Gyógyító gombáink

A gomba szó hallatán a legtöbb embernek azonnal a mérges gombák jutnak az eszébe. A gombamérgezéstől való félelem azonban nagyrészt indokolatlan, hiszen néhány alapvető szabály betartásával és a gombák jobb megismerésével a gombamérgezés biztosan elkerülhető. A nagygomba fajoknak mindössze kb. három százaléka mérgező és ez kevesebb, mint a mérgező növényfajok aránya. A gombák, ugyanúgy, mint a növények, számos biológiailag aktív anyagcsereterméket szintetizálnak, melyeknek egy része az emberi egészségre káros, más része azonban hasznos is lehet. Mint ahogyan ismerünk gyógynövényeket, ugyanúgy léteznek gyógyító gombák is.
A gombáknak több csoportja is termel gyógyhatású anyagokat. Ezek közül szélesebb körben ismertek az antibiotikumtermelő mikroszkopikus penészgombák. Újabban azonban egyre több nagygombából is terápiás célra alkalmas hatóanyagok sorát mutatták ki. Egyazon gombafaj egyszerre termelhet mérgeket, és gyógyhatású vegyületeket, sőt a két ellentétes hatás egy vegyület esetében is sokszor csak az alkalmazott dózis kérdése.

Gombaistenek

A múlt sok évezredes homályába vész azoknak a tapasztalatoknak az eredete, amelyeket az ember a gombák gyógyító hatásáról szerzett. A természeti népek is ismerték néhány gomba csodálatos hatóerejét, amelyet varázslatokban, szertartásokban alkalmaztak. Mivel a régi időkben a varázslás és a gyógyítás nem vált el egymástól, feltehető, hogy tapasztalatokat szereztek egyes betegségek gombákkal való gyógyításában is. Ezeknek az ismereteknek egy része napjainkig fennmaradt a népi gyógyászatban (pl. a taplógombák sebkötözőként való alkalmazása). A taplók fertőtlenítő, baktériumgátló hatását ma már komoly vizsgálatok igazolták. A gombáknak jelentős vallási szerepe is volt. Erre lehet következtetni abból, hogy Szibériában gombákat ábrázoló ősi sziklarajzok maradtak fenn. A sámánista szertartásokban egyes gombák, pl. a légyölő galóca (Amanita muscaria) hallucinogén hatását használták fel a "révület" előidézésére.

A közép-amerikai indián civilizációk a hallucinogén anyagokat tartalmazó gombákat a "teonanácátl" (istenek húsa) elnevezéssel illették, sőt a varázserejű gombát az aztékok istenként is megszemélyesítették. Két-háromezer évvel ezelőttről maradtak ránk a mexikói gombaistent ábrázoló, művészi kőszobrocskák.

A hazánkban élő gombák között is vannak hallucinogéneket termelők, ilyenek pl. az egyes kis termetű trágyagomba (Panaeolus, Psilocybe) fajok. Amerikában ezeket a "csodagombákat "ma is kábítószerként használják. Hatásukat azonban a gyógyászatban is kiaknázzák, például a pszichiátriában. Különösen a távol-keleti országokban van nagy hagyománya a gombák gyógyászati felhasználásának. A kínai orvosok évszázadok óta ismerik és leírták pl. a shii-take gomba gyógyhatását, és úgy tartották, hogy aki ezt a gombát rendszeresen fogyasztja, az "örökké él". A legújabb farmakológiai vizsgálatok igazolták ezeknek a gombáknak a magas vérnyomást és koleszterinszintet csökkentő, valamint rákellenes hatását is.

