A személyiség

Ki Malba?

 ATraynor atya időszak

 Seth mennydörgő hangon szólal meg

 Egy szellem megjelenése az egyik Seth-ülés alkalmával

Ebben a fejezetben olyan velünk megtörtént eseményeket sze­retnék önökkel megismertetni, melyeken keresztül talán hinni kezdenek majd személyiségünk halál utáni létezésében. Az egyes események nem szolgálnak közvetlen bizonyítékkal, de olyan kérdésekre mutatnak rá, melyek megválaszolásához további kutatásokra lesz szük­ség. Az első fejezetben kicsit mélyebben megismerkedünk a szóban forgó területtel, illetve megemlítek néhány kísérletet, melyeket önök is kipró­bálhatnak.

A tárgyalásra kerülő jelenségeket két nagy csoportra lehet felosztani: az egyik csoportba azok a jelenségek tartoznak, melyek kapcsolatban áll­nak az automatikus beszéddel, a másodikba pedig olyanok, ahol már konk­rét fizikai hatások is jelentkeznek. Ennek keretében elmesélem önöknek a Malba esetünket, egyrészről azért, mert rendkívül jól példázza az olyan történéseket, ahol a személyiség azt állítja magáról, hogy korábban fizi­kai formában is élt itt a földön, de jelen pillanatban attól függetlenül létezik.

Malba Brownson

Ez az eset egy kísérletezés alatt történt meg velünk, amikor is Róbert és én, a Seth-üléstől függetlenül dolgoztunk. Csendesen leültünk egyik este a nappaliban, és csak vártunk. Hamarosan beszélni kezdtem. Habár saját han­gomon szóltam, de a szavak, az ütem, a szünetek és a hajlítások nem tőlem származtak. A hang ereje elég gyenge és ingerült volt. Úgy tűnt, hogy Malba személyében egy viszonylag unintelligens, de ugyanakkor jóindulatú hölggyel van dolgunk.

Két hét alatt összesen kétszer beszéltünk vele. Az első alatt nem sok információhoz jutottunk azon kívül, hogy megtudtuk, Malba Brownsonnak hívják és negyvenöt éves korában, 1946-ban Dél-Dakotában halt meg. A má­sik azonban annál érdekesebbre sikerült, és ezt szeretném most önökkel meg­osztani.

Kibetűzte számunkra leánykori nevét: Shilcock. Élete története a követke­zőképpen alakult. Egyik nagynénje gondozása alatt nőtt fel idősebb bátyjával együtt. Tizennyolc éves korában ment férjhez, és egy ruhagyárban dolgozott, aminek a pontos címét sajnos nem tudta megmondani, csak a helység nevét Dél-Dakotában, ami Decaturnak hangzott.

Valami oknál fogva nem tudta tökéletesen kiejteni a Decatur szót. Az ő kiejtése szerint Dek-a-tur-nak hangzott, erős nyomatékkal az első be­tűn. Elmondása szerint férjével a gyárban találkozott, aki művezetőként dolgozott ott. Ő 1962-ben halt meg Marlboróban, Angliában, rokonláto­gatás közben. Házasságkötésük után továbbra is megtartotta gyárbeli ál­lását, viszont kiköltöztek egy farmra, Decaturon kívülre. Malba szerint a föld nem volt alkalmas növénytermesztésre, és férje sem bizonyult jó ker­tésznek.

Huszonnyolc évig éltek házasságban, egy lánya és egy fia született. A fia jelenleg Los Angelesben, Kaliforniában él. A lányáról nem beszélt, úgy tűnt, nem is tud róla túl sokat, viszont megemlítette, hogy fiának két lánya is szü­letett. Malba csak néhány hónapig dolgozott a ruhagyárban.

Nagyon érdekes volt a haláláról szóló története is, amit egy igen száraz és lapos stílusban osztott meg velünk. Saját elmondása szerint 1946-ban a farmon épült házuk konyhájában érte a halál. Éppen a csapnál álldogált, tányérokat mosogatott, és az ablakon keresztül a kietlen tájat nézegette. A közelben egy áruszállító teherautó parkolt. Hirtelen szúró fájdalmat érzett a mellkasában, és a szívroham azonnal végzett vele. Összeesésekor még egy tányért is eltört. A következő pillanatban már a mezőn futott, hogy segítséget hívjon, és ekkor még nem tudatosult benne, hogy már halott, csak amikor visszatért a házba és hirtelen meglátta saját testét, amint a földön hevert. Róbert kérdésére, hogy abban a pillanatban hol tartózkodott a családja, a követke­zőt válaszolta:

- A férjem és a fiam valahol a földeken dolgoztak. Ekkor Robert lánya tartózkodási helye felől érdeklődött.

