D VITAMIN

Tudományos név: KOLEKALCIFEROL

 Kémiailag a D-vitamin a vízben nem, alkoholban és zsírban ol­dódó szteroidok közé tartozik, amely kristályos állapotú. Két megje­lenési formája alapján két alcsoportba sorolható:

- D2-vitamin vagy kalciferol, amely D2-provitaminból más néven ergokalciferolból keletkezik ultraibolya sugárzás hatására,

- D3-vitamin vagy dehidro-koleszterol, amely embernél a bőrben szintén a napfény ultraibolya sugárzásának hatására keletkezik. Ez­zel szemben napfény hatására bomlanak, és a növényi, illetve állati olajokat fényvédő üvegben kell tárolni, ugyanakkor a friss zöldség­növények ultraibolya besugárzása növeli, D-vitamin - főleg D2 -tartalmukat.

Igen hasonló két alcsoportot különböztethetünk még meg a D4-és D5-vitaminét.

Táplálkozási szempontból a halmájolajak a legjobb forrásai, a legnagyobb koncentrációban a laposhal mája tartalmazza: hárommil­lió NE (Nemzetközi Egység), míg a tőkehal májában csak tizenöt­húszezer NE található. A kevésbé ismert tonhalmáj háromszázezer­négyszázezer NE-t tartalmaz. A szokásos étrendben az olajos szardí­nia, a hering vagy a tonhal négyszáz-kétezer Ne-t. A tehéntej két-háromszor gazdagabb D-vitaminban, mint a női tej, ezért igen ajánlott a szoptatás ideje alatt is, de főleg az elválasztásnál a csecsemőknek megfelelő mennyiségű tejterméket adni, és nem szabad vakon hall­gatni arra a vegetáriánus véleményre, amely szerint a tej teljes elha­gyása és zöldséglevekkel való helyettesítése ajánlott.

A bőr barnulása a mély kötőszövetekben lévő D3-vitamin ultra­ibolya fény hatására történő átalakulására történik meg napozáskor. De vigyázni kell a napfény infravörös sugarainak hatására, amelyek a szó szoros értelmében „megfőzik" a kötőszövetet, és ez a felelős a „napszúrásért" is, a kötőszöveti sérülések miatt lerontva a D3-vitamin szintézisének jótékony hatását a bőrben.

A napi szükséglet D-vitaminból szintén különböző a kor, a nem, az éghajlat és az egyedi sajátságok szerint, a táplálékkal történő bevi­telnek többé-kevésbé ellensúlyoznia kellene az esetleges napfényhi­ányt; és ez fordítva is igaz: a bevitt kolekalciferol mennyiségét csök­kenteni kéne, ha az adott személy optimális napfényviszonyok között él. Felnőtteknél az átlagos napi D-vitamin-szükséglet 0,025 mg.

Csecsemőknél, főleg koraszülötteknél, a D-vitamin-igény meg­növekedik annyira, mintha felnőttről lenne szó. Egyaránt fontos a kalcium bevitele is, ezért figyelhető meg, hogy az anyatejjel táplált koraszülött sokkal gyorsabban éri el az optimális növekedési görbét, mint tápszeren élő társai, nem számítva az anyatejben lévő ellenanya­gokat.

Hat hónapos kortól tizennyolc hónapos korig, amikor a legerő­teljesebb a csontrendszer növekedése, a gyerekeket fokozatosan - és rendszeresen - napoztatni kellene. Kísérletesen két, harmincfős hét hónapos korú, gyerekcsoportot többször pár percig napoztattak; az el­ső csoporton csak fürdőnadrág volt, a második csoport gyerekei rug-dalódzót viseltek, amelyen a fürdőnadrág helyét kivágták, és ez a rész meztelen volt. Az eredmény meglepő volt a kísérletet végző orvosok számára, mivel a második gyerekcsoporthoz tartozó csecsernők kötöt­ték meg jobban a kalciumot, és növekedett gyorsabban az első csoport tagjaihoz képest. Ez azt bizonyítja, hogy nem a napfénynek kitett testfelület nagysága a fontos, hanem bizonyos szterolok és melanoblasztok koncentrációja képviseli az angolkór ellenes anyago­kat.