Antibiotikumtermelő gombák

Az egyes mikroorganizmusok toxikus anyagcseretermékeinek gyógyító hatását Vuillemin már a múlt század végén leírta. Az első antibiotikum felfedezése azonban csak 1928-ban történt, amikor Fleming a Penicillium notatum nevű penészgombából előállította a penicillint. Ez a felfedezés forradalmasította a gyógyászatot . A penicillin a sejtfalszintézis gátlása révén gátolja a Gram-pozitív baktériumok osztódását és egy egész sor emberi betegség ellen hatásosnak bizonyult. Ez a vegyület már a második világháború idején is sok ezer ember életét mentette meg.
Az antibiotikumok kutatásának virágkora azonban az ötvenes évekre esett, amikor sorra fedeztek fel más antibiotikumokat. Újabb és újabb mikroorganizmusokból, például sugárgombákból és gombákból mutattak ki antibiotikumtermelést. A tömlősgombák és az ún. "imperfekt" (tökéletlenül ismert fejlődésmenetű) gombák közül pl. az Eurotium, a Gymnoascus, a Sartorya, a Thermoascus, az Acremonium, a Paecilomyces, az Aspergillus és a Trichophyton nemzetségeknél írtak le penicillintermelést. A penicillin után a Cephalosporium acremonium nevű penészgombából a cephalosporint izolálták, amely az előbbihez hasonlóan a laktámvázas, kéntartalmú peptid vegyületek közé tartozik (2. ábra).

a) 6-amino-penicillánsav	b) 7-amino-cefalosporánsav
2. ábra. Egyes laktám-antibiotikumok alapváza

A különböző oldalláncok és szubsztituensek módosításával az alapmolekulákból százszámra szintetizálták a módosított származékokat, és ezek közül sok a természetes vegyületekénél erősebb hatásúnak bizonyult. Az élő gombák tenyészeteiből ún. "fermentációval" ma már többnyire csak az alapvegyületet állítják elő, s kémiai úton, módosítással hozzák létre az igen hatásos, félszintetikus antibiotikumokat. A penicillinszármazékok gyógyászati alkalmazása mind a mai napig igen jelentős. A gyógyszeripar évente kb. 25 ezer tonna antibiotikumot állít elő, amelynek értéke eléri a 6 milliárd dollárt.

Hogy az antibiotikumok mégsem lettek minden problémát megoldó csodaszerek, arról a természet gondoskodott. A túlzott, kezdetben gátlástalan alkalmazás az antibiotikumokra érzékeny baktériumokat megritkította és helyettük a rezisztens, ellenálló törzsek szaporodtak el. Ezek ellen már csak nagyobb dózisú vagy újabb antibiotikumokkal lehet védekezni. A rezisztenciaprobléma a gyógyszerkutatókat szinte versenyfutásra kényszerítette a rugalmasan alkalmazkodó baktériumpopulációkkal szemben. A mintegy négyezer ismert, természetes antibiotikum mellett a mesterségesen előállított penicillinszármazékok száma ma már meghaladja az 50 ezret! Míg Fleming eredeti Penicillium törzsei a tápoldat 1 milliliterére vonatkoztatva mindössze 2 egységnyi, addig a ma használatos, biotechnológiai módszerekkel fejlesztett törzsek akár 50 ezer egységnyi penicillint is termelnek.

A laktámvegyületek mellett egyéb, fonalas gombák által termelt antibiotikumokat is felfedeztek. Ezek közül a legkorábbi a klórtartalmú griseofulvin volt, amit 1939-ben a Penicillium griseofulvumból mutattak ki. Számos más Penicillium, Nigrospora és Aspergillus faj is termeli ezt az anyagot, amely elsősorban gombás eredetű, fertőző bőrbetegségek kezelésére alkalmas. Hasonló a hatásterülete a Paecilomyces variottii által kiválasztott variotinnak és a Drechslera siccans termelte siccaminnak is.

Kevésbé köztudott, hogy a penészgombákon kívül a magasabbrendű, bazídiumos gombák, a közismert kalapos gombák között is vannak antibiotikumtermelő fajok, bár ezek gyógyászati jelentősége lényegesen kisebb, mint a fent említett gombacsoportoké. Ilyen a gyűrűs fülőke (Oudemansiella mucida) mucidinja vagy a tobozfülőke (Strobilurus tenacellus) ezzel azonos strobilurinja, egyes laskagomba (Pleurotus) fajok pleuromutilinja , valamint a Cyathus helenae által termelt diterpén típusú cyathin. Antibakteriális hatása van a sárguló csiperke (Agaricus xanthoderma) agaricon és xanthodermin vegyületeinek, valamint a szürke tölcsérgomba (Lepista nebularis) nebularinjának is. Sok farontó gomba (tapló) is termel baktericid vegyületeket, többek között a Fomes, a Trametes, a Lentinus és a Polyporus nemzetségek fajai. A gyulladáscsökkentő hatás mellett ez is egyik oka lehet, hogy a népgyógyászat sikeresen használta a taplókat sebkezelésre. Vannak ezenkívül az emberi kórokozó gombák ellen hatásos (fungicid) anyagokat termelő nagygomba fajok is, mint pl. a káposztagomba (Sparassis crispa), a gyűrűs fülőke (Oudemansiella mucida) vagy a mérgező világító tölcsérgomba (Omphalotus olearius).