- Ő valahol kint futkározott.

A férje hét hónappal később újra házasodott, amiről Malba meglehető­sen bosszúsan beszélt. Férje halála után a második felesége átköltözött Kali­forniába, ahol Malba fiával és annak családjával élt együtt, ami miatt Maiba nagyon haragudott.

Az elmesélései alapján Malbának hányatott gyermekkora volt. Szülei nem éltek házasságban, és az egyik nagynénjük nevelte fel őt és bátyját. Amiatt, hogy házasságon kívüli gyerekként született, Malba nagyon szégyellte ma­gát, s elmondta Robertnek.

- Nagyon fontos, hogy az embernek jó neve legyen.

Szülei egyáltalán nem érdekelték, és nem is akart róluk egy szót sem  beszélni.

Képtelen volt elmesélni, miként sikerült kapcsolatba kerülnie velünk, csak a következőket említette meg:

- Nagyon szeretlek benneteket, mert nem nevettek ki. Kérdésünkre elmondta, hogy a férje lucernát, búzát, dohányt és kukori­cát próbált meg földjükön termeszteni.

Autós térképünkön nem találtunk olyan várost sem Dél-, sem Észak-Da­kotában, amit Decaturnak hívnának. Decatur kiejtése természetesen nagyon hasonlít Dakotára, így azt is feltételezhetjük, hogy csak félreértettük a szót. Ezenkívül csak egy alkalommal kísérleteztünk még, mivel időnk többi részét a Seth-üléseknek szenteltük. Habár az ilyen történések érdekesek, de tudá­sunk gyarapításában sajnos nem sokat segítenek

Mivel a város megtalálása akadályokat gördített elénk, így a történet többi részletét sem tudtuk beható vizsgálatoknak alávetni. Természetesen továbbra sem szabad elvetnünk annak a lehetőségét, hogy az egész törté­net csak a tudatalattim teremtménye volt. Viszont ennyi erővel azt is el­fogadhatjuk, hogy Malba tényleg egy valós személyiség, aki túlélte saját halálát.

Traynor atya

A következő eset kicsit komplikáltabb, és megértéséhez háttér-informá­ciók is szükségesek. Egy bizonyos Traynor atya éveken át sokszor meglátoga­tott bennünket gyermekkori otthonunkban. Misszionáriusként sokat utazott, ezért voltak olyan időszakok, amikor hónapokig nem láttuk. Amikor nálunk tartózkodott, szinte már szokásává vált, hogy egy öreg verseskötetből nekem és édesanyámnak felolvasott, ami később nagyban hozzásegített versírási haj­lamom kialakulásához. Chesterton és Gray költeményeit kedvelte a legjob­ban. Nagyon dramatikus előadói stílussal, sokat gesztikulált, és beszédében az ír, valamint a bostoni kiejtés sajátosságai keveredtek.

SZÜNET: Az elmesélésre kerülő történet előtt éppen Traynor atya jellemrajzán dolgoztam. Ekkor már tizenöt éve halott volt, és életének utolsó öt évében nem sokat találkoztam vele. Nagyon megijedtem, mert a vele kapcsolatos emlékeim túlságosan elhalványodtak. Közös emlékeinkből szinte már alig emlékeztem vissza valamire. Jellemvonása és személyisége teljesen kitörlődött tudatos memóriámból.

Ekkor szántam el magam arra az elhatározásra, hogy újra felolvasom han­gosan azt a két verset, amit annyira kedvelt, remélve, hogy ezzel saját emléke­zetemet felfrissíthetem. Bizakodtam, visszaemlékszem legalább néhányra a jel­legzetes gesztikulációiból. Mindez egy napfényes reggelen történt, pontban kilenc órakor. Minden ablak tárva-nyitva. Letettem magam elé az asztalra egy csésze friss kávét, majd felcsaptam a verseskötetet, és elkezdtem a felolvasást

Meglepetésemre hangom hirtelen nagyon mélyről tört elő, és tónusa tö­kéletesen férfiassá alakult át. A meglepetés teljesen eluralkodott rajtam. A hang mind a nyolc oldal elolvasásáig velem maradt. Olvasás közben gyors léptekben jártam fel-alá a szobában. Miután végére értem az utolsó versnek, a hang is eltűnt.

