Egy távoli ismerőssel kapcsolatot teremteni levélírás vagy telefon­használat nélkül? Talán felfoghatatlannak tűnik, mégis nagyon va­lószínű, hogy mindannyian képesek vagyunk rá a tudatalatti szint­jén. Valójában az ilyen telepatikus üzenetek annyira könnyedén és erőfeszí­tés-mentesen felfoghatók, hogy szinte automatikusan bánunk velük, anélkül hogy tudatos figyelmet szánnánk rájuk.

   Az oroszok folytattak kísérleteket arra vonatkozóan, hogy lehetséges-e a kommunikáció a Föld és az űrjárművek között. Az USA kormánya a Poláris tengeralattjáró fedélzetén lévő önkénteseknek leadott telepatikus utasítá­sokkal kísérletezik. A telepátia elképzelhetően valamiféle fegyverként fogja végezni egy jövőbeni háborúban.

   De mi a helyzet a hétköznapi életbéli átviteli telepátiával? Most leírok néhány kísérletet, melyet a harmincas éveiben lévő szomszéd tanár osztott meg velem. Mindegyik esetet meg lehet a véletlennel magyarázni, mégis, ha csoportos előfordulásukat figyelembe vesszük és azt, hogy bizonyos mintát követnek, akkor a véletlenszerűség valószerűtlennek hat.

   Egy hétvégi reggelen ez a bizonyos szomszédom hirtelen erős készte­tést érzett arra, hogy meglátogassa a nővérét. Nagyon erős ösztönzést ér­zett, hogy nővére házába menjen vacsorára aznap este, holott a hölgy mint­egy negyvenmérföldnyire lakott tőle, és a férfi igazából soha nem tett meg ilyen hosszú utat, csak abban az esetben, ha hosszabb tartózkodást terve­zett.

   Aznap délután aztán mégis úgy határozott, hogy elutazik. Amint kilépett a házból, csöngött a telefon, visszaszaladt és felvette. A nővére meghívta, hogy vacsorázzon náluk, és elmesélte, hogy egész reggel ezen gondolkodott, de nem tudta eldönteni, felhívja-e. A hölgy ugyanis nem feltételezte, hogy ilyen hosszú utat megtenne ezért a rövid kis látogatásért. Végül mégis úgy döntött, felhívja. Szemmel látható módon a telefonhívás ebben az esetben szinte teljesen felesleges volt. Szomszédom ugyanis enélkül is megkapta az üzenetet, és aszerint cselekedett.

Ugyanez az úriember egy másik alkalommal elhatározta, hogy megláto­gatja öccsét, aki szintén negyvenmérföldnyire, egy másik városban lakott. Habár nagyon várta már az utazást, hirtelen késztetést érzett, hogy ha­lassza el egy időre, és autókázzon egyet a város körül. Amikor hazaért, a telefon csöngött. Öccse hívta, aki a helyi reptéren volt. Elmirába utazott, hogy meglátogassa bátyját. A két testvér ugyanis elég ritkán találkozott. Ha a tanár úr akkor elutazik, teljesen elkerüli öccsét. Az a megmagyarázha­tatlan érzés, mely arra késztette, egy időre halassza el az utazást, lehetővé tette a találkozást.

   Ezek az esetek és az imént felsoroltak meglehetősen jelentéktelen törté­neteket tárgyalnak. Gyakran egy vállrándítással elintézzük őket, és a véletlen­nek tulajdonítjuk, anélkül hogy tovább gondolkodnánk rajtuk vagy méltányol­nánk. A fejezet későbbi részében azonban felejthetetlen tapasztalatokról is beszámolunk majd.

Tavaly újévkor egy partin Robert és én találkoztunk egy fiatal párral, akiket nevezzünk most X-éknek. Másnap délután, ahogy a nappaliban üldögéltem, va­laki kopogtatott az ajtómon. Rögtön tudtam, hogy Mr. X. volt az, és hogy a felesége nem jött vele. Ez be is bizonyosodott.

Ugyanebben az évben történt, hogy egyik délután Robert később jött haza ebédelni. Az jutott eszembe hirtelen, hogy felmondott, holott semmi oka nem volt rá, és nem is beszélt nekem efféle terveiről. Azon aggódtam, hogyha művészállását feladta, akkor el kell költöznünk, mert félidős munkája volt, és egy kisvárosban nehéz még egy ilyen munkát találni. Az elképzelés mégis nagyon távolinak tűnt: felmondott és el kell költöznünk.

Mire ezt végiggondoltam, Robert is megérkezett. Mr. X., a barátunk is vele volt. Mr. X. azért jött el hozzánk, hogy elmondja, felmondott. O és a felesége elköltöznek a városból. Az apartmanház előtt találkozott Róberttel, amikor éppen hozzánk igyekezett. Ebben az esetben világosan látható, hogy Mr. X. gondolatát éreztem meg, mivel azonban Róbert késésével voltam el­foglalva, az üzenetet neki tulajdonítottam.