Fontos megjegyezni azt is, hogy a sötétebb bőrű csecsemők - és ez érvényes a felnőttekre is, csak kisebb mértékben - hajlamosabbak az angolkórra, mint a világos bőrűek, amikor olyan területen élnek, ahol kevés a napsütés, mivel a bőr pigmentációját okozó melanoblasztok az ultraibolya sugárzás behatolását és a szterolok ál­tali átalakulását lassító fényszűrő rétegként hatnak a bőrben.

Olyan országokban, ahol sok a napsütés, szintén megtalálható az angolkór, amikor a fiatal gyerekek városi környezetben élve nincsenek eleget kint a szabadban. Természetesen az ősszel született gyerekek jobban ki vannak téve a fiatal gyermekkori növekedési zavaroknak, mint azok, akik tavasszal születtek, és maximálisan kihasználják a napfény jótékony hatását.

A napi táplálékkal a szervezetbe jutott D-vitamin és a többi zsír­ban oldódó anyag semmilyen átalakuláson nem megy keresztül a gyomorban. A duodénum szintjén - pontosabban a vékonybél leghosszabb szakaszát jelentő jejunumban - nagyon kis mennyiségű epesók jelenléte szükséges ahhoz, hogy a bélfalon át felszívódhasson.

Elég gyorsan felszívódva a vékonybél nyálkahártyáján keresztül a D-vitamin a limfatikus rendszerbe kerül, ahol szabadon kering mint­egy húsz órán át; azonban a D-vitamin egy része kelát formában, majd telített vagy egyszeresen telítetlen zsírsavak hatására észterifikált for­mában található meg. Ahhoz, hogy a vérszérumban ugyanolyan sza­badon keringjen, mint a limfatikus folyadékban, a D-vitaminnak egy szállító fehérjéhez kell kötődnie, amely kissé módosítja térszerkeze­tét, és így metabolittá átalakul. Ez a metabolit a vérben egy alfa-globulinhoz kapcsolódva újból kering a vérben, és egy újabb kémiai átalakuláson megy át ezúttal a vesében, annak tubuláris sejtjeiben, míg végül aktív kolekalciferollá alakul. Ez utóbbi átalakulásnak kö­szönhető a kalcium bélfalon át történő felszívódása, és hogy koncent­rációja megegyezzen a foszforéval.

Az emberi szervezetben a D-vitamin raktározása elsősorban a májban történik, de megtalálható az izmokban és a zsírszövetben is. A májsejtekbe történő beépülés egy enzimrendszer segítségével történik, amely egyes gyógyszerek, mint az epilepsziaelleni vagy barbiturát-készítmények hatására a D-vitamint inaktiválja. A D-vitamin élettar­tama egészen lebomlásig és kiürüléséig a széklettel és vizelettel, mintegy hét - tizennégy napig tart attól függően, hogy milyen meta­bolit formájában volt raktározva a szervezetben.

Bármilyen eltérő sajátságai is legyenek a táplálékkal bevitt D2-vitaminnak vagy a bőrben keletkező D3-vitaminnak, az őket a szervezet­ben szállító fehérjék nem különböztetik meg a két alcsoportot, a kolekalciferol-molekula májban és vesében történő folyamatos átalakulásai miatt. Tíz-tizenkét óra telik el a D-vitamin felszívódása és a vérben lévő kalcium koncentrációjának emelkedése között. A májban lezajló és hat órát igénylő első átalakulás után a második átalakulás a vesében megy végbe, és szintén ennyi időt igényel; az ekkor keletkező - igazi metabolit - egy kicsit úgy viselkedik, mint egy, a mellékvesék által termelt, szteroid hor­mon. A parathormonnal harmonikusan hatva a foszfor-kalcium anyagcse­rének szabályozását végzi és megkönnyíti a kalciumfelszívódást a vé­konybélben.

