"Az orvos, aki a betege immunrendszerét nem tartja állandóan magas szinten, műhibát követ el."

(Professzor Heinrích Wrba, Wien)

A kezelési lehetőségek kiegészítésére a hagyományos orvoslás csak kevéssé törekedett. Egészen a legutóbbi évtizedig szinte dogmának számított, hogy a rosszindulatú sejteket csak késsel, sugárral, vagy méreggel lehet leküzdeni és kiirtani. Csak bizonytalanul nyilvánult meg az a gondolat, hogy a daganat nemcsak elfajult sejthalmaz, hanem a fejlődése attól is függ, hogy "gazdaszervezete", az ember, milyen feltételeket kínál keletkezésének és növekedésének.

Különböző irányokból érkeztek ehhez kezdeményező lépések. A hormonkutatók felfedezték, hogy legalább néhány daganatos megbetegedést befolyásolni lehet a test saját hormonaival; az immunkutatás rájött, hogy a védősejtek éppenséggel abban a helyzetben vannak, hogy ráksejteket elpusztítsanak; széles körű lakossági tanulmányok világos összefüggést mutattak a táplálko­zás és a rák között; a pszichológusok meg tudták a kétkedőket győzni, hogy a lélek nem csekély mértékben hozzájárul a gyógyuláshoz.

Mindezek a tágabb értelemben vett biológiai kezelések nem direkt hatnak a ráksejtekre. Nem pusztítanak, hanem felépítenek - mozgósítják a védősej­teket, fékezik és gátolják a rák növekedését, enyhítik a panaszokat, aktivizál­ják és támogatják a beteg öngyógyító erejét.

Már ezt megelőzően jelentősen legyengül a betegség miatt a védekezőrend­szer. A daganatellenes kezelések önmagukban gyakran nem tudják megakadá­lyozni, hogy a metasztázisokkal visszaesések lépjenek fel, így meg kell kísé­relni ezek kialakulását kiegészítő biológiai anyagokkal történő kezelésekkel késleltetni vagy meggátolni.

"Biológiainak" számítanak azok a kezelések, amelyek a test saját szabályo­zórendszerein át hatnak a daganatos történésekre, pl. a hormonális, az immun­rendszeren keresztül, az anyagcsere útján (táplálkozás), az idegrendszer (pszi­ché) segítségével és más módon.

A biológiai kezeléseket majdnem mindig kiegészítésül alkalmazzák a daga­natellenes kezelésekhez, vagyis adjuváns (kísérő) vagy szupportív (támogató) terápia gyanánt. Ezekkel kell és lehet a hagyományos kezelések eredményeit megtartani.

Hormonkezelés

Amit a rákkezelés során "hormonális kezelésnek" neveznek, az pontosab­ban fogalmazva antihormon-kezelés. Arról van szó, hogy a szervezet egyes saját hormonjait, amelyek a ráksejteket serkenteni képesek, kikapcsolják. Ez különösen három daganatféleséget érint, nevezetesen a mell, ritkábban a méh és gyakran a prosztata megbetegedéseit. A mell mirigysejtjei például a szexuálhormon, az ösztrogén útján kapnak növekedési impulzusokat. Ha az ösztrogén kiváltotta ösztönzést megállítják, akkor a ráksejtek növekedése leáll, vagy legalábbis erősen lefékeződik. Prosztataráknál a férfi androgéneket sem­legesítik.

A hormonkezelést különféle módon hajtják végre. Mellráknál leggyakrabban a receptorblokádot alkalmazzák: a mirigysejteken lévő ösztrogénreceptorokat "megtévesztik". Ösztrogénhez hasonló anyagot kínálnak, azonban nem olyat, amelynek növekedést kiváltó hatása van. A receptorok megragadják ezeket és így a test saját ösztrogénjei számára már nincs  kapcsolódási hely. Mellráknál a Tamoxifen hatóanyagú antiösztrogének vagy hasonló módon ható anyagok ha­tása kellően megerősített.

A hormonkezelés további lehetőségei, hogy a hormonok termelését közvet­lenül a ivarmirigyekben (petefészkek, herék) gátolják, vagy termelődésüket az agyban lévő szabályozóközponton, a hypophysisen (agyalapimirigy) keresztül kikapcsolják. Ezekhez a szerekhez tartozik a Buserelin, ami Suprefact kereske­delmi néven ismeretes, a prosztatarák kezelésére, vagy a női daganatos beteg­ségeknél az úgynevezett aromatase-gátló vagy GnRH-analóg. A Zoladex hor­mongátló férfiaknál és nőknél is alkalmazható.