   Egy másik példa. Az egyik barátunktól kaptam egy kabátot, amelyet ő már nem akart hordani. Aztán elköltöztek. Egy év eltelt, és egyszer sem volt rajtam a kabát. A múlt télen aztán egy napon úgy döntöttem, hogy felveszem a városba menet. Ahogy felvettem, az jutott az eszembe, hogy: „Ha felve­szem, talán találkozom A. R.-rel, aki emlékezni fog a kabátra, és tudni fogja, hogy ez egy ócskaság." (A. R. is ott volt, amikor a kabátot kaptam.) Le akar­tam venni a kabátot, de mivel soha nem találkoztam A. R.-rel még a város­ban tett útjaim során, úgy gondoltam, idiótaság azt hinni, hogy éppen most futok vele össze. Felvettem hát a kabátot. Dolgaim végeztével megálltam, hogy az egyik áruházban dolgozó barátomat meglátogassam. Éppen akkor tettem kezemet az üzlet üvegajtójára, amikor megpillantottam A. R.-t, aki épp a barátommal beszélgetett. Sokszor meglátogattam a barátomat a bolt­ban, de A. R.-rel még soha nem találkoztam.

   A most következő ugyancsak nagyon egyszerű incidens. Természetesen ez a tapasztalat is lehet puszta véletlen. Egyik reggel 7.45-kor, miközben mosogattam, hirtelen eszembe jutott, hogy visszaadom a szomszédnak a köl­csönkapott tányért. Annyira erősen tört rám a gondolat, hogy muszáj volt megtennem. Felkaptam és elindultam vele az ajtó felé. Ekkor eszembe ju­tott, milyen korán van, ezért aztán letettem a tányért. Ahogy ez megtörtént, kopogtattak. A szomszéd volt az, aki kölcsön akart kérni valamit tőlem. Öt­éves szomszédságunk alatt soha nem kopogtatott olyan korán az ajtón. Oda­adtam a tányért is.

   Az egyik este a közeli zöldségeshez mentem, Robertnek azt mondtam, azonnal visszajövök. Visszafelé jövet azonban eszembe ötlött, hogy az egyik barátom kölcsönkérte, de még nem adta vissza egy könyvemet. Elhatároz­tam hát, hogy hazafelé menet beugrom hozzá, és megkérdezem, elolvasta-e már. Az illető szellemi szabadfoglalkozású és otthon dolgozik. A könyv az irodájában volt. Mivel éppen dolgozott, a feleségével megittam egy kávét. Legalább egy órát beszélgettünk. Tél volt, és ezért korán besötétedett. Hir­telen eszembe jutott, hogy Robert már bizonyára aggódik miattam, ideges lettem, mert általában a zöldségestől azonnal hazafelé veszem az utat. Sze­mem az órára szegeződött. Este 7 óra. Úgy döntöttem, hogy nem várok to­vább. Amikor hazaértem, Robert minden szó nélkül átnyújtott egy papírda­rabot, melyen a következő állt: „19 óra. Erőteljes érzés, hogy Jane dr. X.-nél van."

Robert tudott róla, hogy a férfinak kölcsönadtam az egyik könyvemet, de annyiszor elmentem már előttük nap mint nap anélkül, hogy egyszer is meg­álltam volna miatta. Más barátaink is laktak a kereskedés és a lakásunk köz­ti útszakaszon. Bármelyikükhöz beugorhattam volna.

A legtöbb olvasó bizonyára sok ilyen tapasztalattal rendelkezik. A meg­élt pillanatban az eset bár valamiféle hatást gyakorol ránk, mégis úgy érezzük, ezzel még semmit nem tudunk bizonyítani. Ezeket az eseteket, azt gondoljuk, a telepátián kívüli bármi más dologgal meg lehetne magyarázni. Azonban a telepátia az egyik lehetőség, és semmi esetre sem kellene teljes mértékben elvetnünk, egyszerűen csak azért, mert nem ez az egyetlen lehetséges ma­gyarázat.

   A következő esetet azonban kissé nehéz lenne a véletlennek vagy a vak­szerencsének tulajdonítani. Egyik este, amikor az ágyamban feküdtem, fél­úton az álom és az ébrenlét között, a következő szavakra lettem figyelmes: „Igen, de ez átkozottul költséges. Ki a fene fog érte ennyit fizetni? Nincs valami­féle alapítvány vagy ilyesmi, ami az efféle költségeket állná?" A hang a fejemben szólalt meg. Nagyon ismerősnek tűnt, az egyik barátom hangjához hasonlított, aki éppen elutazott a városból. Nagyon dühösnek és megdöbbentnek hallottam. El­meséltem Robertnek, mi történt, és azonnal leírtam a mondatokat, szó szerint, és persze a dátumot. Néhány perccel múlt hajnali 1 óra.

Másnap reggel próbáltam megfejteni, mi lehetett ez. A férfi apja beteg volt. Lehet, hogy Mr. M. az operáció miatt aggódott, melynek apját alá kell vetnie. Három nap múlva a barátunk visszatért, és meglátogattam őt. Meg­kérdeztem, mi a helyzet az édesapjával, mire azt a választ kaptam, hogy álla­pota a régi. - De ugye nincs szükség operációra, vagy ilyesmire? - tettem fel a következő kérdést. Mr. M. zavartan épp az ellenkezőjét felelte. Kész vol­tam az egészet elfelejteni, és inkább megosztottam Mr. és Mrs. M.-mel, amit hallottam.