A D-vitamin felszívódása a vékonybélben azokban a sejtekben történik, amelyek a táplálékból származó kalciumot is felveszik, ahol a kolekalciferol metabolitja egy specifikus citoplazmatikus fehérjével kelátot alkot, és e sejtek kromatin receptoraira kötődve úgy tűnik, hogy egy messenger RNS és egy, a kalciumot a csontokba szállító, fehérje kialakulását idézi elő. Így a D-vitamin a vér kalcium tartalmának élet­tani koncentrációját három lépésen keresztül valósítja meg, amelyek majdnem teljesen megegyeznek a foszfátionokéval a vérben. Másrészről a vér foszforkoncentrációjának csökkenését, majd közvetlenül ezután a vér dehidro-kortikoszterol tartalmának a növekedését figyelhetjük meg, amely a vér normálisnál nagyobb kalciumtartalmát, és következéskép­pen a fokozott kalciumürítést vonja maga után az elkövetkező órákban.

Élettani szempontból a D-vitamin tehát elősegíti a kalcium és ehhez kapcsolódóan a foszfátok felszívódását a vékonybélben, és le­hetővé teszi ezek szállítását az éppen növekedésben lévő csontszöveti receptorokhoz - szükség esetén. A vérplazma kalcium- és foszforkon­centrációjának szabályozása a D-vitamin és a parathormon hatására történik. De amikor a parathormon túl nagy mennyiségben termelő­dik, a csontszövet elmésztelenedési folyamatát idézi elő azáltal, hogy a csontfaló sejtek termelődése felülmúlja a csontképző sejtekét. Ez a hiperkalcémia azonnal elindítja kalcium és a foszfátok vesén át üríté­sét, ami néha a csontváz demineralizálódásához vezet.

A D-vitamin-hiány a fent bemutatott folyamatok révén gyere­keknél súlyvesztéssel és étvágytalansággal járó angolkórt idéz elő, a felnőtteknél pedig csontlágyulást okoz, amely a csontszövet ásványi eredetű kalciumvtsztésével jár, amikor is a csontszerkezet érintetlen marad, ellentétben a csontrikulás folyamatával. Csontlágyulás megfi­gyelhető többször szült asszonyoknál is.

Fontosnak tűnik, hogy e két utóbbi érdekes kórképet bővebben kifejtsük: az angolkór esetében különbséget kell tenni a veleszületett kora gyerekkori angolkór és a kései angolkór között.

A veleszületett angolkór igen ritkán fordul elő; olyan újszülöt­teknél figyelhető meg, akiknek édesanyjuk igen rosszul táplált, és ez az állapot már a terhességet jóval megelőzően is fennállt. A kora gyermekkori angolkór minden tipikus jegye megtalálható ebben az esetben, nevezetesen: nagyon nagy homlok, az agykoponya elülső ol­dalán eléggé szembetűnő kidudorodásokkal, széles törzs és feltűnően görbült lábszár. Rendszerint a betegség kifejlődése megegyezik a ko­rai gyermekkori angolkóréval.

A kora gyermekkori angolkór régen azoknál a csecsemőknél volt megfigyelhető, akiket gyenge tápértékű - a maiakkal össze nem ha­sonlítható minőségű - tápszeren neveltek. Természetesen más okok is vezethetnek az angolkór kialakulásához: az általánosan rossz életfelté­telek, a higiénia teljes hiánya, a rossz minőségű és kevés táplálék, va­lamint a bezárt életmód, azaz a szabad levegő hiánya; azután krónikus emésztési zavar lép fel, amely a mellkas kiszélesedését okozza a bor­dák ízületeinek megnagyobbodásával; elhúzódó hörghurut és tüdő­gyulladás, valamint tuberkulózis miatti leromlott fizikai állapot; kró­nikus gennyes bőrgyulladás, mint a tályog, furunkulus, vagy a fertőző szőrtüszőgyulladás. Amikor az angolkór már kialakult, az immun­rendszer védekezőképessége gyengül, és a csecsemő fogékonnyá vá­lik egyéb fertőző betegségekre, amelyek még tovább súlyosbítják az angolkóros állapotot.