Vajon egy külső megfigyelő is ilyen mélynek és hangosnak érzékelte volna a hangomat, mint én? Sajnos, erre a kérdésre már sohasem tudom meg a választ, hisz aznap teljesen egyedül tartózkodtam a lakásban. Mivel nem számítottam erre az eseményre, így a magnót sem készítettem elő a felvételre. Vajon a hang Traynor atyáé volt? Talán az egészet csak képzelődtem? Elhatároztam, hogy újra megkísérlem előidézni a jelenséget, de ez alkalommal a magnót is beállítom felvételre, hátha sikerül valamilyen bizonyítékot szereznem az egészről.

Kezembe vettem a könyvet, bekapcsoltam a magnót és elkezdtem a felol­vasást. Az első néhány szó még a saját hangomon hagyta el ajkamat, de hirte­len újra felzengett a már ismerős tónus. Ahogy haladtam tovább az olvasással, a hang fokozatosan elhalványodott. Most a hangot belül hallottam, és egy erős energiarezgést éreztem magam körül, ami egyfajta felemelő érzéssel párosult.

S ez még mind csak a történet kezdete. Néhány hónappal később egy vasárnap este újabb jelenségre lettem figyelmes. Éppen a szalagot játszottuk le barátainknak, Mr. és Mrs. William Gallaghernek. Amikor befejeztük, Bill Gallagher megkért, hogy olvassak fel néhány sort az egyik versből, de most tudatosan próbáljam meg mélyíteni a hangomat. Éppen akkor nagyon meg voltam fázva. Torkom kiszáradt, egyébként ép­pen emiatt halasztottuk el aznap este a szokásos Seth-ülést. Úgy tűnt, betegsé­gem miatt a másnap estire sem fog sor kerülni. Ennek ellenére úgy döntöttem, megpróbálom a felolvasást. Azt szerettük volna csak megtudni, hogyha szán­dékosan próbálom, akkor milyen mély hangot vagyok képes kiadni. Amint ke­zembe vettem a könyvet, azonnal megjelent Traynor atya hangja. Hirtelen a következő gondolat suhant át fejemen: a torkom ezt nem fogja bírni. Egysze­rűen azt sem tudtam elképzelni, hogy a torkom akkori állapotával egyáltalán képes leszek-e normál hangon is végigolvasni az egész verset. A hang nem tűnt el. Ez az eset még a szalagon rögzítettektől is rémisztőbbnek hatott.

A szoba esti megvilágításban ragyogott, tehát egyáltalán nem volt sötét. A hintaszékben ülve olvastam fel a verset. Robert és a két vendég szerint szemem színe sötétebb és sokkal ragyogóbb lett, mint egyébként. Az olvasás alatt bal kezemmel gesztikuláltam. Én magam úgy éreztem, hogy a kezem kövérebb lett, de ezt kívülről nem lehetett észrevenni. Ugyanígy a gesztikulációk sem voltak a sajátjaim. Aznap este nagyon meleg volt. Minden ablakot kinyitottunk. A hang olyan erővel tört fel belőlem, amit saját hangszálam, normális esetben, nem lenne képes kibocsátani.

A hang ritmusa hasonlított a kántáláshoz, illetve észrevehető volt benne az a tónus, amivel csak a nagyon jó szónokok rendelkeznek, s ami lehetővé teszi, hogy hangja tágas termekben is jól hallható. Itt kell megemlítenem, sohasem vettem részt beszédképzésen, és sohasem szerepeltem színpadon Amikor a vers végére értem, a hang ismét eltűnt. Körbeültünk és megpró­báltuk megfejteni, mi is történhetett valójában. A beszélgetés hirtelen Seth-ülésbe csapott át. Bill Gallagher szerette volna megkérdezni Sethtől fekélye valódi okát. Az esemény hatására, váratlanul egy szokatlan Seth-találkozó vette kezdetét.

Seth hangja még Traynor atyáénál is hangosabban tört fel belőlem. A mély, férfias hangot nem lehetett eltéveszteni. A hangerő a kétórás találko­zó egész ideje alatt ugyanaz maradt. Viszont a sebesség szokatlanul gyors lett. Seth olyan gyorsan beszélt, hogy Róbert alig tudta lejegyzetelni, ami: mondott. Többször is megkérte, lassítson a tempón.