   Ekkor nagyon meglepődtem, ugyanis Mr. M. és neje azon az éjszakán, amikor az említett mondatokat hallottam, egy üdülőövezetben tartózkodtak. A koktéltermet hajnali egy órakor hagyták el, zárórakor, és sétáltak egyet a közeli motelig. A motel igazgatója velük tartott. Odakint mindenféle lim­lommal beszennyezve találták a telket. Vandálok a drága kerti bútorokat a medencébe hajigálták, a szemetessel együtt. A terület romokban hevert. Az általam hallott szöveg a motel vezetőjének, a garázdálkodásról alkotott el­ítélő véleményére adott válasz volt. Mr. M. pedig ezt mondta: - Igen, de ez átkozottul költséges (a kár rendbehozatala). Ki a fene fog érte ennyit fizet­ni? Nincs valamiféle alapítvány vagy ilyesmi, ami az efféle költségeket állná?

Ezt az eseményt aligha lehet a véletlennel magyarázni, legalábbis nagyon gyenge magyarázat lenne. Egyértelműen egy több mérföldre zajló esemény­re hangolódtam rá, és Mr. M. dühös megjegyzését hallottam meg. Amennyi­ben a mondatokat álmomban hallom meg, minden bizonnyal belekevertem volna a saját kórházas elképzelésemet magába az álomba, és a felismerhe­tetlenségig torzítottam volna az információt. Ezért, bármikor is írjanak le efféle tapasztalatot, mindig győződjenek meg arról, hogy csak a hallott sza­vakat jegyzik le.

   A következő példa sem tulajdonítható a vakszerencsének. Az eset körülmé­nyei teljesen megegyeznek a Mr. M. esetének körülményeivel. Késő este tör­tént, amikor megint az álom és az ébrenlét határán azt vettem észre, hogy egy újságcikk képe jelenik meg az agyamban. Az újságot olvastam, és a benne lévő információt egy papír darabkán lévő információval hasonlítottam össze. A cikk arról szólt, hogy Mr. M.-et a munkahelyén előléptették vagy felajánlották neki az előléptetést. Átszervezésre lesz szükség, és egy bizonyos Mr. K. is érintett az ügyben. Mire ráeszméltem, hogy mi történik, az újságcikk a papírszelettel együtt eltűnt. Azonnal leírtam az információt, és Robertnek is elmeséltem a látottakat.

Másnap Mrs. X. átjött hozzánk telefonálni. Amennyire csak tudtam, meg­osztottam vele a tapasztalatomat, és a feljegyzésemet is megmutattam neki. Meglepetten közölte, hogy az irodában férje előléptetését tervezik, azonban az egész ügy titkos. Csakis a közvetlenül érintett személyek tudtak a dolog­ról. Még az iroda dolgozóit sem informálták a fejleményekről, azonban az átszervezést már elkezdték. Azt azonban ő sem tudta, hogy Mr. K. is válto­zásoknak néz elé.

Két és fél hét múlva Mr. K.-t áthelyezték, mert valaki felmondta az állá­sát. Azonban újságcikk nem jelent meg az esettel kapcsolatosan. Mr. X. nem fogadta el a felajánlott

pozíciót. Mindkét ember egy újságszerkesztőségben dolgozott. Ez azt hiszem, megmagyarázza, miért láttam az újságcikket, ugyanis ez a tárgy tette világossá a munkahelyet

   A legutóbbi eset során inkább egy látványon keresztül jutottam az infor­mációhoz, mintsem egy hang által. A következő tapasztalatom azonban olyan dolgot mutat be, mellyel teljesen biztos vagyok, hogy olvasóim nagy része már találkozott élete során: egy hangot. Hányszor voltak már biz- tosak benne, hogy valaki szólította önöket, holott teljesen egyedül tartózkodtak a szobában? A legtöbb esetben, amikor arra gondolunk, hogy hallunk bizonyos dolgokat, megrázzuk a fejünket és el is felejtjük a történteket. Éppen ezen a fejezeten dolgoztam, amikor hirtelen teljesen tisztán hallottam, ahogy egy nő megszólított. A hang mintha nem a környezetemből, hanem sokkal inkább a fejemen belülről jött volna. Mégis kinéztem az ablakon, hogy lássam, nincs-e valaki a kertben. A kert üres volt. Teljesen egyedül tartózkodtam a lakásban. A lakók többsége munkában. Egyébként is a ház régi és robusztus, egyáltalán nem terjed benne a hang.

Mivel már kiképeztem magam arra, hogy minden ilyen esetet lejegyez­zek, mindegy, hogy mennyire jelentéktelen, azonnal lejegyeztem az esetet, és 9.15-öt írtam mellé. Aztán el is felejtettem, és folytattam az írást. Úgy húsz perc elteltével hirtelen késztetést éreztem, hogy felhívjam Mrs. S.-t. Természetesen azt hittem, ez az én saját ötletem, holott azt kell mondanom, a semmiből tört elő. Nincs is telefonunk. A szomszédhoz mentem lebonyolí­tani a hívást. Mrs. S. felvette, és elmesélte, hogy a férjével éppen rólam be­széltek. Néhány hírt akart velem közölni, és épp említette, bárcsak lenne telefonom, hogy elérhessen.

Míg vissza nem tértem az írógéphez, nem is emlékeztem vissza a hallott női hangra. Mrs. S. elmondta, hogy a férjével való beszélgetés akkor kezdő­dött, amikor kicsivel 9 óra után lement kávét főzni. A hangra vonatkozó korábbi feljegyzések teljesen kimentek a fejemből.

