Nemzetem, ne válj "csúszó-mászóvá"!

A gerontológia, minden valószínűség szerint legsarkalatosabb pontja a láb. A lábnak minden élőlénynél meghatározó szerepe van az élettartam szempontjából. Gondoljuk csak el, ha a hó felületén oda-vissza olvadt és megfagyott vékony jégpáncél fölsebzi az őzike lábát, rövid idő alatt elveszti járóképességét és csakhamar el is pusztul. A te­remtés koronájánál ez a folyamat ehhez hasonlóan történik, csak nem olyan gyorsan és látványosan.

Ha legfőbb mozgatószervünk, a láb megbetegszik, ez bizony sok­-sok baj eredendőjévé válik. A lassult mozgás következtében szerveze­tünk tevékenysége is lelassul. Szép lassan leépülnek keringési szerve­ink, egyre csökkentebben működik az endokrin mirigyrendszer. Ennek az ellenkezője is igaz: a láb az emberi élet harmadik szakaszában jó állapotban van, akkor "annak gazdája" méltán számíthat hosszú és boldog idős korra. Hiszen a külvilággal a kapcsolat nem merülhet ki a televízió nézésével, miközben csak a zsírszövetek gyarapodnak. És e folyamatban egyre jobban épülnek le az izmok, elveszítik rugalmassá­gukat és erejüket az ízületek is.

Járni-kelni kell, mozogni a világban. Intézni az élet dolgait még nagyon idős korban is, sétálgatni, vásárolni, kirándulni, felkeresni a fi­atalkor kellemes emlékeit idéző helyeket, elmenni az iskola elé a dédu­nokáért.

Mikor az ember elveszti mozgáskészségét, egyszerre nyomorulttá és kiszolgáltatottá válik. Olyan lesz, akár a szárnyszegett madár, bús­komor és csak lézeng az élet teendői között. Sokszor a kései bánat je­lentkezik a láb elhanyagolása miatt. Sajnos az tapasztalható, hogy az emberek nemhogy vigyáznának legfőbb mozgatószerveikre, hanem szinte ellenségesen bánnak "futóműveikkel". Azt senki sem vitatja, hogy nincs olyan közlekedési eszköz, melynek futóművei ne igényel­nék a rendszeres, odafigyelő karbantartást. Ha viszont valakinek a sa­ját lábáról van szó, többnyire fel sem merül gondolatában, hogy "ősi járművét" is ildomos volna karbantartani, megelőzni a kellemetlensé­geket.

Az utca forgatagában járva-kelve nem nehéz észrevennünk, hogy már-már félelmetes méreteket ölt az emberek mozgásképességének elvesztése.

Egy kiadós úszás után leültem egy padra a Lukács-fürdő évszá­zados platánjai alá. Szívfájdító volt a látvány... Botokkal, mankókkal, járógépekkel araszoltak az emberek. A mintegy fél óra leforgása alatt több mint száz degeneratív lábbajban szenvedő felebarátom szomorú "felvonulása" késztetett arra, hogy a lábról könyvet írjak.

Sok országban jártam, de ennyi rossz, beteg lábú embert, mint nálunk, sehol sem láttam. A KSH, az egészségüggyel foglalkozó szer­vek és apparátusok egyre több tényezőt tárnak föl okként, hogy a ma­gyar egészség miért ily elképesztő? Kutatgatják, magyarázzák az okait annak is, hogy Európában miért nálunk a legalacsonyabb a várható élettartam. A sokféle teória igaz, együttcsen még igazabbak! Szerény véleményem szerint a magyar egészség romlásának igen meghatározó tényezője, ami egyre inkább tapasztalható, a mozgáskészség korai elvesztése.

Középkorú emberek úgy vánszorognak föl az autóbusz lépcsőjén, mintha valamiféle liszteszsákot cipelnének. Idősebb korban még szá­nalmasabb dolgokat lát az ember. Vannak, akik oly nehezen kászálód­nak föl a járművek lépcsőin, hogy saját maguk számára egy ilyen fel­szállás akrobatikus gyakorlatnak számít. Igen, ezt a tényt az arcok el­árulják. Hiszen felszállás után az arc vonásai valamiféle diadalittassá­got tükröznek. Sokszor, különösen délelőtt, mikor nyugdíjasokkal telik meg a trolibusz, sok-sok mozgássérült ember már csak egymásnak tudná az ülőhelyet átadni.

Nem nehéz rájönnünk arra, hogy a mozgásképességét elvesztő embernek az élete nem más, mint szenvedések láncolata.

Pedig ezek a szinte csúszó-mászó életet élő emberek, ha időben vigyáztak volna lábaikra, bizonyos, hogy még ma is vidáman túrázgatnának a hegyekben!

Ha nem hagyták volna leépülni a combemelő izmaikat annyira, hogy még a kanapéból sem tudnak segítség vagy kapaszkodás nélkül felállni, ha mondjuk naponta elvégeztek volna néhány guggolást...

Ha időnként futkároztak volna, mikor még erre biológiai lehető­ségük volt... Ha már negyven éves korukban nem kerestek volna a lép­csők mellett elhelyezett kapaszkodókat...

Ha szabadságuk ideje alatt a heverészés és sörözés helyett labdáz­tak volna a gyerekekkel... Ha kártyázás helyett asztaliteniszeztek vol­na... És sorolhatnám a példákat. De nem, ők makacs emberek és a testkultúrát sohasem tekintették az általános kultúra részének. Pedig minden tevékenységünk egészségünk függvénye. Véleményem szerint a testkultúrára kellene, hogy épüljön az általános kultúra. Valahogy úgy, mint ahogy az történt a római, görög birodalmakban, csak "ma­gyarra szelídítve".

Egy ország magas szintű kultúrájának alfája és omegája kell hogy legyen a testkultúra elsődlegessége!

Jó, tudom most ellenérvként lehetne említeni a szobatudósokat. De azt már nem tudjuk megállapítani, hogy ők mit produkáltak volna és főleg meddig, ha különféle testedzéseket végeznek. Hiszen minden rendszeres testmozgás elősegíti az agy vérellátását és a gondolkodást. Egy bizonyos, hogy engem senki nem vádolhat azzal, hogy "messziről jött ember azt mond, amit akar". Értem ez alatt, hogy nem vagyok szobatudós. Amit jelen könyvemben leírok, azt mind-mind megtapasz­taltam. Vagy magamon vagy másokon. Mondanivalóm túlmutat a lábbajok megelőzésén és gyógyításán, mert igyekszem az Olvasó elé tárni az élet meghosszabbításának lehetőségét is! Munkám elsősorban ismeretterjesztő írás, az olvasmányosság érdekében érdekes és tanulsá­gos élményanyagot is leírok. Teszem ezt azért, hogy a meggyőzés ere­jével tudjak hatni.

Nem fukarkodom a latin kifejezésekkel. Véleményem szerint az általános műveltséghez hozzátartozik a fontos, nemzetközi nyelvben használt szavak ismerete.

A Pes = láb - többes számban Pedis - szó latin. Ebből alakult ki a pedikür, pedál stb.

Lélekszámhoz viszonyítva sehol a világon nincs annyi lábamputá-ció, mint Magyarországon. A protézisek nehezek, feltörik a csonkolt részen a bőrfelületet, sok esetben hordhatatlanok. Utóbbiak kiküszö­bölésére eredményre vezető módszereket ismertetek az Olvasóval.

Tudtommal a világon elsőként dolgoztam ki az amputáció után jelentkező fantomfájdalmak megszüntetésének módszerét. A "Mikor az egyik láb rövidebb" c. fejezetben szintén egy általam elképzelt és a későbbiekben hatékonyan alkalmazott eljárásról írok. Természetgyó­gyászati munkámat a lábérszűkületek gyógyításával kezdtem, jelenleg is ebben a betegségcsoportban a legjobbak a gyógyítási eredményeim.

A Ped, a lábad őrizd meg! című munkámmal - a jobbítás szándé­kával - ezt a hiányosságot szeretném pótolni. Az igazsághoz hozzá tar­tozik az is, hogy igen nagy és erős empátiát érzek a különféle lábba­jokkal küszködő embertársaim iránt.

Munkámban a teljesség igényével kívánok írni legfőbb mozgató­szervünkről a lábról. Úgy érzem, hogy e témakörben hiteles embernek számítok, hiszen 200.000 km-t lefutottam. Ennyi kilométer lefutása a-latt kezdtem gondolkodni arról, hogy milyen módszerekkel lehet a lá­bat szuper módon karbantartani. A sok - esetenként mások által isme­retlen - megszerzett tapasztalatot hatalmas szívvel tárom a kedves Olvasó elé!

Országos méretű egészségnevelő munkám során tapasztalom, hogy gigantikus méreteket öltenek a testi és lelki panaszok. Ha nem történik szemléletváltozás a magyarság életmódját illetően, néhány év múlva a társadalombiztosítási apparátus egyszerűen képtelen lesz el­bírni a rá háruló halmazati munkát. Pedig milyen jó is lenne, ha az életerő, munkabírás, az életkedv - egyszóval az egészség lenne úrrá nemzetünkön.

Áldott, nagy jövőjű az az ország melynek polgárai ismerik a betegségek megelőzéséhez szükséges testi és lelki egészség szabályait!

Írásomban az egy éves gyermektől az aggastyán korúig minden­kihez kívánok szólni. A leírt tapasztalataimat a súlyos betegségben szenvedők és az élsportban versenyzők egyaránt alkalmazhatják. Olvasói leveleim tanúsága szerint sikerrel!

Schirilla György

Cipő, a láb édestestvére

Az emberek általában minden testrészüket össze-vissza kínozzák, miért lenne ez alól kivétel a láb? Azokat a figyelmeztetéseket, melye­ket a meggyötört lábak adnak "fájdalmasan" tudatára az embernek, majdnem minden esetben figyelmen kívül hagyják és azt hiszik, hogy a lábakat tészta módjára tetszés szerint lehet gyúrni és alakítani. Sokan mindaddig így tesznek, míg lábaik csaknem teljesen fölmondják a szolgálatot és már késő a "visszatérés".

Leginkább a női nemet ragadja el az a vágy, hogy minden áron szép, csinos lábakat mutassanak, még akkor is, ha a természet nem ál­dotta meg őket kecses lábacskával. A "nóta vége  a láb elnyomorodása"    lesz. Ezért a nők esetében gyakrabban találhatunk elgörbült, defor­málódott lábujjakat, tyúkszemeket, bőrkeményedéseket és erősen kiál­ló bütyköt. A természetes lábforma nagyon ritkán, leginkább csak olyan gyermekeknél található, akik még nem hordtak cipőt, vagy pe­dig olyan népeknél, akik a miénkhez hasonló cipőféléket még hírből sem ismerik.

Egy rossz cipő miatt nem csak a lábak nyomorodnak cl, hanem az ember járása is nehézkesebbé válik, az inak, izmok és csontok sza­bad mozgásának meggátolásával a lábszerkezet rugalmassága meg­szűnik. A mozgástevékenység ilyen eredetű zavarai és panaszai nem­csak helyi fájdalmakat okoznak, hanem az illető kedélyállapotát is ne­gatív irányba befolyásolhatják. Egy, a lábhoz rosszul illő, vagy célsze­rűtlen cipő a helyi deformitásokon és fájdalmakon kívül még heveny vagy idült betegségek okozója is lehet. Mi civilizáltnak mondott embe­rek, ha már megszoktuk, hogy lábainkat különféle cipőbe gyömöszöl­jük, akkor nemcsak arról kellene gondoskodni, hogy a láb egyáltalán be legyen burkolva, hanem arról is, hogy ez a burkolat a célnak meg­feleljen és illő legyen a lábunkhoz. A legfontosabb követelmény - me­lyet cipőnkkel kapcsolatosan támasztanunk kellene az, hogy megfelel­jen lábunk formájának.

Ezért az volna a legjobb, ha minden cipőt annak a lába után készítenének el, aki azt hordani fogja.

Most, hogy e sorokat írom, eszembe jut Bodnár cipész úr. Ő volt a sportcipők honi professzora. Az ötvenes években a Honvéd sporto­lóinak készítette a kiváló cipőket. Nem véletlen, hogy Puskás Öcsiék­nek sem kellett az Adidas vagy Puma cipő. Nem! Ők is Bodnár-cipő­ben fociztak. Bodnár úr kicsiny, Üllői úti műhelyében külön sorakoz­tak a kaptafák, hiszen mindenkinek "saját" kaptafája volt.

Jól emlékszem birkózó olimpiai és világbajnokunk Kozma Pista (Pici) hatalmas méretű kaptafájára, amely kitűnt a többi közül a maga ötvenes méretével! Nekem is megvolt a kaptafám, amelyen Józsi bá­tyám konstruálta a csodálatos cipőket, többnyire sevró bőrből (hasi bárány) és krómgumi talppal. E talpnak hatalmas előnye, hogy vi­szonylag kemény és mégis rugalmas, közepesen kopásálló, dehát a szerviz adott volt, hiszen Józsi bácsi örömmel tett eleget minden kérés­nek. Kiválóan oldotta meg a legkülönfélébb szakágat űző sportolók kéréseit.

Sokféle, látszatra elkápráztató cipőcsodákat látni az üzletekben, de ezek számomra silány utánzatok lehetnek csak a Bodnár-cipőhöz képest. A sportcipők többnyire vastag, viszonylag puha talpúak, az el­rugaszkodó erő egy része elveszik a futásnál. A felsőrésze ezeknek a cipőknek sokszor kemény, hamar megrepedeznek. Ami a leglényege­sebb különbség a Bodnár-cipőhöz képest, rendkívül nehezek. Józsi bá­tyám az én 46-os lábamra 16 dkg-os cipőket készített, (egyenként ér­tendő).

A Budapest - Moszkva közötti távfutásomat - mely 2226 km volt - szintén Bodnár-cipőben futottam. 1968-ban a Budapest - Bécs kö­zötti régi úton 267 km távot kívántam lefutni egyfolytában. A cipőt a rajt előtti éjszaka készítette el a mester. Kraivich Jóska edzőm, dr. Prónai László szeretett sportorvosom óva intettek: nehogy fel merjem venni a cipőt bejáratás nélkül, mert biztosan feltöri a lábam! - Hát kedves Olvasó, felvettem a cipőt és meg sem álltam az osztrák főváro­sig. Végül sikerült a 24 órás futásban világrekordot felállítanom. A célba érve is olyan volt a lábfejem, akárcsak pihetollakon futottam volna. A külön kaptafán készült Bodnár-cipőknek köszönhetem, hogy a 200.000 km lefutása nem nyomorította, inkább erőssé és rugalmassá tette a lábamat.

Ebből az lehet a tanulság, hogy bizony minden embernek, minden körülmények között, minden luxus nélkül az lehetne a legegészségesebb, ha cipőjét saját kaptafájára készítenék. Hiszen még két ember sem létezhet, akiknek teljesen egyforma a lábuk.

Bodnár úrnak két találmánya is volt. Az egyik az ún. kesztyűs ci­pő, amelynél a láb hüvelykujja külön el tudott mozdulni. Ez a megol­dás tette lehetővé, hogy távgyaloglásnál, amikor kavicsra lép a ver­senyző, nem billen ki egyensúlyából és a ritmusból. Róka Antal a hel­sinki olimpián ebben a cipőben lett 3. az 50 km-es gyaloglásban.

Másik találmányát, a vizesárki cipőt az akadályfutók részére ké­szítette el a mester. Gyakorlatilag egy apróságról van szó, de maga az ötlet hatalmas. A cipők haránt részén több irányban kb. 3-5 mm átmé­rőjű lyukakat készített. Így mikor az ember a vizesárokba ugrott, ezt követően két-három futólépés alatt a víz távozott a cipőből. A Bodnár­ötlet hiányában bizony vízzel félig telt cipőben kellett caplatni a verse­nyen, mely tény azon felül, hogy rontja a komfortérzést, hátrányt is jelent a súlya miatt. Ebben a vizesárki cipőben lettem akadályfutásban magyar ranglistavezető 1958-ban.

A Budapest - Moszkva futásom után hatvan alkalommal léptem föl Komlós Jánosnak, a mai vendégeink c. műsorában a Mikroszkóp Színpadon. Egy alkalommal Bodnár cipész urat is elvittem a világot jelentő deszkára. Jóska bátyám meglepetést készített elő Komlós János részére. A "fellépést" megelőző éjszaka elkészítette a világ legkisebb futball cipőjét. Talán emberi fog nagyságú lehetett. A miniatűr cipő elindult a nézőtéren. Kézről kézre adták. Mindenki csodálkozott: "ki látott már ilyet?" Ma sem értem, hogy hatalmas péklapátra emlékez­tető kezeivel hogyan volt képes ilyen kis alkotásra? Elnézést kérek a kedves Olvasótól, hogy kicsit elkalandoztam, úgy érzem, hogy a cipő­ről írva egyszerűen erkölcstelen volna részemről ha nem tennék emlí­tést a sportcipők professzoráról.

Az emberiség, mint az életben legtöbbször, nem a leghasznosabb utat követi, cipőkérdésben sem. Ezért aztán az üzletben készen vásá­rolt cipők csak a legritkább esetben illenek a vásárló lábához. Más kérdés az, hogy egy jól előkészített láb, melyet fiatal korban megedzett a sok mezítlábazás, sokkal jobban viseli majd el a testidegen lábbelit. A fiatalkori mezítlábazások előnyét nem lehet kellően kiemelni, oly nagy mértékű. így a csonthártya, az ízületek igen jó kondícióba kerül­nek. Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy a láb "kinövi" magát, ez azt jelenti, hogy a genetikai kódnak megfelelő lesz a lábméret, és mindig a teljesen kifejlődött láb az igazán terhelhető!

Azoknak a lábaknak a legnagyobb részénél, melyeket már kora gyermekkorban cipőbe kényszerítettek, a cipők nyomása következté­ben a lábak szabályszerű rendes formája többnyire már elveszett. Az eladásra szánt cipőket úgy "gyártják", hogy könnyen eladhatók legye­nek, ezért egy bizonyos átlagos forma szerint ezeket egy kaptafára ké­szítik el. Kézenfekvő, hogy az így készült cipők aztán az egyéni láb­formától eltérnek.