Seth arra utasította Robertet, hogy figyelje meg arcvonásaimat. Mivel azonban Robertet annyira lekötötte az írás, nem volt ideje felnézni. A mag­nóban sem volt új szalag, hogy rögzíthessük az eseményeket. Bill Gallagher pontosan velem szemben ült. Peggy hozzám képest szélen ült, így csak a pro­filomat láthatta. Bill szerint észrevehető változásokat lehetett megfigyelni a vonásaimban. Sajnos, Peggy az ő szemszögéből sem alátámasztani, sem cá­folni nem tudta Bill kijelentését. Seth néhány perccel a mostani utasítás előtt kicsit fölényesen a következő utasítást adta:

- Nézzétek meg Ruburt arcvonásait.

Sethként megnyugtattam Billt, hogy az este hátralévő részében a fékély­ből eredő fájdalmai elmúlnak majd. Folyamatosan tejet kortyolgatott, mivel nagyon bosszantotta az ügy. Amikor azonban Seth kimondta az előző szava­kat, a fájdalom megszűnt és nem is tért vissza egészen addig, míg feleségével haza nem értek.

Valószínű a sugallat hatása szüntette meg Bill panaszait, aminek roppant örült. Gallagherék mindketten nagyon tanult emberek. Peg riporterként do­gozik a helyi újságnál, Bill pedig ugyanott a hirdetési csoport egyik tagja. Peg munkájánál fogva roppant tárgyilagosan közelíti meg az eseményeken és Billt sem lenne könnyű átverni.

Az ülés több mint másfél órán át tartott. Ezután Gallagherék hazamentek. Abban a pillanatban, ahogy kettesben maradtunk, az ülés újra folytatódni kezdett. Roberttel szemben ültem. Mindketten az ebédlőasztalnál telepen­tünk le.

A következő kivonat abból a jegyzetből származik, amit Robertnek ak­kor sikerült nagyon gyorsan leírnia. Mivel fizikai hatások is felléptek, ezért Robert jegyzete sokkal jobban bemutatja a történteket, mint az én emléke­im. Feljegyzései ott a helyszínen készültek.

Kivonat Robert Butts jegyzetéből:

„Jane a hintaszékben ülve beszélni kezdett, majd hirtelen felállt és odaült hozzám az ebédlőasztalhoz. Szemei tágra nyíltak, be­sötétültek és ragyogóbbá váltak. Közvetlenül rám meredt. Szinte azonnal éreztem egy összekapcsolódást, ami teljesen új jelenség volt a többi üléshez képest. Meredt tekintete roppant zavaróan ha­tott. Ekkor észrevettem, hogy arckifejezése is megváltozott, ami csak tovább fokozta zavarodottságomat.

Az objektivitás megőrzése érdekében azt mondhatom, hogy a vál­tozás részben fizikai, részben pedig szubjektív jellegű volt. Jane arckifejezése igen élénkké vált. Míg korábban semmilyen változást nem vettem észre, pedig Bill Gallagher jelezte azt, addig akkor tel­jesen egyértelmű volt a változás. Nőies vonásai sokkal szöglete­sebbé és erősebbé váltak, úgy tűnt, mintha egy férfiszemélyiséget akarnának kifejezni.

Azt hiszem, arca is öregebb lett a megszokottnál. Úgy tűnt, mintha egy férfi tekintene rám rajta keresztül. Nagyon erősen éreztem a sze­mélyiség átalakulását, s hogy most nem Jane ül velem szemben. Nem is az kötötte le a figyelmem, hogy megállapítsam, valóban történt-e         változás az arcán, hanem az, milyen jellegűek azok a változások."      ,

(Az egész jelenség alatt rendkívüli hangeffektusok is jelentkeztek. A kö­vetkező kivonat az ülés hátralévő részében történteket mutatja be tömören. Ez magába foglalja Robert jegyzetét, és néhány hozzászólást Sethtől. Ne fe­ledjék, Seth engem mindig Ruburtnak szólít az ülések alatt, míg Robertet Josephnek hívja.)

Nem szeretném kimeríteni az illető energiáit, s jó, hogy itt vagy mint őrző, aki vigyáz rá. En­nek ellenére úgy éreztem, jó, ha még egyszer találkozunk ma este, hisz Ruburt pszichikai állapota és energiája nem mindig tud tökéle­tesen rám hangolódni.

Sajnálom, de ismét meg kell kérjelek a jegyze­telésre. A mostani beszélgetés mindkettőtök, Ruburt és a te számodra is nagyon fontos lesz. Együtt­működésünk során követnem kell képességeinek fej­lődését, ezt sajnos nem lehet másképp csinálni. Nem akarom megterhelni, mert a nagy igyekezetben még el­veszítenénk egymást.