Egy másik alkalommal, amint leültem dolgozni, hirtelen jött késztetést éreztem, hogy másik barátnőmet, Peggy Gallaghert, aki egy újságnál dolgo­zik, felhívjam, vagy munkahelyén meglátogassam. Ha egyszer nekiláttam a munkának, ritkán megyek el hazulról. Az impulzus, mely Peggy látására ösz­tökélt, azonban nagyon erős volt. Az órámra pillantottam, 9.30. Mivel 8-kor láttam neki a munkának, elhatároztam, hogy 10-kor lemegyek és megnézem, hogy van. Amikor meglátott, elárulta, már 9.30 óta rám koncentrált, azaz akkortól, amikor az erős késztetést éreztem. Mivel volt pár közös ügyünk, nagyon szeretett volna találkozni velem. Nekem nincs telefonom, ő pedig tudta, ezen a könyvön dolgozom, ezért aztán elhatározta, kipróbálja a tele­pátiát. Még egyszer szeretném kihangsúlyozni, én azt hittem, meglátogatása az én saját ötletem.

   A Seth-ülések alkalmával ugyancsak történtek olyan dolgok, melyek tele­pátiára engednek következtetni. Az egyik este, például Seth megválaszolta az egyik férfi kérdéseit, mielőtt az feltette volna őket. Az előző este elma­radt a rendszeresen szervezett találkozónk. Mr. Y. aki akkoriban csak egy ismerős volt, betoppant hozzánk. Amint cseverésztünk, éreztem, hogy Seth be szeretné pótolni a kimaradt találkozót.

Azelőtt soha nem volt közönségünk, éppen ezért kissé idegesen vártam, mi fog történni. Sethet egyáltalán nem zavarta a dolog. Az ülés kezdetét vette, vendéggel vagy anélkül. Röviden elmondtuk a vendégnek, hogy legyen elképzelése róla, mi fog történni. Robert adott Mr. Y.-nak egy darab papírt és tollat, hogy leírhassa az esetlegesen felmerült kérdéseit. Esélye sem volt a tollat felemelni. Tudtomon kívül Seth megválaszolta az összes kérdését, pon­tosan abban a sorrendben, ahogy ő azt magában kigondolta. Barátunknak  nem mondtuk el előtte, hogy Seth mit fog tenni. Eszünkbe sem jutott. Az űlések akkoriban még nekünk is nagyon újak voltak.

Vendégünk nagyon izgatott lett a történtektől, és későbbi találkákra is eljött, amikor is Sethet a szakmai életét illető kérdésekről faggatta. Seth a hétköznapi élet terminológiájának megfelelően válaszolt. A monológ vége felé megemlítette, hogy Mr. Y.-nak jó és kihasználatlan érzéke van az elektro­mossághoz, és javasolta, hogy próbálja ki a rádiózást. Amikor az ülés véget ért, Mr. Y. elmesélte, lakásának pincéje telis-tele van mindenféle elektromos eszközzel. Már régebben is gyakorta gondolt rá, esetleg amatőr rádiós lesz, azonban a költségek miatt nem mert belevágni. Mr. Y. egy távoli városban élt, ahol soha nem jártunk. A lakását tehát nem is láthattuk. Azt sem emlí­tette soha, hogy érdekli az elektronika, és nem is úgy nézett ki, mint akit az ilyesmi foglalkoztatna.

   Tapasztalatom szerint a telepátia és a jövőbe látás annyira szorosan kötődik egymáshoz, hogy sok eset­ben nehéz őket megkülönböztetni. Még az eltérő ki­fejezések, nevek sem számítanak. Ezek csupán mes térséges megkülönböztetést tesznek abban, amit egyszerűen egy ESP-működésnek hívunk. Mivel azonban a két megjelölés közkézen forog, mi is használjuk őket.

   Bizonyos jellemzők mind a telepátia, mind pe­dig a jövőbe látás esetében megfigyelhetőek. Mi­előtt még néhány kísérleti lehetőséget villantanánk fel, amit személyesen is kipróbálhatnak, vizsgál­juk meg ezen jellemzők némelyikét. Az érzéke­ken túli tapasztalatok általában akkor jelentkez­nek, amikor a tudatos elme kikapcsol. A tudatos koncentráció például hajlamos efféle jelenségek létrehozására. A telepátia sok esetben érzelmi alappal rendelkezik. Úgy tűnik, hogy azoknak a gondolatait érezzük meg, akikhez pszichésen is közel állunk. Lehet, hogy nem tudjuk tudatosan átküldeni vagy fogadni a telepatikus kommunikációt, de úgy gondolom, megengedhetjük magunknak, hogy megtörténjenek.

   Most egy egyszerű kísérlet következik. Mindennap tíz per­cig üljenek vagy feküdjenek csendben. Hallgassák a tudatos gondolataikat. Ne próbálják megmásítani vagy megítélni őket. Csak megfigyelőként hallgassák. Ez az önök tudatfo­lyama, a gondolataiknak áramlása, ahogy keresztülrohannak az elméjükön, szinte megállás nélkül. Néha észrevesszük őket, de a legtöbb­ször csak csendes pillanatainkban szerzünk róla tudomást.

Amikor megtanultuk, hogyan kell ezt a tudatfolyamot megkülönböztetni, felejtsük el. Ekkor felfedezhetnek majd ezekhez nem kapcsolódó egyéni gon­dolatokat és képeket. Esetleg értelmetlen szavakat is hallhatnak. Gyors ké­peket láthatnak felvillanni és elhalványulni.