Egy jól lábhoz álló cipőnek a láb hátulsó részeit (sarkat, lábfejhá­tat) valamivel erősebben kell körülfognia, nehogy a láb előrecsúszkál­jon. Nem szabad sem a láb közepét sem az ujjakat szorítani, mert ezek a testrészek lazább szerkezetűek. Ha azt akarjuk, hogy a lábak járó­képesek maradjanak és természetes formájukat megtartsák, akkor valami kis szabad teret kell engednünk az ujjaknak a járás közbeni mozgásra. A cipőnek a lábak nagysága és a cipősarok magassága sze­rint 5-10 mm-rel hosszabbnak kell lennie, mint a lábnak! (A lábujjak járás közben piciny kaparó mozgást végeznek, és erre bizonyos ampli­túdóra van szükségük.)

A cipők vételénél általában azok hossza miatt van a legtöbb pa­nasz. Számtalan olyan ember van, akinek az egyik lába nagyobb. Ter­mészetesen, ilyen esetekben mindig a nagyobb lábra kell fölpróbálni a megvételre kiszemelt cipőt. Ha a cipő feszesen, minden "rátartás nél­kül" kerül a lábra, hiába szép és tetszetős, annak viselőjét fájdalmak fogják gyötörni. Mivel az ilyen rabságot a nagylábujj nem tűri el bün­tetlenül, hamar kifárad. Ezért aztán nem kívánt mellékhatásként bőrkeményedések, tyúkszemek és benőtt körmök képződnek. Kialakulhat az ún. kalapácsujj.

Ilyen nem kívánt esetekben a nagylábujj tartósan majdnem derék­szöget alkot a többi lábujj helyzetével. (Hasonló a mértani helyzet, mint a kalapács és annak nyele között, erről kapta a nevét.) A helyze­tet súlyosbítja, hogy a bütyök kialakulásának folyamatában általában, csonthártyagyulladás is előfordul, mely nagy fájdalommal jár.

Előbb-utóbb annyi elváltozás jelentkezhet a lábon, hogy a járás esetlenné és bizonytalanná válhat. Az ilyen jelenség akkor is előáll, ha a cipő orra nagyon hegyes, vagy ha a láb közepe felé nagyon keskeny.

A cipő szűk, illetve rövid volta miatt nemcsak az ujjak nyomorodnak el, hanem akadályoztatás lép föl a vérkeringésben is. Ilyenkor az alkalmatlan cipő viselője nyáron forróságot érez, "ég a lába", télen pe­dig fázik, esetenként meg is fagyhat.

A szűk és rövid cipő mindig kellemetlenséget okoz gazdájának, az illetőnek egyre nehezebbé válik a járás, a tánc, az ugrálás és meg­annyi örömszerző testmozgás. Végül a láb még ülő helyzetben is fáj­dalmasan sajog. így aztán egy rossz cipő rossz közérzetet és teljesí­tőképességünk csökkenését eredményezheti. Előfordulhat az is, hogy a cipő kellően hosszú és bő is, mégis annak hordása kellemetlen érzést okoz. Az ilyen baj oka a lábforma és a cipőforma különbözőségéből ered.

Számtalan olyan ember van, aki azért, mert divatos vagy olcsó a cipő akkor is megveszi, ha az kényelmetlen számára. Csak olyan cipőt hordjunk, amely hosszabb a lábunk hosszánál. Ez azért fontos, mert számítani kell vastagabb zokni hordására, s gondolni kell arra is, hogy járás közben a lábujjak bizonyos mértékű kapaszkodó tevékenységet fejtenek ki. Szűk, illetve nem elég bő cipőben a lábujjak nem tudják kapaszkodó munkájukat elvégezni. Ennek ellenére - különösen a nők -sokszor ragaszkodnak a passzent, viselés szempontjából alkalmatlan cipők hordásához. Nem is annyira a hordáshoz, mint magához a cipő­höz, egyszerűen azért mert, tetszik nekik vagy azért, hogy a lábuk ki­sebbnek látszódjék, mint amekkora a valóságban.

Megdöbbentő az a makacs szívósság, mellyel a nők egy része ra­gaszkodni tud a természetellenes cipőformához. Igen veszélyesek le­hetnek az ún. "egyenes cipők", melyek viselése a lábak eltorzulásához vezet. A cipők folytonos változtatása (forgatása) által olyan munkát erőszakolunk a lábunkra, melyet az nehezen tűr. Ahányféle cipőt vesz föl valaki, annyi alkalommal kell(ene) a lábnak idomulni. Ez esztelen és lehetetlen kívánalom a lábbal szemben. A folyamathoz már sokan gyermekkorban kezdenek hozzászokni és nem is tulajdonítanak jelen­tőséget annak, hogy azonos fazonú, típusú, gyártmányú cipőt kellene hordaniuk. Minél többféle cipőt hord valaki, annál biztosabb, hogy a lábfej torzulásai bekövetkeznek, szép lassan a csontok deformálódnak. Aztán már nincs visszaút. Bölcs dolog lehet, ha a pénztárca is meg­engedi, hogy egy biztosan nekünk való cipőből két-három párat veszünk egyszerre. Hiszen cipőnél sosem a divat lehet a szempont, an­nál inkább az, hogy kényelmes legyen és életvitelünket segítse.

Különösen vigyázzunk a gyermekcipők kiválasztásánál, hiszen a gyermek csontozata - mely még sok rugalmas kollagén anyagot tartal­maz - még hamarabb deformálódik.

A cipők divatja sok mindent produkál. Ilyen volt a mintegy 20 évvel ezelőtt kezdődött különféle sportcipők divatja. Ez jött és úgy győzött, hogy maradandó lett. Jelenleg is csaknem minden korosztály­ban fellelhető a különféle sportcipők viselése, méghozzá mind a négy évszakban! Ennek oka igen kézenfekvő, jó benne járni, nem gyötri a lábat. Azok a nők, akik gyermekkorukban többnyire mezítláb jártak, felnőtt korukra is megtartják lábuk szép, természetes formáját. Azok viszont, akiknek már kicsi gyermekkorban különféle "szűk tokokba" bújtatták lábát, sokszor harmincas éveikre szenvednek már minden ci­pőben.

A csinosnak vélt lábak futás és járás helyett már csak tipegésre alkalmasak (gondoljunk csak a japán nők lábnyomorító módszerére, akik járás helyett csak tipegni tudnak). Minden szűk, kényelmetlen cipőt ki kell hajítani és a legokosabb kiadás lehet a csináltatott cipő, saját méretre. Érdekes az ember! Alkoholra, cigarettára, feketekávéra és megannyi más fölöslegesebb dologra szórja a pénzét, de eszébe sem jut, hogy a közérzet szempontjából oly fontos cipőt a lábára mérete­zetten csináltassa. Erre már senkinek nem jut pénz! Igaz, hogy kisebb mértékben, de a zokni méretének is jelentősége van a járásban és köz­érzetben. Különösen egészségtelen az olyan zokni, ahol a lábujj részen szűkül az anyag. A jó zokninak első számú követelménye, hogy a láb­ujjak síkjában megfelelően széles legyen.

A cipő célszerűségénél igen fontos, hogy a felső bőr olyan anyag­ból készüljön, amely porózus, és engedi, hogy a láb kipárologjon. Nyári időben a legegészségesebb cipőviselet a saru lehet. Ezért is ta­láljuk meg a sarut a kényelmet szerető keleti népeknél. A túlságosan vastag vagy lakkozott felsőrészű cipő egészségtelen viselet. A legjobb a porózus vékony bőr, vagy nyári időben a vászon. Ha a lábak nem tudnak szabadon szellőzni, akkor kínzó, égő fájdalom vagy hideg izza­dás lép fel. A teljes mértékben gumiból készült cipők rendkívül egész­ségtelenek, mivel a kipárolgást teljesen megakadályozzák.

Esős és havas időben a jó vastag, de bőrtalpú cipő viselése lehet a legcélszerűbb. Ha egy mezítlábas embernek a lábai nedvesek lesznek, nem okoz különösebb problémát, hiszen a víz a mozgás által fejlesztett melegség folytán hamar elpárolog. Viszont, ha cipőnk átázik, akkor egészen más a helyzet. Ilyenkor a lábak az önmelegség elvonása miatt hideggé válnak és különféle megfázási tünetek jelentkezhetnek. Van­nak, akik a téli időben különféle posztóból készült betéteket helyeznek a cipőjükbe. Ezeket a béléseket nem tudom ajánlani, mert csak addig tartják a meleget, amíg a szövet puha és rugalmas. Később az említett betét összetömörül, a lábak kipárolgását visszatartja, ezáltal azok ned­vesek, hidegek lesznek. Minél tovább hord valaki ilyen bélést, annál rosszabb helyzetbe kerül a lába. Azért, mert a láb izzadásakor zsírsa­vak is távoznak, melyeket a betét felszív. Minél zsírosabb lesz a szö­vet, annál jobban fejti ki "hűsítő" hatását. Télen lehetőleg erős, de igen kényelmes cipőt hordjunk, mely elbírja méreténél fogva azt is, ha eset­leg két zoknit húzunk egymásra.

A lábára és komfortérzésére valamit is adó ember minden nap friss, tisztára mosott, száraz zoknit vesz fel!

A cipősarok

Ha a természet szükségesnek látta volna az ember lábát sarokkal ellátni, akkor bizonyára ezt nem mulasztotta volna el! Fizikusok a megmondhatói annak, hogy a hármas alátámasztási helyzet mindig a legstabilabb. Lábunk esetében: 1. sarok 2. külső talpél 3. öregujj (nagylábujj). A sarkak mesterséges megemelése ezt a kitűnő statikai helyzetet bontja meg.

Ezért minél alacsonyabb sarkú cipőt hord valaki, annál jobb a test statikai helyzete!

Fentiekből kiderül, hogy a sarok nélküli cipő lehet a legegészsé­gesebb viselet, melyet több sportcipőgyártó cég követ termékeiben. Minél magasabb a cipő sarka, gazdájának annál ügyetlenebbé válik a járása. Közben a láb deformálódik, mely folyamat olyan mérvű is le­het, hogy egy idő után az illető nem is tud lapos sarkú cipőben járni. A lábközép csontjainak a deformitása is baj, de nem a legnagyobb, melyet a cipősarok emelése okoz, mert idővel a medencecsontok is eltolódnak és a háti lordózis is ferdül. Még a nyaki csigolyák is károso­dást szevedhetnek!

Sok-sok nyaki szindrómának okozata az évtizede­ken keresztül hordott magas sarkú cipő. (részletesen írok e tárnáról: "Úgy fáj a nyakam!" c. könyvemben. Magyar Mezőgazdasági Kiadó, 1995.) Csak a tényre kevesen jönnek rá. A nők azért is hordanak ma­gas sarkú cipőt, hogy lábuk formásabbnak látszódjék. A férfiak pedig azért, hogy magasabbak legyenek.

A bölcs ember nem áldozza föl a hiúság oltárán az egészségét! Hiszen a magas sarkú cipőt viselő embernek kompenzációt kell végez­nie a nyaki-, háti, ágyéki lordózis csigolyáinak, ízületeinek, idegeinek és izmainak, és ez csak ideig-óráig lehetséges. Aztán jönnek a súlyos gondok, bajok, fízioterápia, betegállomány, levertség, életuntság - egy szóval az emberinek egyáltalán nem nevezhető élet, mikor "csúszó -mászóvá" válik az ember. Ne felejtsük el: a sajnálatra méltó helyze­tért mindig mi saját magunk vagyunk a felelősek!

E fejezet végén nagy szeretettel adom közre Bodnár cipész úrhoz írt versemet. A Mester kérése az volt, hogy temetésén a Fradi indulót játsszuk és Schirilla Gyuri szavalja el a Tokaji Bormúzeumban lévő papirusztekercsen leírt verset. E vers úgy kerülhetett e helyre, hogy Jó­zsi bátyám Tokajban született!

Bodnár cipő

Aki egyszer lábra vette,

megszerette mindörökre.

Nyúzza, nyűvi mind hiába,

És nem fárad el a lába. 

Gutmann nadrág nem szakad el,

Bodnár cipő nem kopik el

Reklám nélkül él az eszme:

Bodnár urat kiemelte.

Munkájának több a nyitja,

Minden darab bizonyítja.

Nem szakma ez, már művészet,

nem eszi meg enyészet.

Ész, szív, szorgalom, szenvedély,

E munka így zenitre ér!

Vágtat, mint Pegazus tova:

Mácsár a Népstadionban.

Minden ellenfél lemarad:

Hisz Bodnár cipőben halad.

Róka Tóni Helsinkiben

Sikert arat e cipőben. 

Igaz - sokat kellett gyalogolnia,

de Bodnár cipőben könnyebb az olimpia.

Régi, régi nagy focisták

Puskásék is ebben rúgták!

Mint Leonardo a festészetben

az Bodnár a cipészetben!

Fenti sorok krónikása

Pestről futott el Moszkvába.

A hosszú út nyűtte, nyűtte

Bodnár cipő tűrte, tűrte.

Józsi bácsi tudása:

A Magyar Sport kincsestára!

(Józsi bácsi fía ifj. Bodnár József, az FTC labdarugó szakosztályának kiváló gyúrója.)

Fentiekben leírt versemet a Brjanszki erdőn keresztül futva írtam a Budapest-Moszkva távfutásom idején.

A négyfejű combemelő izom

Mozgásélettani szempontból hatalmas jelentősége van - várható élettartamunk alakulását illetően - a négyfejű combemelő és az anta­gonista combhajlító izmoknak. Ez az az izomcsoport, mely elindítja a lábat ugyanúgy a legkisebb lépésnél, mint a leggyorsabb futásnál. A legtöbb ember ott követi el a sokszor szó szoros értelmében vett végze­tes hibát, hogy ezeket az izomcsoportokat hagyja leépülni. Mi az, hogy hagyja? Számtalan esetben tapasztalom, hogy az emberek több­sége mindent megtesz azért, hogy combemelő izomzata a lehető legsi­lányabb legyen. E folyamathoz nagymértékben hozzájárulnak a civilizációs szokások. Különösen nagy veszélyt jelent a gépkocsi. Sajnos sokan mindenhova e járművel közlekednek és csak kevesen végeznek valamiféle sportmozgást, testedzést.

Jól ismerjük a jelenségeket. Idős néni totyorog a vonatlépcsőhöz. De itt már baj van, mert mindkét kezében csomag és kapaszkodás nélkül nem tud felszállni. Aztán valaki segít, valahogy felkászálódik és mikor már fent van, olyan érzés tölti el, mint az alpinistát, amikor fel­ér a hegycsúcsra. Vagy idős, aranyos emberek vendégségben kényel­mesen ücsörögnek a fotelban. Nincs semmi baj, míg nem kell felállni és búcsúzni. Mikor eljön a búcsú pillanata, bizony fel kéne állni. De ez vagy nem sikerül vagy kész tortúra. Ilyenkor próbálkozás, vissza - tottyanás, mely folyamatot mosoly kísér.

Pedig inkább sírni kellene! Mert az ilyen esetek 99 %-ában maga az illető a hibás. Igen, hibás és vétkes, mert a reá bízott humánbioló­giai "anyaggal" nem sáfárkodott megfelelően. A combemelő izmok le­épüléséért minden ember kizárólag saját magát hibáztathatja. A combemelők karbantartására elegendő naponta mondjuk 10 emeletnyi lépcsősoron felmenni vagy akár részletekben 20 guggolást végezni.

A közelmúltban Gyulán tartottam természetgyógyászati tanács­adást, rendelést. Egyik negyvenöt éves betegem pulzusát és vérnyomá­sát terhelés után akartam megmérni. Kértem, hogy guggoljon tízszer. Hát kedves Olvasóm, a szóban forgó beteg a második guggolásból már nem tudott a segítségem nélkül felállni. Azt hiszem ez esethez semmiféle kommentárt nem kell hozzáfűznöm. Más alkalommal idős embernek tartottam kondicionáló testnevelési órát.

Megdöbbentő volt számomra, hogy az első alkalommal a mint­egy 25 fős csoportból, több mint a fele egyszerűen képtelen volt ter­peszállásba ugrani. Ugyanakkor e korosztály képviselői a veterán atlé­tikai bajnokságokon részt vesznek rendszeresen magasugrásban és 2000 méteres akadályfutásban. És itt a hangsúly a rendszeres szón van. Nem szabad megfeledkeznünk a tényről, miszerint testünk izom­zata közül pontosan a combizmok azok, melyek a leggyorsabban leé­pülnek.

Természetesen ebből adódik az is, hogy ezeket az izomcsoporto­kat lehet a legrövidebb idő alatt megerősíteni, (hipertrofizálni). Elég néhány hetet ágyban tölteni és máris megvan a baj. Viszont vannak olyan ágyban fekvő betegek, akik időnként azért, ha rövid időre is, de felkelhetnek. Ilyenkor negyed vagy fél guggolásokat kell végezni. Aki így tesz, megfelelő kondícióban tudja tartani az oly fontos négyfejű combemelő izmokat, amelyek teljes leépülésénél megszűnik a járóké­pesség. Természetesen igen sok jó gyakorlat van a kondícióban tartás­ra. Szökdelések, hokedlire történő föl-le lépések, terpeszállásba törté­nő ugrások, indiánszökdelés, keresztlépések sodródással stb.

Mégis alapvetően két olyan gyakorlatot javasolnék, melyet min­den körülmények között el lehet végezni. Az egyik ilyen gyakorlat a guggolás. Aki, mondjuk nem tud teljesen leguggolni - sajnos sokan vannak ilyenek -, az végezzen olyan mélységű guggolást, melyből ke­vés erőfeszítéssel fel tud állni. Ha a rendszeresség és fokozatosság alapelve érvényesül, akkor emberünk azt fogja észrevenni, hogy egyre mélyebbre tud guggolni és egyre több ismétlésszámmal végzi ezt az egyszerű gyakorlatot. Az eredmény sem fog elmaradni! Megnő a lépéshossz és már nem jelent problémát a harmadik emeletre felmenni.

Igen fontos, hogy lépcsőn fölfelé haladva ne használjuk a lépcsőházi korlátot!

Amennyiben korláttal "húzogatjuk magunkat" fölfelé, elvesszük a talán legfontosabb izomcsoportunktól a hasznos terhelést. E második alapgyakorlatot a városokban élő emberek igen széles körben alkal­mazhatják. Iparkodjanak minden olyan lehetőséget megragadni, ahol lépcsőn tudnak haladni.