Az első hat hónapban a tünetek elsősorban a koponyán figyelhe­tők meg: a csontok lágyak maradnak, mint amilyenek a születéskor voltak, majd a következő hat hónapban megjelennek a bordákon az ízületi csomók, amelyek a bordákat a szegycsonthoz kötő ízületek megnagyobbodása következtében jelennek meg, és az ún. bordafüzér kialakulásához vezetnek. Az első kutacs nem zárul be, és ez az állapot kórosnak tekinthető a tizenötödik hónap betöltése után.

A késői angolkór a pubertás kezdetén alakul ki vérszegény, gyenge vagy rosszul táplált gyerekeknél. Igen ritkán fordul elő telje­sen egészséges gyerekeknél. A leggyakoribb elváltozások a kamaszkori gerincferdülés, lúdtalp, gacsos térdállás (X-láb) és deformált ke­zek.

Ettől kezdve főleg a végtagok torzulnak, mindkét oldalon. Cso­mós boka és csukló az ízületek megnagyobbodása miatt, ami a hosszú csöves csontok epifizisének szintjén alakul ki, valamint a mellkas is deformálódik. Ha az angolkór kifejlődése folytatódik, a hosszú csöves csontok meggörbülnek, főleg ha a gyerek már járni tud. Néhány an­golkóros elváltozás nemcsak a csontok fejlődésének zavaraira, hanem egy általános idegű ínszalaggyengülésre vezethető vissza, nem tartja meg többé a gerincoszlop normális egyenességet. Másrészről megfi­gyelhető a medence deformálódása, a fogak késői megjelenése és a kialakuló fogak torzulása. Az ilyen gyerek hajlamos a „rángatózásra", amely nem egyéb, mint a kalciumhiányra visszavezethető tetanuszos görcsök fellépése. Ilyen görcsös állapotok egyébként megfigyelhetők olyan felnőtteknél is, akik túlzottan rendszertelenül táplálkoznak a modern kémia vívmányai felhasználásával. Amikor nincs kifejezett kalciumhiány, a gyereknél gyakran megfigyelhető egy neuromuszkuláris izgalmi állapot, amely a Chwostek-szindrómában, azaz reszke-tésben nyilvánul meg.

Csonttörés esetén az összeforradás jellegzetes torzulásokkal, hi­básan történik meg.

A csontlágyulást az egész csontváz kóros és növekvő hajlékony­sága jellemzi, amely a csontok fehérjevázának felborult foszfor-kalcium anyagcseréjére vezethető vissza, amit a D-vitamin-hiány vagy ennek anyagcserezavara okoz. Fontos megjegyezni, hogy ezek a zava­rok a már növekedésüket befejezett csontoknál jelennek meg.

Az angolkór nem okoz semmiféle fájdalmat, de ezzel szemben ebben az esetben megfigyelhetők a dekalcifikációra jellemző fájdal­mak: gerincfájdalmak, amelyek a gerincoszlop egy részét vagy egé­szét érintik, a lapockacsont és a medenceöv vagy a combok fájdalmai, amelyek fokozatosan kacsázó járás kialakulásához vezet, és egyre ne­hezebben tud az érintett személy túl alacsony székre leülni, illetve on­nan felállni.