Képzeljék el, hogy az elme egy óceán. Önök egy búvárfelszerelésben lassan alámerülnek. Elsőként a tudatfolyamot hagyják maguk mögött, mely közvetlenül a felszín alatt áramlik. Aztán elérik a következő szintet, ahol a képek és gondolatok már nem annyira ismerősek, olyanok, mint a múltba csobbanó egzotikus hal. Ne próbáljanak meg ragaszkodni hozzájuk, megtar­tani őket, mert akkor kisiklanak a kezeik közül. Egyszerűen csak szemléljék azokat.

Minden érzékszervükre szükség lehet. Hallhatnak hangokat. Annyira tisz­ták lehetnek, hogy egy pillanatig szinte hallják őket, majd elhalványulnak. Legyenek türelmesek. Ne erőltessék a hallást vagy látást. Csendesen vizsgá­lódjanak és hallgassanak.

Ahogy egyre inkább hozzászoknak ehhez a tapasztalathoz, felkészülnek az újabb körülményekre. Észre fogják venni, hogy egyes képek tovább meg­maradnak, mint mások. Esetleg még tisztábban is látják majd őket. Azok a szavak, melyek korábban zavarosnak hallatszottak, most megkülönböztethe-tővé válnak. Olyan helyzeteket tartogathatnak, melyek a jelen időben létez­nek, de esetleg több kilométerrel távolabb, ahogy az a barátom hangjával  kapcsolatosan történt. A múltat és a jövőt is tárolhatják. A meglátás vagy hallás ideje alatt nem tudjuk megállapítani, mikor játszódnak.

   Egyes képeknek egyszerűen nem lesz jelentése. Olyan is előfordulhat, hogy semmit nem látnak és hallanak. Vannak képek, melyek általunk isme­retlen embereket mutatnak. A képzelet szülöttei is lehetnek, vagy olyan lé­tező emberekkel állhatnak kapcsolatban, akiket szinte lehetetlen ellenőriz­ni. Amennyiben kivehető hangokat vagy érthető szavakat hallanak, azonnal írják le. Ha ismerősök, barátok képeit látják, részletesen írják le, mit láttak. Később próbáljanak utánajárni, kérdezzék meg ismerőseiket, hogy kiderül­hessen a tapasztalat jelentése.

Sokszor előfordult, hogy nem is tudtam róla, mennyire valós információ­hoz jutottam, egészen addig, míg nem ellenőriztem. Nem lehetünk egészen biztosak abban, hogy a látott képeknek vagy a hallott hangoknak valós érté­kük van, amíg így vagy úgy be nem bizonyítjuk. Maga a tapasztalat lehetővé teszi számunkra, hogy újra elérjük azt a bizonyos átmeneti állapotot az éb­renlét és az alvás határán, melyet mindennap megtapasztalunk elalvás előtt. Ez az az állapot, melyben a telepatikus kommunikáció leggyakrabban eljut hozzánk, amelyben saját tapasztalataim nagy része felbukkant.

   SZÜNET: Nem feltétlenül lesz minden egyes kép vagy hang telepatikus. Egyesek egyszerű tudat alatti teremtmények, melyekkel az elme játszadozik.

   A gyakorlat mindenképpen segít kifejleszteni azokat a képességeket, me­lyekkel meg tudják különböztetni a más és más forrásokból származó érze­teket. Saját tapasztalatom valamiképpen nagyban segíti a megkülönbözte­tést, ki tudom választani, mely képek fontosak és melyek nem. Az efféle információk objektív és rendezett ellenőrzése az egyetlen módja annak, hogy megállapíthassuk annak érvényességét.

   Valójában bármely adott tapasztalatra vonatkozó intuitív érzésünk sok­kal megbízhatóbb lehet esetenként, mint a tudatos értékelés. Többször is előfordult, hogy abban a bizonyos köztes állapotban figyelmen kívül hagy­tam olyan szavakat, melyek csak úgy beugrottak, mert úgy tűnt, nincs jelentésük. Később aztán, amikor az őket visszaigazoló események megtörtén­tek, zavarban voltam, mert elhanyagoltam, nem írtam le ezeket a szava­kat.

Máskor, amikor teljesen biztos voltam egyes információk használhatósá­gában, az illetővel való visszaellenőrzés után kiderült, hogy nincs igazam.

Következő kísérletünkhöz egy másik jegyzetfüzetre lesz szükség. En­nek a füzetnek hamarosan ugyanolyan érdekfeszítővé és fontossá kell vál­nia, mint az álomnotesznak. Emellett felfedezhetik, ahogy én is tettem, hogy álmaik és a lejegyzett események között valamiféle hasonlóság figyel­hető meg.

Ebben a fejezetben korábban már megbeszéltük azokat a látszólag je­lentéktelen eseményeket, melyek gyakorta meghökkentenek bennünket azzal, hogy mennyire hasonlítanak az éppen csak az egyes események be­következte előtti belső gondolatainkra. Majdhogynem mindenkinek vol­tak már a saját életében is efféle tapasztalatai. Hányszor gondoltak már éppen a telefon csörgése előtt egy bizonyos barátukra, hogy milyen jó lenne, ha felhívná önöket. Hányszor történt meg, hogy hallották, valaki a nevükön szólítja önöket, holott teljesen egyedül tartózkodtak otthon? Mostantól:

• Minden ilyen esetet írjanak le.

• Lássák el a jegyzetet dátummal.

• Jegyezzenek le minden erős érzetet vagy gondolatot, amely beugrik a fejükbe, még ha nem is kapcsolódnak azokhoz a dolgokhoz, melyekkel éppen foglalatoskod­nak.