A lépcsőzés meghosszabbítja az emberek életét!

Hiszen azon felül, hogy a combemelő izmokat kitűnő kondícióba hozza, alkalmas a keringési szerveink karbantartására is. Különösen a szív izomzatát erősíti a lépcsőzés.

Vidéken hegyes-dombos helyeken lépcsőzés helyett megteszi, ha emelkedőn megyünk föl. Az alföldi részeken marad a létrázás mint áthidaló megoldás.

Egy alkalommal előadásom után meghívtak egy tanyára. A meg­hívás nem volt teljesen önzetlen, mert mint utólag kiderült, egy beteg feküdt a házban. Egy olyan beteg, akinek semmi panasza nem volt, csak nem tudott talpra állni. Emberünk valójában a több mint másfél éves fekvés után rendbejött. Igen ám, de ez idő alatt a négyfejű comb­emelő izmok totálisan leépültek. Kiültettem az ágy szélére, megfogtam a két csuklóját, míg a beteg az én két csuklómat (cserkészfogás) és mondtam: "segítek, próbáljon felállni!" - Nehezen, de segítségemmel sikerült egy bizonytalan imbolygó helyzetbe hozni, de állt és ez a lé­nyeg. Aztán, ahogy tartottam, velem együtt egészen piciny guggolás szerű mozgásokat végeztünk, talán ötöt. Majd visszafeküdt. A hozzá­tartozók egyszerű parasztemberek voltak, de mindent megértettek. Né­hány hét múlva jött a levél melyben tájékoztattak, hogy az egykori be­teg már kukoricát kapál. Az eset alátámasztja a tényt, hogy sokszor a gyógyítás milyen egyszerű. Csak odafigyelés és emberszeretet kell hozzá. Ez utóbbi, úgy hiszem, hiányzik a magyar egészségügyi ellá­tásból.

A keleti népek már jó régen rájöttek arra, hogy a guggolásnak milyen hatalmas élettani szerepe van. Hiszen az utcán is guggolva ét­keznek, de székletételük is ebben a testhelyzetben történik. Jó hatással van a statikai guggolás is. Próbáljuk csak ki! Olvassunk el egy újság­cikket guggolva! Aztán milyen jó érzés felállni. Ez olyan, mint mikor a pihenést csak az tudja kellően értékelni, aki megfelelően megdolgoz­tatta a szervezetét.

Néhány évvel ezelőtt felkeresett egy 94 éves bácsi, azzal a pa­nasszal, hogy nem tud felállni támaszkodás és kapaszkodás nélkül a WC-ről. Az előzőekben leírtak szerint jártunk el. Nem véletlen írom a többes számot, hiszen a betegnek mindig partnernek kell lennie a gyó­gyítás folyamatában. Emberünk napjainkban 97. évét tapossa és 27 mélyguggolást tud elvégezni! E példát azért írtam le, hogy mindenki előtt legyen világos a tény, hogy minden helyzetből van kiút! Különö­sen vonatkozik a megállapítás a négyfejű combemelő izomzatunkra, mely bármennyire is leépült egy kis odafigyeléssel rendbehozhatjuk.

Ahogy eliramlanak az évek, úgy veszítünk izomerőnkből és ru­galmasságunkból. Ezért az évek teltével e két képességünk kondíció­ban tartásával kellene a legtöbbet foglalkoznunk. Nem vagyok híve az időskori kocogásnak, bár jól beilleszthető az öregedés folyamatába. E-helyett inkább dinamikus gyakorlatokat hasznos végezni. A legcélra­vezetőbbek a rövid ideig tartó, de megfelelő erőkifejtést igénylő moz­gásformák.

A négyfejű combemelő izom antagonistája a combhajlító. (A comb hátunk felöli oldalán.) A combhajlító izmok roborálásánál igen fontos az alapos bemelegítés. Alapgyakorlat lehet előre-hátra lengetése. Ennél a gyakorlatnál meg kell kapaszkodni, mondjuk az ajtófélfá­ba. A lengetéseket a fájdalomküszöb határáig kell végezni. Minél többször hajtjuk végre a gyakorlatot, annál jobb lesz az eredmény! Másik ilyen egyszerű gyakorlat lehet, amikor nyújtott lábbal hajolga­tunk előre. Inkább ne hajoljunk túl mélyre, de a láb legyen nyújtott! Berogyott lábbal végezve a gyakorlatot, az a világon semmit sem ér. Egy idő után a csípőízületek kilazítására már lehet torziós mozgásokat is végezni. Megkapaszkodás közben combunkat a másik lábunkhoz mérten iparkodjunk derékszögű helyzetbe hozni és körkörös mozgá­sokat végezni. Kicsit nehezebb, de annál hasznosabb gyakorlat lehet, mikor a comb belső részét egy pad támlájára helyezzük - másik láb nyújtott állapotban van - és igyekszünk előrehajolgatás közben a bo­kánkat megérinteni. Az eredmény nem fog elmaradni, hihetetlen mértékben megnő a lépéshossz!

Lúdtalp

Ha kicsit megszemléljük a lábakat egy strandon, nem nehéz meg­állapítani, hogy több az olyan ember, akinek bokasüllyedése van, mint az olyan, akinek nincs. Már csak a nagy számok törvénye miatt sem tekinthetjük a lúdtalpat betegségnek. Inkább egy olyan lábrendellenes­ségről van szó, amit a civilizáció megannyi "vívmánya" okozott. A nem kívánt jelenségnek az is oka, hogy sok ember lábápolása kimerül azzal, hogy azt időnként megmossa és esetleg havonta elmegy a pedikűröshöz. A legtöbb ember lábápolása alatt annak kozmetikáját érti.

Pedig a láb ápolása annak funkcióban tartását jelenti!

Számtalan szülő keres meg azzal, hogy gyermekének erős a lúd­talpa. Magyarán mondva bokasüllyedése van, mely az esetek legna­gyobb részében haránt irányban bontja meg a test statikai helyzetét, hogy ezzel aztán az élet folyamán a legkülönfélébb panaszokat okoz­za.

Lúdtalp esetén nincs meg a test stabil helyzete, s ez bizony sok­-sok problémát tud okozni. Láb- és hátfájásokat, indokolatlan fáradt­ságérzetet stb. A gyermekek lába még "formálható", hiszen a lábcson­tok, szalagok és a talp izmai alakíthatók, fejlődésük kedvező irányba befolyásolható. A különféle betéteknek nem vagyok híve, ezért ezeket még a legsúlyosabbnak látszó esetekben sem ajánlom. A betétek hor­dásakor igaz, hogy megtörténik a talp boltozatának alátámasztása, de az eljárás csak tünetinek tekinthető. Hiszen a talp izomzata és a szala­gok még jobban elcsenevészesednek. Hasonló a helyzet, mint mikor egy öreg ház roskadozó erkélyét - a helyett, hogy megjavítanák - nehéz állvánnyal aládúcolják.

A bokasüllyedésnek, a lúdtalpnak aligha lehet jobb gyógyí­tása, mint a mezítlábazás!

Otthon legyen a gyermek (felnőtt) vastagabb zokniban, de sem­miféle cipőt ne húzzon föl a lábára. Ezt nevezhetjük "zokni-mezítlábazásnak". A vidéki gyermekeknek kézenfekvő, hogy a legjobb az, ha kora tavasztól késő őszig mezítláb járkálnak. Valamikor így mentek az iskolába is. Nem is volt baj a lábakkal. Ma már a fene nagy jómó­dunkban bizonyos, hogy megszólnák a mezítláb iskolába menő gyere­ket, vagy gúny tárgyává válna. No, de a szabadidőben bizony mezítlábazzon a gyerek. A falusi gyermek a kertben, legelőn de a nyári hő­ségben nyugodtan mehet mezítláb a boltba vásárolni.

Emlékszem jól, gyermekkorom Leányfalun töltött nyaraira. A boltba küldött gyerekek mindnyájan mezítláb voltak. Ki is néztük azt, aki esetleg cipőben érkezett. Aztán úgy hozzászokott a talpunk a mezítlábazáshoz, hogy a cséplőgépnél is így hordtuk a töreket. Méghozzá napkeltétől-napnyugtáig. Úgy hozzászoktunk, hogy még a tarlón is tudtunk menni. Nem is lett közülünk egy "rosszlábú" ember sem. Öt­venhét éves korom ellenére nyáron a harmincöt fokos hőségben is vi­dáman futok 5 km-t bitumennel kiöntött forró bazaltkockán.

Sokan felvetik a kérdést: "no, de mit tegyen a városi gyermek?" Általános irányelv lehet, hogy minden lehetőséget ragadjon meg a mezítlábazásra. Kézenfekvő, hogy a testnevelési órákon mindig mezítláb vegyen részt! A lakótelepi gyerekek télen a tornateremben vannak. De általában, mikor előbújik a tavaszi nap éltető sugara, akkor már az is­kola udvarán vagy valamiféle ketrecekkel körülvett betonkockán zajlik e fontos (véleményem szerint a legfontosabb) tantárgy oktatása. Az a gyerek, aki a téli időszakban minden órán mezítláb volt, nehézség nél­kül tudja "elviselni" a szabadban is a mezítlábazást.

A mezítlábazásnál a legfontosabb a rendszeresség és a fokozatosság alapelveinek a betartása. Az eleinte esetleg jelentkező kellemetlen­ségek hamar megszűnnek. (Ha valakinek a talpa ég, akkor azt este szarvasfaggyúval kell jól bemasszírozni). Kétségtelen, hogy a mezítlábazásra a legmegfelelőbb a nyár.

Minél többféle talajon mezítlábazik valaki, annál nagyobb egész­séget nyer! Nem túlzás ez kedves Olvasó! Ki ne hallott volna a napja­inkban oly divatos talpi akupresszúráról, a talpmasszázsról. A talpun­kon lefutó idegek egyben reflex-zónák is, ezért ingerléssel szerveze­tünk legkülönfélébb funkcióit lehet jótékonyan befolyásolni.

Jobb talpi akupresszúrát, mint a mezítlábazás, aligha lehet elképzelni!

A mezítlábazásnak a talp masszírozásával szemben elsősorban az az előnye, hogy egyenletesen ingerelhető minden idegvégződés. De nem elhanyagolható az a körülmény sem, hogy mivel a testsúly is sze­repet kap az ingerlésnél, hatása többszöröse annak, amit masszírozás­sal elérhetünk. Míg a talpmasszázsnál fennáll annak a veszélye, hogy egy pontot túlingerlünk a többi rovására, ez a mezítlábazás esetében fizikai képtelenség.

Nem kevés azoknak az embereknek a száma, akik különféle e-gészségi panaszaik megszüntetését a talpmasszázstól várják. Sajnos, talpi akupresszúrával a betegségek nem gyógyíthatók. Ebben a kérdés­ben, mint természetgyógyász, osztom azt a nézetet, mely szerint az el­járás csak tüneti kezelésnek tekinthető. Napjainkban sokan kiáltják ki a talpmasszázst mindenek fölött álló gyógymódnak. Pedig erről szó sincsen. Az viszont bizonyos, hogy a szakszerűen végzett talpi akupresszúra mint rásegítő mechanizmus, elősegítheti a sokféle panasz megszüntetését. A módszert ágyban fekvő betegeknek ajánlanám. Meg azoknak, akik mozgásukban korlátozva vannak. Mert akinek mozgás-készsége rendben van, annak sokkal előnyösebb a mezítlábazás.

Vannak olyan erős bokasüllyedések, amely esetekben fokozato­san kell erősíteni a szalagokat és az izmokat. Sok lábujjhegyen járás, felugrások, szökellések, guggolásból felugrások, gyors futások, hely­ből és nekifutásból történő távol- és magasugrások, emelkedőre futás és megannyi hasznos, de dinamikus gyakorlat van, mellyel a baj kom­penzálható. Ha így történik, akkor a láb gazdája egész életét vidáman, teljesítőképes lábbal fogja leélni.

Példaként említhetném Nurmit, a világ egyik legnagyobb futó-fenoménját. Igen erős lúdtalpa ellenére is a legnagyobb futó tudott len­ni. Vagy említhetném Goldoványi Bélát, a villámikreknek nevezett négyszer százas magyar váltófutó csapat tagját. Oly erős bokasüllye­dése volt, hogy belső bokacsontja szinte a talajt érte. Mégis az erős talp- és bokaizomzat és szalagrendszer lehetővé tette számára azt, amit csak kevesen érhetnek el az életben. Serdülő versenyző korában nem kapott versenyengedélyt, erős bokasüllyedése miatt. Végül is Hel­sinkiben az olimpiai dobogóig jutott el. Úgy hiszem, hogy a fentiekben leírt két példa megszívlelendő lehet minden olyan fiatal számára, aki­nek lúdtalpa van!

Kevés testrésze van az embernek, aminek olyan hatalmas edzési, terhelhetőségi lehetősége volna, mint a lábnak. Még akinek nincs is lúdtalpa, annak is csak ajánlani lehet, hogy mezítlábazzon, amikor csak lehet füvön, homokon, kavicson, betonon, sőt még köves talajon is. Alapvető szempont lehet: minél "deviánsabbak" a talajviszonyok, annál jobban szolgálja a mezítlábazás egészségünket!

A legnagyobb egészséget a hóban történő mezítláb futással lehet elérni!

Aki elszánja magát a hóban futásra, az eleinte csak egy-két per­cet teljesítsen. Ha valaki 5-10 percet tud már hóban futni mezítláb, s ezt teszi, amikor csak lehetősége van rá - egészséget nyer vele. Magas szintű lesz egész szervezetének ellenálló képessége, és minden betegség messze ívben elkerüli! A futás befejeztével ajánlatos néhány perces meleg lábfúrdőt venni. (34-36 °C) A módszernek további előnye, hogy aki a fentiekben leírtakat követi, annak még a legkeményebb mínu­szokban sem fog fázni a lábfeje!

A mezítlábazás egy olyan testkultúra, melyet szerény anyagi kö­rülmények között is lehet művelni.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy vannak emberek, akik krónikus talpi csonthártyagyulladás, vagy más okok miatt nem mezítlábazhatnak. Nekik a természetes anyagból készült Scholl papucs vi­selését ajánlom!

Lábápolás

Minél több kilométert teszünk meg a saját erőnkből, annál tovább élünk!

Ezért van lábunknak - várható élettartam szempontjából is nagy jelentősége. Tehát érdemes odafigyelni "rá", okosan karbantartani. Nemcsak a combot és az alszárat, hanem a lábfejet is megfelelően gondozni kell. Ez ott kezdődik, hogy körmeinket rendszeresen vágjuk. Aki ezt nem végzi el, mondjuk két-három hetente, annak a körmei a cipő nyomásától "szenvedni" fognak. Egy idő után azt fogja észreven­ni, hogy a körmei meghajlanak és az eleven bőrbe nőnek. Ilyen esetek­ben már csak nagy keservesen lehet levágni a láb körmeit. A túlnőtt köröm állandó nyomást gyakorol a lábujjakra és ha ez hosszú távon így marad, különféle deformitások keletkeznek, amelyek akadályozzák a járást.

Azok, akik a láb körmeinek a rendszeres levágását elhanyagolják, arra is számíthatnak, hogy az belenő a körömágyba és esetenként an­nak gyulladását is okozhatja. A bőrbe behatoló köröm esetén pedig az ujjvégek "találkoznak" a cipővel és különféle kellemetlenségeket okozó bőrkeményedések keletkezhetnek.

Látszólag apróságok ezek, de a közérzetünket, mozgáskészségün­ket feltétlen befolyásolják. A köröm vágáshoz mindenkor jó és éles ol­lót használjunk. Érdemes áldozni egy solingeni ollóra, amely évtizede­kig "szolgál" minket. Aki megteheti, az bizonyos időnként járjon pediküröshöz.

Előfordul, hogy körömvágás közben az olló beleszalad a bőrbe. Ilyenkor alkoholos gézzel kezeljük le a sebet, egy gézlapocskára tegyünk babnyi Reparon kenőcsöt és Hansaplasttal rögzítsük.

Bőrkeményedések, tyúkszem

Ha valaki rendszeresen szűk cipőt hord, vagy ha a cipő formája meghatározóan eltér a láb formájától, számíthat arra, hogy különféle bőrkeményedések keletkeznek a lábfején. Minél később kezdi valaki kezelni ezeket a sok kellemetlenséget okozó rendellenességeket, annál többet fog velük kínlódni. Az első megtapasztaláskor az addig hordott cipőt "el kell felejteni". Egy olyan cipőt kell felvenni, amely rendkívül kényelmes, és valamivel nagyobb méretű, mint a lábunk. Természe­tesen nem árt, ha jó puha zoknit húzunk.

A kezdeti bőrkeményedéseket még gyorsan, látványosan helyre­hozhatjuk. Olyan meleg vízben áztassuk meg jól a lábat, amilyent csak elbírunk. (42 °C) Majd, amikor a lábfejet szárazra töröltük, jól masszírozzuk be az adott bőrfelületet szarvasfaggyúval. Elhanyagolt, elszarusodott részeket - az áztatás után - el kell távolítani bőrreszelő­vel vagy kaparó késsel, majd ezt követően faggyúzni. Mindaddig kell ezt végezni, amíg a bőrkeményedés nem vékonyodik el és nem érezzük annak relatív puhaságát, rugalmasságát. Vannak olyan esetek, hogy 15-20 alkalommal is el kell végezni a "karbantartást".

Sokszor keletkeznek a lábujjakon szemölcsszerű szarumegvasta­godások, elsősorban a lábujjak kisízületei fölötti részeken. A szűk cipő okozta megkeményedett szaruréteg nyomja a csonthártyát és ezért meglehetősen nagy fájdalmat tud okozni. Ebben az esetben a fentiek már csak ritkán vezetnek eredményre. Először meg kell próbálni a szaliciles kenőcsöt, de vigyázzunk, hogy az egészséges bőrfelülettel ne érintkezzen!

Lehet kapni különféle tapaszokat is, ezt is meg kell próbálni. Ha egyik sem vezet eredményre, a legjobb radikálisan megoldani a prob­lémát. Elektromos égetéssel vagy lézeres kezeléssel megszabadulha­tunk a tyúkszemtől. Ezt követően viszont nem szabad arról elfeledkez­nünk, hogy nem megfelelő cipő hordása esetén a tyúkszem újrakép­ződhet.