Mit tud az anyarozs?

Az anyarozs nevű tömlősgomba (Claviceps purpurea) példája jól illusztrálja, hogy egy gomba egyszerre lehet veszélyes megbetegedéseket okozó és ugyanakkor a modern gyógyászat egyik legfontosabb farmakológiailag hasznosított gombafaja is. Az anyarozs növényi kórokozó (fitopatogén) gomba, amely a gabonafélék (elsősorban a rozs) virágait fertőzi meg, elpusztítva a termőt. Ősszel a kalászban a fertőzött virágok helyén a 2?5 cm hosszú, görbült, fekete "varjúköröm" alakul ki, amely a gomba vegetatív kitartó képlete, ún. szkleróciuma (3. ábra). A szklerócium több mint száz biológiailag aktív vegyületet, elsősorban alkaloidokat tartalmaz, amelyek között toxikusak is vannak.

	a)	b)
	c)
3. ábra. Az anyarozs (Claviceps purpurea) szkleróciuma a fertőzött rozs kalászában	4. ábra. Az anyarozs egyes hatóanyagai a) ergolin b) lizergsav c) ergotamin

Már a középkorban ismertek voltak azok a tömeges megbetegedések, amelyeket a fertőzött, varjúkörmöket tartalmazó rozsból őrölt liszt fogyasztása okozott. Ez az ergotizmusnak nevezett betegség (valójában mérgezés) egyes vidékeken olyan gyakori volt, hogy járványosnak tekintették és külön szerzetesrend foglalkozott a gyógyításával. Először Adam Lonitzer 1582-ben kiadott Füvészkönyve említi, hogy a gombának gyógyító hatása is van. A gyógyszerkönyvekben azóta mint Secale cornutum szerepel. Csak a század elején sikerült azonban az egyik anyarozs-alkaloidot tiszta formában is kinyerni.

A gomba fő hatóanyagai, az indol-alkaloidok közé tartoznak. Alapvázuk a tertaciklusos ergolin (4. ábra). A vegyületek két fő csoportba oszthatók: a lizergsav -származékokéba (pl. ergopeptin, ergotamin, ergopeptámok) és a clavin-alkaloidokéba (pl. clavin, agroclavin, elymoclavin). Az alkaloidokon kívül az anyarozs még egy sor, különböző szerkezetű hatóanyagot tartalmaz, mint pl. kéntartalmú hisztidinszármazékokat (pl. ergithionein), különleges zsírsavakat, indolditerpéneket, antrakinon-karbonsavakat és pigmenteket, amelyeket ergochromoknak neveznek. A gomba hatóanyagainak egy része simaizom-összehúzó hatású. Ezeket elsősorban a centrális és periferiális vérzések csillapítására és a szülészeti gyakorlatban méhösszehúzó hatása miatt alkalmazzák. További jelentősége van a migrén és a Parkinson-kór kezelésében is. Terápiás jelentősége miatt az anyarozst mesterségesen fertőzött rozstáblákon termesztik, mert mint obligát parazita, táptalajon nem tenyészthető.

Gombákkal a keringési betegségek ellen

5. ábra. A shii-take gombát már a Ming-dinasztia idején mint életelixirt tartották számon