Az elmúlt időszakokban sokat foglalkoztunk a külön­féle transzállapotokkal, miközben saját anyagunk folytatásán is megállás nélkül dolgoztunk, így ka­landozásaink két útvonalát egybefogtuk. Nem fáradt 223 még el a kezed az írástól?

- Nem, csak nyugodtan folytasd.

Egyébként tényleg nagyon fáradtnak éreztem már magam, de ez egyi­ke volt azon eseteknek, amikor úgy éreztem, jobb, ha folytatom, mintha abbahagyom, s aztán elölről kezdem. A kezem már egyre görcsösebben írt. Seth/Jane, miközben rám tekintett, elnevette magát, mintha azt akarta volna sugallni, hogy ez a beszélgetés az örökkévalóságig fog folytatód­ni.

Sajnálkozom emberi korlátaitok miatt, de mosolyo­mat nehogy gúnyolódásnak vedd, kérlek.

- Semmi gond.

Ez inkább a kitartásod iránti tiszteletem jelét tükrö­zi. Ettől függetlenül azt javasolom, hogy pihenj egy kicsit.

A Jane arcán létrejött változásokat az egész beszélgetés alatt éizá keltem, habár tudatában voltam annak, hogy mindez valójában a fiziki: és a szubjektív tényezők keveredéséből alakult ki. Úgy tűnt, mintha az általam ismert Jane most a háttérbe került volna és előreengedett egy másik személyiséget, és ő idézte elő a fizikai és a pszichológiai változá­sokat...

Meglepetésemre Jane hangereje tovább fokozódott, ami tiszta belső érc­re és energiára utalt. A hang kibocsátása semmilyen erőlködést nem válton ki nála. Azon sem lepődtem volna meg, ha a hangerő hatására a plafon is megremeg. Az egész jelenség döbbenetes volt számomra. Semmilyen eszköz nem állt a rendelkezésemre, amivel a hangerőt esetleg meg tudtam volna mérni, de egy biztos, míg beszélt, egész lényemet körülvette és átitatta ez i hangrezgés.

(Itt Robert jegyzete befejeződött.)

Traynor atyával együtt az egész ülés úgy négy órán át tartott. Miután be­fejeztük, nem éreztem semmilyen megterhelést a torkomban, sőt inkább ja­vulást vettem észre. Ez az első olyan ülés, ahol a hangom is megváltozót: Ezután viszont több alkalommal is jelentkezett.

Az előbb megemlített fizikai változás mellett több más jelenség megtör­tént velünk az ülések során. Egyet szeretnék önökkel megosztani. Az egyik Seth ülés alkalmával barátunk, William Cameron Macdonnell állítása szerint ha pillanatokra is, de tanúja volt a szellem fizikai megjelenésének. Későb'r Robert és Bill is tapasztalt hasonló eseményt, pedig a szobában égtek a lám­pák. Pontosan a következők történtek:

Egy szellemalak tűnt fel a nappalit és a fürdőszobát összekötő ajtó­ban. Bill olyan tisztán látta, hogy az ülés közben le is rajzolta. Egy órával az ülés után még mindig látta az alakot. A szobát egy hatvanwattos izzó világította be. Én továbbra is mint Seth voltam jelen, ezért az egészből semmit sem láttam. Rob háttal ült az ajtónak, s mivel a jegyzetelés lekö­tötte, ő sem látta az alakot. További akadályt jelentett számára az ajtc ami tökéletesen eltakarta az eseményeket előle, felállni pedig az írás mi­att nem volt ideje.

Miközben Bill a rajzolással foglalatoskodott, Sethként a következőket mondtam a jelenségről:

Az ajtóban látható alak valójában az én kivetülésem, habár számotokra talán kicsit zava­ros a képe. Belső érzékeiteken keresztül lát­tok engem, majd a felfogott adatokat átala­kítjátok, és így válok láthatóvá külső ér­zékszerveitek számára is... A valóságban sokkal vonzóbb vagyok annál, ahogy most láttok. (Ebben a pillanatban Sethként áttekin­tek Bill válla fölött, s szemügyre veszem a rajzot, amit készített.) Hiányzik néhány vo­nás az általatok pofacsontnak nevezett területről. Ha megpróbálnád közelebbről is szemügyre venni alakomat, akkor talán tisztábbá tudom számodra tenni a képet.

