Az itt leírt immunkezelések többé-kevésbé direkt úton befolyásolják az im­munrendszert azáltal, hogy emelik a védősejtek aktivitását vagy számát. Ez lényeges része minden biológiai rákkezelésnek, de önmagában gyakran nem elegendő. Mit használ például az immunstimuláció, amikor a ráksejtek álcázva vannak? Vagy amikor a védősejt számára hiányzanak a vitaminok és a nyom­elemek, hogy az ösztönzés aktivitásba forduljon át? Vagy amikor az immun­rendszernek több fronton kell harcolni, mert a testet a belek vagy a gyógysze­rek túlzott mértékben megterhelik mérgekkel? Vagy amikor a lélek egyidejűleg tompító impulzusokat ad? Az immunrendszer nem izolált rendszer a szerveze­tünkben, hanem csak akkor hatékony, ha az anyagcsere, az emésztés, a kerin­gés, az idegek és a többi szabályozórendszer jól működik.

A természetgyógyászok vagy az empirikus gyógyítás orvosai a tulajdonkép­peni immunkezelést mindig csak egy átfogó kezelés részének tekintették. A támogató jellegű kezelésekhez széles értelemben véve általános jellegű in­tézkedések tartoznak, mint amilyen az optimális táplálkozás, a testmozgás és a lelki stabilitás.  A következőkben a szűkebb értelemben vett támogató jellegű kezelések kerülnek ismertetésre. Ezekkel kísérlik meg a rák elhárítását az immunrend­szer direkt támogatása vagy kiegészítése útján.

Enzimkezelés

Az egyik ok, hogy a fagyönggyel, a thymussal vagy más egyéb szerekkel végzett elhárító kezeléssel miért nem lehet mindig elérni a remélt sikert, abban rejlik, hogy a ráksejtek képesek fehérjeburokba rejtőzni. Ezáltal a védősejtek számára nehezen felismerhetők. A fehérjebontó enzimek fel tudják ezeket a burkokat oldani, a ráksejtek így mint idegen anyagok felismerhetőkké és megragadhatókká válnak.

Az enzimeket a szervezet sokféle formában használja fel. Majdnem minden anyagcsere folyamatban részt vesznek, mint úgynevezett katalizátorok, mint segítők. Nélkülük például nem működne az emésztés, melynek során az enzi­mek bontják a zsírokat, a szénhidrátokat és a fehérjéket. A szervezet saját maga állítja elő az enzimeket vagy a táplálékkal veszi fel ezeket. Orvosilag ezeket többek között az érelzáródást okozó véralvadékok vagy a sportorvoslás­ban a duzzanatok és izzadmányok feloldására használják.

Az adjuváns jellegű rákkezelés során mindenekelőtt proteolitikus vagyis fe­hérjebontó enzimeket használnak. Ilyen kiváltképpen az ananászból nyert bromelain, a papain a papayából, valamint a trypsin és a chymotrypsin az állatok hasnyálmirigyéből. A készítmények ezeket az enzimeket tartalmazzák erősen tisztított formában.

A több enzimből kevert készítmények hatékonyabbak, mint az egyes enzi­mek.

Mire gyakorol hatást az enzimkezelés?

Az enzimkezelésről egy sor vizsgálat és megfigyelés áll rendelkezésre. Ezek szerint a következőkre lehet hatása:

A fehérjebontó enzimek oldják a daganatsejtek körüli fehérjeburkot és szabaddá teszik azokat.

A daganatalkotórészek és az immunsejtek gyakran egy gombolyagot al­kotnak, ami irritálja a védőrendszert és elzárja a kis ereket és a nyirokutakat. Az enzimek feloldják az ilyen immunkomplexeket.

Egy másik hatás is értékessé teszi az enzimeket: képesek a gyulladások­nak és duzzanatoknak gátat szabni, amelyek gyakran kísérő jelenségei az egyéb kezeléseknek.

A hatásmódjuknak megfelelően az enzimek széles körben kerülnek felhasz­nálásra az immunkezelés támogatására, mindenekelőtt a következő alkalma­zási területeken:

Metasztázisok elleni védelem: az enzimeket a műtét előtt, alatt és egy nap­pal azt követően emelt adagban adják, mintegy kétszer-háromszor annyit, mint amennyi a kísérőcédula szerinti normál adag. Mivel a műtét során daganatsejtek juthatnak a véráramba, a védekező rendszernek ebben a szakaszban különösen aktívnak kell lenni, hogy ezeket a sejteket leküzd­je, mielőtt valahova befészkelhetnék magukat.