Hormonkezeléssel időlegesen késleltetni lehet vagy teljesen meg lehet aka­dályozni a visszaesést. A sikert néha az korlátozza, hogy nincs minden ráksejt azonos mértékben felszerelve hormonreceptorokkal. Emiatt határozzák meg a mellműtéteknél a daganatsejtek „receptor státusát". Ha negatív - tehát hiá­nyoznak a receptorok -, akkor a daganat a hormonoktól függetlenül növekszik és a kezelés kevéssé hatékony. A receptor státus azonban önmagában nem döntő a hormonkezelésre adott válasznál. Nőknél a változókor után a státustól függetlenül is hatásos lehet. Az elsődlegesen „negatív" daganatok áttétei „po­zitívvá" változhatnak és reagálhatnak a hormonkezelésre.

A magasabb életkorokban előforduló megbetegedéseknél a hormonkezelés lehet az egyetlen terápiás lehetőség. Gyakran meg lehet a daganat növekedé­sét olyannyira lassítani, hogy nem befolyásolja a természetes életkilátásokat. A kezelés majdnem mindig tartós, többnyire két évig tart vagy még tovább. A hormont termelő mirigyek korábban gyakran szükséges eltávolítása, a pete­fészkek kivétele mellráknál, vagy a herék kiirtása prosztataráknál, már csak ritkán ajánlatos.

Az antihormonok mellékhatásai a legtöbb esetben jól elviselhetők. Egyénen­ként eltérően komolyabb panaszok is felléphetnek. Lényegében a változóévek panaszaihoz hasonlítanak, tehát hőhullámok, alvászavarok vagy hasonlók. Fér­fiaknál a libidó vagy a potencia lehet érintett. 

Monoklonális antitestek

Világszerte megkísérelnek a kutatók és az orvosok, óriási költségráfordítás­sal, új géntechnikákkal, rákellenes kezelést kifejleszteni. Ennek során magukat a daganatsejteket, vagy a speciális védősejteket változtatják meg genetikusan. Az egyik első, génlaborból származó és a gyakorlat számára alkalmas terapeutikumok a speciális antitestek. Normális körülmények között ezeket az immun­rendszer B-lymphocytái termelik, hogy antigénjeikről felismerjenek és megje­löljenek a szervezetben minden olyan ismeretlent, mint a baktériumok, a víru­sok vagy a rosszindulatú sejtek . A bélrákból származó sejteket  például elárulják az antigének, melyeket a 17-1A antitest felismer. Az immun­rendszer azonban nincs mindig abban a helyzetben, hogy elegendő mennyi­ségben és elég gyorsan képezzen ilyen antitesteket. Laboratóriumban klónoz­zák ezeket, vagyis identikusan szaporítják; innen ered a nevük: "monoklonális antitestek". Bélműtét után antitesteket injekcióznak a betegekbe, hogy a műtét során kiáramlott vagy már előzőleg megtelepedett ráksejteket felderítsék és a védekező rendszer számára megtámad hatóvá tegyék.

Gyógyszerként 1995 óta érhetők el ezek a monoklonális antitestek. A Gert Riethmüller professzor által vezetett müncheni Egyetemi Klinikán a Dukes C stádiumban (ilyenkor a tumor már áttörte a bélfalat és nyirokcsomóáttétek van­nak) lévő betegeket kezelték. Az 5 éves utánvizsgálat során az így kezelt bete­geken 30%-kai kevesebb áttét keletkezett. A kezelés tehát meglehetősen egyenértékű az adjuváns kemoterápiával, de jobban elviselhető. A műtét után azonnal el kell kezdeni. Mindazonáltal úgy tűnik, csak a mikrometasztázisok, tehát az apró daganatfészkek ellen hatásos. Nagy szolid daganat esetén - így mondják az orvosok - a "védősejtek csak a külső felületet képesek némileg tönkretenni", a daganatsejtek tömegét nem érik el.

Már a mellrák, a veserák és más daganatféleség-sejtek specifikus antitestjeit is felfedezték. A terápiás felhasználás nehézsége abban van, hogy: minden tumorféleség más antigéneket hordoz a sejtjein. Gyakran egy daganatfélesé­gen belül is előfordulhatnak eltérő antigének. Tehát olyan antigéneket kell talál­ni, amelyek specifikusak valamely daganatra és amelyek ennek a tumornak összes sejtjében megvannak.

A monoklonális antitestekkel történő kezelésnek alig van mellékhatása. Néha előfordulnak enyhe gyomor- vagy bélpanaszok, valamint allergiás reakciók.