• Folyamatosan ellenőrizzék vissza, hogy van-e valamifé­le kapcsolat az előérzeteik és a napi események között.

• Ha úgy hallják, valaki szólította önöket, írják le a tényt a füzetbe, majd figyelmesen kövessék a nap történéseit. Lehet, hogy valaki kapcsolatba szeretne kerülni önökkel. Talán kap egy levelet, vagy hívni fogják telefonon, ami magyarázatot ad a hang megjelenésére.

Ha csöng a telefon és előre tudja, ki hívja, még a kagyló felvétele előtt egyzetelje le. A hívó nevét és a dátumot is írja oda.

• Hetente hányszor fordult ez elő?

• Mindig megérzi, ha bizonyos emberek felhívják?

• Most, hogy már lejegyzeteli az efféle eseteket, észrevet­te, hogy az esetek felében nem találta el, ki hívja?

   Ezeket a kérdéseket saját maga meg fogja tudni válaszolni. Van valamiféle kapcsolat a jövőbe látó álmai és a telepatikus bevillanások között? Előfordul, hogy egyik-másik gyakoribb bizonyos időszakokban? Ne feledjék el ezeket a kérdéseket. Vessék össze a két noteszt. Az ilyen jellegű kérdésekre adott válaszaink segítségével nagyon sokat megtudhatunk az emberi személyiség­ről és az elme természetéről. Ugyanakkor rengeteg emberi munkát kell még elvégezni.

Nagyon nehéz azt bebizonyítani, hogy egy eset valóban értékes telepatikus kommunikáció volt, és minden ilyen esetet külön-külön meg kell vizsgálni. Amennyiben azonban jelentős ilyen természetű tapasztalatok halmozódnak fel a füzetünkben, ha feljegyzésük hiteles és őszinte, illetve visszaellenőrzésük alapos, akkor maga az anyag mennyisége igazolni fogja, hogy ezekben az ese­tekben nem a véletlen, hanem a telepátia játszott szerepet.

Látnoki álmaim közül sokat telepatikus bevillanások egészítettek ki. Az álomban kapott információt a fejemben hallott hangok erősítik meg. Úgy tűnik, hogy nincs jelentősége, vajon az álom vagy a telepatikus villanás van-e előbb. Amikor két ilyen esemény megtörténik, mind a kettő ugyanarra a fizikai eseményre vonatkozik, ez pedig számomra csak megerősíti mind az álom, mind pedig a telepatikus villanás hitelességét.

Önök is ugyanígy megérezhetik ezt a fajta kapcsolatot a tisztánlátó ál­maik és azok között a szavak, illetve gondolatok között, melyek csak úgy bevillannak az agyukba, amikor valami mással foglalkoznak. Az effajta ha­sonlóságokat azonban csak akkor fedezhetik fel, ha gondos jegyzeteket ké­szítenek. Pusztán csak azért kell nagyon fegyelmezetteknek lennünk a jegy­zetek készítésénél, mert az ESP hajlamos spontánul felbukkanni. Később e könyvben még többet szólunk a megerősítésről, mely az egyes érzékeken túli tapasztalatok között megjelenik.

   A következő kísérletünkben a hivatalos ESP-kártyákat használjuk fel, hogy ellenőrizzük az érzékeken túli tapasztalásunkat. Ezt postán rendelhetik meg a Parapsychology Department, Duke University, Durham, N. C. címen. Az útmutatót egydolláros különdíj fejében mellékelik. A kártyákkal huszonöt jegyzetlap érkezik, és a kártyákat többféle teszthez alkalmazhatják.

   A saját kártyáinkat is elkészíthetjük, azonban megvan az oka annak, hogy miért jobb a hivatalosat megvásárolni. Az első dolog, hogy a kártyák teljesen megegyeznek alakjukat és vastagságukat illetően. A hátoldaluk átlátszatlan és azonos, ami lecsökkenti annak a lehetőségét, hogy tudat alatti információk be­folyásolják a pontok számát. A pakli huszonöt kártyából áll, és öt jelet vonultat fel: csillag, hullámok, keresztek vagy összeadásjelek, körök és négyzetek.

Ha megérkeztek a kártyák, készítsünk egy kis válaszfalat kemény karton­papírból, vagy bármi más megfelelő anyagból, mely takarja a tesztelő sze­mélyt vagy operátort a tesztet végző személytől vagy alanytól. Az operátor kiosztja a lapokat, a tesztelt személy pedig megpróbálja megjósolni, hogyan esnek azok az asztalra. A pontokat a jegyzetlapokra jegyezzük fel.

   A véletlen pont, azaz egyszeri végigfuttatása a lapoknak (azaz egy kör) öt pont. A véletlen 25-ből 5-nek a kitalálását teszi lehetővé az alany számá­ra. Minden efeletti pontszám több mint véletlen. Legalább tíz kör lefuttatá­sa szükséges, de jobb, ha többet végzünk el. Az első három körben, lehet, hogy magas pontszámot érünk el, míg az elkövetkező hétben a véletlen pont­száma alá is eshet a teljesítményünk, és ez jelentősen csökkenteni fogja az összegzett pontszámot.