Különösen nőknél jelent problémát, ha a sarkuk kirepedezik. Ha­sonlóan kell eljárni, mint a bőrkeményedések esetében, annál is in­kább, mert ezeket a repedéseket az alsó részeken mindig bőrkeménye­dés zárja. Nagyon sok esetben az A-vitamin hiánya okozza ezt a prob­lémát. A faggyút nem elég bedörzsölni, hosszasan kell masszírozni a berepedezett részeket. A helyrehozatalhoz nagy türelem kell. Egyes esetekben, még a naponta kétszeri kezelés ellenére is csak két-három hónap múlva jelentkezik a kívánt eredmény!

Lábbütyök

A bütyök nem más, mint egy csontkinövés az öregujj (nagyláb­ujj) alapperce felett. Ugyanitt egy nyáktömlő is van, amely a fokozott nyomás hatására sokszor gyulladásba jöhet. A panaszosnak puha felsőrészű cipőt tanácsos hordani, megfelelően nagyobb méretűt, mint a lábfej. Aki nem így tesz, számíthat arra, hogy a csontkinövés (bütyök) egy idő után megnövekszik, vastagodik.

Két eset lehetséges, mindenki saját maga döntse el, hogy melyiket választja. Az egyik a műtéti megoldás. A másik, hogy elfogadja ezt a rendellenességet, mint egy rossz társbérlőt. Aki az utóbbit választja, mindig kényelmes, méreténél nagyobb cipőt hordjon! Fontos követel­mény, hogy a cipő sarka a lehető legalacsonyabb legyen. Magas sarkú cipő hordásánál a nyomás a sarokmagassággal arányosan növekszik a bütyökre és a nyáktömlőre egyaránt.

Lábgombásodás

Az esetek legnagyobb részénél a lábujjak közeiben kezdődik. Ele­inte csak apró hólyagocskák jelennek meg, melyek később elgennyedhetnek. Elsősorban a városlakók kapják meg, sokszor közös fürdők­ben. Kellemetlen, viszkető érzéssel jár és sokszor csak lassan gyógyul. A zárt cipő és a levegőztetés hiánya a legjobb talaja a gombáknak.

Amennyiben még gennykeltő baktériumok nem fertőzték meg a gombás részt, általában a fokhagymás zúzalékkal történő bedörzsölések segíthetnek. A gyógyszertárakban is kaphatók különféle szerek. Mielőbb meg kell kezdeni a kezelést a lábgombák elszaporodásának - megakadályozása miatt.

A megelőzés szempontjából igen fontos fürdés után a lábfej és különösen a lábujj közök teljesen szárazra törlése száraz törülközővel. Nem szabad elfelejteni, hogy a gomba igen sokáig tenyészhet egy ci­pőben, meg tovább a gumicsizmában, ezért idegen cipőt, csizmát sose vegyünk föl! Újabban már gombaölő hintőporokat is lehet kapni. Ke­zelés alatt sokat szellőztessük a lábfejet, mindennap húzzunk tiszta zoknit, harisnyát és vegyünk föl másik cipőt!

A láb izzadása

Egész testfelületünket figyelembe véve, a láb az a rész, mely a legjobban elzárt a külvilágtól. A cipő, mint egy természetellenes tok, teljes levegőtlenségre "kárhoztatja" lábainkat. Ezért az nem tud szel­lőzni és sok esetben előfordul, hogy erősen izzad, különösen melegben.

Vannak olyan emberek, akiknél ez a lábizzadás egészen kóros mértéket ölt és szinte elviselhetetlen bűzzel jár. A kellemetlen szagot a húgysav, tejsav, valerinsav, izovaleriánsav és a vajsav szervezetből való kiválása okozza.

Akinek erősen izzad a lába, nyáron hordjon szandált és minden alkalmat ragadjon meg a mezítlábazásra. A víz, a levegő, a napfény mind-mind csökkenti a láb izzadásának mértékét. Jó hatással lehet -több szempontból is - a vizek szélén való futkározás, járkálás. (Boka­magasságban végzendő.) Ezenkívül a hideg-meleg vizes akvaritmikát lehet javasolni a lábfejre. Az ősi módszer, a langyos ecetes vízben való lábáztatás is rendkívül hatásos lehet.

Természetesen amennyiben valaki radikálisan csökkenti az állati eredetű tápanyag bevitelét a szervezetébe, ennek arányában csökken a láb izzadásának a mértéke! Hiszen a fentiekben leírt savak az anyag­csere folyamán kizárólag állati eredetű tápanyagok lebontásánál kelet­kező "melléktermékek". Az izzadás mértékét a pillanatnyi idegállapot is meghatározza.

Nagyrészt intelligencia kérdése is az, hogy valaki mennyire figyel oda kórosnak tekinthető lábizzadására, hiszen egy rendkívül kellemet­len dologról van szó. Az, akinek erősen és állandóan izzad a lába és büdös, egy idő után annyira megszokja, hogy alig érzi. Az ilyen ese­teknél, mikor nagyon izzad a láb, indokolt lehet naponta kétszer zoknit váltani. Ennek anyaga nyáron pamutból, télen gyapjúból, tehát mindig természetes anyagból legyen, hogy a testnedveket felszívja.

Ez csak áthidaló megoldás lehet, fontos a kellemetlen panasz megszüntetése, melyre a leírtak szerint megvan a lehetőség.

Amikor az egyik láb rövidebb

Hosszútávfutó koromban a mamuttávok lefutása után felfigyeltem arra, hogy az egyik lábam iszonyatosan fáj, míg a másikban még a legkisebb izomérzékenységet sem tapasztaltam. Jó időnek kellett el­telnie addig, amíg rájöttem a dolog nyitjára. Hosszú futásaim első szárnypróbálgatásainál nem vettem figyelembe azt a körülményt, hogy az országút "bogárhátas". Ez azt jelenti, hogy az útfelület kiképzése kicsit domború. Nos, ha ilyen úton az emberfia egész nap az egyik oldalon fut, akkor a "mélyebben" lévő láb egy kicsit nagyobb terhelést kap. Gondoltam magamban: "Itt van a kutya elásva". Amikor rájöt­tem erre, elhatároztam, hogy futás közben ötkilométerenként mindig átfutok az országút másik oldalára, így egyforma terhelést kap majd mindkét lábam. Az eredmény minden elképzelésemet felülmúlta, mert a napi etap befejeztével egyik lábamban sem jelentkezett izomláz vagy ízületi érzékenység.

Nem volt nehéz levonni a következtetést, miszerint futás közben a legkisebb diszharmónia fiziológiai bajokat okoz!

Természetesen, ha ez a tény futásnál így van, akkor ennek így kell lennie a többi lábbal történő mozgásformánál is. (Séta, gyaloglás, menetelés, kocogás, stb.) A fentiekben leírt tapasztalatomat a későbbi­ekben kitűnően tudtam kamatoztatni gyógyászi munkában.

Kamaszkori balesetek

A serdülőkorban - különösen a fiúgyermekek - igen mozgéko­nyak, nemegyszer vakmerőek. Felmásznak olyan helyekre is, ahová nem volna szabad, aztán le is esnek. És ha leestek, bizony sokszor csonttörés a vége. Ugyanez a helyzet a kerékpározással is. A gyermek­balesetek jelentős hányada a szabálytalan kerékpározás következmé­nye.

Két szomorú szülő keresett fel, azzal a problémával, hogy 12 éves fiúgyermeküknek a baleset és műtét után mintegy három cm-rel rövidebb lett az egyik lába. Hiába jártak különféle rehabilitációkra, az nem sokat segített. A gyakorló gyógyászat ilyen esetekben iparkodik különféle módszerekkel a rövidebb lábat nyújtani. Ez az eljárás, azon­felül, hogy meglehetősen kényelmetlen, sajnos nem hozza meg a kí­vánt eredményt.

Számomra a rehabilitációs megoldás kézenfekvő volt - a hosszabb lábat kell mintegy 80%- kal jobban terhelni. A növekvésben lé­vő serdülőknél, amennyiben a csontvégekre (extremitász) rendszeresen erős nyomóerőt alkalmazunk, akkor a hosszú csontok növekedése le­lassul. Ez idő alatt a rövidebb láb - melyre nem alkalmazzuk a nyo­móerőt - nagyobb ütemben nő.

A szülőknek leírtam, hogy milyen gyakorlatokat kell gyermekük­nek végeznie. Fél lábon történő félguggolásokat, egy lábon történő lábujjhegyezéseket, egy lábbal történő cipős-papírdobozok átugrálását. Ezeket a gyakorlatokat naponta több alkalommal kell ismételni. A hosszabb lábat, amellyel a könnyűnek egyáltalán nem mondható gyakorlatokat végeztetjük, esetenként alaposan meg kell masszírozni, mert eleinte a combemelő izmokban izomláz jelentkezik. Néhány hónap elteltével a gyerek már 10 kg-os vasrúddal végezhette az egy lábon történő fél-guggolásokat. A rehabilitáció harmadik évében - a fentiekben leírt gyakorlatok mellett bekapcsoltuk a magasugrást. Itt a lomha, könnyű nekifutásnál a rövidebb láb (mely most már csak 1 cm-rel volt rövidebb) minimális terhelést kapott, az elugró láb pedig maximálist. Az edzések közben a fiú sokat gimnasztikázott, különös tekintettel a rövidebb láb nyújtó-lazító gimnasztikájára. (Előre-hátra lengetések, magas amplitúdóval, gátülés közben hajolgatás előre stb.)

Óriási örömömre szolgált, hogy a "gyermek" négy éves kemény munkája végül is teljes gyógyulást eredményezett, 16 éves korára tel­jesen egyforma lett a két láb hosszúsága. Aztán a későbbiekben töb­beknek ajánlottam kidolgozott módszeremet, az az igazság, hogy volt ahol csekély vagy semmilyen eredmény nem mutatkozott. Ugyanakkor másoknál e témában első paciensem gyógyulási eredményét produkál­tuk. Ennek oka egyértelműen az volt, hogy sokan önbecsapó módon elbagatellizálták a gyakorlatok mennyiségét, minőségét, valamint az ismétlések számát!

A módszer fizikai kivitelezéséhez hatalmas szorgalom, következe­tesség és önbizalom szükséges. A későbbiekben 13 éves kor alatti gyermekeknél bekapcsoltuk a rehabilitáció folyamatába a rollert. Lényeges, hogy a gyermekek hosszabb lába mindig a deszkán legyen, a rövidebb lábbal kell hajtani magát előre. így a testsúly teljes mérték­ben a hosszabb lábra kerül át, kitűnő statikai terhelést kap a csontvég. Ennek a módszernek vitathatatlanul nagy előnye az, hogy a gyermekek szívesen végzik. A baj ott van, hogy egyre kevesebb helyen lehet rollert kapni. Volt egy betegem, ahol a papa készítette el, ezt a több évtizede még népszerű "járművet".

Ha egy szülő azt szeretné, hogy gyermeke a genetikai kódjának megfelelő testmagasságot érje el, annak oda kell figyelnie arra, hogy csemetéje ne végezzen erőgyakorlatokat. (Súlyemelés, szertorna, stb.) Figyeljük csak meg, hogy azokban a populációkban, ahol már a gyer­mekek is viszonylag nagy súlyokat cipelnek, az átlagtól eltérően ki­sebb a testmagasság.

NONKOPI

Sajnos, felnőtt korban is igen gyakori, hogy az egyik láb rövi­debb. Ilyen esetekben a kompenzáció lehet a megoldás. Ez azt jelenti, hogy a rövidebb lábat a sarok alatt meg kell emelni. Erre a célra sok­féle lehetőség kínálkozik, de véleményem szerint a jelenleg forgalom­ban lévő emelők nem célszerűek. Parafából vagy kemény gumiból ké­szülnek. Figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy a panaszosok legtöbbjénél ízületi vagy csontanyagcsere problémák is fennállnak. Ezért olyan alátámasztást szükséges alkalmazni, amely csökkenti az ízületi felszínek súrlódását. Erre "találtam ki" az általam Nonkopinak elnevezett alátámasztást. Egészen puha, rugalmas laticel-gumi anyag­ból készült sarokgumiról van szó. Alakja megegyezik a hajdani PÁL­MA gumisarokéval. Az eddig forgalomban lévő sarokgumik anyaguk­ban és szerény emelkedésükben meglehetősen csekély eredményeket produkáltak.

Egy kevés odafigyeléssel mindenki otthon el tudja készíteni a nonkopit. A laticel anyagának olyannak kell lennie, mint egy rugalmas ágybetété. Időnként barkácsboltokban lehet hulladék laticelt kapni. Hosszútávra berendezkedve ne sajnáljuk megvásárolni - minden sport­boltban kapható - színes huzattal behúzott, turisták részére fekvőhely­nek ajánlott laticel matracot. A huzatot le kell venni, más célra fel le­het használni. Az alátámasztó gumi elkészítése előtt álljunk egy papír­lapra és rajzoljuk körbe a sarkunkat. Ehhez a mérethez igazítsuk az elkészítésre kerülő nonkopit. A legjobb éles ollóval dolgozni.

Jómagam több ezer ilyen gumit készítettem, meglehetősen aprólékos munka és az is lehet, hogy az első darabok nem lesznek tökéle­tesek. A sarokgumik magasságát mindig az adott helyzet határozza meg. Alapelvnek kell tekintenünk, hogy az emelkedés mértékének mindenkor meg kell haladnia a kompenzáció mértékét. Tehát, ha 2 cm a két láb hosszúsága közötti eltérés, akkor 4 cm legyen a kivágott sa­rokrész emelkedése. Azért, mert járás közben a mintegy 2 cm rugal­masan lenyomódik.

Nem kell tartani attól sem, ha a sarokbetét emelkedése csaknem eléri a cipő felsőrészének síkját, hiszen a testsúly ráhelyezésnél, rugal­masan megtörténik a másik láb mértékének megfelelő süllyedés. A Nonkopi rendszeres használata segít megelőzni a csontkopásokat térd­ben, combcsontvégeken. A már kialakult kopási folyamatot lassítja, ízületi fájdalmak esetén igen jótékony hatást fejt ki. Egyes esetekben csaknem teljesen kiküszöbölhetők a fájdalmak. Elősegíti a csípőízüle­tek gyulladásos folyamatainak a gyógyulását. Csonthártyagyulladás és Achilles-ín panaszoknál enyhíti a fájdalmat. Itt jegyzem meg, hogy talpi csonthártyagyulladásnál a láb harántrésze alá kell a laticelt "be­faragni". Ennek alakja és mérete egy kicsit nagyobb legyen, mint a li­batojásé.

E módszerrel egy új felfekvési felületet kap a talp és a csonthár­tyára jóval kisebb súly nehezedik, ezért előbb következik be a gyógyu­lás. (Természetesen a csonthártyagyulladást rendszeresen hűvös Buroflxes borogatással kell kezelni és csak annyit szabad "talpon len­ni", amennyi feltétlen szükséges. Súlyos esetekben teljes ágynyuga­lomra van szükség, mert ellenkező esetben a panasz krónikussá válhat.) A Nonkopi rendszeres "viselése" igen nagy mértékben elősegíti az ízületi folyadék termelését, természetesen csak akkor, ha az illető megfelelő mennyiségű folyadékot fogyaszt. (Utóbbi a csont­anyagcsere szempontjából sem elhanyagolható körülmény, mert a csontanyag kollagén összetevője megfelelő mennyiségű folyadék hiányában kárt szenved. Az optimális folyadékfelvétel kontrollja min­denkor a vizelet színe kell hogy legyen. Akkor megfelelő a folyadék­felvétel, ha a vizelet színe a világos söréhez hasonló.)

A Nonkopi használata kiemelten fontos azoknál, akiknél csípő­protézist alkalmaztak. Arra vonatkozólag, hogy módszerem milyen időtartamban hosszabbítja meg a protézis használatát, még korai lenne nyilatkoznom, de meggyőződésem, hogy a kíméletes terhelés miatt ki­válóak lesznek az eredmények. Volt olyan betegem, aki a nonkopival a csípőprotézis beültetése után 5 hónappal már teniszezett!

Az csak természetes, hogy a sarokalátétet mindkét lábnál kell alkalmazni és azonos lábhosszúság esetén azonos méretben.

Nagyon fontos, hogy amennyiben a Nonkopi elvesztette rugalmasságát, többé azt ne használjuk!

Legjobb, ha kidobjuk, nehogy kísértésbe essünk, mert ha az alátét rugalmatlan, akkor többet árt, mint használ. Hogy hány kilométer után cseréljük, vagy mennyi időnként, arra nincs recept. Hiszen más és más a testsúlyunk, egyikünk többet mozog, másikunk kevesebbet stb. Tehát a rugalmasság mértéke legyen a mérvadó.

A sarokbetét behelyezése után néhány száz métert megtéve, elő­ször szokatlan, talán kicsit kellemetlen is. Aztán rövid idő után ez a je­lenség megfordul. Mindenki arról számol be, hogy megszerette és már nem is tud nélküle közlekedni. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy minél jobb állapotban vannak ízületeink (boka, térd, csípő), an­nál kisebb terhelést kapnak a csontvégek. (A csontritkulások, meszesedések, ízületi problémák témaköreiről részletesen a teljesség igényével írok: az Úgy fáj a nyakam! című könyvemben. Magyar Mezőgazdasá­gi Kiadó SIERRA, 1995.)

Ezért mindenkinek javaslom, hogy lábízületeit rendszeresen erő­sítse, nyújtsa, lazítsa, hogy azok az emberi kor végső határáig rugal­masak és terhelhetők legyenek! ízületi fájdalmak esetén erőltetni kell az ún. csontos támaszt. Ez azt jelenti, hogy lépésnél minél jobban nyújtsuk ki lábainkat. Kicsit hasonló a helyzet, mint a versenyszerű távgyaloglásnál. Erre a metodikára csak eleinte kell odafigyelnünk, később automatizálódik ez a mozgásforma. A láb ízületei és ezek fel­színei jóval kisebb terhelést kapnak vertikális helyzetben.

Csontanyagcserétől, ízületi állapottól függetlenül hatalmas szerepe van lábaink teljesítőképességénél testsúlyunknak!