Cytokin

A cytokin olyan jelzőanyagok gyűjtőfogalma, amivel a védősejtek egymást értesítik, aktivitásukat irányítják és összehangolják. Ezek nélkül nem működhet az immunrendszer . A rákorvoslásban cytokineket vetnek be az immunrendszer lehetőség szerinti célzott erősítésére. A cytokinek közé tartozik például az interferon, az interleukin, a növekedési, a tumornekrózis-faktorok és még sok egyéb. Így az alfa-interferon növeli az immunrendszer számára a daganatsejtek felismerhetőségét és aktivizálja az ölősejteket. Az interleukin 2 ösztönzi a védősejtek termelődését és stimulálja a faló- és ölősej­teket. A növekedési faktorok elősegítik az új vérsejtek és lymphocyták képző­dését. Időközben több tucat cytokint tudtak izolálni, beleértve alfajaikat.

A cytokin nagy reményeket keltett, amikor ezeket, kezdve az interferonnal, mintegy 20 évvel ezelőtt bevezették a kezelésbe. A gyakorlatban azonban inkább félresikerült, mint sikert hozott. Nagy adagokban alig vállalható mellékha­tások léptek fel, önállóan alkalmazott cytokin, mint a tumornekrózis faktor, TNF néha a daganat növekedését váltotta ki a megfékezése helyett; és a kezelési eredmények is nagyon eltérőek voltak. Jelenleg is kipróbálás alatt van, hogy hogyan kell a cytokint helyesen adagolni és kombinálni, hogy a kétségtelenül meglévő hatékonyságát ki lehessen használni.

Biztos jó eredmény eddig csak a bőrrák (melanoma), a vesesejtrák és a leu­kémiák bizonyos formáinak (idült myeloid leukémia) kezelésénél ad. A visszaesési arányt egyértelműen csökkenteni lehet és a daganatmentes időt meg lehet hosszabbítani. Más rákféleségeknél a kezelés többnyire csak kísérleti stádiumban van. A cytokint lehet egyedüli kezelésként vagy másokkal, mint a hyperthermiával , vagy a tumor-vakcinációval kombinálva adni.

A mellékhatások között a többnyire szokásos alacsony adagolás mellett olyan grippéhez hasonló tünetek fordulnak elő, mint a fáradtság, bágyadtság, adott esetben láz. Az injekció helyén bőrpír keletkezhet. Nagy adagoknál jelentős keringés-megterhelés jelentkezhet tüdőödémával.

A hatékonyság javítása érdekében megkísérelték a cytokint nem kívülről be­vinni, hanem a szervezet által előállíttatni. Olyan kísérletek zajlanak például, hogy a ráksejtekbe géneket csempésszenek be, amelyek lehetővé teszik, hogy a daganatsejtekre antigének nőjenek, amelyek a védekezőrendszer szá­mára világosan felismerhetők. Vagy a ráksejteket kell úgy stimulálni, hogy cyto­kint termeljenek, mely odavonzza a védősejteket és támadásra aktivizálja azo­kat. A laboratóriumokban sokat kísérleteznek, de azt, hogy ez terápiás céllal is alkalmazhatóvá válik-e, még ki kell várni. Ha azonban lesz egyszer "gyógy­szer" a rák ellen, akkor ez nagy valószínűséggel a gén- és cytokinkutatók laboratóriumaiból fog kikerülni.

Az olyan immunkezelések, mint a fagyöngy-  vagy a thymus-készítmények hatékonysága, messzemenően azon alapul, hogy ezek a szerek a védősejteket fokozott cytokintermelésre ösztönzik. Vitatják, hogy ez a bioló­giai ösztönzés képes-e éppen úgy tartósan hatékony maradni, mint az izolált hatóanyagok alkalmazása. A fagyöngy összetevőanyagai (lektin) vagy a thymusfaktorok a cytokineket egymáshoz viszonyított természetes arányaik sze­rint biztosítják, mialatt az immunrendszer az egyes cytokinek gyógyszer formá­ban történő bevitele esetén egyoldalú lökést kap. Ez, mint a dopping a sport­ban, átmeneti eredményt hozhat, hosszú távon azonban hibás szabályozáshoz vezet és az immunrendszert inkább megviseli, mint előmozdítja.

Lektinblokád

Josef Beuth, a kölni Egyetemi Klinika professzora "sokat ígérőnek" jelzett egy bél- és gyomorrák esetén a metasztázisokat megelőző eljárást. A műtét alatt és után a beteg D-galaktóz, speciális cukortartalmú infúziót kap. A májmetasztázisok képződése ily módon egyértelműen csökkenthető.

A májáttétek gyakran fordulnak elő bél- és gyomorráknál - az első három évben az összes beteg 30-50%-ánál. Ilyenkor a hasüregi sebészeti beavatko­zás előre nem belátható és nehéz, emellett úgy tűnik, a ráksejtek gyakrabban szétszóródnak, mint egyébként.