A magasabbrendű, általánosan "kalapos gombák"-ként ismert bazídiumos gombák csoportjában az utóbbi évtizedekben olyan új hatóanyagokat fedeztek fel, amelyek gyógyászati alkalmazása egyre fokozódó jelentőségű. Ezek az anyagok olyan, korunkban jelentős betegségek gyógyításában hoztak átütő sikert, mint pl. a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a különböző daganatos megbetegedések és az AIDS. A klinikai vizsgálatok sok esetben bizonyították egyes, a népi gyógyászatban már régen használt gombák gyógyhatását. Ezek közül a gombák közül talán a legfontosabb a shii-take (Lentinus edodes), amelyet már a Ming-dinasztia idejében mint "életelixírt" tartottak számon a kínai orvosok. Ezt a gombát a Távol-Keleten nagy mennyiségben fogyasztják. Újabban Észak-Amerikában és Európában is "csodagombaként" reklámozzák és ennek köszönhetően ezekben az országokban is megkezdték termesztését (5. ábra). Ma már Magyarországon is foglalkoznak shii-take termesztéssel, elsősorban exportcélokra. Ennek a gombának a vérlipidszint-csökkentő hatását a hatvanas években fedezték fel japán kutatók. Bebizonyították, hogy az 5%-nyi shii-take gombával kiegészített étrend 24-45%-kal csökkenti a vér koleszterinszintjét, valamint a triglicerid- és foszfolipidszintet. Mivel a magas vérzsírszint egyike a jóléti államokban népbetegségnek számító érrendszeri megbetegedések legfontosabb rizikófaktorainak, a felfedezés óriási jelentőségű. A gomba koleszterinszint-csökkentő hatóanyaga, az eritadenin (más néven lentizin, vagy lentinacin) kémiailag 2(R),3(R)-dihidroxi-4-(9-adenil)-vajsav. Hasonló hatású anyagokat tartalmaz sok más gomba is, pl. a késői laskagomba (Pleurotus ostreatus) (6. ábra), a téli fülőke (Flammulina velutipes), sőt egyes nem ehető gombák is, mint pl. a bükkfatapló (Fomes fomentarius). A pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum) (7. ábra) koleszterinszint-csökkentő, gyulladásgátló és májvédő hatásáért lanosztán típusú triterpénjei, a ganoderánsavak felelősek. Egyes gombáknak jelentős vérnyomáscsökkentő hatásuk is van, mint pl. a már említett pecsétviaszgombának, vagy a bokrosgombának (Grifola frondosa). Az érrendszeri betegségek gyógyításában alkalmazzák egyes gombák véralvadásgátló hatását is. A téli fülőke (Flammulina velutipes) trombolitikus hatású proteázai immobilizált formában a műerek falába beépítve érpótló műtéteknél gátolják a vérrögök képződését. Egyes gombáknak vércukorszint-csökkentő hatásuk is van. A gyapjas tintagombát (Coprinus comatus) pl. sikerrel próbálták ki cukorbetegség kezelésére.

6. ábra. A nálunk is élő késői laskagomba (Pleurotus ostreatus) termőteste faanyagon	7. ábra. A pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum) egyik legértékesebb gyógyító gombánk

Legyőzi-e a gomba rákot?

A nagygombák gyógyászati alkalmazásának legfontosabb és legújabb eredményei a daganatos betegségek elleni küzdelemben születtek. Már az ötvenes években ismertették az óriás pöfeteg (Calvatia gigantea) hatóanyagának, a calvacinnak vírus- és tumorgátló hatását. Nagyon sok gombafaj bizonyult aktívnak influenzavírusok, polyomielitis (gerincvelő-gyulladás) és ECHO-vírusok ellen az ehető gombák között is, mint pl. az ízletes vargánya (Boletus edulis) vagy a barna gyűrűstinóru (Suillus luteus). Hasonlóan hatnak egyes taplógombák vizes kivonatai, főzetei is. A rákellenes hatást elsősorban azok a 20-500 ezres mólsúlyú, 1,3 és 1,6 kötésű, béta-D-glukánokból álló gomba poliszacharidok idézik elő, amelyek a szervezet immunreakcióit erősítik. Hatásukra nő a T-limfociták és a T-helper (segítő) sejtek száma, valamint az interferontermelés. Az immunstimulánsok hatására a szervezet hatásosan pusztítja a vírusokat és a rákos sejteket.