Immunmoduláció: normál adagban történő tartós felhasználás az immun­kezelés hatékonyságának javítására.

 A mellékhatások enyhítése: a kemoterápia, vagy sugárkezelés alatt az en­zimek enyhíthetik a gyulladásokat vagy duzzanatokat. Ilyenkor emelt adagban kell az enzimeket beszedni a gyökfogókkal és a immunstimulátorokkal együtt.

 A kísérő betegségek kezelése: a klinikai kezelések után lymphoedema vagy herpes zoosterrel járó fertőzések léphetnek fel. Nagy adagban adott enzimmel történő kezeléssel lehet ilyen esetekben segíteni.

Az enzimkezelés mellékhatásai ritkák és elviselhetők. A székletelváltozások, a szín, szag vagy állagbeli eltérések a kezelés vagy a dózis csökkentése után normalizálódnak. Az enzimek enyhe hashajtó hatása sok esetben még kívána­tos is. Az enzimeket többnyire vékonybélben oldódó drazsé, nagy adag esetén akár beöntés formájában adják. Ha más okokból szükségesek a vérhígító készítmények , akkor nem szabad az enzimeket bevenni vagy csak a kezelőkkel megbeszélve.

Oxigénkezelés

Számos kezelő alkalmaz a betegeinél a fagyöngy- és a thymuskezelés erő­sítésére oxigénkezelést. Ezáltal lehet a test esetleges oxigénhiányát kiegyenlí­teni és a többi kezelés hatékonyságát javítani. A betegséggel összefüggő moz­gáshiány, az ágyhozkötöttség, a stressz, a műtét valamint a sugár- és kemote­rápia csökkentik a szövetek és a sejtek oxigénfelvételét. A kezelés szószólói szerint ezáltal az immunrendszer teljesítőképességét befolyásolják.

Az oxigénkezelés hatékonysága tudományosan alig, inkább a jó tapasztala­tok alapján bizonyított. A düsseldorfi Radiológiai Klinika tanulmányaiból az de­rül ki, hogy a kiegészítő oxigénkezelés képes a sugárkezelés eredményeit javítani és mellékhatásait enyhíteni. A megnövelt oxigénbevitel fokozza a su­gárhatást a ráksejtekben és ösztönzi az egészséges sejtekben a sugárkároso­dások helyreállítását. A kínzó nyálkahártya-gyulladások kevésbé heves formá­ban jelentkeznek. Ritkábbak a krónikus, a szövetek tartós kezelés okozta káro­sodásai. Ezeket az eredményeket hyperbarikus oxigénkezeléssel (HBO) lehe­tett elérni, amit a sugárkezeléssel egyidejűleg a túlnyomásos kamrában végez­nek. Túlnyomás alatt a szervezet több oxigént vesz fel a levegőből, mint egyéb­ként. Az orvosok jobb eredményekről számolnak be ilyen kombinációs kezelés után mindenekelőtt neuroblastoma (Wilms tumor, rosszindulatú vesedaganat) és a nyak területén lévő daganatok esetén.

A járóbeteg-kezelésre az oxigénkezelést két változatban ajánlják, amit gyak­ran kombinálnak egymással.

Többlépcsős oxigénkezelés (TOK)

Az oxigénkezelés ezen formáját az ardenni Manfréd professzor fejlesztette ki. A beteg orrszondán keresztül két óra hosszat tiszta oxigénnel feldúsított levegőt szív be. Ha a beteg testileg megfelelő állapotban van, akkor a kezelést el lehet végezni fizikai terhelés közben pl. kerékpárergométeren. Ilyenkor ele­gendő 20-30 perc. Daganatos betegeknél a TOK-t többnyire thymus, vagy fagyöngyinjekcióval kombinált immunstimulációval kötik össze. Egy kezelési ciklus 12 alkalomból áll. Fél vagy egy év múlva meg kell a kezelést ismételni,

 Vérátmosás (HOT)

A hematogen oxidációs terápiát (HOT) ugyancsak támogató jelleggel alkal­mazzák a daganatos betegeknél. A vért kell hogy megtisztítsa, meg kell hogy szabadítsa a kórokozóktól és élénkítő hatást kell hogy gyakoroljon. Számos kezelő összeköti a többlépcsős oxigénkezeléssel.