A szétszóródott ráksejtek nem véletlenül fészkelnek különösen a májban. A májsejtek magas energiaigényük miatt igen „cukoréhesek". A májsejtek a felületükön emiatt receptorokat (fogókarokat) viselnek, melyek minden cukor­molekulát megragadnak, ami a vérrel tovasodródik. A bél és gyomor ráksejtjei­nek a felületén is vannak azonban cukormolekulák, mindenekelőtt D-galaktóz. A májsejtek utánuk kapnak és magukhoz húzzák a daganatsejteket. Ezek oda­nőhetnek és áttétet képeznek.

A kezelés abból áll, hogy a májsejteket a műtéti szakaszban annyira "jóllakat­ják" cukorral, hogy nem ragadják meg a cukortartalmú daganatsejteket. Az infúzióval olyan sok cukormolekula jut be, hogy a májsejtek minden receptora foglalt lesz. A daganatsejtek egyáltalán nem találnak helyet a megtelepedésre és a szervezet kiválasztja ezeket. A D-galaktóz infúziót 2 órával a műtét előtt kezdik és a műtétet követő 3. napig folytatják.

A lektinblokádot a kölni egyetem Sebészeti Klinikáján és Poliklinikáján fej­lesztették ki. A kezelt betegeknél sokkal ritkábban fordultak elő májáttétek. Hasonlóan kedvezőek az eredmények gyomorráknál.

Mellékhatások szinte nincsenek. A kezelés még vizsgálati szakaszban van, de a betegek kérésére elvégzése minden klinikán lehetséges.

A lektinek széles körben elterjedtek a természetben. A növényekben és az állatokban számos eltérő funkciót töltenek be. Egyik tulajdonságuk, hogy a test sejtjei számára szükséges anyagokat megjelölik, amelyeket a szükségnek megfelelően képesek megragadni és felvenni.

Immunkezelések

„A rákorvoslás hagyományos eljárásai a megbetegedést befolyásolják. A nem szokványos eljárások a gyógyulás folyamatát."

Prof. Gerhard Nagel, Daganatbiológiai Klinika, Freiburg

A biológiai kezelések közé tartoznak az olyan szerek és gyógyeljárások is, melyek nem specifikus úton erősítik az immunrendszert, vagy amelyeknek általánosságban kell a test saját védelmét előmozdítani. Amíg a cytokin vagy az antitestek célzottan és egészen specifikusan csak a védőrendszer bizonyos összetevőit erősítik, addig a nem specifikus szerek természetes úton ösztön­zik, aktivizálják az egész immunrendszert. A természetgyógyászat felé orientá­lódott orvosok elengedhetetlennek tartanak egy ilyen kezelést a jobb gyógy-eredmények elérése érdekében. A betegség történéseibe a masszív és egyol­dalú beavatkozásokra, a daganatot elpusztító kezelések segítségével az akut kezelés során van szükség, a felépülés szakaszában azonban olyan szereket kell használni, amelyek a gyógyulást belülről ösztönzik.

Az első próbálkozások a klasszikus kezelési eljárások immunterápiával tör­ténő kiegészítésére és javítására egészen ennek a századnak a kezdetéig nyúlnak vissza. Már az 1920-as években elkezdték az antropozófus orvosok a fagyöngykezelést. Dr. Josef Issel az 1950-es években további lökést adott en­nek és egyre jobban kiszélesedtek az alapjai az egyetemeken és a mindennapi gyakorlat területén is, mióta 1982-ben megalapították a Biológiai Rákvédelem Társaságot.

Az immunkezelés és a többi támogató eljárások vezérgondolatait ma minde­nütt elfogadják. Eltérőek a felfogások az egyes szerek és módszerek hatásos­ságának megítélésében. Ez attól is függ, melyik táborból származik az ítélet. A szigorú klinikusok kifogásolják, hogy a nem hagyományos szerekkel végzett kezelésekről csak kevés tanulmány létezik és hogy ezeket gyakran nem tudo­mányos kritériumok között hajtották végre. Ők "kérdéses, még nem bizonyított hatású szerekről beszélnek, ami azonban nem zárja ki, hogy hatékonyak lehet­nek". Az immunkezelés szószólói ezzel szemben azt tartják, hogy a biológiai anyagokkal végzett tanulmányokat más mértékkel kell megítélni, mint a cytostatikumokkal történteket. Ezenkívül a betegek ezrein szerzett tapasztalatok­nak jelentős bizonyító ereje van.

Azt a kirekesztő megjelölést, hogy "laikus kezelés" vagy "alternatív orvos­lás" már hivatalosan a klinikusok sem használják. "Komplementer", tehát ki­egészítő kezelésről beszélnek. Általánosan használatos még a "konvencioná­lis" megjelölés a klinikusok által elfogadott kezelési formákra és a "nem szok­ványos" a még nem elismert kezelésekre. Mit ismernek el és mit nem, azt egyedül a klinikai orvostudomány dönti el.