Azt javasolom, hogy gyakran futtassák végig a kártyákat. írják le, milyen hangulatuk volt az egyes tesztek elvégzésekor, a teszt elvégzésének időpont­ját, még az időjárási viszonyokat is. Egyszerűen nem tudjuk, miként működik az ESP, és hogy miféle körülmények befolyásolják működését. Saját eredmé­nyeik rengeteg kérdést megválaszolhatnak.

• Jobban teljesít a kártyákkal, ha jó vagy rossz hangulatban van?

• Az időjárás hatással van a teljesítményére?

Ha a tudomány felfedezné, hogy mely körülmények között működik leg-obban az ESP, akkor kísérleteket lehetne felállítani, melyek segítségével az ESP megjósolhatóvá válna.

Próbálják ki a kártyát barátaikon és családtagjai kon. Minden pontot kövessenek nyomon. Soha ne teszteljenek annyit egyes alkalmakkor, hogy elfárad-anak tőle. Kövessék a leírt útmutatót. Amennyi ben például a válaszfal használata nélkül magas pontokat érünk el, akkor le kell vonnunk a pon­tokból, mert a kísérlet körülményei nem voltak megfelelőek.

Saját kísérletünk során, egyik alkalommal jó pon­tot értem el, mert 67 kártyát eltaláltam a látnoki reszten. Ebben a tesztben az alany megpróbálja ki­találni a kártyák sorrendjét a pakliban, miközben a pakli az asztalon lefelé fordítva hever. A kár­tyákhoz nem szabad hozzáérni. 50 pont még véletlen. Mindemellett a többi körben szerzett pontjaim jelentősen lecsökkentették az összpontszámomat. Máskor pedig Róbert 25 kártyából 12-t eltalált. Kutatásainkban nem fektettünk túl nagy hangsúlyt a kártyákra.

Egyes, az ESP területén dolgozó emberek csodálatos eredményeket értek el a kártyával. Mások nem. Nagyon fontos, hogy ne veszítsük el lelkesedésün­ket, és ne érezzük unalmasnak a többszöri megismétlést. A teszt elvégzését tekintsük mulatságnak. Az érzékeken túli tapasztalások spontánul működnek. Legtöbbször akkor jelentkeznek, amikor a legkevésbé várjuk őket. Hozzáállá­suk legyen tudományos, amikor a könyvben szereplő kísérletek eredményeit megítélik.

   Számtalan kísérlet van, melyet önök is kipróbálhatnak. Például kérjenek meg valakit, hogy egy másik szobában rajzoljon egy egyszerű tárgyat vagy szimbólumot egy darab papírra. Aztán próbálják meg lerajzolni ugyanazt.

Sokan akarnak majd segíteni ebben a kísérletben. Mindig készítsenek fel­jegyzést. Az eredeti rajzot E (eredeti) betűvel lássák el, vagy használhatnak más jelölést is, mely feljegyzéseiket világossá teszi.

   Ne feledjék a jegyzetfüzetet. Ne fogadják el minden, önök által érthetet­len esetben a véletlent, mint egyetlen lehetséges magyarázatot. Az efféle eseteket írják le. Gyakran előfordul például, hogy a barátuknak írt levélre túl hamar érkezik válasz, mert ő is épp akkor ír önöknek? Gyakran előfor­dul, hogy ha szerdán levelet ír barátjának, csütörtökön levelet kap tőle, jóval azelőtt, hogy az ön levelét megkaphatta volna? Vagy csak képzeleg? Jegyez­zék le az eseteket, és válaszolják meg a kérdéseket maguk. Ne vegyenek semmit biztosra.

Próbáljanak kapcsolatot teremteni egy távolban lévő barátjukkal vagy ro­konukkal anélkül, hogy felemelnék a telefont, vagy más ismert kommuniká­ciós módszert igénybe vennének. Amennyiben elvégzik ezeket a kísérlete­ket, időt és energiát szentelnek belső énjük vizsgálatának, rájönnek, hogy képesek rá.

A most következő kivonatok a Seth-anyagból valók, melyben Seth általános­ságban beszél a telepátiáról és arról, hogy miképpen jutnak el a gondolatok a feladótól (A) a címzetthez (B).

    A eredeti gondolata A-nál marad, de egy látszólag ehhez hasonló gondolat eléri B-t. A semmit nem vesztett. Mivel megpróbáljuk a gondolatot elkül­deni, valójában megpróbáljuk lemásolni azt, de A még mindig visszatartja. Tehát mi az, ami B-hez eljutott?

Már elmondtam, hogy nincsenek ismétlődések. Mégis azt mondjátok, de hát egyes gondola­tok is megismétlődnek, nem? A változatok tényleg csekélyek, de változatok mindig van­nak. Az a gondolat, melyet A küld B-nek, az nem pontosan ugyanaz a gondolat, ami B-t tényleg eléri.

Ez nagyon fontos, mivel a magyarázat nagymérték­ben a telepatikus kommunikációban megfigyelhető különbségeken fog alapulni.

A feladó, A akár tudatosan küldi át a látszólagos má­solatot a küldés pillanatában, akár nem, elektromos impulzusmintát küld el, melynek feladata, hogy meg­duplázza az eredeti gondolatot. Az ilyenfajta változat­lan másolás azonban, amennyire én tudom, egyetlen valóságban sem lehetséges.

   Megjegyzés: például az egypetéjű ikrek sem hasonlí­tanak egymásra.