Az ajkak egyfajta elbizakodottságot fejeznek ki. (Bill az elmondottaknak megfelelően javít a rajzán.) Aha, így már sokkal jobb, amint látod, az egész az én te­remtésem következménye. Ahhoz, hogy világotokban látható legyek, atomokból és molekulákból kell lét­rehoznom magamat. A mozgásuk sebessége kicsit más, mint az általatok teremtett alakoké. Ebben a pil­lanatban Ruburton keresztül beszélek, de eközben egy másik részem itt áll mellette és nézi, ahogy be­szél. Később talán már egy általam létrehozott for­ma is elegendő lesz, hogy érintkezni tudjunk egy­mással. Ehhez viszont további gyakorlatokra lesz szükség, és természetesen a ti szoros együttműkö­désetekre.

Elképzelhető, hogy nem fogtok szépnek találni a ti el­képzeléseitek szerint, de csúnya sem leszek. A kép valójában valós részem egy rekonstrukciója, és ké­pességeim állapotát fejezik ki abban az állapotukban, amikor teljesen belépek a fizikai síkba. Természete­sen ez nem jelenti azt, hogy a létezés minden síkján ezt a formát öltöm magamra.

Ezalatt Bill folyamatosan a kivetülést figyelte. Robert az ajtó miatt to­vábbra sem látott semmit. A szünetben aztán mindent megbeszéltünk. A hal­lottakat teljes kétkedéssel fogadtam. Úgy gondoltam, hogy az egész kivetü-lés csak Bill képzelőerejének terméke, nem más, mint hallucináció. Viszont, ha ez az igazság, akkor hogyan lehet magyarázni Seth kommentárját. Mivel az egészből semmit sem érzékeltem, így továbbra is nehezemre esett a tör­ténteket készpénznek venni. Semmi okom nem volt rá, hogy ne higgyek Billnek, és kis bűntudatom is támadt, amiért kételkedem állításában. A szü­netben viccelődtem is vele, és ekkor történt meg a második jelenség, amire azóta sem tudok értelmes magyarázatot találni. Abban a bizonyos ajtóban álltam. Felkapcsoltunk még egy villanyt, így a szoba megvilágítása még töké­letesebb lett.

- Ez az az ajtó, ahol azt a bizonyos alakot láttad? - kérdeztem nevetve.

Három lépésre álltam Robert és Bill között, ezért mindketten tökélete­sen látták az arcomat. Ekkor, az ő elmondásuk szerint, arcvonásaim előtt egy másik alak vonásai jelentek meg. Átlátszóan lebegett az arcom előtt, de mögötte az én vonásaim továbbra is láthatók maradtak. A vonások férfiarc­ra utaltak.

Jómagam semmit sem vettem észre az egészből, kivéve a pillanatot, ami­kor tekintetükkel mindketten furcsamód rám meredtek. Robert megkért, hogy maradjak nyugton, és ne mozogjak. Kis bizsergő érzésen kívül mást nem éreztem az egészből. Amikor Bill és Robert összehasonlították a lá­tottakat a leírással és a rajzzal, tökéletes egyezést találtak. Ekkor Robert felszólított, hogy lépjek ki az ajtóból. Abban a pillanatban a jelenség el­tűnt.

Számomra nem kétséges, hogy tényleg láttak valamit, hisz mindketten ugyanarról számoltak be, tökéletes megvilágításnál. Bill két rajzot is készí­tett a jelenésről, amit később nekünk adott, és hozzátettük az összegyűj­tött anyagokhoz. Nagyon nehéz elképzelni a jelenség tudat alatti eredetét. Ha sötétben vagy rossz megvilágításban látta volna barátunk a jelenséget, senki sem hinné el neki, de a jelenség fennmaradásának időtartama és a szoba megvilágítása egyértelműen alátámasztják állításának valóságossá­gát.

Az sem véletlen, hogy ez a fizikai jelenség azon az ülésen jelentkezetn melyen Seth a fizikai anyag természetéről mesélt. Seth állítása szerint, mind­két jelenést az elmondottak igazolása érdekében hozta létre. Elmélete sze­rint, amiről már korábbi fejezetekben is írtunk, a fizikai anyagot valójában az egyén tudatalattija hozza létre a fizikai rendszereken vagy mezőkön belül. Ugyanúgy, ahogy nem vagyunk tudatosak lélegzetvételeink számáról, arról sem szerzünk tudomást, hogyan teremtjük meg minden pillanatban a fizikai anyag valóságát. Ennek következtében tudatalattinkra támaszkodva mind­annyian folyamatosan megteremtjük és fenntartjuk fizikai testünket. Seth az általunk szellemnek észlelt alakot csak azért hozta létre, hogy megértsük ezt a folyamatot.