8. ábra. A lepketapló (Trametesversicolor) csoportos termőtestei erdeinkben igen gyakoriak

Az immunstimuláns hatású gombák között is elsőrendű helyet foglal el a shii-take. Legfontosabb hatóanyaga, a lentinán nevű poliszacharid, egyike a leghatásosabb rákellenes vegyületeknek. A lentinán jelentősen megnövelte a hepatomás (májsejtrákos) egerek túlélését. A humán rákterápiában gyomor-, végbél-, tüdőrák, valamint hepatomák, fibroszarkómák és leukémia gyógyításában alkalmazták sikerrel. A lentinánhoz hasonló szerkezetű és hatású glukánokat sok más bazídiumos gombából is kimutattak. Ilyen pl. a pecsétviaszgomba, amely a már említett aktív triterpének mellett antitumor hatású glukánokat is tartalmaz. Ebből a nálunk is élő, de a mérsékelt övben mindenütt elterjedt gombából Kínában gyógyító "gombateát" főznek. A Távol-Keleten ennek az Európában még alig hasznosított fajnak a gyógyászati célra történő mesterséges termesztésével is foglalkoznak. Megemlíthető még a rákellenes anyagokat termelő gombák között a téli laskagomba, a hasadtlemezű gomba (Schizophyllum commune), a lepketapló (Trametes versicolor) (8. ábra) és sok más taplógomba. A nagygombák immunstimuláns poliszacharidjaival újabban igen biztató eredményeket értek el a HIV-pozitív betegek körében. A gomba hatóanyagokkal való kezelés késlelteti vagy megakadályozza az AIDS kifejlődését, és a már kialakult szindróma esetében is javulást eredményez. Ezeknek a gombáknak és hatóanyagaiknak a jövőbeni kutatása tehát sikeres válasz lehet korunk legveszélyesebb és legtöbb embert érintő betegségeinek, a ráknak és az AIDS-nek a kihívására.

Gombahatóanyagok és biotechnológia

Napjainkban a természetes eredetű gyógyszer-alapanyagok terápiás alkalmazása egyre nagyobb teret hódít a szintetikus vegyületekével szemben, nagyrészt azért, mert az előbbiek esetében kevesebb mellékhatással kell számolni. A bioszintetikus (élő gombákkal vagy sejttenyészetekkel előállított) gyógyszerek további előnye, hogy bennük nem egyetlen, hanem több biológiailag aktív vegyület együttesen fejti ki kedvező hatását. Az Egyesült Államok Nemzeti Rákkutató Intézete (NCI) már a nyolcvanas évek végén célul tűzte ki a természetes hatóanyagok kutatásának fejlesztését és in vivo tumor modellrendszereken való tesztelését. Különösen nagy lökést adott ennek a területnek az AIDS leküzdésére szervezett kutatási programok beindítása, amelyekben elsőrendű célként a magasabb rendű gombák hatóanyagainak vizsgálatát és alkalmazását jelölték meg.
A természetes eredetű gyógyászati alapanyagok előállítása természetesen egészen más ipari-technikai hátteret igényel, amelyben a szintetikus vegyipari módszerekkel szemben előnyben vannak a gombák steril micélium- és sejtszuszpenzió tenyészeteit alkalmazó mikrobiológiai és biotechnikai módszerek, a hagyományos termesztéssel együtt. Az ilyen módon előállított anyagok esetében a kémiai háttér főleg az analitikai vizsgálatok és a hatóanyag kinyerése, tisztítása miatt elengedhetetlen. Az egyes hatóanyagokat fokozottan termelő gombatörzsek szelektálásával, szomatikus hibridek protoplasztfúzióval és mesterséges mutánsok genetikai manipulációval történő létrehozásával és fenntartásával, egyszóval a biotechnológiai törzsfejlesztéssel világszerte milliárdokat igénylő programok foglalkoznak. Ezek eredményeképpen ma már olyan gombatörzsekkel rendelkezünk, amelyek biokémiai potenciálja egyes anyagok szintézisére vonatkozóan akár a húsz-harmincezerszeresét is elérheti a vad törzsek által termelt anyagmennyiségnek.
A gomba eredetű, természetes hatóanyagok gyógyászati felhasználása a jövőben még fokozottabb lesz. A gyógyszeripar egyre több területen veszi igénybe a gombákat. Anyagcseretermékeik mellett egyedülálló enzimatikus kapacitásukat is hasznosítják egy sor egyéb eredetű gyógyszeralapanyag (pl. szteroidok) biokonverzióval való átalakítására. Az emberiség a természet annyi más objektumával együtt a maga szolgálatába állítja a gyógyító gombák csodálatos képességeit is.

FORRÁS: http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/tv9612/gyogy.html
(Szövegkiemelés tőlünk.)