Abban a pillanatban, amikor megkísérelték a gondo­latot megduplázni, a kísérlet maga beszínezi és elke­ni azt. Az impulzus kisebb vagy nagyobb mértékben megváltozik. Amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy a megismétlésre való törekvés valójában arra kényszeríti az eredeti mintát, hogy más formát vegyen fel. Amikor B megkapja a gondolatot, az már egy új gondolat, mely nagyban hasonlít az eredetihez. Azon­ban mégsem az eredeti gondolat maga.

Az eredetieket egyszerűen nem lehet megismételni. A pontos másolat elképzelése, a nem megfelelő tu­dás következménye. Egyes esetekben úgy tűnhet, hogy két gondolat megegyezik, de a vizsgálat akár ki tudja mutatni, akár nem, az efféle pontos másolat lehetetlen. Amikor tehát a B fogadó megkapja az át­küldött gondolatot, esetleg a gondolat eredetivel meg­egyező részére reagál.

   Az is lehet, hogy esetleg a gondolatnak arra a részé­re válaszol, mely nem egyezik meg az eredetivel. Le­het, hogy a hasonlóságot, de lehet, hogy a különbö­zőséget magyarázza majd, arra reagál. Reakciója számtalan dologtól függ. Beleértve a gondolatot fel­építő elektromos impulzus erősségét és a különféle intenzitási skálákra való saját fogékonyságát.

Megszokásból az emberek olyan szélességű frek­venciákat alakítanak ki, melyeket képesek kezelni, azon okokból kifolyólag, melyekről az imént szóltam. Egyes emberek éppen ezért sokkal otthonosabban mozognak és bánnak majd egyes frekvenciákkal. Az eredeti gondolatot az új elektromos valóság meg­teremtéséhez szükséges mintaként alkalmazzák, melyet vagy átküldünk, vagy nem, bármely adott fo­gadóhoz. Teljesen nyilvánvaló, hogy a megduplázás­ra tett kísérlet megfigyelhető: ha ez a megismétlési szándék nem lenne meg az illetőben, akkor bármely két egyező dologban csak kevés hasonlóságot ta­lálnánk.

A B által fogadott gondolat természetét sok minden meghatározza. Ezen tényezők közül csak néhányat vegyünk figyelembe. Először is a gondolat azt az ere­deti intenzitását hordozza, mely A-nál is jellemezte, azaz a képessége arra, hogy lemásolja a gondolatot, amennyire csak lehet, az A által formált elektromos gondolat relatív stabilitása, a gondolatot felépítő frek­venciasáv ismerete vagy ismeretlensége.

A fogadó csak azt az intenzitási sávot fogja majd fel, amelyet általában maga is használni szokott. Az átküldött gondolatok egyike-másika ebbe a tarto­mányba esik, míg mások nem. Esetleg olyan rész­leteket vesz észre belőle, melyek az eredeti gondo­lathoz hasonlóak, és ebben az esetben valamiféle tudományos igazolásunk is van. Azonban az is elő­fordulhat, hogy a különbözőség esik bele az ő beideg­ződött sávjába, mely esetben nem tudjuk a dolgot igazolni.

Azt is elmondtam már, hogy az érzelmek is egyfajta elektromos jelenségek. Az érzelemimpulzus kiterje­désén belül formált és elküldött gondolatok gyakran az érzelmi elektromos impulzusoknak köszönhetően járnak sikerrel. Ezek különösen erőteljes elektromos masszát képeznek. A legtöbbször pedig meglehetősen erős intenzitásúak, olyan okoknál fogva, melyeket most nem vitatunk meg. Az erős érzelmi késztetés alatt ki­gondolt gondolatok életerősebbek, sokkal könnyeb­ben megismételhetőek, másolhatóak, és hajlanak a sikeres értelmezésre.

   Emellett, mivel az érzelmek elég nagy elektromos in­tenzitással rendelkeznek, és megszokták, hogy rea­gálnak rájuk, ezért az emberek számára az érzelmek nem idegenek. Az egész folyamat pillanatok alatt lezaj­lik. Azonban a gondolat, mely most az eredeti gondo­latnak a megközelítése, és valójában saját identitása van, azt a gondolatot maga a fogadó még egyszer megváltoztatja. Nem igazán értelmezi a gondolatot magában. A jelentését magyarázza, és ezzel egy tel­jesen új gondolatot hoz létre.

Beszéltem erről a legutóbbi ülés alkalmával. A cse­lekvés, az átküldés mozzanata még a gondolat elekt­romos valóságát és természetét is megváltoztatja.

Ismétlésképpen: a képzeletbeli feladó A, nem a valódi gondolatot küldi el. Még csak nem is a pontos máso­latot küldi tovább. Sőt még a fogadó sem ugyanabban az állapotban kapja meg a gondolatot. Az eredeti gon­dolat A-nál marad. A egy új gondolatot hoz létre, amit megpróbál annyira pontosan lemásolni, amennyire a lehetőségek megengedik. Ezt a másolatot pedig to­vábbítja B-nek. B azonban nem kaphatja meg azt ebben az állapotban, hiszen a fogadás folyamata is megváltoztatja azt valamennyire. Annyira megközelítő gondolatot hoz létre, amennyire megközelítőt csak tud, és azt értelmezi.

A cselekvést soha nem lehet elválasztani attól, amire vonatkozik, mert a cselekvés annak a szerkezetnek a részévé válik. A cselekvés belülről fakad, és a minden valóságban benne lakozó belső életerő eredménye. A cselekvés nem önálló dolog. Nem identitás. A cse­lekvés a létezés egy dimenziója.