A két jelenség rendkívül hatásosan bemutatta az ülésen elhangzottakat.

Későbbi fejezetekben további jelenségeket mutatok majd be önöknek, melyek egyértelműen igazolják, hogy az ember képességei sokkal tágasabb spektrumban mozognak, mint ahogy azt ma elképzeljük. Ezek a képességek a személyiségbe ágyazódnak be, függetlenül attól, hogy a fizikai szinten lát­hatóan nem fejtenek ki hatást. A jelenségek nagy többségét hagyományos elképzelésekkel is magyarázhatjuk, de az ilyen jellegű próbálkozások csak elodázhatják a valóság feltárását, illetve megakadályozhatják, hogy a vála­szokat máshonnan próbáljuk megkeresni.

A testen kívüli tapasztalataink mindkettőnket, Robertet és engem is abba az irányba tereltek, hogy higgyünk a test nélküli személyiség létezésében. Ezek és sok más hasonló tapasztalat, melyeket a könyv más fejezeteiben már láttunk, megkövetelik tőlünk a fizikai valóságról alkotott képünk módosítá­sát, kiterjesztését. Ha a személyiségünk már jelen életünkben is képes elsza­kítani magát fizikai kivetülésétől, és más téridő pontokba utazni, akkor mi­ért lenne nehéz azt elképzelnünk, hogy ugyanez a személyiség képes a halál után is létezni.

Hogyan jönnek létre ezek a jelenések? Hogyan és milyen mértékben képes leválni a személyiség a fizikai testről? Személyiségünk talán már most is teljesen független testünktől? A következő fejezetben ezeket a kérdéseket próbáljuk majd megválaszolni, illetve olyan támpontokat kere­sünk, melyek segítenek feltárni a fizikai világegyetem mögött meghúzódó valóságot. A fejezet önálló kísérletek elvégzésére is módot ad. Befejezés­képp a harmincötös számú ülés anyagából közölnék olyan kivonatokat, melyekben Seth a saját valóságáról és annak szerkezetéről beszél tüzete­sebben.

Nem hazudok, ha azt mondom, hogy energiából vagyok. Ez az állítás sokkal igazabb, mintha va­lamilyen misztikus és egyben bonyolult meg­nevezéshez folyamodtam volna. Személyisé­gem csak tisztán energiából épül fel. Ettől füg­getlenül viszont nem vagyok szellem, aki ép­pen most lépett ki a nagypapátok éjjeliszekré­nyéből. Nagyon nehéz pontosan megfogalmaz­ni, mi is vagyok valójában, amit nemcsak a tu­dásotok hiányossága okoz, de kommunikációnk jelenlegi fejletlensége is.

Rendelkezem formával, aminek összetevőit tetszés szerint megváltoztathatom, elérve így azt, hogy szélsőséges körülmények között is képes vagyok megjelenni és tapasztalni. Ezeken az üléseken ener­giámat teljesen másként használom fel, mint ahogy azt más körülmények között tenném. Más szavak­kal, képes vagyok átszervezni magam, oly módon, hogy energiámat csak egy irányba fókuszálhassam.

Amikor például ti egy szűk helyre szeretnétek bebúj­ni, általában leereszkedtek négykézlábra, begörbíti­tek vállatokat, majd fejeteket előredugva bemásztok. Ezek a mozdulatok izmaitok mozgásán alapulnak, mely végső soron testetek formai változását eredmé­nyezi. Testetek térben való elhelyezkedése módosul, ami révén irányultsága és fokuszáltsága lehetőséget ad a szűk térbe való belépésre.

Kicsit más szinten, de ehhez hasonló módon törté­nik az is, ahogy világotokba belépek. Viszont ré­szemről csak transzformációról van szó, és az én szintemen sokkal nagyobb szabadsági fokkal ren­delkezem. Olyan, mintha a testedet kisebbé tudnád varázsolni, mint az a lyuk, ahová be szeretnél lép­ni.

Óriási mennyiségű energiát vagyok képes irányítani, de erre ti is képesek vagytok. Az egyedüli különbség csak az, hogy ezt az energiát én könnyebben magam­ba szívom, amit az tesz lehetővé, hogy többlettudá­somat a gyakorlatban is alkalmazni tudom.