A csontlágyulásnak különböző okai lehetnek: első helyen a D-vitamin-hiány áll, amelynek eredete a helytelen táplálkozásban, a napfény hiányában vagy a D-vitamin felszívódási zavaraiban a bél­nyálkahártyán, vagy epe- és hasnyálmirigy-problémákban keresendő. Majd a D-vitamin anyagcserezavaraiban, mint a cirrózis vagy a vese­elégtelenség esetében, amely a rendszeresen hemoldializált egyéneknél fordul elő, vagy az idült angolkórban, illetve az epilepszia elleni gyógyszerek D-vitamin-hiányt okozó mellékhatása váltja ki.

Befejezésül szintén megtalálható a foszforhiány, amely lehet „vi­tamin-ellenálló" angolkór, vesetubulus sejtjeinek szintjén történő foszforvesztés vagy gyógyszermellékhatás következménye.

Klinikailag megfigyelhető az alkalikus-foszfatáz koncentráció­jának öt-hatszorosára növekedése, a Bodansky-egységekben mért öt-tizenkét normális értékhez képest. De ez az eltérés a normális értéktől inkább a betegség fejlődési stádiumára, mint a pillanatnyi állapotára jellemző adat: az előrehaladott csontlágyulásnál, amely nem fejlődik tovább, közel normális az alkalikus foszfatázérték.

Kivéve a kisgyerekeknél, ritka a vér kalciumkoncentrációjának csökkenése, mivel igen gyakran a mellékpajzsmirigy fenntartja a nor­mális kalciumkoncentrációt a vérben és a vizeletben is, természetesen a csontváz rovására, amely emiatt többé-kevésbé gyorsan demineralizálódik. Ezzel szemben a vese általi fokozott foszforürítés követ­keztében a vér foszforkoncentrációjának csökkenése figyelhető meg.

Ezt a fajta „automatikus egyensúlyt", amely a vér különböző ás­ványi sói között nyilvánul meg, főleg a mellékpajzsmirigy működése szabályozza, és amikor a vér kalciumkoncentrációja és ürítése ala­csony, a foszfor-koncentráció normális vagy kissé csökkent marad, és foszfátürítés jóformán nem létezik. A csontok tehát nem veszítik el ásványianyag-tartalmukat, de a beteg krónikus görcskészségben fog szenvedni.

A szintetikus D-vitamin mértéktelen abszorpciója jellegzetes tü­netekben megnyilvánuló hipervitaminózishoz vezet, amelyek elég gyorsan megszűnnek a vitaminkezelés abbahagyása és a kalciumban gazdag ételek fogyasztásának kerülése után.

Csecsemőknél háromezer NE naponkénti fogyasztása felett, fel­nőtteknél pedig nyolcvanezer NE naponkénti fogyasztása felett a D-vitamin hipervitaminózisáról beszélhetünk.

Klinikai tünetei szoros kapcsolatban vannak a kalcium vérbeni koncentrációjával, főleg ez utóbbi növekedése esetén.

Legelőször nagyfokú gyengeség lép fel leggyakrabban fejfájás­sal, sőt hányingerrel, hányással és hasmenéssel kísérve; kisebb-nagyobb kiterjedésű viszketési és még néhány jellegzetes tünet jelenik meg. Ezután bizonyos vesezavarok mutatkoznak: fehérjevizelés, túl­zott mennyiségű vizeletürítés, amely azonban hagyja, hogy a kalcium­ionok a nefronban kötődjenek, így vesegörcsöt okozva, de sajnos a károsodások legnagyobb részt maradandóak: ez az evolutív veseelmeszesedést vonja maga után.

A megjelenő polidipszia, azaz olthatatlan szomjúság nem akadá­lyozza meg a szervezet kiszáradását; mindemellett lelki zavarok fellé­pése szintén megfigyelhető.

A nagyvárosokban,különösen az erősen szennyezett területeken érdemes több D vitamin bevitelről gondoskodni.Bizonyos fogamzásgátlók esetében is esetleg több D vitaminra van szükség.

Szívbetegséget okoz a D-vitamin hiány