A túlsúly a lábakat fölösleges munkára készteti és minden lábbaj kialakulását elősegíti. Ezért igen fontos, hogy testsúlyunk optimális le­gyen. Ahogy egy tehergépkocsinak is meghatározott a rakománysúlya, ugyanúgy nekünk, embereknek is meghatározott az, hogy lábaink csontozata, ízületei, szalagjai mekkora súlyt bírnak elviselni panaszmentesen. Az is biztos, ha egy kocsitengelyt rendszeresen kennek, úgy az később kopik el. Csont- és ízületi rendszerünkben a kenés folyama­tát az ízületi folyadék "végzi el". De hiába fogyasztunk bármennyi fo­lyadékot, az ízületi folyadék csak akkor termelődik, ha ízületeinket rendszeresen foglalkoztatjuk.

A Nonkopi magasságának emelkedése testsúly szerint:

50 kg-os súlyhatárig:    3 cm

60 kg-os súlyhatárig:    3,5 cm

70 kg-os súlyhatárig:    4 cm

80 kg-os súlyhatárig:    4,5 cm

80 kg. fölött:    5 cm

A Nonkopi a legegyszerűbb és legolcsóbb gyógyászati segédesz­köz, de igen sokat tud!

Visszértágulatok

Szívesebben adtam volna a fejezet címének : Vénás tágulatok a lábakban. Hiszen a mindenki által ismert panasz azt jelenti, hogy a vért a szívbe visszaszállító vénák tágultak meg. Sokszor, esetenként még művelt embereknél is előfordul, hogy így panaszkodnak: "Nekem visszerem van" - Hát jól néznénk ki, ha nem volna, hiszen vivőér nél­kül elképzelhetetlen a szervezet vérkeringése, egyszóval maga az élet. Akkor fogalmazunk helyesen, ha vivőér tágulatról beszélünk, urambo­csá! visszértágulatról. A betegség gyakori.

Az a tény, hogy lábunk ereivel ennyi sok probléma van, alátá­masztja a kissé bizarrul hangzó mondást: "Az emberi láb csak meg­kérdőjelezetten alkalmas a két lábon járásra." Pedig így igaz. Nem le­het meg nem történtnek tekinteni azt a huszonötmillió évet, melyet egy ágon töltöttünk a majom testvéreinkkel. És ez nemcsak faág, hanem evolúciós ág is. A fáramászásnál alig-alig kap a láb statikai terhelést, de amit kap is, az jótékony hatást gyakorol rá.

A Teremtő bölcsességére utal, hogy az emberi táplálkozás szem­pontjából a legfontosabbat, a növényi fejlődés csúcsán lévő gyümölcsöt a legegészségesebb mozgáshoz kötötte. Értem ez alatt, hogy az ősidőkben, amikor még ismeretlen volt a létra, a gyümölcs megszerzé­séért fel kellett mászni a fára. Szent meggyőződésem, hogy sem a sport területén, sem a különféle munkafolyamatokban nincs az emberi anatómiának még egy olyan optimális mozgássorozata, mint a fáramászás. A láb ujjaitól a nyak izomzatáig minden porcikánkat egyenle­tesen foglalkoztatja a fáramászás. A civilizált ember gyakran panasz­kodik: Jaj, egy rossz mozdulat és ez fájdult meg, meg az. A fáramá­szás egyértelműen - a mai ember szemével ferdén nézve - a rossz moz­dulatok sorozatából áll. Olyan tökéletes kondíciót biztosít az ízületek­nek és izmoknak, hogy még magas szintű teljesítéseknél sem jelentkez­nek károsodások.

A fáramászásnál az ember vére arányosan oszlik el a szervezet­ben és az állandóan váltakozó vérárammozgások nem engedik meg a különféle vivőerek és vivőeres csomók kifejlődését.

E megállapításomat messzemenően alátámasztja a tény, hogy az antropoid majmok (gorilla, csimpánz, gibbon, orangután) között isme­retlen a vivőerek tágulata. Ez azért lehet meghatározó, mert "ők" is megkapják a Hippokratész által megállapított mintegy 10.000 beteg­séget, ezekből mindössze 8-10 megbetegedés van csak, ami nem érinti a majom populációt.

Köztudott dolog, hogy vérünk a szívből áramlik szét a test min­den részébe, hogy az életanyagok elszállítása után "fáradtan" ugyano­da térjen vissza.

A lábakból a vérnek ébrenlétünk idejének nagy részében fölfelé kell folynia!

A vér fölfelé áramlása nem történhet önkényesen, mivel a nehéz­ségi törvény ezt nem teszi lehetővé.

A hajszálerek vivőeres szakaszából fokozatosan nagyobb ágakba gyűjtik össze a vért a szívbe visszaszállító vivőerek, a vénák. A haj­szálerek visszeres szakaszán olyanok a nyomásviszonyok, hogy a sejt­anyagcsere lezajlása után a sejt közötti térbejutó salakanyagok a haj­szálér résein át visszalépnek a hajszálérbe.

A verőeres rendszerben uralkodó nyomástöbbleten és a vénás rendszer szívó hatásán kívül elsősorban a vér lassú áramlása biztosítja azt, hogy a kicserélődés tökéletes legyen. Amíg a fő verőér viszonylag szűk keresztmetszetén a vér gyorsan és lüktetve áramlik át, addig a hajszáleres rendszerben - amelynek össz keresztmetszete a főverőér ke­resztmetszetének sokszorosa. Az áramlás nemcsak egyenletes, hanem igen lassú is. Az összes vérmennyiséget összegyűjtő két fő véna a szív jobb pitvarába csatlakozik. A főverőérben - klasszikus esetben - 120--125 Hgmm a nyomás, a verőerek előkapillárisaiban (prekapilláris) ez a nyomás már kb. 40 Hgmm-re csökken. Ettől kezdve a nyomás foko­zatosan esik a vivőeres rendszerben, olyannyira, hogy a jobb pitvarban már negatív nyomás uralkodik.

Ezért a szív jobb oldali ürege már szívó hatást gyakorol a nagy vénákból érkező vérre.

Ez a vénákban uralkodó kis nyomás magyarázza meg azt, hogy a vénák fala miért jóval vékonyabb és gyengébb, mint az artériáké. Álló helyzetben a talptól a szívig terjedő vénás véroszlop súlyát a vékony falú vivőerek nem is bírnák el. A vérmennyiség súlyát a vénákba lép­csőzetesen beépült, szelepszerű billentyűk csökkentik, amelyek nincse­nek útjában a szív felé áramló vérnek, de gátolják annak ellentétes irá­nyú áramlását.

A vivőerek nem csak szerkezeti felépítésükben és a bennük ural­kodó vérnyomásban különböznek a verőerektől, hanem abban is, hogy gyakran hálózatos szövevényt alkotnak, és sokszoros kapcsolatban vannak egymással. Ezért lehetséges a vérkeringés károsodása nélkül egyes vivőereket kiiktatni a vérkeringésből.

A vénák és a véroszlop nehézkedési nyomása közti összefüggést saját kezünkön is megfigyelhetjük. Minél mélyebbre lógatjuk kézfe­jünket a szív szintje alá, annál inkább nő a benne levő véroszlop súlya, és annál inkább dagadnak ki - teljesen egészséges emberen is - a vénás fonatok, amelyeken az elhasznált vér kékes - lilán áttűnik.

A felszínes vivőerek a szív szintjétől lefelé álló helyzetben csak­nem minden embernél egy bizonyos fokig kitágulnak. Kóros vivőértágulatról beszélünk akkor, ha a lábszár, esetenként a comb felszínes vi­vőerei kanyargósán, zsákszerűén kidudorodnak, és a bőrön áttetszik kékes-lila színük. A "zsákokból" a vér külső mechanikus nyomással kiüríthető. Vivőértágulatra utalnak azok a kisebb átmérőjű, gyakrab­ban nőknél a térdhajlatban vagy kicsit térdhajlat fölött látható kis át­mérőjű, gyökérszerű, lila, vérrel telt fonatok is. Amíg az előbbiekben komoly következményei lehetnek, addig az utóbbiak inkább csak koz­metikai jelentőségűek.

A visszértágulatok kialakulásánál bizonyos, hogy nagy szerepet játszanak az öröklött hajlamok. Ezt kívánja alátámasztani a tény, hogy ha mindkét szülőnek vivőeres tágulata van, majdnem bizonyos, hogy gyermekük is küszködni fog e nem kívánt rendellenességgel.

Czeizel Endre genetikus előadásaiban több alkalommal említette, hogy érdemes arra figyelni, hogy a szülőknek milyen egészségi problé­mái vannak, mert okos, célszerű életmóddal, biológiai és fiziológiai módszerekkel korán elébe lehet menni a panaszoknak. Megfigyeltem, hogy a kötőszöveti gyengeség majdnem egy az egyben jelentkezik az utódokban! Nőknél azért gyakoribb a vivőerek tágulata, mert a terhes­ség kedvez létrejöttének. A terhesség utolsó heteiben az óriásira nőtt méh nyomja a kismedence hátsó falán futó nagy ereket, gátolja a vér továbbítását a szívbe és fokozza a nyomást a láb vivőereiben. A hely­zetet súlyosbítja a testsúly hirtelen növekedése és sokaknál a láb izomzatának, mint az érfal támasztójának a viszonylagos átmeneti leé­pülése. Különösen azokra a kismamákra vonatkozik a megállapítás, akiket állandóan pihentetnek, bármennyire is jót akarnak, ártó ez a szemlélet.

Bohócnak már öreg vagyok!

Az izmok a vér továbbításában összehúzódásukkal vesznek részt, s mivel a visszavezető véredények billentyűi csak a szív irányába enge­dik a vért áramolni, szintén abba az irányba terelik. Az emberi láb­szárban különösen nagy szerepe van az izomzatnak abban, hogy vé­rünk szívünk felé áramoljon. A szív és tüdő, a rugalmas szövetek még együttesen sem bírják a lábban lévő súlyos véroszlopot emelni. De az erősen kifejlett lábszárizmok hatalmas nyomása következtében a vér minden nehézség nélkül áramolhat a szív felé.

Japánban, az Egyesült Államokban, a Skandináv országokban és még sok helyen a felnőtt lakosságnak több mint 70%-a sportol rend­szeresen. A napokban olvastam egy szomorú statisztikát, miszerint a magyar lakosságnál a rendszeres testedzők aránya mintegy 17%-ra tehető. Olimpiai sikercink ellenére rendszeres testmozgás tekintetében

Európában utolsók vagyunk. Igaz, hogy napjainkban már nincsenek példaképek, az eszmények kihalni látszanak, a nagy teljesítések elis­merés helyett irigységet szülnek és tovább lehetne folytatni e szomorú gondolatsort.

Miért is olyan nehéz a magyar embert sportolásra buzdítani? Egy bizonyosnak látszik, történetesen az, hogy kifogás van bőven! - "Nem érek rá". - "Fáradt vagyok". - "Bohócnak már öreg vagyok", stb. Az­tán van, aki csak azért nem mozog rendszeresen, mert iszonyatosan lusta. Csak e tényt már kevesen mondogatják. A képzelőerő és akarat­erő hiánya lelhető fel a válaszokban. Ezért az a tanácsom, hogy a ked­ves Olvasó - ha még eddig nem tette - holnap már kezdjen el pl. kocogni.

Vérkeringésünk karbantartására igen fontos, hogy lábainkat élet­korunknak, egészségi állapotunknak megfelelően rendszeresen - önma­gunkhoz viszonyítva keményen - vegyük igénybe. A lábszárak vérke­ringésében leggyakrabban az álló munkát végző embernél áll be funk­cionális zavar. A véredényeket szűkítő vagy összeszorító akadályok következtében is kialakulhatnak vérkeringési panaszok.

Tartós székrekedés, harisnyakötő, terhességek, hosszabb ideig erősen összehúzott nadrágszíj, sőt szoros gatya-, bugyigumi egyenként is oka lehet a láb keringési rendellenességeinek. Altestünk összeszorításával annak véredényeinek a működését is megzavarjuk. Sokszor a helytelen és nem célszerű szoros ruhaneműk hordása "egy lapát a tűzre", hiszen hajlam vagy öröklött hajlam is lehet fő kiváltó ok.

Ha vértolulás áll be a lábszárakban, akkor először az erek fala szenved kárt. Az erek egyre jobban elveszítik feszítő erejüket, s mivel a vér a nehézségi törvénynek engedelmeskedve lefelé süllyed, nagy erővel tágítja az ereket. A vér súlya - a már előzőekben említett - első­sorban a visszafolyást megakadályozó billentyűkre nehezedik, és így azok körül csomós tágulatok fejlődnek ki (vivőeres csomók). Az ércsomók többnyire borsó nagyságúak, de volt olyan betegem, akinél mogyoró nagyságot ért el! Az erek futásának megfelelően sokszor egészen a combig felhúzódnak, de nem mindig fejlődnek ki ilyen cso­mók. Van, amikor csak az erek tágulnak ki és sokszor be is gyulladnak, kemény, de nagyon érzékeny kötélforma duzzanatokat alkotva a lábszár vertikális irányában. Ezek a gyulladt duzzanatok megnehezítik a vér visszafolyását.

Mit tegyünk kialakult vivőeres tágulat esetén?

A visszértágulattal rendelkező embernek a lehető legrosszabb testhelyzet az állás. A lehető legjobb pedig az angol módszer: "Lába­kat az asztalra". Itt nem az asztal a lényeg, jóval inkább az, hogy a szív helyzeténél magasabban legyen a láb. Aki gyakorta így tesz, a vé­nás vér visszafolyását igen nagy mértékben segíti elő. Kitűnő lehet, ha a beteg hűvös vízben úszik. (Kb. 18 °C) Elsősorban a mellúszás aján­lott, mert ennél az úszásnemnél a víz hidrosztatikai hatásán kívül a könnyed vízmasszázs is jótékony hatást fejt ki a megkínzott érfalakra. Nyugtatja és erősíti azokat. Az edzések utolsó harmadában iparkodjon a beteg oxigénhiányos állapotot elérni, ezzel erősíteni szív izomzatát. Mozgásélettani szempontból a lehető legrosszabb, amit csak el lehet képzelni, ha a beteg ténfereg. Értem ez alatt a város nézését, piaci be­vásárlást stb. Értágulatok esetén a hosszan tartó ciklikus mozgások sem javasolhatók. Pl.: monoton, egyforma iramú kocogás. A kerékpá­rozás a hasznos és ártó mozgások között mintegy átmenetet képez. Mivel kerékpározásnál a súlypont függesztett statikus, a láb ereire nem nehezedik rá a testsúly, ugyanakkor a vér előszeretettel tolul a lábszárakba.

Akinél már egyértelmű, hogy visszértágulat alakult ki, de még panaszmentes, a mozgásélettan tárháza sokat tud segíteni. Feltéve, ha alkalmazzák. A rövid ideig tartó gyors mozgásokra az érfal mintegy "rácsodálkozik". A kitágult gumihoz hasonlító kötőszövetek fokozato­san regenerálódnak. A sokszínű és változatos, rövid ideig tartó fiziká­lis ingerek nem csak az érfalak kötőszöveti állapotára vannak jótékony hatással. Fokozatosan megerősödnek az érfalat támasztó izmok is.

Hasznos gyakorlat lehet a különféle tempóban történő guggolás. Pl.: öt guggolás elvégzése lefelé ereszkedéskor igen lassan, álló helyzet­be érve a lehető leggyorsabban. A második öt guggolás tempója az előzően leírtaknak a fordítottja szerint történik. Ezt követően menjünk föl tarkón állásba, (gyertya) Rázogassuk lábainkat, ahogy a TV-ben atlétikai versenyen látjuk e lazító gyakorlatot. Végezzünk keresztezé­seket a lábbal, majd térdeinket eresszük le egészen addig, amíg nem érnek vállainkhoz! Ezt követően haránt terpesz állásban végezzünk könnyed felugrásokat! Majd megint menjünk föl tarkón állásba! (2-3 perc).

Hasznos gyakorlat lehet a helyből távolugrás, a szökellések, indiánszökdelés, kisebb magasságok átugrálása stb.

A hosszú távú futás nem javasolt. Viszont igen könnyű iramú fu­tás közben, mikor valaki csak éppen hogy fut, ebből a vánszorgás sze­rű futásból hirtelen gyorsan 20-30 métereket futni igen hasznos. Az edzések szerves részét képezze az egész szervezetet alaposan átmozga­tó gimnasztika.

A vivőeres tágulattal bajlódó embereknek igen hasznos, ha rend­szeresen borogatják ereiket. Mindig lágy anyaggal tegyék ezt. (Sza­kadt, agyonhasznált lepedődarabok, sokat mosott zsebkendő stb.) A borogató víz hőmérséklete nyáron 10-15 °C, téli időszakban 15-18 °C legyen. A jégvizes borogatás tiltott! Azért, mert az erek begyulladhat­nak, valamint hatalmas mértékben csökken a keringés.

Nyári hőségnapokon jótékony hatást fejt ki a sósborszeszes bedörzsölés, amelyet a teljes testfelületre is alkalmazhatunk. Hőelvonó hatása nem csak a megfáradt erekre, de közérzetünkre is kitűnő hatás­sal van.

Vivőér tágulatos lábal szabad-e masszírozni?

Mikor az érfalak begyulladtak vagy fájdalmasak, szigorúan tilos a masszírozás! Egyéb esetekben elvileg jó hatást fejthet ki a masszíro­zás, de csak akkor, ha azt körültekintő szakértelemmel végzik. A gyú­rás ereje igen meghatározó. Mint már az előzőekben is írtam, a pangó vért ki lehet nyomogatni a megtágult "táskákból", de ezt csak nagyon finom mozdulatokkal szabad művelni. Az erek masszírozásánál a gyú­rás és a simogatás közötti minimális erőkifejtéssel történő vérterelés lehet eredményes.

Aranyszabály, hogy mindig a comb ereinek a masszírozásával kell kezdeni a gyúrást, így a vért a hasüreg irányába vezéreljük és mintegy előkészítjük a "helyet" az alszárban pangó vérmennyiségnek. Könnyű kinyomó jellegű gyúrást végezhetünk mindig vertikálisan, fölfelé a szív irányába. A mutató- és középső ujjúnkat szorosan összezárva ún. féregező mozgással iparkodjunk követni az erek futását. A gyakorlott és szakavatott masszőrnek nem is kell néznie az ér kitüremkedett vonalvezetését, hiszen csukott szemel is megtalálja.