Fagyöngykezelés

A leggyakrabban alkalmazott immunmodulátorok közé tartoznak a fagyöngy-, az echinacea- (vörös kúpvirág-), eleutherokokk- vagy tuja- (életfa-) kivonatok. Miközben az utóbbi három rákelleni hatását csak kevéssé vizsgálták, addig a fagyöngyről számos lelet áll rendelkezésre. A fagyöngykivonatok az egész im­munrendszert aktivizálják. Mint "enyhe immunmoduláció" kiváltók különösen a hosszan tartó kezelésre felelnek meg jól. A fagyöngyöt az antropozófia meg­alapítója, Rudolf Steiner inkább intuitív mint racionális alapon vezette be 1920-ban a rákorvoslásba. Hosszú ideig mint "laikus kezelést" félretették és meg­mosolyogták. Ma egyetemeken kutatják és betegeken ellenőrzik hatékonysá­gát.

Lényeges hatóanyagként mutatták ki a fagyöngyben lévő lektint, a cukortar­talmú fehérjeanyagot. Az immunmodulációban betöltött szerepe számos tanul­mány középpontjában áll. Egyes kutatók szerint a fagyöngylektin 1 (FL 1) egye­dül felelős az immunrendszer serkentéséért. További tanulmányok foglalkoz­nak a fagyöngyben lévő többi lektinnel, éppúgy, mint az ugyancsak benne talál­ható viscotoxinnal vagy viscumsavval.

Hogyan hat a fagyöngy?

Mélyrehatóan kutatták az FL 1 hatásosságát. Ez a lektin a következő módon serkenti a védőerőket: olyan cytokinek kiválasztása útján, mint az interleukin 2, az interferonok, a tumornekrózis faktor és mások, az FL 1 a lymphocyták aktivizálódásához vezet. A csecsemőmirigyben meggyorsul az érése ezeknek a védősejteknek. A faló-, segítő- és ölősejtek aktivizálódnak és elszaporodnak. A védekezési mechanizmus számára fontos arány a segítő, valamint a fékező szuppresszorsejtek között előnyösen megváltozik a segítősejtek irányába. Megnövekszik az endorphin kiválasztása is, amely vivőanyag (neurotransmit­ter) és az agyban antidepresszív és fájdalomenyhítő hatású.

A lektin immunstimuláló hatása az injekciót követően néhány órán belül beáll és három napig tart. További kezelés nélkül az immunrendszer teljesítménye két hét múlva lassan ismét csökken. A magas szintű védekezőkészség fenntar­tása érdekében minden második-harmadik napon elvégzik a kezelést. A vizsgálatok szerint optimális az adagolás, ha testsúlykilogrammonként kere­ken 1 nanogramm FL1-et használnak (1 nanogramm = ng = a gramm 1 mil­liárd része).

Még nem kutatták ki kellőképpen, hogy milyen szerepe van a fagyöngyben lévő többi lektinnek. A viscotoxinokról tudni kell, hogy cytotoxikus hatásúak, vagy direkt a daganatsejtekre támadnak. így magyarázzák a fagyöngy két hatásszintjét:

1. A védekezőerőt mindenekelőtt az FL 1 és aktuálisan egyéb lektinek fokoz­zák. Ehhez alacsony adagok is elegendőek. Ha a lektint nagyobb koncent­rációban adják, akkor "fordított hatás" is kialakulhat, a védőerők gyengül­nek.

2. Sejtpusztító, cytotoxikus hatás a viscotoxinok miatt alakul ki. Ezek enyhe cytostatikumként hatnak.

A daganatos betegek kiegészítő és utókezelésére így két alkalmazási terület adódik:

1.Az alacsony adagok erősítik a védőerőket, gátolják az áttétek képződését, védenek az agresszívabb kezelések mellékhatásaitól és az endorphinok révén enyhítik a fájdalmakat, a félelmeket és a depressziós állapotokat.

2. A nagy adagok direkt károsítják a daganatsejteket. Mindenekelőtt előreha­ladott betegség stádiumokban, pleurális (mellhártya) vagy hasüregei folyadékgyülemek (ascites) esetén alkalmazzák.

Mit igazoltak a tanulmányok?

A fagyöngykezelés hatásmódjáról és eredményességéről kereken 50 tanul­mány és számos beszámoló áll rendelkezésre. Néhány éve egyetemi klinikák is folytatnak tanulmányokat, amelyek pozitív eredményűek.

Eszerint tudományosan igazolt:

- A betegséggel összefüggő panaszok csökkenése.

- A kemoterápia és sugárkezelés mellékhatásainak enyhülése vagy meg­előzése.