A betegektől mintegy 1/4 liter vért vesznek le, ózonnal áramoltatják át és visszaadják a keringésbe. Másik forma esetén a levett vért besugarazzák ultra­ibolya fénnyel. Hatékonyságára rák esetén ez ideig kevés a bizonyíték.

Lázkezelés

A lázkezelést nem szabad összecserélni a hyperthermiával. Bár mindkettő­nél túlmelegítés történik, azonban különbség lehet, hogy a test felmelegítése kívülről valósul meg, vagy a test saját reakciói váltják ki.

A lázat már Hippokrates és az antik világ más görög orvosai is "tisztító tűz­ként" határozták meg. Helyesen ismerték fel, hogy az emelkedett testhőmér­séklet gyógyítólag hat. A daganatkezeléshez már mintegy 100 évvel ezelőtt bevezette a lázterápiát William Coley amerikai orvos. Kifejlesztett egy bakté­riumkeveréket( „Mixed Bacterial Vaccine"), amit beadott a betegeknek. 39-41 °C-os lázlökésekkel reagáltak erre. Szokatlan sikerekről számolt be rákos betegeknél, sőt több gyógyulásról is. Ma is veszélytelen kórokozókkal váltanak ki lázat, cytokinekkel is lehetséges.

A lázterápiáról rendelkezésre áll néhány klinikai vizsgálat, azonban alig ellen­őrzött kezelési tanulmányok. Ezekből azt lehet kivenni, hogy az egész immun­rendszer szokatlan módon mobilizálódik és aktivizálódik; különösen sok cytokin válik szabaddá. Hogy ez tartósan hogyan hat a daganatos megbetegedés­re, azt nem lehet pontosan megmondani. A megfigyelések kedvező hatásról szólnak. Jó eredményekről számoltak be sarcoma, vese- és petefészekrák, egyes kezelők leukémiák, lymphomák valamint mell- és bélrák esetén.

Pozitív hatásokhoz állnak közel más vizsgálatok is. A tudományos irodalom­ban például arra vezetik vissza az úgynevezett spontán gyógyulásokat, hogy a rákbetegek magas lázzal járó fertőzésen estek át és ezáltal gyógyultak meg. Azt, hogy a lázzal járó fertőzések a ráktól védenek, számos tanulmány megerő­sítette.  Azoknál a felnőtteknél, akiknek az ötéves megfigye­lési idő alatt egy vagy több lázzal járó megbetegedésük volt, 5-10-szer kisebb volt a kockázata annak, hogy melanomában megbetegednek. Más rákfélesé­gekről is rendelkezésre állnak olyan vizsgálatok, hogy a lázas, grippés fertőzé­sek a megbetegedés gyakoriságát csökkentik és a láz valószínűleg akár meg­állíthatja vagy gyógyíthatja a kezdeti stádiumban lévő betegséget.

A lázkezelést utókezelő klinikákon vagy szanatóriumokban végzik, ritkán kör­zeti orvosok, mert az utóbbiaknak alig van lehetőségük, hogy a betegeket a többórás, olykor erős hidegrázással járó lázas időszak alatt megfigyeljék. Kér­déses, hogy vajon az egyes helyeken melegítőkészülékkel lefolytatott 40-41 °C-os enyhe hyperthermia a lázkezeléssel összehasonlítható hatással bír-e.

Vitaminok

A vitaminok olyan anyagok, amelyeket az emberi test többnyire nem képes önmaga előállítani és ezért a napi táplálkozással kell bejuttatni a szervezetbe.

A vitaminok számos okból fontosak, nélkülözhetetlenek a komplex rákkeze­lés szempontjából. A testnek szüksége van ezekre, nagy általánosságban a betegség elleni ellenállóerő növelésére; az immunrendszer rászorul egyes vi­taminokra, pl. építőkockákra a védősejtek képzése és az ezekkel történő fel­fegyverkezés érdekében; végül, de nem utoljára: egyes vitaminok képesek a ráksejtek keletkezését megakadályozni, képesek kezdődő sejtelfajulásokat visszafordíthatóvá tenni és adott körülmények között elejét venni a visszaesé­seknek.