Műtéti beavatkozás

Rendszeresen keresnek meg betegek, akiknek az orvos azt taná­csolta, hogy műtéti úton oldják meg vivőeres tágulatok megszünteté­sét. Mikor megkérdezik tőlem, hogy javaslom-e a műtétet, bizony ne­héz a tanácsadás, mert nagy a felelősség, és ilyenkor az ember kényte­len kicsit átlépni a természetgyógyászat határait. Súlyos esetekben, a-mikor úgy látom, hogy más megoldás nincs, csatlakozom az orvosi vé­leményhez, és jó magam is a műtétet ajánlom.

Ugyanakkor szó sincs arról, hogy a visszértágulatok kezelése ki­zárólag a sebészeti feladatkörbe tartozik. Az előző oldalakon a kedves Olvasó láthatta, hogy milyen sokszínű a módszerek tárháza, mellyel a láb ereinek a tónusa, funkciói javíthatók. A műtéti eljárások lényege, hogy a tágult visszereket akár késsel, akár befecskendezéssel kiiktatja a keringésből. Hiányát a beteg többnyire csak rövid ideig érzi. (Né­hány hétig égő érzés, a láb indokolatlannak látszó elfáradása stb. for­dulhat elő.) Végül is okos rehabilitációval, mely folyamán a megmű­tött beteg a rendszeresség és fokozatosság alapelvét betartva végzi a láb mozgását, egészen jó állapotba kerülhet. Természetesen fontos az okos vegetáriánus táplálkozás, élvezeti szerek mellőzése, kíméletes vízkúrák, úszás és a terhelések és pihenések ritmusának a bölcs, mara­déktalan betartása.

Ha így tesz a beteg, az eltávolított ér vagy erek hiányát egy idő múlva nem érzi meg. Ez azért lehet, mert a felszínes erek hálózatosak, és a hálózat egy-egy ágának kiiktatása nem gátolja a keringést. Elő­fordulhat azonban, hogy a későbbiek során egy másik érszakasz dudo­rodik ki és okoz panaszt. Ne okoljuk ilyenkor a sebészorvost, hogy rosszul végezte a műtétet, hiszen a kiújulásról a beteg tehet. Nem tar­totta be az orvosi utasításokat, nem változtatta meg eddigi életmódját és talán a rehabilitáció hatalmas jelentőségét is elbagatellizálta. Cél­szerű, ha a visszértágulatra hajlamos ember évenként megmutatja a lábát az orvosnak vagy természetgyógyásznak, mert az ilyen láb - az esetek többségében - gondozásra szorul. A seb gyógyulása után egy ideig hasznos lehet a nem túl szorosan alkalmazott gumipólya, mert ez enyhe nyomás alatt tartja a vivőereket.

A versenysport nem okoz értágulatot!

Már kora gyermekkorban észre lehet venni, hogy van-e valakinek hajlama arra, hogy a vivőerek táguljanak. A bőr alatt csörgedező, patak szerűen lefutó erek időben figyelmeztetnek arra, hogy ha nem vi­gyáz, bizony bajok lehetnek. Csak sajnos a legtöbb ember addig egyáltalán nem törődik az egészségével, amíg nincs fájdalom, amíg nincs munkaképtelenség - szóval amíg nem túl nagy a baj.

Elterjedt egy olyan tévhit - különösen a hosszan tartó, ciklikus mozgásoknál -, miszerint a versenysportolás elősegíti a visszértágula­tok kialakulását. Hát kedves Olvasó, homlokegyenest ennek az ellen­kezője igaz. Gyermekkorban a bal lábamon egy Édesapámtól öröklött visszértágulatom volt. Jól lehetett látni, ki lehetett tapintani csukott szemmel, és pontosan azon a szakaszon jelentkezett, mint Édesapám­nál. Most már egészen bizonyos lehetek abban, hogy a mintegy 200.000 km lefutása jót tett, hiszen 57. évemet taposva az én lábai­mon bizony ezek a lábak még ma is kitűnően bírják a terhelést, egy mázsa cementtel még napjainkban is fel tudok menni a harmadik emeletre! -Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mamuttávok futása mellett ko­sárlabdáztam, úsztam, gimnasztikáztam, fociztam, asztaliteniszeztem, súlyokat emelgettem és sok fizikai munkát végeztem. A leírtaknak nem mond ellent az, melyet az előzőekben írtam, hogy ha már kiala­kult a visszeres tágulat, akkor a hosszantartó monoton ciklikus moz­gás nem javasolt.

Valószínű, azért hiszik sokan azt, hogy a versenysport kóros értá­gulatot okoz, mert ismernek olyan embereket, akik intenzíven sportol­tak és idősebb korukra visszeres csomókkal küszködnek. Ez azért le­hetséges, mert ha valaki sportolt és abbahagyja azt, semmiféle védett­séget nem élvez a testi bajok ellen! Sőt a versenysportot hirtelen abba­hagyó embernek felborul az egész anyagcseréje, és bizony sokszor rosszabb helyzetbe kerül, mint azok, akik nem sportoltak. Sok ver­senysportoló, aktív pályafutásának a végén nyugodt szívvel adja át magát a semmittevésnek és abban a tévhitben ringatja magát, hogy "én egy életre kitágítottam az ereimet, nekem semmi problémám nem lehet." Hogy ez mennyire nem így van, annak igazolására számtalan példát tudnék leírni.

A bölcs ember fiatalkori teljesítéseiből mintegy "átment" vala­mennyit idősebb korára. Aki így tesz, annak erei még élete utolsó har­madában is kitűnőek lesznek. Egy bizonyosnak látszik, történetesen az, hogy rendszeres testmozgás nélkül gyorsabban bekövetkezhet az amúgy is elkerülhetetlen halál.

Lábszárfekély

Fekélynek a bőr vagy a nyálkahártya helyi elhalásából keletkező kóros képződményt nevezzük, mely leggyakrabban a lábakon fordul elő.

A visszértágulat kezdetben nem okoz panaszt, de idővel nehézség­érzet, mozgásundor, korai fáradékonyság és görcs kísérheti. Előfordul az is, hogy az elvékonyodott falú visszér megreped, és a bőr alatt ha­talmas vérömleny keletkezik. Az ilyesmi bármennyire is ijesztőnek lát­szik, veszélytelen, mert borogatásra, pihentetésre lassan felszívódik. Sokkal komolyabb szövődményt is előidéz a vivőér falának a gyulla­dása (latin nevén flebitisz). A tágult visszér lefutása mentén, a gyulla­dás helyén piros folt, duzzanat keletkezik, ami fájdalommal jár. A gyógyszer ellenérzésem dacára is javaslom, ilyen esetekben a beteg írassa fel orvosával a gyulladás csökkentésére. A természetgyógyászat a szervezet gyógytörekvéseit kívánja természetes eszközökkel támogat­ni. Ha az szükséges, köteles javasolni a gyógyszerek szedését. De ezt csak akkor, ha más módszer már nem áll rendelkezésre. Többnyire pi­hentetés és borogatás hatására a gyulladás megszűnik. Sajnos, sok esetben a gyulladáshoz vérrögképződés is járul (tromboflebitisz). A tü­netek megegyeznek a visszérgyulladás tüneteivel, csak annyiban más, hogy az elzárt vivőeret mintegy kötegként tapintani is lehet. Sajnos ez már mindenképpen orvosi kezelést igényel, hosszabb-rövidebb ágy­nyugalommal kombinálva. Ez utóbbi azért fontos, hogy a vérrög ne­hogy leszakadjon és a tüdőbe jusson!

Ilyen helyzetben lévő beteget masszírozni életveszélyes!

Kellemetlen szövődmény a lábszárfekély. Alattomosan kezdődik, gyakorta egy kisebb bőrsérülés is okozhatja, aminek az ember nem tulajdonít jelentőséget. Ezért javaslom, hogy a legkisebb bőrsérülést is azonnal kezeljük.

Ha a visszértágulat hosszú ideje tart, akkor az érhártyák előbb-u­tóbb foszlékonnyá válnak. Ilyenkor már a legcsekélyebb külső beha­tásra, sokszor még vakarásra is szétszakadnak. Vannak olyan esetek, amikor az érfal magától kipattan, ami erős vér­zést okoz. Kellő beavatkozás hiányában életveszély is fennállhat! Az ilyen sérülések alkalmával - esetenként e nélkül is - a szövetek táplálá­sának súlyos pangása következtében gyakran fekélyek képződhetnek. A lábszárak ilyen eredetű fekélyei gennyesek, vizenyősek és rendkívül fájdalmasak. A kezelésnél elsősorban az előidéző okot kell figyelembe venni. Azok, akik korábban keveset mozogtak, járkáljanak.

Falun különösen nagy veszélyt jelenthet a kakas. Már több olyan betegem volt, akinek a kakas csípte ki a lábereit. Fekély jelentkezése esetén sok azonos módszert lehet alkalmazni, mint a visszértágulatok roborálásánál. Ezért, amikor a láb alszárban fekélyt észlel a beteg, amikor csak lehet, tegye magasra a lábát és alkalmazzon hűvös boro­gatásokat. Természetesen c módszerrel a fekélyes részeket nem szabad borogatni! A lábat mosakodásnál és törülközésnél kímélni kell, dör­zsölés helyett inkább finom nyomó mozdulatokkal itassuk fel a vizet. Először az erek szakadékonysága miatt, másodszor pedig azért, mert a vértolulásos erekben véralvadékok képződnek, és ezek esetleges leválá­sa további súlyos betegségeket okozhat.

Kivérzések esetében a lábszárat azonnal magasabb helyre kell emelni, mint a test többi része. A sebre steril gézt kell kötni és rugal­mas mullpólyával határozottan betekerni. A vérzés megszűnése után a lábat újra kell pólyázni. De most már kisebb húzóerővel történjék - érzés szerint - a körbetekerés. Oly módon, hogy a pólya ne szorítsa a beteg lábat, de ne is lötyögjön rajta. Ilyen esetekben a beteg néhány napot töltsön ágynyugalomba és ezt követően is csak otthon, szobában mászkáljon egy keveset.

A fekélyes lábra aligha lehet nagyobb veszélyt elképzelni, mint a  fagyás.

Ezért erős hidegben, mikor a hőmérő higanyszála a fagypont alá süllyed egyáltalán nem szabad a betegeknek kertbe vagy utcára men­nie.

A fekélyek gyógyulási stádiumában már lehet a bőrfelületet kí­méletesen borogatni. A hűsítő borogatásokat mindig úgy készítsük elő, hogy először forraljuk a vizet, majd visszahűtjük. (A forralásnál el­pusztítjuk a kórokozók legnagyobb részét, s mintegy "steril" vizet nye­rünk.) Ha a lábfej nem sebes, akkor két lavórba hideg-meleg vizes vál­togatások jótékony hatást fejtenek ki a láb keringésére és a fekély gyógyulására egyaránt. Idült sebeknél többnyire a tavaszi szellő és a jótékony napsugár segíti a gyógyulást. Akinek nyílt seb van a lábán, szeszes italt egyáltalán ne fogyasszon! A naponkénti székelés is fontos. Öreg hiba a sebek totális helyi kezelése, mely minden más gyógyulást segítő eljárást nélkülöz. Ha így teszünk, az egész testben lévő kóranya­gok a seb felé tolulhatnak, így lehetetlenné tehetik a seb begyógyulását.

A vér súrlódásának csökkentése

Nemcsak a fekéllyel vagy visszértágulattal bajlódó betegeknek, hanem mindenkinek fontos egész életében arra törekednie, hogy vére a lehető legkevésbé súrlódjon.

Mértékrend az emberi szervezet legfőbb értékrendje!

A vérünk súrlódáscsökkentésénél igen fontos követelmény, hogy lehetőleg minél kevesebb telített zsírsavat tartalmazó ételt fogyasszunk (állati eredetű tápanyagok).

A káliumban gazdag étrend (paradicsom, szőlő, szilva, burgonya, általában a zöldségek és gyümölcsök, almaecet stb.) nagymértékben elősegíti a vér súrlódásának csökkentését. Minél gazdagabb a táplál­kozásunk káliumban, annál jobb véranyagot nyerünk. A vörösvértes­tek viszkozitását (képlékenységét, puhaságát) a káliumcentrikus táp­lálkozás elősegíti. A káliumhiányos táplálkozás pedig hajlamosít a kü­lönféle érkatasztrófák bekövetkezésére (infarktus, agyvérzés stb.).

Gyakran előfordul, hogy a lábfejsebek - egyébként egészséges em­bereknél is - csak nehezen gyógyulnak. Ennek gyakran a presszió az oka, hogy a cipő nyomást gyakorol a sebre. Ezért kézenfekvő a meg­oldás, miszerint az ilyen fajta sebek a láb "szabadon hagyásával" hamarabb gyógyulnak. Fekélyek esetében kialakult gyakorlat a Hipermangános vagy Szterogenolos vízben történő lábáztatás. Sokan eze­ket az áztatásokat túlzásba viszik, és szorgalmi feladatukkal nagy bajt okoznak. Mintegy kilúgozzák a kapilláris ereket, melyek ennek követ­keztében már nem tudnak funkcionálni. Ilyenkor egészen kifehéredik a fekély környéke. Ha már elkövette a beteg a túláztatást, akkor száríta­ni kell a sebet és környékét. Erre a legalkalmasabb a 22-24 °C-os szo­balevegő, de még jobb, az előzőekben már ismertetett kozmovitális elemek segítségül hívása, történetesen ha az időjárás is partner ebben. Az általam említett és hatalmas sikerrel alkalmazott Reparon kenő­csön kívül többféle gyógykenőcs van forgalomban. Bármelyiket is írja fel az orvos, attól függetlenül, hogy melyiket alkalmazzuk a sebet és környékét csak másnaponként tanácsos bekenni. A közti napokon minden kötés nélkül, bátran szellőztessük, szárítsuk a fekélyt. Vegyük le bátran a kötést, mert a kenőcsök túlzott használata miatt egyszerűen képtelen varasodni a seb. Sok esetben tapasztaltam, hogy vannak olyan nem gyógyulónak látszó fekélyek, melyek környéke erősen vörö­ses-lilás és gyulladt. Kezünkkel is érzékelhetjük a környező szövetek forróságát.

Ezek a fekélyek mindaddig nem tudnak begyógyulni, amíg a környező szöveteket nem nyugtatjuk le.

Ennek a nem kis problémának a megoldására egy igen egyszerű eljárást dolgoztam ki. A gyulladást igen hűvös, 2-3 °C-os borogatá­sokkal eredményesen megszüntethetjük és megindul az annyira várt gyógyulási folyamat. Agyonmosott, laza szerkezetű lepedőből piciny csíkokat vágunk, melyek mérete kb. 2 x 5 cm. Ezeket a kis anyagcsí­kokat alaposan belemártjuk a 2-3 °C-os vízbe, majd enyhe kinyomás után a fekély köré helyezzük, egészen a sebszélig. A forró bőrfelület azonnal megkezdi hőleadását. Kezünkkel is érezhetjük, hogy a rongyda­rabka milyen hamar átmelegszik, ezért gyakran cseréljük, kb. 30-40 másodpercenként. Egy alkalommal 15-20 váltást végezzünk! Súlyos esetekben naponta 8-10 alkalommal végezzük a borogatási sorozatot.

Fontos, hogy a borogatóvizet és természetesen a lepedődarab­kákat is házilag "sterilizáljuk", hiszen elkerülhetetlen - bár a fekélyt nem borogatjuk -, hogy minimális víz a fekélybe jusson. A borogató-víz forralásakor egyúttal főzzük ki a rongydarabkákat is. Természete­sen, lehet a borogatóanyag agyonmosott zsebkendő, vagy bármilyen lágy anyag. Azontúl, hogy a betegnek ez a kezelés igen jólesik, beindul a kis erekben a keringés. Ellenkező esetben a fekély egyáltalán nem gyógyul, nem is gyógyulhat be, mert a kiserek ilyen gyulladt állapot­ban nem funkcionálnak és semmiféle életanyagot (vitaminok, ásványi sók, enzimek stb.) nem szállítanak.

A forralás után hűtsük a vizet először szobahőmérsékletűre, majd tegyük a hűtőszekrénybe. Időnként hőmérőzzük, s mikor 2-3 °C-osra lehűlt a víz, kezdhetjük a borogatást.

A fentiekben leírt módszerrel sikerült olyan fekélyeket is begyó­gyítanom, melyek több mint egy évtizede gyötörték a beteget. Termé­szetesen együtt alkalmazva a többi leírt módszerrel.

A fejezet végére hagytam, de a seb gyógyulását nagymértékben elősegíti a C-vitamin (citrom, citrusfélék, savanyú káposzta, friss gyümölcsök stb.), valamint a Teremtő legnagyobb ehető ajándéka az emberiség számára: a fokhagyma. E kitűnő vegetáliánkról e könyvben külön fejezetben írok.

Cukorbetegség

A cukorbetegség, latin nevén diabétesz mellitusz, hazánkban elég gyakori. A lakosság lélekszámához viszonyítva a cukorbetegek ará­nya hazánkban a legmagasabb. Civilizált országokban igen magas a cukorbetegek száma, primitív, egyszerű életmódot folytató embercso­portok körében ismeretlen e betegség.

A cukorbetegség oka a hatásos inzulin hiányból eredő cukor-a­nyagcsere-, illetve általános anyagcserezavar. (Metabolikus szindró­ma)

A hasnyálmirigy

A hasnyálmirigy (pankreász) a belső elválasztása endogén miri­gyek csoportjába tartozik. A hasüregben, a patkóbél hajlatában, jobb­ról haránt irányban bal felé húzódó, kézfej nagyságú mirigy. Az inzulint a mirigy belsejében lévő, ún. Langerhans-szigetek bétasejtjei ter­melik. Inzulin hatására csökken a vércukorszint, mert a vérben lévő cukor (dextróz) be tud lépni a sejtekbe, és ott elég egy bizonyos mennyiség az inzulin segítségével. Glikogén formájában nagyrészt a máj­ban, kisebb részt az izmokban tárolódik. Ez az egyszerű biokémiai fo­lyamat a magyarázata annak, hogy amennyiben edzés után mézet, mustot, édes gyümölcsleveket stb. adunk a sportolónak, rendszeresség esetén hihetetlen mértékben tudjuk szuperkompenzálni a májat. A rendszerességet hangsúlyozni kell, hiszen alkalmanként legfeljebb 1 -2 mg glikogén épülhet be a májba.