Azt már a ti tudósaitok is megállapították, hogy az anyag azonos építőelemekből épül fel. Az általam már korábban felvázolt módszerekkel képes vagyok for­mám megváltoztatására. Biztos láttátok már, amikor a víz gőzzé alakul át. Nos, ez egy egyszerű hasonlat, de jól bemutatja, miről is van szó. Energiaként léte­zem, ami néha elektromos, néha pedig kémiai formát ölt. Már utaltam rá, hogy képes vagyok átrendezni saját felépítésemet és az azon belüli kapcsolódáso­kat. Ha azt gondoljátok, hogy csak egy szellem va­gyok, akkor minden energiaformát annak kell hívno­tok.

A szellem a ti felfogásotok szerint valami formátlant jelent. Ezzel szemben én képes vagyok formát ölteni magamra. Sőt belső szerveződéssel is bírok. Termé­szetesen az is igaz, hogy ezt a szerveződést a ti szin­teteken nem lehet érzékelni. (Ez azelőtt az ülés előtt hangzott el, amikor a szellemalak megjelent az ajtó­ban.) Amint látjátok, belső érzékszerveitekkel ti is megláthattok. Külső érzékszerveitek csak eltorzított másodlagos képet tudnak szolgáltatni, ami egyfajta álcát képez.

Ti és tudósaitok egyszerűen nagyon sok törvényt nem ismertek még, melyek többek között az én szervező­désemet is irányítják, ennek ellenére néhány eredeti gondolkodónak már sikerült bepillantania ebbe a va­lóságba.

- Ők a mi országunkban élnek?

Külföldön. A ti országotokból néhányan elmé­leti alapon kezdik megérteni ezt a valóságot, amit az anyagi részek szétbontásánál keletke­ző energiaformák megértése eredményez, amely a jövőben, az űrutazás új lehetőségeit tárja majd fel előttetek.

A következő magyarázat segíteni fog abban, hogy jobban megértsétek, mit is értek az alatt az állítás alatt, hogy formával rendelkezem, amit tet­szés szerint megváltoztathatok. A molekulák elrende­ződésének megváltozását közvetlenül érem el. Ez a ti szinteteken majdnem lehetetlen. Még a távoli jövőben is csak nagyon költséges módszerek segítségével ér­tek majd el ehhez hasonló eredményeket, mert a prob­lémát rossz irányból, kintről-befelé, közelítitek meg. A valódi megoldás a belső szerveződés, vagy közvet­lenül az önvaló manipulálásában rejlik.

KIVONAT A 21. ÜLÉS ANYAGÁBÓL

A „szellem", „médium" és az ehhez hasonló el­nevezések nagyon nevetségesek. Igazából csak a belső érzékszerveitek használatáról van szó, és ezért nincs is bennük semmi misztikus. Ezeknek a tapasztalatoknak a ti szóhasznála­totokban vallásoknak nevezett rendszerekhez sincs semmi közük, és én sem vagyok Ruburt egyik elferdült második személyisége. Még csak egy hosszú szakállú, gyöngyöző tekintetű szel­lem sem vagyok, aki a kilences számú felhőn ül­dögél.

Az, hogy emberi lényként is éltem már azelőtt, sem­mi más, csak egyszerű tény. Ezek és az ehhez hasonló találkozók nem nevezhetők a hétköznapi szóhasználatból ismert szeánsznak sem. Azok a bizonyos sze­ánszok, ha helyesen hajtották őket végre, valójában csak a belső érzékszervek gyakorlatoztatásának ve­hetők. Az ilyen jellegű események köré létrehozott kultuszok teljesen értelmetlenek, és néhány esetben az emberi butaság megbocsáthatatlan bizonyítékai, amit jóakaratú, de mégis együgyű emberek hoznak létre.

A babona babonát szül. Ami Jane vagy Ruburt tu­datalattiját érinti, mindkettőjükkel a tudatalattin ke­resztül lépek kapcsolatba, annak is azon a nagy te­rületén keresztül, melyek a síkok vagy mezők között léteznek, s mely az elme és nem az agy sajátossága, hisz ez tartalmazza magában belső érzékszerveiteket, így tehát nekem semmi közöm tudatalattitok azon ré­széhez, mely személyes emlékeiteket tárolja.

Sokszor megkérdeztétek már, miért pont nektek dik­táltam le ezt az anyagot. Nos, a válaszom, az iránta­tok érzett személyes vonzódás mellett az, hogy ti ket­ten nem követtetek semmilyen kultuszt, vallást vagy filozófiai nézetet. Nyitott elmével rendelkeztek, és nem vagytok buták, hogy lényemet valami Buddha, Isten vagy más személyiség neve mögé elrejtsétek. Ilyen embereket, mint ti, manapság igen nehéz találni.