Számos tanulmány azt mutatta, hogy mindenekelőtt három vitamin játszik szerepet a rákos történésekben, az A-vitamin és elővitaminja, a bétakarotin, a C- és az E-vitamin. A B-vitamin-csoportnak és a D-vitaminnak nincs említésre méltó befolyása a rákos eseményekre. Egyes vizsgálók a D-vitaminnak mégis gátló hatást tulajdonítanak mell- és bélrák esetén. Kielégítő vitaminbevitelt le­hetőleg teljes értékű és változatos táplálkozással kell elérni.  A be­tegség azonban számos okból mégis fokozott igénnyel járhat, amit egyedül táplálékkal nem lehet fedezni.

A-vitamin

A zsírban oldódó A-vitamin - tudományosan retinolnak nevezik - a retinoidok nagyobb csoportjához tartozik. Idetartoznak a származékai az A-vitamin­savak és az A-vitamin-aldehidek: mind a három retinoid használható profilaktikusan és terápiásán is. Az adjuváns rákkezelés során a következő tulajdonsá­gok teszik a retlnoidokat értékessé:

 Sejtvédelem: a daganatos megbetegedések kereken 80%-a indul ki a lap­hámsejtekből, tehát a bőr és a nyálkahártyák fedőrétegeiből. Ezekhez a laphámrákokhoz tartozik szinte minden rosszindulatú szervi daganat. Az A vitamin és „rokonai" védik az epithelsejteket az elfajulástól.

 Sejtdifferenciálás: a rákos megbetegedéseknél dedifferenciálódás fordul elő, a daganatsejtek elvesztik specifikus tulajdonságaikat. Gyakran már nem ismerhető fel az áttéteknél, hogy az elfajult sejt a hólyagból vagy a mellből származik-e. Minél előrehaladottabb ez a dediffernciálódás, annál malignusabbak és megragadhatatlanabbak a ráksejtek. A retinoidok képe­sek a dedifferenciálódást fékezni és az előstádiumokat akár visszafordíthatóvá tenni.

Önkorrekció: minden sejt saját korrekciós rendszerrel bír, ami a fellépő károsodásokat kiküszöböli. A retinoidok erősítik ezt a önvédő rendszert. Számos tanulmányban sikerült kimutatni, hogy az olyan sejtkárosodások, mint a dysplasiák vagy a leukoplakiák, amelyek gyakran a rák első lépcső­fokai (praecancerosisok), A-vitamin, karotinok vagy A-vita-sav adására visszafejlődnek.

Megelőzés és kezelés

Ezek a tulajdonságok jelentős védőképességet biztosítanak a retinoidoknak. Számos tanulmányban, amelynek során nagyobb lakossági csoportok táplálko­zási szokásait vizsgálták, világos utalásokat találtak erre vonatkozóan. A táplá­lék A-vitamin- és karotin hiánya esetén nagyobb számban fordul elő tüdő-, ga­rat-, nyelőcső-, hólyag- és méhrák. Ez valószínűleg érvényes más rákmegbe­tegedésekre is, például bél-, gyomor-, hólyag- vagy bőrrákra. Terápiás szem­pontból is jelentőséggel bír az A-vitamin (vagy az A-vitamin-savak). A recidíva elkerülésére alkalmazzák egyes klinikákon garat- és nyaki daganatoknál, hó­lyag- és tüdőráknál, mint pl. a müncheni Grosshadern Klinikán. Ennek során nagy adagokat napi 300000-1,5 millió lE-t (nemzetközi egységet) adnak, tehát a sokszorosát a napi táplálékkal ajánlott bevitelnek. A helyi kiújulások aránya a felére csökkenthető. A hannoveri Orvosi Főiskolán az idült myeloid leukémia kezelési eredményei 30%-kai javultak.

A mellékhatások hosszas, nagy adagban történő kezelésnél májkárosodások, fejlődési rendellenességek, rosszullét, hajkihullás vagy fejfájás formájá­ban léphetnek fel. Emiatt nagy adagban történő A-vitamin tabletta szedését csak orvosi felügyelet alatt szabad folytatni. Tartalmas élelmiszer a máj, a tojássárgája és a tejtermékek. Fő szükségletét a test a karotinokból fedezi.