- Az életminőség javulása. A betegek jobb étvágyról, súlygyarapodásról, kevesebb alvászavarról, jobb kedélyállapotról, gyorsabb felépülésről és általában jobb közérzetről számolnak be.

A tapasztalatok alapján bizonyított, hogy

- Korai alkalmazása esetén véd és késlelteti a visszaeséseket.

- Meghosszabbítja a túlélési időt, egyes esetekben sok évig, akár a gyógyu­lásig.

- Előrehaladott esetekben javítja a közérzetet és enyhíti a panaszokat.

Hogyan történik a kezelés?

A kezelés bevezető szakasszal kezdődik az elviselhetőség meghatározásá­ra. Ezt követik a hagyományos készítmények emelkedő vagy csökkenő adago­lásban. Az új, a kutatások alapján kifejlesztett készítményeket változatlan ada­golásban alkalmazzák. Ezeknél a hatóanyag-tartalom standardizált, ami azt je­lenti, hogy minden ampullában azonosan magas. A kölni Egyetemi Klinika ta­nulmányai szerint minden 8-12 hetes kezelés után 4-8 hetes szünetet kell beiktatni. Ha a szünet után újra elkezdik a kezelést, "booster effektus" alakul ki. Az immunrendszer aktivitása a megelőző kezeléssel ellentétben magasabb szintre emelhető. A szünet idejének hosszúságát illetően még eltérőek a felfo­gások.

A fagyöngykezelés időtartama a megbetegedés típusához, a betegek hogylétéhez és egyéb kritériumokhoz igazodik. Ha nincs arra vonatkozó adat, hogy a panaszok előrehaladnak, akkor az immunstimulációt az első kezelést követő egy-két éven belül fokozatosan korlátozni lehet, azonban teljesen nem kell leállítani. A szüneteket egyre hosszabbra lehet nyújtani. Ennek so­rán figyelembe veszik az immunállapotot. A védősejtek számát és aktivitását mérik.

A fagyöngykezelést minden rákos megbetegedésnél alkalmazni lehet és más kezelésekkel is kombinálható. A kemoterápiás kezelés alatt a fagyöngyin­jekciót legkésőbb 24 órával a cytostatikum infúzió előtt és legkorábban 24 órá­val ezt követően adják, mert egyébként a vérben keringő sejtmérgek hatástala­nítják.

A fagyöngykészítményeket injekcióban vagy nagy adagok esetén infúzióban adják. Tea vagy egyéb elkészítési formában nincs hatása az immunrendszerre. A kezeléshez különféle készítmények állnak rendelkezésre . A törekvés olyan készítmények előállítására irányul, amelyekben a hatóanyag standardizált és garantálni lehet minden ampulla azonosan magas hatóanyag­tartalmát. A természetes állapotban hagyott kivonatokban, a fagyöngy eltérő növekedési feltételei miatt, hatóanyag-ingadozások fordulhatnak elő.

A fagyöngykezelésnek alig vannak mellékhatásai. A bőrpír vagy az enyhe duzzanat a beszúrási helyen, éppúgy mint az enyhe láz kívánatos és azt mutat­ja, hogy az immunrendszer reagál. Olykor felléphet fáradékonyság. Ha a bőrpír a beszúrási helyen egy tízforintosnál nagyobb, vagy kiterjedt csalánkiütések jelentkeznek a bőrön, akkor allergiás érzékenység áll fent. Néha megakadá­lyozható ez a reakció, ha az adagot csökkentik vagy a készítményt megváltoz­tatják. Nagyon ritkán fordul elő az első kezelés során veszélyes, shockos reak­ció. Ezért sohasem szabad a kezelést önállóan elkezdeni, mielőtt az orvos az elviselhetőségi vizsgálatot el nem végezte volna.

Thymuskivonatok

Dr. Ellis Sandberg svéd állatorvos kereken 50 évvel ezelőtt kezdte el fiatal borjak csecsemőmirigy kivonatát embereken használni. Megfontolásai szerint a csecsemőmirigy formálja és irányítja az immunrendszerünket. Az életkor elő­rehaladtával gyakorlatilag leáll a tevékenysége és az idős embereknél gyakrab­ban fordulnak elő megbetegedések, amelyek az immunrendszer gyengeségé­vel függenek össze. Fiatal, funkcióképes mirigyek hatóanyagainak adásával lehetővé válik új impulzusok átadása a meggyengült védőrendszernek. Ha­sonló megfontolásokat alkalmaztak az immunológusok is, különösen az USA-ban. Emlékeztetőül: a thymusban alakulnak a lymphocyták, vagyis az immun­védelem sejtjei, ölő-, memória-, segítő-, szuppresszor sejtekké.