Hosszú futásaim során kísérleteztem ki a fentiekben leírt mód­szert. Aztán sikeresen alkalmaztam triatlonistáknál, ökölvívóknál, ke­rékpárosoknál. Tamás fiam, mint versenykerékpáros indult el a Vasi--Vasember triatlonversenyen és két alkalommal hatalmas fölénnyel győzött a több mint 500 fős mezőnyben. Felkészítése folyamán nagy gonddal alkalmaztam a szuperkompenzációt. Ezért a mája hatalmas glikogénraktárral rendelkezett és a hosszú ideig tartó úszásra, kerékpá­rozásra és futásra kitűnő energiatartalékai voltak. Anett lányomnál -aki tündöklő csillag volt a magyar kerékpársport egén - szintén alkal­maztam a módszert. Öt alkalommal nyert magyar bajnokságot, olim­piai kerettag volt és mint a legeredményesebb magyar versenyző fejez­te be sportpályafutását. A példákat, melyek igazolják módszerem he­lyességét, hosszasan sorolhatnám.

A májglikogén a sportolónál ugyanazt jelenti, mint a gépkocsinál a benzin. Minél gyilkosabb edzéseket végez valaki, annál jobban épül be a glikogén a májba és az izmokba! Még egy fontos szempont, sose ipari cukrot alkalmazzunk, midig gyümölcs- vagy szőlőcukrot. Szu­perkompenzálásra a legjobbak lehetnek: friss must, hársfa-, csipkebo­gyótea mézzel és citrommal ízesítve és egyéb valódi édes gyümölcsle­vek.

Az ipari cukrok fogyasztása azért is helytelen, mert a májban serkentik a trigheeridek (telített zsírsavak) mennyiségi növekedését.

A Langerhans-szigetek alfa-sejtjei az inzulinnal ellentétes hatású, vércukorszint-emelő hormont, glukagont ürítenek a vérbe. Az inzulin és a glukagon együttes "munkálkodása" teszi lehetővé, hogy a vércu­korszintünk szabályszerűen alakuljon, a mindenkori fiziológiai helyzetnek megfelelően. A táplálkozás során a bélből felszívódó cukor nö­veli a vércukorszintet, következtében automatikusan inzulin választó­dik ki - ennek hatására a vércukorszint süllyed -, kezdetben akár a normális szint alá - majd adrenalin hatására a szint rezgés formájában ismét emelkedik, egészen addig, amíg eléri az állandó szintet.

Cukorbetegségre utal az, ha valaki feltűnően, és látszólag minden ok nélkül szomjas. Cukorbetegség gyanúját keltheti ismeretlen eredetű ideggyulladás is, .nehezen gyógyuló sebek, nehezen csillapítható visz­ketés. Kísérő tünetként fáradtságérzet, általános levertség jelentkezik. Előfordul az is, hogy véradásnál vagy egyéb rutinvizsgálatnál derül ki a baj. Óriásmagzatnál és ikerszüléseknél mintegy kétszeres a lehetősé­ge annak, hogy a gyermek cukorbeteg lesz.

A frissen felfedezett cukorbeteg étrendi és gyógyszeres beállítását legcélszerűbb kórházi belosztályon, esetleg járóbeteg rendelésen elvé­gezni, így mód van arra, hogy a beteg étrendjét, vizelet- és vércukor­mennyiségét a normális élethez szükséges terhelés mellett vagy fizikai munka mellett ellenőrizzék, mindaddig amíg a vizeletből a cukor eltű­nik és a vércukorszint normalizálódik.

A bajok eredete az, hogy egyes betegek nem veszik komolyan a diétát és a gyógyszeres kezelést sem. Ilyenkor a jól kondícióban tartó, jó életkilátásokat biztosító életmód helyett tragédia következhet be. Ha tartósan emelkedik a vércukorszint, az anyagcsere következtében a vizeletben savanyú vegyhatású anyagok, elsősorban aceton jelenik meg. Ilyenkor, ha a beteg étrendjében, vagy inzulinadagolásában nem történik meg a szükséges változtatás, súlyos diabéteszkóma fejlődhet ki. Ilyenkor a beteg eszmélete zavart vagy elveszti az eszméletét (kollapszus). A beteg légzése méllyé, szakaszossá válik, lélegzete acetonszagú lesz. Ha a cukorbetegnél az eszméletvesztés magas vércukor­szinttel járó formája a hiperglikémiás kóma áll be, azonnal a mentőket kell hívni, mert életveszélyről van szó!

Különösen fiatalkorú cukorbetegeknél fordul elő - akkor, ha 40 egységnél nagyobb dózisú inzulinra van szükségük naponta -, hogy vércukorszintjük akár 60 mg érték alá esik. Ebben a kritikus élettani helyzetben szédülés, hideg verejtékezés, bőrnedvesség és szapora szív­működés következik be. Ezt a nem kívánt jelenséget: hipoglikémiás kómának nevezzük. Fontos, hogy ilyen esetekben tudja a beteg, hogy az első legkisebb tünetek jelentkezésekor egy kanál mézet, néhány de­ka krumplicukrot kell elfogyasztania, jobb híján megteszi néhány szem kockacukor is. Gyakorlatilag - a kórházba kerüléskor - bár eddig nem szabad eljutni - az orvos is hasonló módszert alkalmaz. Volt alkalmam látni, hogy a mély kómában lévő beteg egy szőlőcukor vé­nás befecskendezésétől három másodperc alatt magához tért.

A kedves cukorbeteg Olvasónak nagy szeretettel ajánlom, hogy személyi igazolványába hordjon egy kis lapot. Erre írja rá a diagnó­zist, diétát, a napi inzulinmennyiséget és azt is, hogy hipoglikémiás kómára hajlamos.

A cukorbeteg megfelelő étrend és inzulin- vagy tablettaadagolás mellett lényegében az egészséges emberhez hasonló életkilátásokkal rendelkezik.

Az étrendi és más előírások be nem tartása a már leírt kómán kívül súlyos szövődményeket is okozhat. Elsősorban a láb ereinek a szűkületét, érelmeszesedést. A lábon kívül a legveszélyeztetettebb a szem és a vese.

Ilyen esetekben gyakran előfordul a környéki idegek gyulladása, szemideggyulladás, szürke hályog is.

A cukorbetegek kezelésével foglalkozó gyógyászok egyértelmű és egyöntetű tapasztalatai szerint: a cukorbeteg sorsa, a szövődmények előfordulásának gyakorisága és súlyossága attól függ, hogy mennyire sikerül a vércukorszintet stabilizálni. Azt hiszem, hogy még egy olyan betegség nem létezik, mint éppen a cukorbaj, ahol a betegeknek annyi­ra együtt kell működnie a gyógyító emberrel. Továbbgondolva az előbbieket, azt hiszem, hogy e betegségfajtánál nem túlzás kijelenteni, hogy mindenki saját magának lehet a legjobb orvosa! De ez csak ak­kor lehetséges, ha az illető a betegségnek minden csínjával-bínjával tisztában van. Fontos szempont lehet, hogy a rendelkezésre álló szaki­rodalmat nem elég elolvasni és azzal egyetérteni, hanem meg kell ta­nulni! Ha ehhez a tudásanyaghoz okosan illesztjük saját tapasztalata­inkat, biztosan számíthatunk arra, hogy megélhetjük akár az emberi kor végső határát. (Itt jegyzem meg, hogy volt egy női betegem, aki mintegy 50 éve volt cukorbeteg és végül 93 esztendőt élt meg! És ami a legfontosabb, testi panaszok nélkül.)

Táplálkozási tanácsok

Ételeink különböző halmazállapotban és hőfokon kerülnek a szánkba. Amíg azonban a garatig eljutnak és onnan a nyelőcsövön át a gyomorba kerülnek, homogén, pépes, nagyjából testhőmérsékletű massza lesz belőlük. A száj üregébe nyíló nyálmirigyek váladéka hígít­ja és sikamlóssá teszi a megrágott táplálékot. A nyelv forgatja, keveri, és végül a garat felé továbbítja ezt a pépes ételt. A száj nyálmirigyei a táplálék összetételétől és az idegrendszer állapotától függően naponta mintegy másfél liter nyálat választanak ki.

A szénhidrátok lebontása már a szájban megkezdődik, a nyál ptialin nevű enzimje segítségével!

Természetgyógyászi munkám legnagyobb eredményének tartom, hogy sikerült rájönnöm arra, hogy a cukorbetegség kialakulásának egyik fontos tényezője a forró étel fogyasztása, hiszen a testhőmérsék­letünknél magasabb hőmérsékletű étel vagy ital elfogyasztása közben silányulnak a nyálmirigyek és csökken a ptialin- és amiláztermelés. Ennek következtében a hasnyálmirigynek több inzulint kell termelnie, így idő előtt kimerül.

Ezért aligha követhet el nagyobb merényletet az ember saját szervezete ellen, mint .akkor, ha "tűzről pattant" ételeket fogyaszt.

Elsősorban a forró levesekre vagy a forró kávéra gondolok. Volt alkalmam megtapasztalni, hogy sokan úgy fogyasztják a forró ételeket (italokat), mintha valamiféle inkvizíciós gyakorlatot végeznének. Az­tán természetesen az "eredmény" sem marad el. Vannak esetek, mikor a nyálmirigyek csak silányulnak, de előfordulhat részleges vagy teljes elpusztulásuk is. Ilyen esetekben az volna a csoda, ha nem jelentkezne cukorbaj. No, de hát jelentkezik! Méghozzá más panaszokkal karöltve. Ilyen esetekben az ízlelőbimbók is tönkremennek és csökken vagy tel­jesen meg is szűnik az ízérző képesség. Ez nagymértékben rontja az egész táplálkozási és emésztési folyamatot. Az ételek íze ingerként hat a nyálmirigyekre és reflex útján a gyomorra és a bélrendszerre is. Normális esetben a táplálék lenyelése előtt megindul a gyomornedv­ elválasztás.

A tanulság az lehet, hogy vigyázzunk a "jó időkben" és kerüljük a forró ételeket, leveseket, teákat stb. Ha nincs időnk megvárni, hogy kihűljön hagyjuk a csodába az egészet! Bizonyos, ha így teszünk, jobban janink! Azt is megfigyeltem, hogy a majmok - de általában egyik állat sem - nem hajlandók a túl meleg ételt elfogyasztani.

Fontos, hogy alaposan megrágjuk az ételanyagot, így a ptialin mint az inzulin "segédmunkása", tisztességesen el tudja végezni a reá bízott fontos feladatot, a szénhidrátok olyan mérvű lebontását, ame­lyekkel a rendelkezésre álló inzulin "eljátszik". Fletscer, német tudós szerint az a hasznos, ha az ételt, mintegy 15-18 rágás után nyeljük csak le. Ez a módszer, melyet mindenütt a világon Fletscerizmusnak neveznek, nem csak a cukorbetegeknek ajánlott, hanem mindenkinek. Soha ne étkezzünk állva és gyorsan. Mindig ülve, akkurátusan és ráér­ve kell táplálkoznunk! Ha nincs időnk rá, akkor inkább halasszuk el az étkezést másik időpontra. Az ételek megrágását és a nyelést akara­tunkkal tudjuk irányítani. De abban a pillanatban, ahogy a falat elérte a garat hátsó falát, minden akaratunktól függetlenül, automatikusan történik.

E könyvemben a daganatos megbetegedések okaival, gyógyítási lehetőségeivel részletesen nem kívánok foglalkozni. Megtettem ezt elő­ző könyvemben: Úgy fáj a nyakam! - Rák sejtinformációk megbomlá­sával c. fejezet. (Magyar Mezőgazdasági Kiadó, 1995.) Most csak annyit írnék erről, hogy a nyelőcsövet és az egész tápcsatornát finom nyálkahártya béleli, mely a forró ételek, italok fogyasztása miatt könnyen elrákosodhat. A szájüregi akár jó- akár rosszindulatú dagana­tok kialakulásáért is felelős a sejtszöveteket bombázó 40 °C-nál ma­gasabb hőmérsékletű étel. Ez nem azt jelenti, hogy a 40 °C-os teát bölcs dolog meginni. Az általam ajánlott legmagasabb étel- vagy ital­hőmérséklet, ami emberi fogyasztásra alkalmas, 36 C° hőmérsékletnél ne legyen melegebb!

A cukorbetegeknél általában kímélő életmódot ajánlanak. Egyes esetekben, különösen fiataloknál és középkorúaknál javasolt az átme­netileg oxigénhiány állapotában végzett ún. hipoxikus mozgás. Ilyen­kor fokozódik a szénhidrátok égési folyamata. Javasolt a napi hatszori étkezés, mely tartalmazza az ún. hipoxikus pótvacsorát. (Esetleg éj­szakai kollapszusok megelőzésére.) Aranyszabály legyen, hogy az elő­írt szénhidrátmennyiségnél többet ne fogyasszunk! A kontroll elvégzé­sére kitűnő táblázatok állnak rendelkezésre.

Minél nagyobb a testtömeg, a betegnek a sejttömeg arányában több inzulinra van szüksége. Törekedni kell az optimális testsúly beál­lítására. Azt a mennyiségű szénhidrától, amennyire be van állítva a beteg - szénhidráttolerancia mértéke - mindenkor fontos elfogyasztani. Aki durcásan lemond minden szénhidráttartalmú étel fogyasztásáról, bizony nagyon rosszul teszi, hiszen a hasnyálmirigynek szénhidrátin­spirációkra van szüksége és ha ezt nem kapja meg, még kevesebb in­zulint fog termelni. Szénhidrátnak számít a keményítő is, amelynek felszívódása hosszantartó. Kíméletes, bizonyos mértékben stabilizálja a vércukorszintet, mert csak a bélben bomlik le cukorrá.

A rostanyagot, pektint tartalmazó ételek a felszívódást nagy mértékben lassítják. Ezért hasznos káposztát, retket, hagymaféléket, zöldpaprikát, uborkát, kevéske étkezési korpát fogyasztani.

Ha húsevő a beteg, akkor is a magas zsírtartalmú húsokat felejtse el. Inkább halat egyen, hiszen a halhús izomszövetei közötti zsír, telí­tetlen zsírsavakból áll, és ezért koleszterincsökkentő! Tévedés ne es­sék, nem csak a busára vonatkozik, hanem az összes hal fajtára.

A cukorbetegek emésztését igen jól elősegíti a mustár és torma rendszeres fogyasztása. Sózni viszont nem volna szabad az ételeket. (Lásd: Sóból is megárt a sok! c. fejezetben.) Nyári időben a nyálkép­zés és a gyomornedvek inspirálására, ha lehet, mindennap egyen a be­teg kovászos uborkát.

A mesterséges édesítők közül inkább a szacharin és a Polisette ajánlott, mivel ezek nullkalóriásak. Ugyanakkor a glukonon és a szorbit, ha csökkentett mértékben is, de energiát tartalmazó édesítő. A múlt századi természetgyógyászatnak volt egy szlogenje: "Mindennap egy alma az orvost távol tartja". Nos, kedves Olvasó, ebben nagy igazság van. Köztudott és már én is sokat írtam az almában található vitaminokról és ásványi sókról.

Az almát a cukorbetegek gyümölcsének tartom, hiszen 100 grammjában (tíz deka) mindösszesen 5-7 g szénhidrát van. Starking helyett a jonatán almát javaslom.

Az erek kondícióban tartásához, de az egész szervezet sejtrend­szerének a működéséhez elengedhetetlen a C-vitamin rendszeres és na­ponként akár többszöri fogyasztása. A citromot még a legsúlyosabb beteg is fogyaszthatja, akár sima vízzel, akár mesterséges ízesítővel limonádé formájában. 100 g (10 dkg) citrom szénhidrátmennyisége mindössze 2 g!

A cukorbetegek élelmezésében kiemelt helyet kell biztosítani a zsírszegény tehéntúrónak, melynek 100 grammjában mindössze 4 g szénhidrát található. (Mustárral, apróra vágott zöldhagymával, kevés margarinnal áttörve, keverve kitűnő étel!) Nem elhanyagolható a te­héntúró B-vitamin tartalma sem, ezért is lehet hasznos fehérjeforrás a cukorbetegeknek. A legjobb koleszterincsökkentő a fokhagymácska lehet! (Lásd: Fokhagymácska a vegetáliák királya!)

Csak néhány táplálkozás élettani módszert írtam le. Azért, mert se szeri se száma a cukorbetegeknek írt diétás publikációknak, melyek rendre feltüntetik a szénhidráttartalmat is!

Amputáció után

A láb amputációjára a leggyakrabban három ok miatt kerül sor:

Súlyos érszűkület

Baleset

Vérmérgezés

Vannak olyan súlyos mértékű lábérszűkületek, hogy az egész láb vagy egy része egyáltalán nem kap vért és elhal. Ezekben az esetekben a be­teg igen erős fájdalmat érez. Mikor ez még csak a lábujjakban jelent­kezik, nem szabad halogatni a műtétet, nehogy az elhalás mértéke nö­vekedjen a lábban. Amennyiben csak a lábujj vagy lábujjak amputá­lását kell elvégezni, megfelelő ortopéd cipő viselésével az illető teljes értékű életet tud élni. Természetesen igen fontos, hogy a műtétet köve­tően a beteg mindent tegyen meg azért, hogy véranyagát roborálja és ereinek rugalmasságát, jó állapotát visszanyerje. Sajnos sokan követik el azt a nagy hibát, hogy várnak... Természetesen ez emberileg érthe­tő, viszont a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az esetek 99%-á-ban komolyabb lesz a baj. Tehát nagyobb szakaszt kell amputálni, sőt sok esetben elkerülhetetlen a láb tőből történő csonkolása.

Az amputálást követően elsősorban át kell gondolnia a betegnek az új életét. A szerető hozzátartozók sokat segíthetnek az első napok­ban, hetekben. A kritikus idő - a tapasztalatok szerint - az első egy hó­nap. Ezt követően a beteg egyre jobban kezdi megszokni állapotát, olyannyira, hogy egy idő után szinte természetesnek veszi.