Béta-karotin

A természetben több mint 100 anyag található, amelyik a karotinoidok cso­portjába tartozik. Ezek közül mintegy 50-nek hasonló tulajdonságai vannak, mint az elterjedt béta-karotinnak. A béta-karotinból a test A-vitamint képes ké­pezni, emiatt az A-vitamin provitaminjának nevezik. A béta-karotinnál hatéko­nyabb gyökfogó például a paradicsomban lévő lycopin. Ennek az anyagcso­portnak a sokfélesége azzal magyarázható, hogy: a növények karotint és eh­hez hasonló anyagokat képeznek, hogy védjék magukat a szabadgyököktől, esetleg az intenzív napsugárzás okozta károsodástól. Úgynevezett antioxidánsként hatnak. Minden növényfajta némileg eltérő módon fejlesztette ki saját védekező mechanizmusát a szabadgyökök ellen.

A karotinoidok hatásai

A legtöbb karotinoid, amit megeszünk, hasznos a testnek, hogy a szükség­letének megfelelően A-vitamint építsen fel belőle. Ebből kifolyólag önálló hatá­sai vannak, ami az A-vitaminnak nincs vagy nem olyan mértékű:

Antioxidánsként káros szabadgyököket fognak el.

Rákkiváltó anyagokat, tehát kancerogéneket gyengítenék vagy semlegesí­tenek.

Aktiválják a védősejteket, mindenekelőtt az ölősejteket.

Támogatják a génkárosodások helyreállítását, gátolják a ráksejtek dedifferenciálódását és ezáltal malignitásukat.

Ennek elérésére kívánatos az állandó magas karotinszint a vérben, ami napi bevitellel érhető el. Különleges terheléseknél, pl. kemoterápia, besugárzás, stressz esetén, vagy a dohányosoknál a táplálkozás nem mindig elegendő. Ilyenkor a vitaminkutatók kiegészítő vitaminbevitelt tanácsolnak készítmények formájában .

C-vitamin

Különös módon három emlős nem képes a testében a C-vitamint (aszkorbinsavat) a szükséges mennyiségben önmaga felépíteni. Ezek a tengerimala­cok, a majmok és az ember. így a kész vitaminok táplálékok útján történő bevitelére vannak utalva. A bejuttatott C-vitamin a vékonybélben szívódik fel. A felszívóképesség a bekerült mennyiséggel csökken. Egyszeri 1 grammos adagból 60-75% kerül felvételre, 3 grammból 40% és 10 grammból már csak 20%. Készítmény formájában a C-vitamint több kis adagban kell bevenni. A szükségtelen C-vitamint a vesék kiválasztják.

Jelentősége a rákos történésekben

A C-vitamin számos anyagcsere-folyamatban vesz részt. A védősejtek sin­csenek meg e nélkül. A falósejtek például nehézkesek lesznek, ha nincsenek „megetetve" C-vitaminnal. A rákos történések szempontjából fontosak a kö­vetkező tulajdonságok:

A C-vitamin a nitrozaminokat és a többi rákkeltő anyagokat ártalmatlanná teszi.

Befogja a szabadgyököket, vagyis antioxidánsként hat.

Aktivizálja a faló- és az ölősejteket.

Fékezi a különböző daganatok keletkezését és növekedését. Ez bizonyí­tott gyomor- és esetleg mellrák esetén.

Az egészséges ember számára a normál szükségletet majdnem mindig ki­elégíti a teljes értékű táplálkozás. Daganatos megbetegedéseknél azonban na­gyobb mennyiségek kerülnek felvételre. Ez különösen besugárzás és kemote­rápia esetén szükséges. Az 1 gramm feletti bevitel értelmét eddig még nem lehetett tudományosan megválaszolni. Egyes kezelők az időközben elhalt Pauling professzor tanácsát követik, napi 10 grammot vagy többet ajánlanak. Nagy adagoknál gyomorsav okozta panaszok, emésztési zavarok, álmatlanság és hajlam esetén húgykövek fordulnak elő.