A thymuskivonatról és hatóanyagairól, melyek befolyásolják az immunrend­szert, világszerte mintegy 1200 tudományos közlemény áll rendelkezésre. Ed­dig több mint 30, a mirigy által termelt faktor ismert, többnyire hormonok és peptidek. Ez ideig még nem tisztázott, hogy egyenként hogyan hatnak és hogy játszanak közre a folyamatokban.

Tudományosan mit igazoltak?

A thymusfaktorok a csontvelőben szabályozzák a lymphocyták újraképző­dését és meggyorsítják érésüket. Nem csak a védekezőrendszer teljesít­ményét növelik, hanem az aktív védősejtek számát is.

Az immunrendszer számára szükség van a különböző védősejtek egymás közti kiegyensúlyozott viszonyára. Ennek az egyensúlynak a zavarait a thymusfaktorokkal lehet kiegyenlíteni. Az immunrendszer regenerálódhat.

A védősejtek egymás között cytokinek útján érintkeznek. A thymusfakto­rok befolyásolják, hogy ezek a vivőanyagok nagyobb mennyiségben ürül­nek ki és jelzéseiket jobban figyelembe veszik. A védősejtek egymásra hatását ezáltal mozdítják elő.

A lefolytatott kezelési tanulmányok alapján a következőket lehet mondani eredményességükről a daganatok kezelésben:

A sugár- vagy kemoterápia okozta vérkép- és immunrendszer-károsodá­sokat csökkentik. A fertőzés iránti fogékonyság csökken.

Korai alkalmazás esetén késleltetni lehet vagy elkerülhető az áttétek kép­ződése. Több tanulmányban a visszaesésmentes időszak meghosszabbo­dását támasztották alá.

Az életminőség egészében megjavult.

Hogyan történik a kezelés?

A magas szintű immunállapot felépítése érdekében a kezelést lehetőleg a daganat miatt végzett műtét előtt négy, de legalább két héttel előbb el kell kezdeni 10-20 injekció adásával. A klinikai kezelés befejezése után rendsze­rint egy évig heti egy vagy két injekcióval kell tovább folytatni. Jó állapot és kielégítő immunstátus esetén hosszabb szüneteket lehet beiktatni a kezelési ciklusok közé. A thymus- és a fagyöngykezelés felcserélése az immunkezelés hatásosságát emelheti. A thymussejtek a védősejtek számát képesek növelni, a fagyöngylektin ezt követően az aktivitásukat.

A thymuskezelés bármely szervet érintő rákos megbetegedésnél alkalmaz­ható. Az egyéb kezelésekkel összefér. A leukémiák vagy a lymphomák egyes formáinál visszafogottság tanácsos.

A mellékhatások rendszerint csekélyek és a beszúrási hely lokális reakcióira korlátozódnak (bőrpír, viszketés, ödéma). Egyebek között enyhe allergiás reak­ciók is felléphetnek. Egészen ritkán súlyosak annyira, hogy a kezelést félbe kell szakítani. A BSE-kórokozókkal történő fertőzés kockázata a többszörösen ellenőrzött és biztonságos előállítás miatt kizárható.

 Peptidek

Az immunstimuláció másik lehetősége a speciális organikus fehérjevegyüle­tek adása. Ehhez úgynevezett peptideket használnak, amelyek kis fehérjeve­gyületek. Az immunrendszerben fontos irányító és szabályozó funkciót tölte­nek be. Mindenekelőtt a lépben és a májban termelődnek. A gyógyszerkészí­téshez állati szervekből kerülnek kivonásra. Emiatt az "idegen" eredet miatt ezeket "xenogén peptideknek" (xeno = idegen) nevezik. A készítmények rendszerint különböző szervekből származó tiszta peptidek és peptidtartalmú oldatok keverékéből állnak.

Hogyan hatnak a peptidek?

A daganatos betegeknél a peptidkészítmények mindenekelőtt az immun­rendszer segítősejtjeit szabályozzák és stimulálják a immunsejtek újraképző­dését a csontvelőben. A cytokinek fokozott kiáramlása aktivizálja az immun­rendszert. Ezenkívül a peptidek képesek a ráksejtek malignitását csökkenteni.

A tanulmányokból és a tapasztalatokból eredő beszámolókból az derül ki, hogy a kezelés a immunállapot javítása mellett különösen a közérzetet javítja. Az étvágy és a súly fokozódik, a kedélyállapot feljavul és a testi felépülés fel­gyorsul. A kemoterápia alatt a betegek kevésbé panaszkodnak rosszullétről és hányásról, valamint fáradtságról és levertségről.

Mikor alkalmazzák a peptideket?

Ezekből a felismerésekből a következő ajánlások adódnak a peptidekkel vagy oldataikkal történő kezelésre.

Kemoterápia vagy sugárkezelés kiegészítésére, a mellékhatások csök­kentésére és az elviselhetőség fokozására. A vérkép és a védősejtek ke­vésbé fognak károsodni, más mellékhatások enyhülnek.