Már az amputálást követő első napon oda kell figyelni az okos, célszerű táplálkozásra. Igaz, hogy sokan ilyenkor csak folyadékot szoktak fogyasztani. Helytelen dolog a hozzátartozók részéről, hogy mintegy túlkedveskedve jobbnál jobb falatokkal kínálják a beteget. Fő szempontnak kell lenni, hogy a további életszakaszban a mozgásában erősen korlátozott embernek a legfontosabb a minél kisebb testsúly. Amennyiben a műtét után valaki hízásnak indul - s ez igen gyakori - egészen lehetetlen helyzetbe kerül. Egyrészt mozgásélettani szempont­ból, másrészt a keringési szervek szenvednek kárt. Ezért ajánlatos ka­lóriában szegény táplálkozást folytatni. A beteg ne éhezzen, olyan éte­leket egyen, melyeknek magas a rosttartalma.

Az ipari cukrokat, édesipari termékeket és állati eredetű zsírokat ki kell zárni a beteg étrendjéből!

Teljes értékű fehérjeként javasolható a zsírszegény tehéntúró fo­gyasztása hagymával, fokhagymával, kevés kenyérrel. Amennyiben a beteg édességet kíván, úgy gyümölcsöt adjunk neki. Az ilyen állapotban való alkoholfogyasztás egyenlő az élet feladásával.

Nagyon fontos az okos elfoglaltság kialakítása. Különösen addig, amíg a beteg nem szokja meg "új állapotát". A hozzátartozók részéről igen helytelen a sajnálkozás, de ennek az ellenkezője is. Gondolok ar­ra, hogy elbagatellizálják a súlyos műtétet. Általános receptek nincse­nek arra vonatkozóan, hogy hogyan is viselkedjenek a hozzátartozók. - Hiszen nem vagyunk egyformák. Aranyszabályként azt lehet leszögez­ni, hogy minden ilyen esetben intelligensen kell viselkedni. Gondoljunk arra, hogy baleset következtében bárkivel, velünk is könnyen megtör­ténhet, hogy amputálni kell lábunkat, kezünket. Még egy dolog na­gyon fontos, az, hogy csak azt vagy azokat engedjük a betegágyhoz, akiket maga a beteg is szeretne látni.

Egyre ritkább az az eset, hogy valakinek vérmérgezés következté­ben végtagot kell amputálni. Mindenesetre a sebeket nem szabad elha­nyagolni. Ha valaki azt veszi észre, hogy rozsdás szögbe lépett, ne ott­hon kezelgesse magát, hanem azonnal forduljon orvoshoz! Még a leg­kisebb lábsebek is okozhatnak különféle komplikációkat, ha azokat el­hanyagolják. Egy új sebet annál eredményesebben lehet begyógyítani, minél frissebb a sérülés. Amilyen hamar csak lehet, fertőtleníteni kell a sebet, lehetőleg alkohollal, ennek a legradikálisabb a fertőtlenítő ha­tása. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a sebek gyógyulásánál meghatározó szerepe van szervezetünk C-vitaminnal történő ellátásá­nak és a bő folyadékfogyasztásnak.

Nagyobb, súlyosabb sebek esetén - a mielőbbi gyógyulás érdeké­ben - a nap legnagyobb részében polcoljuk föl a lábainkat. A lábak lógatásánál egy viszonylagos pangás áll elő, ilyenkor érezzük a seb "lük­tetését".

Amputáltak testmozgása

Ami a testmozgásra érvényes a teljesen egészséges embernél, az igaz az amputált betegre is. Sőt, még nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy keringési szerveiket a lehető legjobb kondícióban tartsuk. A mozgás egyenlő az élettel, a teljes mozgáshiány pedig egyenlő az élet feladásával. Ezt meg kell értetni a beteggel, és ki kell alakítani belső motivációját, hogy a számára oly fontos testgyakorlatokat valóban el­végezze. Mikor a műtét után felépül a beteg, megfelelő fokozatokkal mintegy hat hét leforgása alatt el kell jutni olyan szintre, hogy a napi programban legalább egy óra időtartamú mozgás szerepeljen. Termé­szetesen nem egyszerre értendő, hanem mondjuk három részletben: reggel, délben, este.

Egy lábbal amputáltak

Életkilátásaik feltétlen jobbak, mint azoknak, akiknek mind a két lába csonkolva van. Akik baleset következtében vesztették el egyik lá­bukat, azoknak bizonyos szempontból jobbak lehetnek az életkilátása­ik, mint a két egészséges lábbal rendelkező, de mozgásszegény életmó­dot folytató tohonya embereknek. Azért, mert egy lábbal megfelelő erőkifejtésekkel tudja csak az ember otthoni tevékenységét folytatni. Sokat és erősen kapaszkodik kézzel, ugrásokat kell végeznie lábával, mely rendkívül nehéz gyakorlat. Gondoljunk csak a fürdésre, hiszen a kádba bemenni, kijönni, mind-mind testgyakorlatnak számít.

A műláb hordása (ahol ez lehetséges), erősen igénybe veszi a ke­ringést és a test többi izomzatát is, valamint erősíti a meglévő lábat. A másik mozgásforma a mankózás, mely szintén nagy terhelést ró a szervezetre. Sokan eleinte igen nehezen tanulják meg. Nagyon fontos a fokozatosság, hogy legyen türelem arra, hogy csak akkor menjünk ut­cára, mikor már otthon megfelelő gyakorlatot szereztünk. Fontos, hogy a mankó vagy mankók hosszúsága a testmagasságnak megfelelő legyen. Ha nem így van, akkor sok kellemetlenséget okozhat, elsősor­ban hónaljtáji fájdalmakat. Eleinte célszerű a mankó felső részére kb. 4 cm emelkedésű laticelcsíkot rádolgozni. Újabban használatosak az alumínium könyökmankók. Elég praktikusak, de igen erős karok szük­ségesek hozzá, nem mindenki tudja használni. Ennél a mankónál járás közben a testsúly a két kéz tenyerére nehezedik és különösen az alkart veszi igen erősen igénybe.

Az egy lábbal amputáltaknak legfontosabb gyakorlata lehet az egy lábbal való guggolás. Először természetesen csak kapaszkodással. Például a két kézzel vagy esetleg eggyel bármelyik bútordarabon meg­támaszkodunk és negyed guggolásokat végzünk. Eleinte keveset és ke­vésszer. Aztán növelni kell az ismétlések számát. Frissen amputáltakat figyelembe véve, ajánlatos a műtétet követő 10. napon elkezdeni, óránként három "ereszkedést" végezve. A rendszeresség és fokozatosság elvét messzemenően szem előtt tartva. Hat hét múlva már óránként 20 ereszkedést könnyedén el tudunk végezni! Ez a mozgásmennyiség ka­matozni fog. Hiszen a láb kitűnően megerősödik, kompenzáló képessé válik, de nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy keringési szer­veinket is foglalkoztatja. A lényeg az, hogy lehetőséget biztosít az ut­cán történő

A levegőre nagy szükség van, egy amputáció nem lehet ok arra, hogy valaki szobafogságra ítélje magát. Volt olyan betegem, aki - pe­dig meglehetősen jó műlábbal rendelkezett - évekig nem ment el hazul­ról. A műláb hordásával hasonló a helyzet, mint a mankózással, meg kell szokni. Egy biztos, ha igen nehéz és az illesztésnél durva művég­tagokat készítenek, a protézist viselő ember elveszti önbizalmát és hatalmas csalódást érez. A művégtagok bőrrel borított részét hordás e-lőtt le kell kezelni. Rá kell tenni egy kétszer összehajtott konyharuhát és finoman kell ütögetni kalapáccsal. Szóval a kőkemény bőrfelületet fel kell puhítani. Műlábát csak akkor lehet felvenni, ha a műtéti seb tökéletesen gyógyult. Ebben az esetben is csak néhány lépést szabad megtenni a lakásban. Azt hiszem, hogy nincs az életnek még egy terü­lete, ahol a fokozatosságnak oly nagy jelentősége lenne, mint itt. A csonkolt részt - a művégtag viselése előtt masszírozzuk be steril szar­vasfaggyúval. Ez felel meg legjobban a bőr viszkozitásának. Minda­zon részeket kezeljük, melyek érintkeznek a művégtaggal. Ha így te­szünk nagy biztonsággal elkerüljük a kellemetlenségeket, melyet a mű­végtag feltörése okozhat.

Aranyszabály, amennyiben a műtéti hely sebes, akkor a művégta­got szigorúan tilos hordani! Ellenkező esetben a seb nehezen gyógyulóvá válik, ki-kiújul és sok baj okozója lehet. (Szarvasfaggyút a gyógyszertárakban recept nélkül lehet kapni.) Kisebesedés esetén a legeredményesebben a Reparon kenőcsöt alkalmaztam. Ez egy fajta aranyér-kenőcs. Szintén a gyógyszertárakban kapható, kitűnő hatására véletlenül jöttem rá. Részletesen Vegetáriánus könyvemben írok róla. (Hungáriasport 1990.)

Amennyiben erre lehetőség van, a sebet óvatosan és rövid ideig (naponta mintegy 10 percet) napoztassuk, érje a levegő a szellő. Gyó­gyulására a legjobb a 22 °C-os szobalevegő. Nagyon vigyázzunk, hogy a seb "meg ne fázzon!" Táplálkozás-élettani szempontból a se­bek gyógyulását - tapasztalataim szerint - a káliumban, magnézium­ban és C-vitaminban gazdag táplálkozás segíti elő a legjobban. Tehát együnk paradicsomot, szőlőt, diót, mogyorót, mákot, savanyú káposz­tát, citromot stb.

Az amputálásoknál mindig figyelembe veszik azt a körülményt, hogy a betegnek meg legyen a lehetősége a művégtag hordására, ha ez élettanilag megoldható. Attól függően, hogy milyen mértékű a láb megmaradt része, igen fontos a csonknak a tornáztatása, mely fekvő helyzetben történhet. Körzések, emelgetések, felhúzások végzése igen hasznos. Különösen azoknak van nagy szüksége a tornáztatásra, akik protézist viselnek. Hiszen ez meglehetősen megviseli az ízületeket. A fekvő helyzetben végzett gyakorlatoknál iparkodjunk a csípőízületeket jól átmozgatni.

Volt olyan betegem, akinek a lábfejét amputálták és viszonylag rövid idő után úgy tudott közlekedni protézissel, hogy járásán semmit nem lehetett észrevenni. Aztán a televízióból ismerhetünk egy sport­embert, aki művégtaggal hatalmas sziklafalakat mászik meg, mely fe­ladatra a milliókból csak néhányan képesek.

Az akaraterő diadala

Még az ötvenes években olvastam a Képes Sport-ban az alábbi történetet:

Egy néger magasugró tüskébe lépett, és oly mértékű vérmérge­zést kapott, hogy az egyik lábát amputálni kellett. Ebben az időben 186 cm volt a legnagyobb magasság, melyet át tudott ugrani. A néme­tek készítettek neki egy művégtagot, amely levegőrugós volt, és gon­dolom viszonylag könnyű, mert műanyagból készült. Ez a kitűnő sportember szívós és kitartó munkával három év múlva 19,0 cm-re ja­vította meg a legjobb eredményét. Részemre tiszteletet parancsoló volt az akaraterőnek ez a kitűnő példája. A történet még ma is foglalkoz­tat, pedig ez már több mint negyven évvel ezelőtt történt. (Fiziológia­ilag azért tudta végrehajtani ez a kitűnő sportoló a nagy ugrást, mert a magasugrás rohama viszonylag lassú. Felugrás előtt a műláb volt a lendítő láb, így az erős terhelést nem kapott. Ezenkívül igen nagy je­lentősége van magasugrásnál a karokkal történő lendítésnek is!)

Ami szintén elkápráztat, a mozgássérült sportolók úszó eredmé­nyei... Egy lábbal rendelkező emberek olyan eredményeket produkál­nak, melyekre csak igen kevesek képesek, még akkor is, ha nem moz­gáskorlátozottak. Említhetném Halassy Olivért, aki olimpiai bajnoksá­got nyert egy lábbal...

Annak ellenére, hogy a lábról írok, azt hiszem, hogy nem érdek­telen megemlíteni kiváló céllövőnk Takács Károly esetét. Ö első olim­piai bajnokságát jobbkezes lövéssel nyerte. Aztán egy gránát letépte a jobb kezét. Ezt követően mindenki leírta... És a következő olimpián olyat vitt véghez, melyre az egész világ odafigyelt, bal kezével is olim­piai bajnok lett!

Két lábbal amputáltak

Igen helytelen, mikor a két lábát elvesztett embereknek a szerető hozzátartozók akkumulátorról működő "tolókocsikat" szereznek be. Az is, amikor a szó szoros értelmében az utcán tolják őket. Ha így történik, a keringési rendszer néhány év alatt felmondja a szolgálatot. Ezért olyan roll-kocsit kell beszerezni, mellyel az illető hajtani tudja magát előre. Valamikor olyan kocsik voltak, melyeket egy kézzel kel­lett hajtani.

Napjainkban már csak kivételes esetekben láthatunk ilyen kocsikat. Félmegoldás, de a mechanikus meghajtású kocsiknál haszno­sabb, mert ha egyoldalúan is, de az illető testmozgást végez. A mai roll-kocsikat mindkét oldalon elhelyezett, felnire szerelt, jól megmar­kolható, körkörös csővázzal látják el. így lehetővé teszik az eredmé­nyes előrehaladást, mely saját erővel történik.

Elsőként hazánkban én javasoltam, hogy a hosszú távú futóverse­nyekre hívjunk meg roll-kocsis versenyzőket. Elképzelésem megvaló­sult és győzött. Legeredményesebb versenyzőnk Urbancsok György, aki a maratoni távon számtalan hazai és nemzetközi verseny győztese. A legkiválóbb maratoni futóknak megfelelő időket produkált roll-kocsival. Természetesen ilyen eredmények eléréséhez rengeteg edzésre van szükség, erre csak kevesen képesek. Kisebb-nagyobb távolságokat feltétlen szükséges teljesíteni, mert a keringést dolgoztatni kell! Ha így történik a közérzet is javulni fog, mély lesz az álom és nyugodt a lélek. Tehát a két lábbal amputált embereknek is lehet mozgás élménye, sőt! - Kell, hogy legyen!

Fantomfájdalmak gyógyítása

Az amputált embereknél az érző idegpályák továbbra is működ­nek. (A lábban több mint hetven idegimpulzust végző pálya fut le.) Annak ellenére, hogy nincsenek idegvégződések, a beteg úgy érzi például, hogy a lábujja fáj stb. A fájdalmak többnyire rendszertelenül jelentkeznek és erősségük is váltakozó. Ezen úgy lehet segíteni, hogy a csonkolt részt eldurvítjuk, elérzéketlenítjük. Az eljárás alkalmazására a műtétet követő második hónapban kerülhet sor. Eleinte a csonkolt részt fürdésnél puha kefével átkeféljük, majd a csonkot hideg-meleg vizes váltakozással kezeljük. Utóbbi módszer alkalmazása esetenként más és más megoldásokat kíván, a csonk hosszúságától függően. Szá­mításba jöhet a hideg-meleg erős vízsugarú zuhanyozásos kezelés is, de itt a hatás viszonylag gyenge. Azért, mert a vízsugarak közé, min­tegy "beszökik" a levegő mint teljesen más közeg. Hiszen a levegő sű­rűsége jóval kisebb, mint a  vízé.

Amennyiben a csonk hosszúsága lehetővé teszi, akkor a legered­ményesebb a kezelés, ha lavórszerű műanyag edényben végezzük. Az egyikbe hideg , a másikba meleg vizet öntünk. Az első kúrákat kíméle­tesen csináljuk. A meleg víz hőmérséklete 36 °C-os legyen, a hidegé 22 °C-os. Az ismétlések száma (vizekre értendően) 10-15. Naponta három alkalommal ismételjük. Reggel, ebéd előtt és délután. Lefekvés előtt ne csináljuk a kúrát! Azért, mert ez a sajátos akvaritmika serken­ti az agy vérkeringését is, ezért aztán nem sikerül gyorsan elaludni. (Az egész keringésre jó hatást fejt ki a módszer!)

A rendszerességet és a fokozatosságot messzemenően betartva hat hét elteltével jussunk el oda, hogy a hideg az jeges víz legyen - hűtő­szekrényben lehűthető - a melegvíz hőmérséklete 40, esetleg 41 °C legyen. A kefézést egyre erősebb és durvább szálú kefével végezzük! A hatodik héten már műanyag szálú kefét használjunk! A kefézés erőssé­gét mindig a bőrfelület állapota határozza meg, de a fájdalomküszöbig nem szabad eljutni!

A legkisebb bőrsérülés esetén a kúrát azonnal abba kell hagyni!

Ez csak akkor szokott bekövetkezni, ha valaki nem szakszerűen végzi a kezelést, vagy akkor, ha nincs meg a megfelelő fokozatosság!

Abban az esetben, melyekben a kúrát szakszerűen végigcsinálja valaki, a fantomfájdalmak meg fognak szűnni. Az egyes kúrák után a csonkot töröljük szárazra és krémezzük be jó minőségű krémmel! (A célra megfelel a Nivea is.)

Természetgyógyászi munkámat az érszűkületek gyógyításával kezdtem és napjainkban is ebben a betegségcsoportban a legjobbak a gyógyítási eredményeim. Természetesen óhatatlanul több olyan eset volt, ahol már nem tudtam segíteni. Vagy a betegem nem volt partner a gyógyításban. Utóbbi esetben sokszor elkerülhetetlen az amputáció, így került sor arra, hogy az amputáltak problémáival foglalkozzam és napjainkban is mindent elkövetek, hogy ebben a nehéz helyzetben lévő embertársaimon segítsek!

Az általam elsőnek alkalmazott fantomfájdalmak megszüntetésé­re szolgáló terápiát egyik jeges úszásom után találtam ki. A kéz- és lábujjaim teljesen elérzéketlenedtek. Mikor naponta két hónapon ke­resztül úsztam hosszabb távokat jeges vízben, oly érzéktelenné váltak az idegvégződések, hogy fájdalom nélkül tűt szúrhattam a lábujjamba.

A fantomfájdalom gyógyításának módszere kicsit bonyolult, de ahol jól alkalmazzák, ott az eredmény nem marad el!