E-vitamin

Az E-vitamin olyan különböző vegyületek gyűjtőfogalma, amelyeket tocopherolnak neveznek. Miután a szervezetben főként antioxidánsként hatnak, sok szervben van funkciójuk: kedvezően avatkoznak be a gyulladásos folyama­tokba, védik és erősítik a vérsejteket és megelőzik az artériák elmeszesedését. Rák esetén az E-vitamin következő tulajdonságait használják ki:

Gyökfogóként védi a sejteket a szabadgyököktől. Így 1 molekula E-vitamin a sejthártya mintegy 2000 molekuláját képes a károsodástól megóvni.

A rákot kiváltani vagy serkenteni képes káros anyagokat ártalmatlanítani tudja.

Emeli a T-lymphocyták védekezőképességét.

Enyhíti a belső gyulladásokat és véd attól, hogy ezekből idült gyulladás legyen.

Gátolja a különféle rákféleségek keletkezését és a növekedést mindenek­előtt A-vitaminnal együtt. Igazolt ez béldaganatoknál, prosztata-, nyelő­cső- valamint száj- és torokrák esetén.

Rák esetén fokozott az igény

A rák elleni védelemhez és a megbetegedéseknél az E-vitamin-szükséglet érthetően magasabb, mint az egészségesek igénye. Ezt már alig lehet fedezni a táplálkozással. Szabadgyökök okozta különleges megterhelésnél napi mint­egy 80 mg szükséges, mialatt sugár- és kemoterápia során legalább kétszeres mennyiség kell .

E-vitamin-készítmények szedésekor a vitamin vérszintje mintegy négy hét alatt éri el a maximumot. Az E-vitamint - éppúgy, mint más vitaminokat - min­dig kis adagokban, egész napra elosztva kell szedni. Napi 1 gramm szedése mellett mellékhatások nem ismeretesek.

Gyökfogók - hárman együtt a legerősebbek

A szabadgyökök és más káros befolyás elleni védelemnél az említett vitami­nok szorosan együtt hatnak. Együttesen erősek. Így a C-vitamin mindenekelőtt a sejtközti térségben aktív. Az E-vitamin különösen a sejthártyákat és az ezek­ben lévő zsír- és fehérjemolekulákat védi. C-vitaminnal újra regenerálódik. Ha­tásosan egészíti ki mindkettőt a béta-karotin, ami főleg a sejtek öröklött tulaj­donságait védi.

Szabadgyökfogónak együtt kell bevenni mind a három vitamint, súlyos meg­terheléseknél még nyomelemet, szelént is (lásd 72. oldal). Vannak mind a négy anyagot tartalmazó kombinált készítmények, melyek megfelelőek a normál pro­filaxisra. Kemo- és sugárterápia okozta nagy megterheléseknél olyan adagolás lenne tanácsos, mintha ha csak egyes készítményeket tartalmazna.

A praecancerosisokra gyakorolt hatás

A heidelbergi egyetem egyik tanulmánya igazolta, hogy milyen hatásos ez a három vitamin mint védő- és gátlóanyag. A kezelési kísérletre olyan betegeket választottak ki, akiknek klinikailag igazolt sejtdysplaslája vagy leukoplakiája volt a szájüregében vagy a torkában. Az ilyen sejtkárosodások praecancerosisnak számítanak, rákmegelőző állapotnak. Főleg dohányosoknál fordulnak elő. A kí­sérleti személyek egy része már túl volt egy rák elleni műtéten.

Ezt a betegcsoportot három hónapig kezelték a három antioxldáns kombiná­ciójával. Naponta bevettek 75 mg béta-karotint, 1 g C-vitamint és 100 mg E-vi­tamint.

A negyedéves kezelés után a betegek 98%-ánál teljesen vagy részlegesen visszafejlődtek a nyálkahártya-elváltozások. Azoknál a betegeknél, akik telje­sen lemondtak a dohányzásról, újra egészséges, normális nyálkahártya képző­dött. Azoknál, akik tovább dohányoztak, jelentős javulás következett be. Az 1996-ban lefolytatott tanulmány megerősítette a Franciaországban végzett ko­rábbi tanulmány eredményeit, ahol csupán béta-karotinnal hasonló sikereket értek el. A heidelbergi tanulmányt tovább kell folytatni, hogy megvizsgálják, vajon a tartós kezelés meg tudja-e akadályozni a száj- és garatrák esetén a recidívák fellépését. Ezek a visszaesések relatíve gyakoriak, feltehetően azért, mert a daganat miatt végzett műtéteknél az Ilyen praecancerosisokat elnézik és nem távolítják el. Így ezután újabb daganatos növekedéshez vezetnek. Su­gárral és cytostatikumokkal történő kezelésnél akár új sejtkárosodások is kelet­kezhetnek.