Hagyományos kezeléshez kapcsolva az általános állapot javítására és a visszaesések megelőzésére.

A betegség késői szakaszában a károsodott anyagcsere normalizálására és a daganatos kachexia (sorvadás) enyhítésére.

Hogyan alkalmazzák?

Az alkalmazás egyedileg történik a megbetegedés súlyosságától függően. Az injekciókat-többnyire hetente kettőt - hosszabb ideig lehet adni, de adható időszakosan is, hosszabb rövidebb szünetekkel.

Terhelő mellékhatás alig lép fel. Csekély allergizáló hajlamuk miatt a peptidek alternatívát jelenthetnek, ha más szert a beteg nem visel el.

 Daganatsejtekkel történő oltás (ASI)

A daganatsejtekkel történő oltás a metasztázisok megelőzését célzó, megfe­lelő esetekben a metasztázisok elleni kezelés. Az oltás autológ, ami azt jelenti, hogy testazonos daganatsejtekkel történik, melyeket a műtét előtt vettek a be­tegből. Az eljárást aktív specifikus immunterápiának (ASI) nevezik. Az oltás irányelveit Tallberg professzor Helsinkiből és Schirrmacher professzor a Német Daganatkutató Központból dolgozta ki. A kiindulási megfontolás a következő volt:

A ráksejtek esetében a rosszindulatúság ellenére is testazonos képződmé­nyekről van szó. Többnyire csak kevéssel térnek el az egészséges sejtektől. A védekezőrendszer emiatt nem mindig "idegenként" vagy "veszélyesként" azonosítja ezeket. A saját, preparált daganatsejtekkel történő oltás azt jelzi a  védősejteknek - mint az influenza vagy a kanyaró elleni oltásnál - hogy: így néz ki az ellenség, a ráksejt, vesd rá magad!

Az oltás így fokozza az immunrendszer ráksejteket felismerő képességét. A betegeknél azonban a betegség vagy a terhelő kezelés következtében any-nyira legyengülhet a védőrendszer, hogy nem tud kielégítően reagálni. Ezért az ASI-t ellenállást erősítő kezelésekkel társítják. Ez történhet cytokinek vagy immunkezelés segítségével.

Milyen eredményei vannak az ASI-nak?

Alapvetően bármelyik szervet érintő rákos megbetegedés esetén alkalmaz­ható az oltás, a műtét kiegészítésére és a visszaesés kockázatának csökkenté­sére. 300 mell- vagy petefészekrákos betegen szerzett pozitív tapasztalat után a bonni Egyetemi Klinika nagy tanulmányba kezdett 80 kórházban. A hallei U. Rebmann professzor jó eredményekről számolt be vesesejt karcinománál. En­nél a oltóanyagot cytokin interleukin 2-vel és alfa-interferonnal erősítették. Más nemzetközi tanulmányok jó eredményeket igazoltak bőr-, tüdő-, bél-, gyomor-, hólyag- és prosztatarák, valamint sarcomák esetén. A heidelbergi Nőgyógyá­szati Klinikáról dr. Ahlertnek sikerült oltás segítségével a daganatmentes, tehát a visszaesésmentes időt egyértelműen meghosszabbítani, éspedig a betegek mintegy 40%-ánál. Hogy hány beteget sikerült teljesen megóvni a visszaesés­től, azt még a hosszú távú megfigyeléseknek kell tisztázni.

Hogyan történik az oltás?

Az oltás előfeltétele, hogy a műtét során elegendő mennyiségű daganatsej­tet lehessen nyerni. Az oltóanyag előállítására legkevesebb 1 gramm daganat­tömeg szükséges, de jobb ha 5-10 gramm van. Ezt feldolgozásra, mélyhűtve, speciális laboratóriumba küldik. Innen kapja vissza a kezelőorvos a beadásra kész ampullákat. Az első oltást követően megemelt adaggal történik, egy-két évig havonta, a felelevenítő injekció.

Az oltószérum elkészítésére az előállítók eltérő eljárásokat fejlesztettek ki. Minden esetben biztosított, hogy az alkalmazott daganatsejtek inaktivizáltak és nem okozhatnak új daganatot. Egyes előállítók az oltószérumot az ember számára nem káros vírushoz adják hozzá. Más előállítók cytokinekkel erősítik a hatékonyságot, többnyire interleukin 2-vel .

Mellékhatások: az oltás jól elviselhető. Egyes esetekben enyhe allergiás re­akciókat okozhat a beszúrási helyen, vagy közérzet zavarok fordulhatnak elő, mint amilyenek enyhe fertőzéseknél lépnek fel.

(D.B. A rák komplex kezelése)