonban ez a legritkább esetben fordul elő, nem is elégedhetünk meg azzal, hogy életünk derekán buzgó immuntréningbe kezdünk! Teljesen fel kell frissítenünk immunerőinket, különben elkésünk. A felfris­sítés ebben az esetben majdnem mindig célzott „utóképzést" jelent az immunsejtek számára. Tisztában kell lennünk azzal: az erők kimerülésekor a tréning nem elegendő arra, hogy új erőket keltsen életre. Először meg kell vetni az alapokat, hogy legyen egyáltalán mit edzeni.

Kb. 40 éves korában — ez a legkedvezőbb időpont — mindenkinek tudatosítania kellene magá­ban, hogy elérkezett a pillanat, nem várhat tovább. A „bűnök" összegeződtek. Az egészség megrendülésére különféle jelek mu­tatnak: rendszeres fejfájások, erősödő időjárás-érzékenység, kon­centrációs problémák, idegesség, alvászavarok, allergiás jelensé­gek, reggeli végtagmerevség — és ezek még a kisebb bajok közé tartoznak. Tudjuk, hogy az orvosságok egyre gyakoribb szedése nem oldja meg a problémát. Persze kellenek a tabletták, hogy egy kicsit éberebbek legyünk, vagy éppen jobban el tudjunk aludni, hogy stabilabbá váljon a vérkeringésünk, vagy szabályozzuk az emésztésünket. A munkahelyi és magánjellegű problémák nem adnak sem módot, sem időt arra, hogy végre tegyünk valamit egészségünk érdekében. És ha végre eljön a nyaralás ideje, természetesen megint valami egzotikus országba megyünk, ahol újabb megterhelésnek tesszük ki az egészségünket.

És tesszük mindezt úgy, hogy látjuk: mások milyen súlyosan lakolnak hibáikért; tudjuk, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el, mint ők, és ugyanúgy hívjuk ki magunk ellen a sorsot; bár mára már mindenkinek tisztában kell lennie azzal, milyen nehezen enyhíthetők a krónikus panaszok, hogy a gyógyításról már ne is beszéljünk. Vagy tízmillió német polgár szenved reumában. Az allergiások hada még ennél is sokkal nagyobb. A cukorbetegek száma folyamatosan növekszik. A szívinfarktus és az agyvérzés egyre fiatalabb embereket fenyeget. Érelmeszesedés következté­ben Németországban 600 ember hal meg naponta.

Az ilyen károsodások félelmét elnyomja az a még erősebb szorongás, hogy vizsgálat esetén az orvos felfedezhet valamit. így aztán várunk. Évet év után. És elmulasztjuk a legjobb lehetősége­ket, míg aztán már késő!

A célzott egészségügyi szabadság 40 év körül 10, 15, akár 20 évvel is elodázhatná a rettegett teljesítménycsökkenést. Minde­nekelőtt arra jó, hogy átsegítsen az immunszünet idején, és egyúttal megszüntesse a krónikus panaszok kialakulásának feltéte­leit. A nők számára elviselhetőbbé teszi a változó kor nehézségeit, és legalábbis enyhítené az olyan következményeket, mint a depresszió és a csontritkulás.

Arról is meg vagyok győződve: az immunrendszer 40 éves korban történő felfrissítése jelentősen felszabadítaná klinikáinkat. Erre kézzelfogható bizonyítékok vannak. Ha a betegbiztosító napjainkban legszívesebben „egészségbiztosítóvá" keresztelné át magát, annak egyetlen oka van: felismerték, hogy a krónikus bajok kezelése milliárdokat emészt fel. E pénzösszeg töredékével meg­előzhetnénk e bajok kialakulását, s fölöslegessé tehetnénk a kezeléseket. Ez azonban alapvető gondolkodásbeli átállást tételez fel: az egészségem nem az orvosom gondja, akinek az a dolga, hogy talpra állítson, ha megbetegszem, hanem legsajátabb problémám. Nekem magamnak kell törődnöm vele — és megtennem, amit kell. Méghozzá idejében!

Az ilyen egészségügyi szabadság lefolyása ideális esetben nagy­jából a következő lenne: a 40. év táján nem valami verőfényes partvidéket keresünk fel négyhetes szabadságunk idején, nem megyünk fárasztó utazásokra, nem tesszük ki magunkat újabb stressz terhelésnek, hanem egészséges, megnyugtató légkörben, családi és szakmai problémáktól teljesen elszigetelve üdülünk. Az üdülést alapos orvosi vizsgálat előzi meg, melynek során meg­nézik az immunstátust és megállapítják melyek az egészséget veszélyeztető tényezők, például a túlsúly, a túl magas vérzsír érték, a kezdődő érelmeszesedés, a túl magas húgysavérték, a szív állapota stb. A szakorvosnak kell aztán eldöntenie, milyen intézke­dések szükségesek a feltöltődéshez. Javasolhat böjtkúrás immun­terápiát, timuszfaktoros kúrát, antitestszérumokat vagy ózonos-oxigénes terápiát a véredények számára — esetleg autogén tréninges pszichoterápiát. E természetes terápiákat valószínűleg egymással kombinálva rendeli el: az egészségügyi szabadság olyan lesz, mint az autóknál a teljes szerviz: minden funkciót teljesen átvizsgálnak és egyidejűleg arról is gondoskodnak, hogy a páciens hasznos edzőprogramokat vigyen haza magával. Aki egyszer végigcsinál egy ilyen egészségügyi szabadságot és tapasztalja áldásos hatásait, az rendszerint újra meg újra megismétli.