Miután itt a három vitaminnal történő kezelés orvosi ellenőrzés mellett nem veszélyes, az eredményesség valószínűsége azonban magas, a szájüreg- és gégekarcinómában szenvedő betegeknek ki kell használni ezt a lehetőséget a visszaesések megelőzésére, még akkor is, ha a pontos kutatási eredmények még hiányzanak. Azoknak a dohányosoknak is hasznára lehet az ilyen profila­xis, akik nem tudnak leszokni a dohányzásról.

Hasonlóan jó eredményeket ért el a praecancerosisoknál a müncheni Maxi­milián Egyetem a nagy adagban adott A-vitamin-kezeléssel. A betegek több héten át naponta 1,5 millió lE-ig terjedő adagot szedtek.

 A kiválasztott vitaminok napi szükséglete

Vitamin     Normál             Terhelésnél,            Védelem a mellékhatások ellen

(me)        szükséglet         lábadozásnál  

A 2. oszlopban található a normál szükséglet, ahogy általában ajánlják. Ezt a teljes értékű táplálkozás rendszerint fedezi. Terhelés és a lábadozás idején (3. oszlop), vagy agresszív rák elleni kezelésnél (4. oszlop) magasabb adagok szükségesek, amit alig lehet a táplálkozással fedezni. A gyökfogók *-gal vannak jelölve (3. tábl. Schmidt prof. után) Mértékegységek:     IE = nemzetközi egység

mg = milligramm (1 ezred gramm) (xg = mikrogramm (1 milliomod gramm)

Ásványi anyagok

A test ásványianyag-szükséglete teljes értékű és változatos táplálkozással többnyire kielégítően bejuttatható. Kiegészítő adásra lehet szükség, ha a be­tegnek emésztési vagy anyagcserezavarai vannak, ha a zöldségeket, a gyü­mölcsöt vagy a teljes értékű gabonatermékeket, például a kemoterápia követ­keztében, rosszul viseli el, vagy különleges megterhelések esetén. Ilyenkor a kombinált készítmény szedése tanácsos, mely az összes ásványi anyagot megfelelő biológiai arányban tartalmazza, úgy, ahogy ez a szervezet számára szükséges. Az egyes anyagok emelt adagban történő bevitele az anyagcsere­ egyensúlyt zavarhatja. Csak akkor kell hogy sor kerüljön erre, ha az orvos meghatározott hiányt állapít meg. Többet szedni, mint amennyire a szervezet­nek szüksége van, nem jár további előnyökkel.

Rákos megbetegedéseknél a magnéziumon kívül nem ismeretes, hogy egyes ásványi anyagoknak - elektrolitoknak is nevezik ezeket — különleges jelentősége lenne.

A magnéziumnak közömbösítő hatása van az idegrendszerre, bizonyos kö­rülmények között segíthet a depresszív állapotokat uralni. Ilyen esetekben hasznos lehet a pótlólagos bevitel.

Nyomelemek

A nyomelemek közül, amelyekből gyakran csak napi ezred vagy milliomod gramm mennyiség szükséges, egyesek fontosak a védekező rendszer műkö­déséhez és a rák elleni védelemhez. Vitatkoznak a szelén, a cink, a réz és a vas befolyásáról. A szelén kivételével jelenleg nem lehet általános ajánlást adni a kiegészítő bevitelhez, kivéve ha az orvos nem állapítja meg az egyik ilyen nyomelem hiányát. Egyes orvosok mindenesetre kiegészítő cinkbevitelt java­solnak legalább a megterheléssel járó kezelések idejére, napi 20-50 mg-os adagban. A cink esszenciális alkotórésze több mint 70 enzimnek, amelyek közül egyesek a thymushormon képzésében és így a védősejtek érésében vesznek részt. A cinkhiány a védekező erő gyengüléséhez vezethet.   

Szelén

A szelén a glutathionperoxidase enzim építőköve. Ez az enzim védi minde­nekelőtt a vérsejteket a szabadgyököktől, különösen az úgynevezett peroxi­doktól. Az enzim, azt lehet mondani, hogy úgy működik, mint a test saját gyök­fogója. A peroxid más testsejtek működését is megzavarja, vagy akár elpusztít­ja. Erre vezethető vissza, hogy a szelén, mintáz enzim alkotórésze, igen hatá­sosan véd a besugárzás és a kemoterápia okozta károsodásoktól. Az antioxidatív vitaminokkal, a béta-karotinnal, a C- és E-vitaminnal a szelén hozzájárul a kancerogén károsító anyagok, mint amilyenek az alfatoxinok (penészgomba­mérgek), a benzpirének (dohányzásnál és grillezésnél keletkeznek) vagy a nitrosaminok ártalmatlanná tételéhez. Ösztönzi a nehézfémek, különösen a higany kiürítését a testből.

A napi szelénszükséglet a jelenlegi ismeretek szerint mintegy 80-120 mikro-gramm. Ebből mintegy 50-100 mikrogrammot a táplálkozás fedez. Számos kezelő­orvos javasolja emiatt a szelénélesztő-készítmények előzetes bevételét, ame­lyek többnyire 50 mikrogramm szelént tartalmaznak. Sugár- vagy kemoterápiás kezelés okozta különleges megterhelések esetén ezen ajánlások szerint napi 200-400 g-t kell beszedni. Ezt a mennyiséget ivófiolából lehet bejuttatni. A kezelés után az adagot ismét 50 g-ra kell csökkenteni, mert túl magas bevitel mellékha­tásokhoz vezethet. Nagy adagokat nem szabad C-vitaminnal együtt szedni, mert ezek a szelén felvételét befolyásolják. Elegendő a bevétel során 2 órás időközt betartani.

Szelénben gazdag élelmiszer mindenekelőtt a hal (75 g/100 g árura számít­va), a búzamag (35), a tojás (15-20), valamint a marha- és disznóhús (10-35mikrogram).  

Káros-e a „túlkezelés"?

A rák kezelése során mindig újra felmerül a kérdés: milyen kezelések szük­ségesek és melyekről lehet károsodás nélkül lemondani? A kemoterápiánál például kritizálják a „túlkezelést", ami biológiai szerekkel is lehetséges. Egyes előállítók a gyógyszereiknek olyan rák elleni hatékonyságot is tulajdonítanak, ami alig megalapozott. Néhány immunterapeuta ismételten hajlik arra, hogy mindent bevessen, ami hasznos lehet; azonban a rákorvoslásban is érvényes a mondás: „kevesebb több lett volna".

Ez idáig nincs bizonyíték arra, hogy több immunmodulátor egyidejű alkalma­zása, esetleg fagyöngy plusz thymus plusz peptldek adásával többet lehetne elérni, mint önmagukban adva ezeket a szereket. Ez akár kevésbé eredmé­nyes is lehet, mert az immunrendszer igen érzékenyen reagál és a túladagolás­sal gyengíteni is lehet.

Valamilyen műtét utáni visszaesés elleni adjuváns kezelésnél elegendő lehet minden felhasznált csoportból mindig csak egy gyógyszert alkalmazni, például:

- 1 immunmodulátor (fagyöngy vagy thymus vagy peptid - alkalmanként váltva),

- 1 enzimkészítmény,

- erősítésként vitaminok és szelén.

A visszaesések kezelésénél vagy a mellékhatások enyhítésére kiegészítő eszközökre lehet szükség, mint amilyen az oxigénkezelés. Cytokinekkel vagy antitestekkel történő kezeléseknél meg kell az orvossal beszélni, hogy kívána­tos-e a kiegészítő immunkezelés végzése.

Miközben a klinikai polipragmáziát a megkérdőjelezhetősége ellenére a be­tegbiztosító fizeti, addig a biológiai kezelések költségeit gyakran maguk a bete­gek viselik, mert nem mindig térítenek meg minden kezelést a biztosítók. Saj­nos gyakrabban fordul elő, hogy a betegek  ezreket adnak ki olyan keze­lésekért, melyeknek a haszna kérdéses.

(D.B. A rák komplex kezelése)